Cion Protokolljai 1999-ben
A Wilhelm Gustloff elsüllyesztése

Az új protokollok
A Wilhelm Gustloff elsüllyesztése

Az új protokollok
Protokollkutatóintézet. Johannesburg, Délafrika.
Szabad beszéd - 1999 november - V. kötet, 11. szám

Írta: Dr. William Pierce


Dr.William Pierce

Szórakoztatott, hogy Bill Clinton ikertestére a nagy víz másik oldalán, Tony Blair újra lihegő beszédet tartott a demokráááciááért és az egyenlőőősééégéért múlt héten. Blair zsidó államtitkára, Jack Straw kihirdette, hogy mától fogva az őrülteknek minden szavazáson szavazati joguk van az Egyesült Királyságban. Azelőtt az őrültek házában lakó őrülteknek nem volt szavazati joguk, abból kiindulva, hogy a szavazónak felelős állampolgárnak kell lennie aki érti hogy mit csinál és logikus döntést hoz.

Ez természetesen csak képmutatás volt, senki sem gondolta, hogy a választók tudják, mit tesznek. A futballszurkolók és a Jamaikai bevándorlók és alamizsnán élő koldusok szavazhattak- így lett Tony Blair miniszterelnök. Hát akkor miért ne szavazzanak az őrültek? Leszedhetjük addig a szíjakat róluk, ceruzát és egy szavazócédulát adhatunk nekik, hogy a megfelelő helyen keresztet rajzoljanak a papírra. Mi a baj ezzel? Ha tényleg azt gondoljuk, hogy mindenki egyenlő, mutassuk is meg ezt!

Természetesen én csak viccelek, de Jack Straw nem. Az őrültek tényleg választhatnak az Egyesült Királyságban. A zsidó államtitkár azt mondta a sajtónak múlt héten, hogy a szellemi fogyatékos páciensek szavazati joga 'fő mérföldkő lesz az ország szavazási történetében'. Igen, kétségkívül ez a Magna Carta-val fog vetekedni jelentőségben.

Elgondolkozott-e már azon, hogy a zsidók miért olyan nagy javaslói a demokráciának? Ha Indonéziában vagy Pakisztánban vagy Szerbiában vagy máshol bármi is fenyegeti az általános választójogot, a zsidók készek US csapatokat küldeni hogy addig bombázzanak és öljenek, amíg mindenki választhat.

Miért van ez? Miért nem lehet az Indonéziaiaknak Iszlámi Istenállamuk, ha ők ezt akarják? Miért nem lehet a Pakisztániaknak katonai diktatúrájuk? Miért nem kormányozhatják a szerbek országukat úgy ahogy nekik tetszik? Mi abban a szép, hogy az Alzheimer-kórós emberek szavazhatnak?

Ne csapkodjunk céltalanul a bozótban. A tömegdemokrácia előnye ott van, hogy ma a világ minden országában sokkal több olyan ember lakik, aki nem képes önálló elhatározásokra mint azoké, akik erre képesek. Akik nem képesek önállóan gondolkodni, azok helyett a tömegmédia gondolkodik. Ezután azt mondhatjuk, hogy a demokrácia azért előnyös, mert az a politikai hatalmat azok kezébe adja, akik a tömegmédiát irányítják vagy annak tulajdonosai, és akik a háttérben maradhatnak és kibújhatnak a felelősség alól amiatt, hogy mire használják hatalmukat. És minél többet foglal magába a demokrácia - azaz minél több alzheimerest, mongolidiótát és paranoid skizofrént, és a parkokban csomagolódobozokban élő embereket, Jamaikai bevándorlókat és futballszurkolókat- annál biztosabb a média mestereinek szorítása a politikai folyamaton.

Azok a szavazók, akik csillagászati újságokat vesznek a kioszknál és idejüket szappanoperák nézésével töltik, játékműsorokkal és a televízión látott események alakítják ki személyiségüket. Úgy tanulják meg, hogy melyik ötletek divatosak és melyikek nem, hogy Tom Brokaw és Dan Rather arckifejezését és hangsúlyát figyelik, amikor azok a híreket mondják minden nap. Különleges dolgokról véleményüket a mellékutcák televíziós riportjai formálják ki. Ezeknél az embereknél csak az nem biztos, hogy képesek lesznek-e elszakadni fotelüktől addig, amíg megválasztják a kijelölt képviselőket. Ezért olyan fontos, hogy sok legyen belőlük.

És ahol sok van belőlük, ott azok, akik a tömegmédiát irányítják, azok szabják meg a választások eredményét is.Ez sokkal biztosabb útja a kormányok ellenőrzésének, mint a korrupt diktátorok megvesztegetése vagy vonzó kurvák csempészése a király hálószobájába, mint Eszter és Ahasverus - vagy Mónika és Bill esetén.

Higgyék el nekem, egy napon a zsidók a nagy víz mindkét oldalán be fogják a web szavazórendszert vezetni, amely megengedi a koldusoknak és futballszurkolóknak, hogy anélkül szavazzanak, hogy fölállnának a fotelből a következő elnökre vagy miniszterelnökre. Az lesz az igazi demokrácia.

Mint tudjuk, a század elején, 1901 körül egy könyvet először adtak ki, amelynek szövege Cion bölcseinek protokolljaiként lett közismert. A kiadó egy orosz tudós volt, Szergej Nílus professzor. Nílus maga állítólag egy orosz tisztviselőtől kapta a protokollokat, aki azokat egy hazafias orosz nemes hölgytől kapta, aki azt egy zsidótól vette Párizsban 15 évvel azelőtt.

A protokollok olyan gyűlések jegyzőkönyvei, amelyeket a világ zsidó közösségének vezetői tartottak, amelyekben összefoglalják azt a haladást, amelyet addig értek el a világ felforgatásában, a világ tulajdonba vételében, a világ uralmában és vázolják terveiket az eljárás folytatására a jövőben. Beszélnek a különböző országok bankrendszereinek tulajdonbavételéről, háborúk és forradalmak szításáról a gójok erejének csökkentése céljából, a zene, művészet és oktatás tönkretevéséről, a gój intézmények felforgatásáról, a sajtó átvételéről mindenhol és a tömegek információfolyamának az irányításáról, a család aláaknázásáról és a családi értékek rossz hírbe hozásáról, és így tovább. Cion bölcsei tényleg egy sátáni összeesküvő csoport. A protokollok olvasása megrémiszti az olvasót.

Emlékezzünk arra, hogy amikor a protokollokat elkezdték Oroszországban olvasni a század első évtizedében, akkor az ország még nem volt a zsidó bolsevizmus áldozata, de az nem azért volt, mert a zsidók nem próbálkoztak volna. A zsidókat általánosan veszélyesen bomlasztó elemként tartották számon Oroszországban, és így Nílus professzor könyvét a protokollokról sokan olvasták el. A zsidó bolsevik forradalom után, amely megdöntötte a kormányt és kommunista diktatúrát hozott Oroszországnak, bárkinél találták meg a protokollokat, azt rövid úton lelőtték. De a szöveget már más nyelvek tucatjaira lefordították és Oroszországtól messze is kapható volt. Mivel szinte minden nyelvre lefordították és nyomtatott formában elérhető volt, emberek tízmilliói olvasták azokat a világ minden táján.

A zsidók a protokollok első megjelenése óta állítják hisztérikusan, hogy a protokollok 'csalás'. Úgy gondolom, hogy ilyen módon azt akarják mondani, hogy az nem az, aminek látszik: a zsidó vezetők megbeszélésének jegyzőkönyve, ahol világuralmi törekvéseiket vitatják meg. A nagy amerikai iparosra és az autócég tulajdonosára, Henry Fordra, nagyon hatással voltak a protokollok és segített a szöveg terjesztésében az Egyesült Államokban. Amikor az újságíró riporterek 1921-ben azt mondták neki, hogy a zsidók szerint a protokollok 'csalás', Ford úr azt válaszolta, hogy ő csak azt tudja mondani, hogy minden ami azokban áll, illik a mai világra és ami a világban történt a protokollok első kinyomtatása óta.

Természetesen Ford úrnak két dolog forgott elsősorban a fejében, amelyek abban az időben történtek. Az egyik a zsidók Oroszországi hatalomátvétele és a kommunizmus ráhúzása az oroszokra, a másik a nemrég végetért első világháború, egy rendkívül testvérpusztító és értelmetlen háború volt, amely Európa régi rendjét szétzúzta, a legjobb európaiak millióinak vérét ontotta és Európa régi intézményeit gyöngítette, minden Európai országot megnyitva a szociális, politikai és kulturális betegségeknek - különösen a kommunizmus továbbterjedésének.

Henry Ford jófejű, kemény, gyakorlatias ember volt és könnyű megérteni szándékait. Nem tudhatta, hogy Cion bölcseinek protokollja az volt-e, aminek látszott, de mély benyomást tett rá, hogy a világ bomlasztásának és uralásának a terve, amelyet a könyv vázolt, pontosan úgy látszott megvalósulni, ahogyan azt leírták.

Én egy lépéssel továbblépek mint Henry Ford a protokollok vizsgálatában. Úgy gondolom, hogy valószínűleg nem azok, aminek lenni látszanak. Elsősorban szövegük nem tűnik igaznak. Túl egyenes, túl nyílt. Nem használja azt a csaló, agyafúrtan fogalmazott, önigazoló nyelvet, amelyet a zsidók szoktak alkalmazni, hogy kifejezzék gondolataikat, még egymás között is. Ha zsidó vezetők egy csoportja összegyűlik terveik megvitatására a befogadó nép tönkretevésére, nem használnak olyan egyenes kifejezéseket, mint 'a fajkeveredés bátorítása' vagy a 'gójok vágóhídra vitele'. Ehelyett agyafúrt kifejezéseket használnak, mint 'tolerancia építése', 'a különbözőség növelése' és az 'egyenlőtlenség megszüntetése'.

Másodszor, nehezen tudom elképzelni, hogy a fő zsidók fejében egy olyan önmagában teljes és pontos magyarázat gondolata akár meg is fordulna. Ez túl egyszerűvé tenné a dolgokat az olyan emberek számára, akiknek célja az emberek fölrázása megmutatva, hogy mik a zsidók céljai, és hogy szerkezetük működését megakadályozza.

De nem nevezném a protokollokat 'csalásnak' ahogy a zsidók teszik azt, amikor a könyvről szó van. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy Nílus professzor figyelmes megfigyelője volt a zsidóknak és patrióta volt. Az orosz népet akarta figyelmeztetni, hogy mit terveznek a zsidók velük, és elképzelte, hogy hogyan nézne ki a zsidók terve egy egyenes nyelven leírva. Úgy gondolom, ő írta a szöveget, amelyet kiadott, de úgy gondolta, hogy az egy elég pontos leírása volt annak, amit a zsidók valójában tettek. És annak az oka, hogy a protokollokat nyelvek százaira lefordították, és emberek milliói olvasták, az volt, hogy olyan emberek, mint Henry Ford látták, hogy illettek arra, ami történik.

Valamikor megpróbáltam elképzelni mit írt volna Nilus professzor, ha ma írna és nem száz évvel ezelőtt - és ha ma is olyan egyenes nyelven írna mint korábban. Cion bölcseinek jegyzőkönyveinek 1999-es változata körülbelül így nézne ki:

Üdvözlöm önöket, Cion bölcstársai! Boldogan jelenthetem ma, hogy a gyűlölt gójok elsöprésére kialakított tervünk keresztülvitele és maradék gazdagságuk elrablása mára gyakorlatilag teljesült. Már csak néhány kicsiséget kell elintéznünk és akkor az a harc, amelyet a különböző nemzetek mocskos gójai, a világ nemzsidó népei ellen évezredek óta vívunk, végre győzedelmes lesz, és végre mindent elpusztíthatunk, amit alkottak, ahogy Jahve, törzsünk Istene megparancsolta nekünk.

Mindenütt uralkodunk a színfalak mögött, olyan bábokkal, akik teljesen a kezünkben vannak. Oroszországban ahol olyan sokáig ellenálltak nekünk, ahol az egyszerű polgárok mindig gyűlöltek bennünket mint kizsákmányolókat, pénzkölcsönzőket, adószedőket és alkoholszállítókat, mint lányaik és nővéreik édes húsával kereskedőket, és ahol az arisztokraták bennünket mint bajkeverőket és bomlasztókat gyűlöltek, ahol az országnak csak bizonyos részein telepedhettünk meg, hogy ne tudjuk az egész népet kizsákmányolni, Oroszországban, szeretett, időközben elhalálozott Cion bölcstársnak, Marx Károlynak a tanait használtuk arra, hogy az orosz népet megosszuk és kezükbe kaparintsuk a hatalmat, ahol az máig is megmaradt. Lemészároltuk a cárt és családját mint gój vágómarhákat. Az egyszerű emberek segítségével lemészároltuk az orosz arisztokráciát és elvettük vagyonukat.

Azután a közemberek jöttek sorra. Lemészároltuk vezetőiket, íróikat és tanítóikat, képzett embereiket és tisztjeiket, hogy azok nem fordíthatták őket ellenünk, és azután a közembereket kezdtük lemészárolni, a parasztokat és a munkásokat, először milliószámra aztán tízmilliószámra munkatáborokban és haláltáborokban mindenütt Oroszország területén. És legtöbbjük nem értette, hogy mi történik vele.Egyiküket, aki keresztény papnak tanult, korrumpáltuk és szövetségesünkké tettük. Sztálin volt a neve.Később, mint a fáraó József idején, Sztálin megpróbált föllázadni ellenünk, de egyik asszonyunk orvos volt és megmérgezte, mielőtt kárt okozhatott volna nekünk.

Mikor az a rendszer, amelyet megboldogult bölcstársunk, Marx elméletén alapul, elvéreztette az orosz népet, egy 'privatizációs' rendszert hoztunk létre, amely a maradék vagyont, amely a kormány tulajdona volt, kezünkbe játszotta. Gázuk és olajuk, erdeik és faiparuk, bányáik és gyáraik, különösen pedig TV adóik most a mi tulajdonunkban vannak és mi kapitalistaként tevékenykedünk. Ma egy iszákos beteg öreg orosz bohóc, Borisz Jelcin az oroszok névleges vezetője, de népünk egy fia, Borisz Abramovics Berezovszki mondja meg neki, hogy mi a teendője és szorosan ellenőrzi megvesztegetéssel.

Angliában, ahonnan 700 éve a király mindannyiunkat kiutasított mint kizsákmányolókat és bajkeverőket, most egy másik bábunk van, Tony Blair, aki névlegesen kormányozza Angliát, de úgy mint Jelcin, teljesen ellenőrzésünk alatt áll. Népünk egy fia, Michael Levy financírozza választási hadjáratát és ellenőrzi gazdasági ügyeit. Másik emberünk, Jack Straw irányítja belpolitikáját.

Amerika a legnagyszerűbb példája sikerünknek. Mint Angliában és Oroszországban, Amerikában is egy teljesen korrupt gój politikust ültettünk a névleges hatalmi székbe, és körülvettük saját embereinkkel, akik a tényleges hatalom birtokosai. E pillanatban embereink irányítják az Államhivatalt (State Department), a hadügyminisztériumot, a szövetségi bankot, a kincstárat. Amikor embereink egyike, Robert Rubin nemrég visszalépett a kincstár főtitkára pozíciójából, egyszerűen egy másik emberünket, Lawrence Summerst tettük abba a beosztásba. Clinton csak olyan embereket nevez ki az amerikai kormány fő hivatalaiba, legyen az az alkotmánybíróság vagy saját minisztertanácsa, akiket mi javaslunk neki, és a szenátus teljesen korrupt politikusai nem mernek senki kinevezését megakadályozni, akit mi javaslunk, különben rájuk akasztjuk az 'antiszemita' jelzőt.

Szinte teljesen ellenőrzésünk alatt tartjuk az amerikai oktatási rendszert, az óvodától az egyetemig. Semmilyen eszme vagy tény nem tanítható jóváhagyásunk, a politikai korrektség pecsétje nélkül. Lehetetlenné tettük amerikai egyetemeken, hogy bárki is ellentmondjon valamelyik állításunknak, függetlenül attól, hogy az mennyire abszurd, arról, hogy mi történt velünk a II. vh. ideje alatt. Most az amerikai kormány, éppúgy mint minden európai kormány 'jóvátételt' fizet nekünk, mert nem tett eleget értünk a háború alatt.

Sikerült korrumpálnunk és uralmunk alá hozni Amerika művészetét, zenéjét és irodalmát. A degeneráltságot az amerikai kultúra próbakövévé tettük. A kiállítótermek a mi tulajdonunk és mi állítjuk föl a normákat a festészet és szobrászat terén. Amerikaiak sorban állnak és belépődíjat fizetnek, hogy egy 'művészeti alkotást' láthassanak, amely állati trágyát ábrázol, egy néger nő durva arcát, és erről azt mondjuk nekik, hogy ez a Szűz Máriájuk. Olvassák a romlott, hitvány regényeket, amelyeket tőlünk kapnak és azt hiszik, hogy ez 'irodalom'. Gyerekeik néger ritmusokat hallgatnak és néger 'rap' dalocskákat énekelnek, mert könnyűzenei iparuk a mi irányításunk alatt áll.

Amerikai sikerünk két dolog következménye: A tömegtájékoztatás irányítása és a szórakozás irányítása, amelyeken keresztül a tömegek eszméit és viselkedését irányítjuk. A másik a tömegdemokrácia rendszere, amelyik biztosítja, hogy a tömegek szavazata ellenőrzésünk alatt meghatározza, hogy melyik névleges politikusok alkotják az amerikai kormányt. A 19-edik század vége óta gyűjtjük kezünkbe a tömegtájékoztatás eszközeit. Akkoriban sokan közülünk rongygyűjtők és használtárukereskedők voltak, ahogy kiszálltak az Orosz- vagy Lengyelországból jövő hajóról, de ahogy egy gój újság anyagi nehézségekkel nézett szembe, készek voltunk arra, hogy erőink egyesítésével megvegyük azt, hogy azontúl a mi embereink kezében legyen.

Az 1920-as években, amikor a rádió lett a meggyőzés hatalmas eszköze, elkezdtük az adóállomásokat fölvásárolni és hálózatokat állítottunk össze. Ugyanakkor vettük észre a mozgóképiparban rejlő lehetőségeket is, és elkezdtünk Hollywoodba költözni. Egyesült erővel minden gój filmmágnást megvettünk Walt Disney kivételével. Meg kellet várnunk a halálát ahhoz, hogy az irányítást átvegyük a filmgyára fölött, de ez után kezünkben volt az egész moziipar.

A II. vh után , amikor a TV lett a leghatalmasabb tömegmeggyőzési eszköz, készek voltunk az oda való bevonulásra és elejétől domináljuk a TV ipart. Ma egy film sem csinálható és egy TV program sem sugározható ki Amerikában a mi beleegyezésünk nélkül. Csak néhány független kommerciális rövidhullámú rádióállomás és tucatnyi könyv és újságkiadó nem áll ellenőrzésünk alatt. De az amerikai tömegek legnagyobb része sohasem hall vagy lát olyasmit, amibe mi nem egyeztünk bele, mert attól félnek, hogy az 'gyűlölet'- et terjeszt.

Természetesen ott van a kellemetlen Internet, amelyet még nem irányítunk, de gyorsan haladunk abba az irányba, hogy azt is kezünk közé kaparintsuk. Hamarosan meghozzák politikus bábuink a 'gyűlöletbeszéd' törvényt, hasonlót ahhoz, amelynek meghozását Európában sikeresen keresztülvittük, úgyhogy az interneten sem mondhat senki olyasmit, amit nem hagytunk jóvá. A TV néző választók nem fogják kifogásolni, mert azt mondjuk nekik, hogy az új törvény megvédi őket a terrorizmustól. Akkorra elérjük az amerikai lakosság lefegyverzését is. És akkor, Cion bölcstársai, azt tehetjük velük, amit az orosz néppel tettünk. TV-s erőnkkel rávesszük őket, hogy megszavazzák saját lemészárlásukat.

Éljen sokáig a tömegmédia! Éljen sokáig a demokrácia! Éljen sokáig Cion győzelmes ereje!

© 1999 National Vanguard Books · Box 330 · Hillsboro ·WV 24946 · USA

Szabad beszéd- 1998 márciusa IV. kötet, 3. szám

A Wilhelm Gustloff elsüllyesztése
írta: Dr. William Pierce

Minden idők legdrágább filmjét mutatták be pár hete, és ezzel nagyon jól kerestek a gyártók. A film természetesen a Titanikról szól, a Titanik hajó elsüllyedéséről 1912 április 15-én, melynek során 1312-en vesztették életüket, miután a hajó jéghegybe ütközött az Atlanti óceánon.

A filmben több csúcsteljesítményről van szó. A Titanic volt a kor legnagyobb hajója. A legluxusabb hajó is volt, mely a gazdagok és elkényeztetettek szállítására és kényelmére épült.A film tanulsága szerint a Titanic süllyedése minden idők legnagyobb tengeri katasztrófája. Meg vagyok győződve arról, hogy az amerikai nyilvánosság nagy többsége elhiszi, hogy ez így van, de ez nem áll. Mindenki hallott a Titanik elsüllyedéséről, de nagyon kevesen hallottak a Wilhelm Gustloff hajó süllyedéséről, mely a tengerészet legnagyobb katasztrófája volt.

Könnyen érthető, hogy miért hallott mindenki a Titanikról: ez nagyon nagy, nagyon drága hajó volt, melyről azt állították, hogy elsüllyedhetetlen, mely első útján nagyon sok ünneplővel és gazdag utassal indult el. A süllyedés segített abban, hogy a nyilvános figyelmet fölkeltsék iránta, és rendkívüli médiahírverést csináljanak róla. Amikor a Wilhelm Gustloff süllyedt el több mint 7000 emberrel, az irányított média úgy tartotta, hogy ez nem történt meg, és se nem kommentálták, se nem számoltak be róla. A Wilhelm Gustloff, mint a Titanik, nagy utasszállító hajó volt, új és luxuskivitelű. De német utasszállító hajó volt. A Balti tengerbe süllyesztette 1945 január 30-án egy szovjet tengeralattjáró. Majdnem 8000 német utazott rajta, a legtöbbjük nő és gyerek, akik az előrenyomuló szovjet hadsereg elől menekültek.

Ezek közül a német menekültek közül sokan Keletporoszországból származtak, Németországnak abból a részéből, melyről a kommunisták és a demokratikus szövetségesek megegyeztek, hogy elszakítják Németországtól és a Szovjetunióhoz csatolják a háború után. Másik Danzigból és annak környékéről voltak, melyről a kommunisták és a demokratikus szövetségesek megegyeztek, hogy elszakítják Németországtól és Lengyelországnak adják. Mindezek a menekültek a vörös terror ellen menekültek, akiknek már bemutatták Keletporoszországban, hogy mit művelnek azzal a némettel, aki szerencsétlenségére a kezük közé kerül.

A szovjet katonai egységek, mikor német polgári menekültek csoportjait elérték, akik nyugat felé menekültek, úgy viselkedtek, ahogy a középkori mongol hódítás óta nem viselkedtek Európában. A férfiakat, akik vagy parasztok voltak, vagy polgári alkalmazottak, és ezért nem szolgáltak a hadseregben, egyszerűen helyben meggyilkolták. A nőket szinte kivétel nélkül csoportosan megerőszakolták, mind a nyolcéves kislányokat, mid a nyolcvan éves idős asszonyokat, vagy a terhes nőket. Azokat a nőket, akik ellenálltak, vagy lelőtték, vagy elvágták a torkukat.Sok nő és kislány, akit így megerőszakoltak, halt meg csak emiatt.

Néha a szovjet tankok egyszerűen átgázoltak a menekülőkön, földbe tiporva testüket. A keletporosz falvakat megszálló szovjet hadsereg kínzási, erőszakolási és gyilkolási orgiákat rendezett, olyan bestiálisokat, hogy ezeket nem tudjuk itt részletesen leírni. Néha kasztrálták a férfiakat és fiúkat, mielőtt megölték őket. Néha kinyomták szemüket. Néha elevenen megégették őket. Néhány megerőszakolt nőt a tömeges megerőszakolás után elevenen keresztre feszítettek az istállóajtóra, és lőgyakorlatot tartottak rajtuk.

A kommunista csapatoknak ez a kegyetlen viselkedése a kommunista rendszer alaptermészetének része volt, melynek sikerült ledönteni az orosz kormányt és uralni az orosz társadalmat, elsősorban azáltal, hogy az orosz társadalom legalját, a veszteseket és a tehetségteleneket,a bűnözőket és sértődötteket, az irigyeket a zsidók között föllázították, és a sikeres, az alkotó, a finom és gazdag ellen, megígérve nekik, hogy ők fogják az utóbbiak helyét elfoglalni: az elsőkből utolsók, míg az utolsókból elsők lesznek.

Az orosz társadalom szemétje, ennek csőcseléknek a tagjai lettek a helyi tanácsok, államosított termelőegységek és a munkástanácsok vezetői, ha már nem foglalta el az állást egy zsidó. Az 1945-ben harcoló szovjet katonák ebben a legrosszabbak által vezetett rendszerben nőttek föl; huszonöt évig éltek a szovjet társadalom szemetje által kijelölt komisszárok uralma alatt. Minden nemes és finom irányzatot kegyetlenül kiirtottak. Sztálin elrendelte 35 ezer vörös hadseregben szolgált tiszt kivégzését, a régi orosz tisztek felének kivégzését 1937-ben, két évvel a háború megkezdése előtt, mert nem bízott meg úriemberekben. A kivégzettek helyére állított tisztek viselkedése nem volt sokkal kulturáltabb, mint a komisszároké.

Még sajátosabb és közvetlenebb oka a keletporoszországi német lakosság ellen elkövetett atrocitásoknak a szovjet gyűlöletpropaganda volt, mely kifejezetten heccelte a szovjet csapatokat erőszakoskodásra és gyilkolásra - még a német gyerekek legyilkolására is. A szovjet propaganda komisszárok vezetője a gyűlölködő Ilja Ehrenburg nevű zsidó volt. A szovjet csapatoknak írt egyik irányvonala a következő:

"Ölj! Ölj! A német fajban csak rosszaság van; az élők, de a még meg nem születettek is rosszak! Kövessétek Sztálin elvtárs utasításait. Irtsátok ki a fasiszta szörnyeteget házaikban! Legyetek erőszakosak, törjétek meg a német nők faji öntudatát. Tekintsétek őket jogos hadizsákmánynak. Öljetek! Ahogy előrenyomultok, öljetek, a vörös hadsereg hős katonái."

Nem minden orosz katona volt mészáros vagy erőszakoskodó, természetesen, csak a legtöbbjük. Néhányukban megmaradt az erkölcsi érzék és a tisztesség, amit a zsidó kommunizmus sem irtott ki. Alexander Szolzsenyicin egyike volt ezeknek. A vörös hadsereg fiatal kapitánya volt, amikor Keletporoszországba vonult be 1945 januárjában. Később ezt írta a Gulag szigetcsoport című művében:

"Mindegyikünk nagyon jól tudta, hogy a német lányokat meg lehet erőszakolni és aztán lelőni. Ez majdnem hőstettnek számított."

Egyik költeményében, a "porosz éjszakák" címűben, leír egy jelenetet, melynek a keletporosz Neidenburg nevű város egyik házában volt tanúja:

"Hoeringstrasse huszonkettő. Nem gyújtották föl, csak kirabolták és kifosztották. A falakban elhaló jajgatás: az anya sebesülten félig még él. A kislány a matracon halott. Hányan erőszakolták meg? Egy osztag, egy század talán? A kislány nővé lett, a nő hullává. Az anya könyörög: 'katona, ölj meg engem!' "

Mert nem szívlelte meg eléggé Ehrenburg elvtárs irányelveit eléggé, Szolzsenyicint följelentették egységének politikai biztosánál, mint politikailag nem korrektet, és a gulágra küldték, azaz a szovjet koncentrációs táborokba.

Így tehát a német polgári lakosságnak pánikszerűen kellett a terror elől menekülnie, és sokuk számára az egyetlen menekülési út a jeges Balti tenger volt. Gotenhafen kikötőjében Danzig mellett várakoztak nyugat felé való menekülési lehetőségre. Hitler elrendelte, hogy minden elérhető személyszállító hajó segítsen a menekülőknek. A Wilhelm Gustloff az egyik ilyen hajó volt. 250 ezer tonnás utasszállító, a háború idején az "Örömmel erősödni" szervezeten belül szállította a német munkásokat olcsó nyaralási kirándulásokra. 1945 január 30-án, mikor elindult Gotenhafenból, fedélzetén 1100 főnyi katonai és hajós személyzet volt, 73 súlyosan sebesült katona, 373 fiatal nő a női tengerészeti segélyszemélyzetből, akik megfelelnek az USA WAVES szervezetének, és több mint 6 ezer kétségbeesett menekülő, többségükben nők és gyerekek.

Szovjet tengeralattjárók és a légierő folytonos veszélyt jelentett a mentőakció számára. Ezek a menekülők hajóit Ehrenburg népirtó parancsai értelmében úgy tekintették, hogy minél több németet irtanak ki, annál jobb, és nem számít, ha áldozataik katonák-e vagy nők és gyerekek. Este 9 óra után, amikor a Wilhelm Gustloff 13 mérföldre volt Pomeránia partjaitól, a szovjet S-13 tengeralattjáró, melynek kapitánya A.I. Marineszkó volt, három torpedója találta el a hajót. Kilencven perccel később elsüllyedt a balti tenger jeges hullámaiban. Noha más német hajók hősies kísérleteket tettek a túlélők megmentésére, csak 1100-at tudtak kimenteni. A többi, több mint 700 német a jeges vízben halt meg azon az éjjelen.

Pár nappal később, 1945 február 10-én ugyanez a szovjet tengeralattjáró a General von Steuben nevű kórházhajót süllyesztette el fedélzetén 3500 sebesült német katonával, akiket Keletporoszországból akartak nyugatra szállítani. A zsidó gyűlöletpropagandától feltüzelt szovjeteknek a vöröskereszt jel semmit sem jelentett. 1945 május 6-án a német teherszállító hajót, a Goyát torpedózta meg egy másik szovjet tengeralattjáró, és ekkor több mint 6 ezer keletporoszországi menekült halt meg.

Az Egyesült Államokban megdöbbentő és mélységes az ismerethiány ezekről a szörnyű tengeri katasztrófákról 1945-ben, még azok körében is, akik magukról azt tartják, hogy ismerik a tengerészeti eseményeket. És ez a nemismerés a cenzúrázott médiák irányvonalának eredménye, mely ezeket a katasztrófákat a soha meg nem történt események kategóriájába teszi. Ennek a média-eljárásnak ugyanaz az oka, mint a zsidó médiacárok azon eljárásának, amely a 15 ezer Katynban meggyilkolt lengyel tiszt és értelmiségi meggyilkolásával a németeket vádolta. Jól tudták, hogy a szovjetek követték el azt, hogy "proletarizálják" Lengyelországot és ezzel könnyebbé tegyék a kommunista hatalomátvételt, de nem akarták a "hős szovjet szövetséges", ahogy a vörösöket a háború idején nevezte az irányított média, tényleges voltát megmutatni. Azt akarták, hogy az amerikaiak azt higgyék, hogy a németek a rossz fiúk és a szovjetek a jó fiúk, ezért egyszerűen hazudtak a katyni tömeggyilkosságról.

Hasonlóképpen, még a háború utolsó hónapjaiban sem akarták az amerikaiakat riogatni azzal a ténnyel, hogy "derék szovjet szövetségesünk" lemészárolja és megerőszakolja a keletporoszországi lakosságot és akarattal süllyeszt el polgári mentőhajókat, melyek a keletporoszországi menekülteket szállítják a balti tengeren. Ezek mérsékelték volna az amerikaiak lelkesedését Németország lerombolásának folytatását illetően "derék szovjet szövetségesünk" segítségével. Így a kontrollált média egyszerűen hallgatott ezekről a dolgokról.

A demokratikus és kommunista szövetségesek győzelme és Németország feltétel nélküli megadása után természetesen ez az ok már nem állott fönt. De akkor egy másik motívum váltotta föl. A zsidók elkezdték "holokauszt" történetüket és a világ együttérzésére volt szükségük, és kárpótlásra bárkitől, akitől csak követelhettek. Amikor elkezdtek a gonosz németek "gázkamráiban" megölt 6 millió fajtársukról jajveszékelni, és magukat mint a történelem legnagyobb bűntényének ártatlan és támadni képtelen áldozatait bemutatni, nem akarták, hogy ennek bármiféle tény útját állja; nem akarták, hogy az amerikaiak lássák az ellentét mindkét oldalát; nem akarták, hogy a németek is áldozatnak tűnjenek. Minden német rossz volt, ahogy Ehrenburg elvtárs mondta; minden zsidó jó volt, ennyi. A zsidók szenvedtek, és a németek nem, és most a világ a tartozott a zsidóknak életfogytiglani kárpótlással, mert nem állította meg a "holokauszt"-ot.

Tényleg nem segített volna a "holokauszt" propagandának egyáltalán, ha az amerikai közvélemény értesült volna arról, hogy mi játszódott le keletporoszországban és a balti tengeren - vagy ha megismerte volna, hogy "derék szovjet szövetségesünk" önként legyilkolta a lengyel nemzet vezető embereit a katyni erdőkben, és hogy a gyilkosok egy része zsidó volt. És így összeesküvő egyetértésben az zsidó médiafőnökök hallgattak ezekről. Ezért költ Hollywood 200 millió dollárt a Titanic filmre, de soha nem forgatnának filmet a Wilhelm Gustloff elsüllyesztéséről. Nem mintha egy ilyen filmmel nem lehetne keresni, sőt úgy vélem, hogy egy film a Keletporoszországról es a Wilhelm Gustloffról hatalmas kasszasiker lenne, nem, itt arról van szó, hogy nem lehet együttérzés sehol a németekkel. Nem szabad Amerika hadbaszállásának okait újra átgondolni, nem szabad megkérdőjelezni, hogy helyesen cselekedtünk-e, mikor szövetségre léptünk a kommunizmussal a zsidók érdekében. És ezek mellett a megfontolások mellett a valóság egyszerűen nem számít, legalábbis azoknak a zsidóknak nem, akik a tömegmédiáinkat ellenőrzik.

A történelemnek ez a része, Amerika motivációja az Európai háborúban való részvételre, amely valójában mindig is teljesen független volt a csendes-óceáni háborútól, eltekintve Németország és Japán szövetségétől, ez a darabka történelem mindig is nagyon izgatott engem. Ennek egyik érdekes része, hogy sok amerikai elutasítja azt, hogy megvizsgálja. Megértem a Clinotonista elemek érzelmeit Azoknak az embereknek, akik Clintonra szavaztak, a szovjetek voltak a jó fiúk, a németek pedig rossz ideológiai alapokon álló rossz fiúk. Tömeges erőszak, tömeggyilkosság és a menekülthajók elsüllyesztése nem bűnök igazán, ha ezeket kommunisták követik el "nácik" ellen.

Sok tisztességes amerikai harcolt Európában a háború idején, kommunistaellenes amerikaiak, és sokuk nem akar gondolni sem arra, hogy a rossz oldalon harcolt. Ezek az amerikai légionista hadfiak nem akarnak arról hallani, hogy ki ölte meg a lengyel tiszteket és értelmiségieket a katyni erdőkben, nem akarják tudni, hogy mi történt Keletporoszországban 1945-ben. Gyűlölik azt, ha megkérdezik őket, miért győztük le Németországot a szabadság nevében, ha segítettünk Európa felét a kommunista rabszolgaságba taszítani? Mérgesek lesznek, ha fölvetem, hogy lehet, hogy Franklin Roosevelt ugyanolyan zsidókat kiszolgáló, hazudozó áruló volt, mint Bill Clinton, és a média támogatás ellenértékeként manőverezett be bennünket a háborúba a zsidók érdekében, mint ahogy Clinton hazudik bele bennünket a közelkeleti háborúba a zsidók érdekében.

Még túl fiatal voltam a katonai szolgálatra a II. vh. idején, de biztos vagyok benne, hogy ha harcoltam volna abban a háborúban, még jobban érdekelne annak megértése, hogy mi állt mögötte. Azt hiszem, hogy az igazság ismerete ezekről a dolgokról sokkal fontosabb, mint annak a hitnek a szeretetteljes ápolása, hogy mi a jó oldalon álltunk. Úgy vélem, annak megértése, hogy hogyan csaptak be bennünket a múltban, szükséges ahhoz, hogy elkerüljük azt, hogy a jövőben is becsapjanak bennünket.

(c) 1998 National Vanguard Books, Box 330, Hillsboro, WV 24946 USA

Ennek az előadásnak az angol nyelvű kazettája megrendelhető 12.95 dollárért:
National Vanguard Books
P.O. Box 330
Hillsboro, WV 24946