Adatok Trianonról és a Kárpátmedencéről
MAGYARORSZÁG ÉS NÉPEI - ha nem lett volna Trianon -
MAGYARORSZÁG ÉS NÉPEI - ha nem lett volna Trianon -(Forrás: Hunnia) A szakemberek egyik része helyteleníti a történeti események kiiktatását és a megelőző folyamatok továbbgondolását, továbbvezetését, különösen akkor, ha az elemzés kedvéért felfüggesztett történés döntő, korszakalkotó volt, mondván, hogy ami történt, az törvényszerűen zajlott le. Nos, Trianon törvényszerűtlenségeiről, esetlegességeiről, véletlenszerűségeiről, igazságtalanságairól és aljasságairól könyvtárnyi irodalom született már eddig is, ami csak tovább fog szaporodni. A trianoni "békemű" oly mértékben esendő, sőt most már veszendő is, hogy szinte már egyes-egyedül a leginkább legyőzött és megalázott magyarságra "érvényes" csupán, mert a Trianonban "győztes" Csehszlovákia, Jugoszlávia napjainkban esett szét történeti elemeire, vagyis a trianoni tákolmány a győztesek és haszonélvezők kezén bizonyult silánynak. Trianon a győztesek működése során likvidálta önmagát visszaállíthatatlanul, megszüntetve a csehszlovák államot és népet és a szerb-horvát népet és nyelvet, mely minőségek valójában a történelem során sosem léteztek. Románia ugyan még egyben van, ha Besszarábiát és Dél-Dobrudzsát nem számoljuk, de a román nemzetállam produkciója 1920-tól számítva semmiképpen sem késztetheti elismerésre azokat, akik az emberi jogok kifejlődését, a demokrácia elterjedését, az együtt élő nemzetek egymásra utaltságát, a korszerű életviszonyok és életszínvonal megteremtését szívükön viselik. Vagyis a román állam nem sáfárkodott jól - még saját népe számára sem - azzal a hatalmas természeti kinccsel és lehetőséggel, amelyik az álszent nyugati hatalmak révén a trianoni szerződés "rosszvoltából" hullott az ölébe olyannyira érdemtelenül. Hacsak a folytonos és körkörös politikai árulás gyakorlatát nem tekintjük "érdemnek". A 20. század végén egyébként éppen a két párizsi békében megkötött határok mozognak a leginkább, demonstrálva azt, hogy mennyire hozzáértéssel húzták meg ezeket, és hogy az örök időkre a térségnek nemzeti "boldogságot hozó" békeszerződések mennyire illékonyak. Ennek előrebocsátása után azt valljuk, hogy igenis végiggondolásra érdemes, alkalmas, szükséges, mi lett volna, ha Trianon nincsen. 1. A kárpát-medencei népesség szerves fejlődése Magyarországnak (Horvátország nélkül) 1869-ben 13 663 691 lakosa volt. A továbbiakban is Horvátország nélkül számolunk, melynek magyarországtóli elválhatását már Kossuth Lajos is elismerte 1849-ben, és melynek eredeti határai között, a baranyai háromszöget, a Muraközt és a Mura-melléket nem számítva, csak csekély magyar lakosságot találhatunk. Megjegyezzük azonban, hogy a horvát-szlavón határőrvidék "polgárosítása" a magyar-horvát kiegyezés, 1868: XXX. tc. után 1881-ig A népesség szaporodása Magyarországon 1880-1910
elhúzódott. Ennek végbemenetele után a magyar törvényhozás akaratából, a horvátok kívánságára és örömére csatoltatott az egykori határőrvidék, Szerem, Pozsega és Verőce (Szlavónia!) megyékbe szervezve, Horvátországhoz. A középkori magyar településterület maradványai, Eszék, Kórógy, Haraszti, Vukovár, Szentlászló stb. településeken megérték a 20. századot. Ez az a Kelet-Szlavónia, amelyért Horvátország a közeljövőben megindíthatja hadseregét a szerb csetnikek és hadsereg ellen. Vajon visszatelepülhet-e a tatár-török alatt megmaradt szlavóniai magyarság, mely most szülőföldjét elhagyni kényszerült? A népességnövekedés területi megoszlása Magyarországon 1869-1910
A természetes szaporodás évi rátája 0,89%, tízévi rátája 8,9% volt. Ezt a szaporulatot jelentős, l 197 901 főnyi kivándorlási különbözet apasztotta 1869-1910 között, holott keletről jelentős, elsősorban zsidó bevándorlás is folyt. A népesség növekedése valójában nem volt egyenletes a Kárpát-medencében, hiszen ezen a nagy tájon, amelyik 282 870 km2-t foglal magában, ez nem is várható el az eltérő természeti, történeti, vallási, gazdasági és népi-nemzeti viszonyok miatt. Táblázatunkból megállapítható, hogy a Duna-Tisza köze, Budapest, a Keleti Felvidék és a Tiszántúl, a főleg magyar nemzet lakta régiók természetes szaporodása volt a legnagyobb 1880-1910 között (ezek átlaga 45,85%!), bár a kivándorlási különbözet éppen a Felvidék keleti felét apasztotta súlyosan. Ezzel a régiótömbbel állt szemben a kevésbé szaporodó régiók blokkja: a Dunántúl, a Felvidék nyugati fele, a Tisza-Maros szöge és Erdély, ennek szaporodási átlaga 33,85%, vagyis 12%-kal kevesebb az előző csoporthoz képest. A Dunántúl kivételével nagyrészt ezeket a területeket szakították el Trianonban Magyarországtól. A Kárpát-medencére végzendő össznépesség számításainkhoz kiindulási mutatóink tehát a rendelkezésünkre állnak: éves természetes szaporodási ráta 0,89%, 1869-1910-ig természetes szaporodási ráta a medence központi sík vidékein 45,85%, a többi területen 33,85%, a Kárpát-medence egészében átlag 39,3%. A kivándorlási különbözet levonása után a tényleges szaporodás az egész országban 34,5%, az első országrész-csoportban 92,7%, melyben Budapest világvárossá válása a döntő tényező, a második régiócsoportban 25,15%. Az utóbbi tényleges szaporulat nemcsak a természetes szaporulat alacsonysága, a külföldre való kivándorlás, hanem a fővárosba való felköltözés következménye is, hiszen 1869-1910-ig Budapest 123,7% vándorlási többletet könyvelhetett el magának, természetesen az egész Kárpát-medencéből, sőt az Osztrák-Magyar Monarchiából, míg annak Galícia tartományából askenázi zsidókat. A tényleges és természetes szaporodás Magyarországon - ha nincs Trianon, 1910-1951
2. A kárpát-medencei népesség lehetséges fejlődése Az I. és II. világháborúval, melyek egymásból következtek és Trianonnal nem is számolva, azért számolunk Nyugat-Európa, de még inkább Amerika világot elszívó, főleg az ifjú tehetségeket a világ kerekségéről magához csábító hatásával. A felsorolt mutatók szerint tehát az 1869-1910 közötti tendenciákat némileg mérsékelve, meghosszabbítjuk újabb 41 évre, egészen 1951-ig. Innentől újabb 41 évet véve a következő "civilizációs" ártalmakkal számolunk, amelyek kártékonyán befolyásolják a népszaporulatot. A valláserkölcs és általában az erkölcs hanyatlása, a liberalizmus (lásd Franciaország) terjedése, a családellenes, erőszakos társadalomboldogító eszmerendszerek (köztük a női emancipáció, ahogy végbement) terjedése, melyek meg lettek volna a "nagy" francia forradalom évszázados hatásaként akkor is, ha a kommunizmus nem következik be, amelyik a "nagy" francia forradalom édesgyermeke lévén, "apai" örökségét tovább "fejlesztette". Az ideológiai, erkölcsi szférán kívül kalkulálnunk kell a "civilizációs" ártalmak sorában a technikai-műszaki-tudományos forradalmakkal is, amelyek kétségtelenül a két világháború kihívására lendültek fel, de mindenképpen előre haladtak volna nélkülük is. Ilyen ártalmak a világ-urbanizáció, a világszennyezés (különösen a nukleáris), a stressz bevonulása a mindennapi életbe, az alkohol, a dohányzás, a kábítószer világüzlet, a prostitúció világüzlet, melynek létrejöttéhez is hozzájárult a fogamzásgátló szerek feltalálása és világméretű elterjesztése stb. Mindezek együttes hatására Magyarország népszaporulata a 20. század második felére visszaesett volna a század első feléhez képes az átlag 50%-ára. Ezzel a rátával számítva Magyarország lélekszámnövekedését, a következő eredményt kaphatjuk újabb 41 év múlva, azaz 1992-re - ha nincs Trianon:
Ebben az időszakban eltekintünk a kivándorlási különbözet taglalásától, mert a század végére úgyis kifejlődő kivándorlás-bevándorlást szabályozó állami politikák tulajdonképpen népük, nemzetük javára kézben tarthatják az össznépesség számának alakulását úgy, hogy védik az államalkotó nemzet törzsállományát, fékezve a kivándorlást és csak annyi bevándorlót engedve be az államba, amennyi nem veszélyezteti a nemzetállamot. Természetesen ez csak akkor lesz igaz, ha az állam vezetését nem keríti hatalmába egy élősdi, idegen érdekű és lelkű kisebbség, amelyik a vándorlás állami szabályozását a gazda-nemzet alávetésének, kifosztásának és megnyomorításának egyik eszközévé teszi. 3. A kárpát-medencei népesség nemzeti megoszlása Köztudott, hogy kárpát-medencei hazánk soknemzetiségű ország volt, az azonban már nem annyira köztudott, hogy valójában mennyire. A magyarság rovására államilag manipulált statisztikák, tankönyvek és tömegtájékoztatás (történetileg visszamenőleg is!) az utolsó fél évszázadban "igazolni" igyekezett az igazolhatatlant, nevezetesen Trianon abszolút szükségszerűségét. Azt a látszatot keltették és keltik ma is, hogy az országunk szétszaggatása jogos és igazságos volt, hiszen a nem magyarok el akartak szakadni az utolsó szálig. Ezen az alapon aligha maradhatna egyben Anglia, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Oroszország stb. A táblázatból (lásd a következő oldal) megállapítható, hogy spontán magyarosodási folyamat játszódik le 1910-ig, bár ennek ellenére a nemzetiségek száma növekszik, miközben arányuk enyhén csökken. A magyarosodási folyamat húzó ereje a korszakra eső ipari-gazdasági fellendülés, a modern közlekedés megteremtése, a városodás és városiasodás. Az erőszakos asszimiláció legfőbb eszközének néhány törvényt tekintenek a kisantant államok "történelemírásában", ezek az 1879: XVIII., az 1883: XXX. te. stb., az előbbi kötelezővé tette a magyar nyelv tanítását minden népiskolában és tanítóképzőben, az utóbbi kötelezővé tette, hogy a középiskolákban tanítsák a magyar nyelvet és irodalmat, valamint hogy valamennyi tanári képesítő vizsgát magyar nyelven kell letenni. Erre nézve a miniszter egyénenként 10 évi haladékot adhatott. Vagyis ezek a törvények azt célozták, hogy a nemzetiségi iskolákban is (mely az összesnek több mint 40%-a volt!) legalább a magyar nyelvet alapfokon sajátítsák el a magyar állampolgárok, amihez természetesen a pedagógusoknak is fel kellett készülniük magyar nyelvből. Külön tanulmányok születtek arról, hogy ezek a törvények a megvalósításukhoz hiányzó feltételek és szabotálások miatt eredménytelenek voltak. Mégis a szörnyű vád megszületett, a magyarok elveszik a mások nyelvét. Ami a századelőn a magyar nemzet "kollektív bűne" lett, az ma az utódállamokban a kisebbség elengedhetetlen lojalitásának a legfőbb mutatója. Ki meri kétségbe vonni, hogy a román állampolgárságú székely gyereknek, vagy a szlovák állampolgárságú csallóközi Árpád-magyarjának tanulnia kell az állam nyelvét, amelyet Trianon mért rá? Vajon a walesi, az ulsteri, a skóciai gyerekek, ha nem született angolok, nem tanulnak az iskolában kötelezően angolul? Ami "bűne" a magyarnak és ugyanazt csinálja a román, a szlovák, az angol, az akkor nem bűn, az akkor nem nemzeti elnyomás? A népesség nemzeti megoszlása Magyarországon 1880-1910
Nem pusztán arról van szó, hogy egy kedvezőtlen történeti helyzetben (1918-1919) erőtlenek voltunk kétbalkezes magyar és idegenből jött hazaáruló "politikusok" alatt megvédeni a sajátunkat? Vagyis: bűn gyengének lenni! Az erős bűntelen. A rabló, a gyilkos bűnösnek kiáltja ki áldozatát és nem bocsát meg neki. A visszájára fordított krisztusi értékrend ez, az ördög világa. Valószínűleg ez a 20. század legjellemzőbb vonása. Eljátszhatunk a gondolattal, hogy ha felvesszük a cigány etnikumot is a magyarországi népek sorába, akkor hogyan alakul táblázatunk. A trianoni Magyarországon 1983-ban tanácsi adatszolgáltatás alapján 350-360 ezerre becsülték a számukat. A jelenleg Romániához tartozó kárpát-medencei területen 205 462 (1992) cigányt tartanak nyilván hivatalosan, számuk valószínűleg meghaladja az egymilliót. A szlovák népszámlálások nem ismerik a cigány kategóriát, de különösen Keletszlovákiában tömegeikről beszélhetünk. A 20. század végi Kárpát-medencében kb. 1,5-1,6 millió cigány élhet, melynek egy része kétségtelenül nem vándorolt volna ide a 20. századi megpróbáltatások nélkül, ugyanis a regáti Romániából, a cári Oroszországból és a Szovjetunióból a sanyarú körülmények miatt húzódott be a Kárpát-medencébe. Ha számukra "helyet csinálnánk" feltételező táblázatunkban az 1992. évben, akkor 1-1,2 millióval számolnánk és sorrendben a románságból, a szlovákságból, a magyarságból és a szerbségből vennénk el népességet és %-ot számukra. A zsidóság sem szerepel előrejelző táblázatunkban, 1910-ben 911 227 izraelita vallású élt a Kárpátmedencében (Horvátország nélkül), ez a lakosság 5%-át tette ki. A 20. századi háborúkat, népirtásokat, országcsonkításokat és az ezek következtében lezajlott népmozgásokat továbbra sem számítva, de kalkulálva a zsidóság emancipációjára, beolvadására, Magyarország népének nemzeti megoszlása 1910-1992 - ha nincs Trianon.
mely Izrael állam létrejöttéig (1948) természetes folyamat volt, bár tovább is tartott volna lanyhuló folyamatként, majd ezután feltételezve az Izraelbe való kivándorlást, az aliját, a 20. század végi Kárpátmedencében 3% zsidó eredetű (most már nem vallású!) népességet tételezünk fel. Ez 1992-ben 791 135 főt tenne ki Ha ennek a népességnek "helyet csinálnánk" táblázatunkban, akkor sorrendben a magyarságból, a szlovákságból, a németségből, a szerbségből és a románságból vennénk el népességet és %-ot a számukra. Előrejelzésünk szerint Trianon és a többi nélkül a kárpát-medencei Magyarország 2000-ben 27-28 milliós, Horvátországgal együtt 30-32 milliós lett volna, melyben a magyar nemzet 65, illetve a horvátokkal együtt, 60%-os arányt foglalt volna el. A magyarság és a vele együtt élő németség (melynek elszakadási törekvései a dolog természetéből adódóan sosem lettek volna!) együttes aránya elérte volna a 75%-ot. Az állam nyelvének kötelező tanítása az általános iskola szintjén azt eredményezte volna, hogy az összes népességnek a 90-95%-a beszélt volna magyarul, megtartva, megtarthatva ugyanakkor saját nemzetiségét. Szándékosan szerény számításunk eredménye semmivel sem rosszabb, sőt jobb, mint a nyugati hatalmak által favorizált államok - Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia - akár 1920-beli, akár 1992-beli nemzetiségi összetétele. De lényegesen nem marad el akár Anglia, Spanyolország, Franciaország nemzetiségi összetétele mellett - ha lennének ezekben az államokban a valóságnak megfelelő statisztikák. Kétségtelen, hogy ezekben az államokban a nemzetiségek beolvasztása a 19. században nagyrészt végbement, ennek ellenére azt mondhatjuk, hogy a népesség kimutatható része ma sem angol (skót, ír, walesi), spanyol (katalán, baszk) és francia (elzászi, breton). Franciaország és Anglia politikusai szétrombolták a kárpát-medencei ezeréves, szervesen fejlődött Magyarországot és annak nemzetiségi összetételére való hivatkozással, mely tettüket a 75 éve folyó "magyartalanítás" után sem lehet igazolni, statisztikailag sem. 4. A Kárpát-medence népessége és nemzetei jelenleg A 20. század és a 2. évezred végéhez közeledő kárpát-medencei népesség és nemzetek számainak, arányainak kiszámítása a "hivatalos" statisztikák alapján szinte lehetetlen, mert többé-kevésbé mindegyik az állami manipuláció betegségében szenved. Ezenkívül, vagy éppen ezért, más-más szempontok alapján készülnek a népszámlálások, másféle rafinált torzításoknak vetik alá a számokat és eltérő időben népszámolnak. Folyik az ádáz küzdelem a valóság statisztikai átgyúrásáért, az uralkodó nemzet adatainak minden eszközzel való "javításáért", mely az utódállamokban már a népszámlálást végző helyi biztosok kényszerével veszi a kezdetét. A Kárpát-medence jelenleg statisztikailag is szétszaggatott és véresen feldarabolt.
Ezért a 20. század végén "hivatalosan" közzétett adatok alapján senki sem tudhatja, hogy hányan és milyen nemzeti arányban élnek a Kárpát-medencében. Mi tehát, szegény ember módjára, azzal főzünk, ami a rendelkezésünkre áll, de az ízesítéshez-fűszerezéshez vannak még tartalékaink.
Erdély népessége és nemzetei 1992-ben
(Kisebb töredékekkel nem foglalkozunk.) A hivatalos statisztika hivatalos megjegyzései is figyelemre méltóak. 1. A románok a macedo-románokkal (21 089) és az arománokkal (6999) együtt. 2. A magyarok a székelyekkel együtt. (Micsoda román nagyvonalúság! Ott lappang ebben a megjegyzésben, hogy külön népnek is tekinthetnék, de nem teszik. 3. A német a szászokkal és a svábokkal együtt! Ez is igen különös! 4. Az ukrán a ruténnal együtt. Ez az ukrán soviniszta álláspont elfogadása, mely a ruszin népet nem tekinti önálló nemzetnek, pedig az. 6. A krassovánokkal és a csángókkal együtt. Vagyis az erdélyi csángók (Hétfalusiak stb.) nincsenek benne a magyar-székely kategóriában! A moldvai csángók sem egész Románia magyar-székely számadataiban. 5. Az orosz-lipovánok csakis 1920 után szivároghattak be a Duna-delta vidékéről, addig ugyanis ismeretlenek Erdély népei között. A legnagyobb veszteség az erdélyi és kelet-magyarországi németséget érte; 1918-ban 560 000 német anyanyelvű került román megszállás alá. Az 1919 január 8-án megtartott erdélyi Szász Nemzeti Tanács medgyesi gyűlése helyeselte Erdélynek Romániához való csatolását. A határozat meghozatalában a szász ifjúság (grünök) szava volt a döntő tényező, az idősebbek a Magyarország melletti megmaradásra szavaztak. A grünök - semmi köze a névnek a jelenlegi zöldmozgalmakhoz, inkább zöldfülűt jelent - a magyar nyelvnek a szász iskolákban kötelezővé tétele miatt vadultak meg a magyar állam ellen... S Trianon után 75 évvel nem létezik erdélyi szász nemzet, mint kollektívum, csak senyvedő, balkáni szintre letaszított szász és sváb egyének vannak Erdélyben. A "javát" utoljára Ceausescu adta el pénzért Németországnak, ahogy a zsidókat Izraelnek, súlyos summákhoz kötve a kivándorolhatást. Ilyen volt hát Erdélyben a szászokat elnyomó "magyar" politika. A magyarság száma, amit a románok elismernek, l 598 938 (1992), s l 691 048 (1977) - vagyis 15 év alatt 100 ezer tényleges fogyás, az enyhe természetes szaporodás ellenére, ami a kényszerű kivándorlás és a statisztikai manipuláció számlájára írandó. Őrlik a magyarságot napi foglalatosságként a román állami és most már többpárti szervek is, válogatott és váltogatott eszközökkel. Valószínű azonban, hogy a magyarok valóságos száma Erdélyben eléri az 1,9-2,0 milliót, egész Romániában pedig a Regátba költözöttekkel - kényszerítettekkel és a csángókkal együtt a 2,2-2,3 milliót. Egy esetleges impérium-változás Erdélyben százezerszám szabadítana fel tömegeket jelenlegi nemzeti "bevallásuk" alól, akiknek apja és anyja, vagy nagyapja és nagyanyja még 1920-1930-ban is magyar volt. Az utóbbi évtizedekben elszaporodott vegyes házasságokról most nem is beszélve, százezer szám élnek már Erdélyben olyan emberek, akiknek lelkén és testén belül húzódik a nemzetiségi határ. Ezeket az embereket nem veszik nyilvántartásba a statisztikák, mert nincs román-magyar, vagy magyar-román rovat. Ezek az emberek - tisztességüket kétségbe nem vonva - szabadon választhatnának, hogy melyik nemzet tagjai kívánnak lenni, de a szabadon választás lehetőségét a jelenlegi román állam nem adja meg nekik. A vallási hovatartozás hitelesebben, konzervatívabban őrzi a közelmúltat, a 20. század eleji elrendeződést. Az 1992-es népszámlálási előrejelzés szerint 842 259 római katolikus, 794 632 református, 94 462 baptista, 75 846 unitárius, 36 249 evangélikus volt Erdélyben, ez összesen l 843 448 fő. Ha le is vonjuk a 20 422 főnyi szlovákot az evangélikusok számából, bár nem feltétlenül minden szlovák evangélikus, akkor is meg kell gondolnunk, hogy a görög katolikusok között (209 174 fő), a pünkösdista (153 701), az adventista (29 123) felekezeten belül is vannak magyarok, sőt az ortodox (görögkeleti) valláson belül is, hiszen az elmúlt 75 évben tömegével kényszerítették a magyarokat, hogy áttérjenek a görögkeleti, azaz a román vallásra. Azt csak megemlítjük, hogy a görög katolikus egyház hívei, amely egyházat a román állam fél évszázadra törölt a bevett egyházak sorából, nem 209 174-en vannak Erdélyben, ahogy azt az utóbbi évtizedben kénytelen mégis elismerni, hanem ettől sokkal többen. Trianonban 179 000 izraelita került Erdélyben román megszállás alá, az erdélyi lakosság 3,4%-a. Jelenleg Erdélyben 2824 (1992), ill. 7830 (1977) zsidó személyt tartottak nyilván, s ez a lakosság 0,036%-a (1992). Az elmúlt 15 évben, mint látjuk, a huszadára fogyott zsidóság száma 1992-re az egyharmadára csökkent. Ehhez, azt hiszem, nem kell kommentár. Különösen akkor nem, amikor az amerikai Kongresszusnak évente küldött külügyminisztériumi jelentés minden alkalommal leszögezi, hogy a trianoni Magyarországon a zsidók "reprezentációja" mind a politikai, mind a gazdasági, mind a pénzügyi és mind a médiavilágban jó, sőt kitűnő, íme, a "hírhedt magyar antiszemitizmus"! Romániát viszont nem szokták hasonló váddal illetni. Érdekes, nemde?! Az egyszerűség kedvéért Szlovákiának nevezzük azt a területet, amelyet Trianonban Észak-Magyarországon elszakítottak országunktól. E terület népszámlálásai a következő képet mutatják: Szlovákia népessége 1921-1980
A felvidéki magyarság mérsékelt szaporulata mellett is fogyott a két időpont között, ami annak tudható be, hogy 1918-1922 és 1944-1946 között sok magyar átüldöztek a Dunán, illetve kitelepítettek a szlovákok. Az idevonatkozó szlovák jelző: "Magyarok, át a Dunán!" Másrészt a reszlovakizációnak nevezett történeti-ideológiai köntösben megjelenő magyarellenesség, mely arra a hamis történeti tényre hivatkozik, hogy Észak-Magyarországon a magyarok csak a török elől menekülve a 16-17. században jelentek meg, és ott elmagyarosították a szlovákok egy részét, indokolt tehát ezeknek a magyaroknak a visszaszlovákosítása. Mi sem jellemzőbb, mint hogy 1918-1919-ben az egész Kárpát-medencében cseh megszállás alá 1,7 millió tót (szlovák) került, 1980-ban már az un. Szlovákia szlovák népessége 4.317.008 főt számlált, ez 60 év alatt 253%-os növekedés, Európában bizonyosan egyedülálló. Csak 1970-1980 között a szlovákság 438 104 fővel "gyarapodott", vagyis 10 év alatt több mint 10%-kal! Ez a szaporodási ütem természetes szaporodásból ki nem telhet Szlovákiában, csakis az erőszakos, államilag gyakorolt beolvasztás következménye lehet, mely nem kíméli a magyarokon kívül a németséget, a ruszinságot és a lengyelséget sem. Valójában nagyobb veszélyben van a felvidéki magyarság, mint az erdélyi a jövőbeni megmaradása tekintetében, mert a szlovák beolvasztás hatékonyabbnak bizonyul. Egy 1993-as adat szerint Szlovákia lakossága 5 300 000, ebből 87% szlovák (4 611 000) és 10% a magyar (530 000). A volt Jugoszláviához csatolt magyar állami területek közül a Vajdaság statisztikáját tudjuk ismertetni az 1981- és 1991-es népszámlálások alapján. A Vajdaság népessége és nemzetei 1981-1991
Megállapítható, hogy a Vajdaságban a szerb államalkotó nemzet (crnagoráccal és "jugoszlávval" együtt!) néhány százalékos emelkedést ért el ebben az évtizedben. Ugyanakkor a belső Balkánról származók (muzulmán, cigány, bunyevác) aránya ettől jóval több %-kal növekedett. A belső Balkán népei közül egyedül az albán és a macedón fogyott. Ezektől sokkal nagyobb mértékben fogytak a kárpát-medencei magyar állam honos népei, a magyarok, a horvátok, a németek, a ruszinok, a szlovákok (utóbbiak nem is szerepelnek a rovatok között!) és a szlovének is. A Vajdaság néven igazgatott terület nemzeti viszonyainak gyökeres átalakítása, olyan népek megjelenése, amelyek itt ezer éven át sosem laktak, már az elmúlt fél évszázadban megindult a Belgrád központú állam erőszakos beavatkozása folytán. Felerősödött ez a folyamat az elmúlt másfél évtizedben, különösen a négy éve dúló délszláv háború idejében. Jelenleg is folyik a Balkánról az erőszakos betelepülés a Vajdaságba, sőt a Szerémségbe és Kelet-Szlavóniába is, valamint a baranyai háromszögbe, miközben a magyarokat és horvátokat tízezer szám üldözik-kényszerítik ki. A jelenleg Ukrajnához tartozó Kárpátalja legalapvetőbb nemzeti problémája és feszültsége, hogy a kijevi hivatalos álláspont szerint ruszin (rutén, kisorosz, magyar-orosz stb.) nép nem létezik, hanem az ezeréves Magyarországtól itt elszakított szláv lakosság tulajdonképpen ukrán, legfeljebb kárpátukrán. Ez a soviniszta ukrán álláspont nem felel meg a történeti valóságnak. Statisztikánkban a ruszin kategóriában - melyet mi nevezünk így - lehet néhány ezer valódi ukrán, de ezek csakis 1944-1945 után telepedhettek itt meg a szovjet hódítás következtében. Egy szovjet forrás 1989-ben az alábbi nemzeteket tételezte fel Kárpátalján. Kárpátalja nemzeti megoszlása 1989-ben
Kizárólag Trianon után telepedtek le Kárpátalján a csehek, és nőtt az itteni szlovákok száma is. Azután 1944-1945-öt követően ezek nagyrészt visszaköltöztek eredeti lakóhelyükre, táblázatunk már csak a maradékot tartalmazza. Egyébként is az egykori morva etnikumból származó szlovákok évszázadok óta vándorolnak nyugatról kelet felé a Felvidéken. A szovjet hódítás után települtek be az ukránok, az oroszok, a beloruszok, akik együttes aránya jelenleg elérheti az 5-6%-ot. Valószínű, hogy a legutóbbi impériumváltozás után a valódi ukránok beköltözése fokozódik, és az oroszok, beloruszok visszaáramlanak eredeti lakóhelyükre. Már az 1970-es évektől a kaukázusi Örményországból elvándoroltakból meglehetős diaszpóra keletkezett Kárpátalján a városokban, melyről tárgyalt forrásunk nem vesz tudomást. A Kárpát-medence népessége és nemzetei a 20. század végén
Egy becslés alapján az Ausztriához csatolt Nyugat-Magyarország, 20. századi nevén Burgenland, lakossága 1989-ben 275 000 volt, ebből osztrák-német 229 000, horvát 40 000 és magyar 6000 fő.
Táblázatunkba a Kárpát-medencében honos népeket vettük csak fel, a Vajdaság esetében azért hiányzik a valóságos népességszámból 6-700 000 balkáni eredeti lakos. A medencében évszázadok óta honos cigányság és zsidóság létszáma annyira megfoghatatlan a statisztikák alapján, hogy esetükben becslésekre is alig vállalkozhatunk. Az erdélyi cigányság lehet egymillió, mások szerint ettől sokkal több is, és legalább felerészben magyar cigány, nem oláh. A magyarországi cigányok 350 000-en volnának. A zsidóság magyarországi számát 200 000-re szokás tenni, mely számból állítólag 80 000 fizet az izraelita egyháznak adót. Ezenfelül a Trianonban elszakított területeken szinte nem is beszélhetünk zsidóságról jelenleg. A zsidóság kárpát-medencei pusztulása tehát éppen az elcsatolt területeken volt nagyobb arányú és nemcsak a német megszállás és a nyilas uralom idején, 1944-1945-ben, hanem azután is a szovjet Kárpátalján, Erdélyben, Vajdaságban és a Felvidéken. Természetesen jelentős volt ezekről a területekről a kényszerű kivándorlás is, valamint az Izraelbe való "alijázás". Erről azonban a "nagyantant" és a "kisantant" győztesei nem beszélnek!
Magunk is optimistának találjuk a jelenlegi 53,48%-os magyar arányt a Kárpát-medencében. A cigányságot, a zsidóságot és a Trianonkor, vagy 1944-1945-ben még a medencében nem lakó népeket is számítva, a magyarság aránya csökken a 49-50%-ra. Becslésünk még ekkor is sokkal kedvezőbb, mint az a jelenlegi un. nemzeti-keresztény oldal túlzott aggodalmaiból kitetszik, akik a nemzethalál vízióját festik elénk untalan. Kimondhatjuk, hogy a magyarság rovására lényeges változások nem következtek be a Kárpát-medencében, az oly sok megpróbáltatás
A valóságos veszteség, melyet a két háború okozott, és nekünk különösen Trianon, hogy a 30-32 milliós kárpát-medencei népesség nem jött létre (még a betelepülésekkel együtt sem!), melyen belül szerves fejlődés eredményeként a magyarság elérhette volna a 65%-ot, a németséggel együtt talán a 75%-ot is. A medencén belül csekély lett volna a görögkeleti népek (románok, szerbek, oroszok-ukránok) befolyása, a ruszinság megmaradhatott volna a görög katolikus egyház kebelében. Horváth Lajos főlevéltáros
Irodalom
A magyar föld sorsa Trianon után az elszakított területekenA központi hatalmak oldalán Magyarország végigharcolta az I. világháborút. A győztes antant hatalmak, amelyek jelenünkben minket akarnak tanítani békeszeretetre, humanitásra, demokráciára stb., iszonyatos "békeművet" hoztak létre, melyben nem volt békeszeretet, hiszen előkészítették a II. világháborút, nem volt humanitás, hiszen 25 millió embert helyeztek idegen uralom alá, és nem volt demokrácia sem, mert a legyőzötteket meg sem hallgatták, és mert a súlyos nemzeti megaláztatások és igazságtalanságok elkövetésével eleve elrekesztették annak útját, hogy a háború után Közép-Európában demokratikus berendezkedésű államok alakuljanak. Törvényszerű volt "a kemény kéz", a fél vagy az egész diktatúrák létrejötte. Hazánkban a kegyetlen büntetést, amely a történelem során az országok megcsonkítása tekintetében csak Lengyelország XVIII. századi felosztásaihoz hasonlítható, 1920 június 4-én írták alá a Kis-Trianon palotában. Ezt a helyet szándékosan választották ki Magyarország megalázására a francia vezetők, korábban ugyanis a francia királyok lóistállója volt. Magyarország területe - Horvátországot nem számítva-283 ezer km-ről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Ausztriához került 4 ezer km2, 292 ezer lakossal, közte 26 ezer magyar; Csehszlovákiához került 63 ezer km 3,5 millió lakossal, közte l millió 72 ezer magyar; Jugoszláviához került - Horvátországot nem számítva, de Fiumét igen - 21 ezer km2, 1,6 millió lakossal, közte 465 ezer magyar; Romániához került 102 ezer km2, 3,5 millió lakossal, közte l 664 000 magyar. Az aláírás percében a békeszerződés elleni tiltakozásul az országban megkondultak a harangok, a közlekedés leállt 10 percre, bezárták az üzleteket, az iskolákat és az egyetemeket. 1. Az erdélyi és kelet-magyarországi föld sorsa A Romániához csatolt Erdély és Kelet-Magyarország népének anyanyelv szerinti megoszlása %-ban a következő volt: magyar 32,5, német 10,6, szlovák 0,6, ruszin 0,3, szerb 1,0, román 53,2. Az össznépességen belül a magyarul tudók száma elérte a 43,5%-ot. A Romániához csatolt föld művelési ágazatok szerint %-ban a következőleg oszlott meg az egész Magyarországból számítva:
A Romániához csatolt terület mezőgazdasági termőképessége az 1911-1915-ös évek learatott terméseinek az átlagát véve a következő volt %-ban az egész országéhoz viszonyítva:
A Romániához csatolt erdőterületek fanemek szerinti megoszlása %-ban az egész Magyarországra számítva:
A Romániához csatolt terület állatállománya 191 l-es adat szerint 100 lakosra számítva:
A Romániához csatolt szántóföldterület megoszlása birtoknagyság szerint:
a) A román fejedelemségek agrárpolitikája dióhéjban Az 1812. évi bukaresti béke értelmében a Prut folyó volt a határ a török és az orosz birodalom között. A drinápolyi béke az orosz-török háború után Havasalföld és Moldva fejedelemségeknek bizonyos autonómiát biztosított. Egyetlen fejedelem (Alexandru Cuza), alatt, 1859-ben egyesült a két fejedelemség, melyet 1861-ben elismert a török Porta. Az 1877-78-as orosz-török háborút lezáró San Stefano-i béke azután létrehozta a független Romániát és hozzácsatolta Dobrudzsát, amelyik korábban sosem tartozott hozzá. Egy 1805-ös törvény Moldvában három csoportba osztotta az agrárnépességet: fruntaj, mijlocas és codas (vezető, közép és alsórendű). Ezeken kívül voltak még a rabszolgák, főleg cigányok és hontalanok (bozgor): a zsidók. A "Regulamentul organic" 1830-ban a parasztság helyzetének végleges rendezése célját tűzte maga elé. Az 1805-ben a parasztoknak megállapított földterületek nagyságát a felére csökkentette. A földbirtokos teljes értelemben a paraszti földek tulajdonosa lett. Még a faizás jogát is elvonták tőlük, amire korábban nem volt példa. A Regulamentul engedélyezte, hogy a bojár minden indok nélkül a paraszttól elvehesse földjének egyharmadát. Az új házas, ha földet akart kapni, akkor vállalnia kellett a robotot is, ami a Regulamentul szerint négyökrös gazdánál 56 nap, kétökrösnél 58, kétkezinél 60 nap évente. (Emlékezzünk, hogy Mária Terézia 1770-ben hatökrösre 52, háromökrösre 26, házas zsellérre 18, hazátlan zsellérre 12 nap robotot szabatott ki, ami a korábbi bevett szokáshoz képest emelkedés volt!) A "Regulamentul" a jobbágy költözését úgy szabályozta, hogy csak 7 évente teheti, egy évvel előbb be kell jelenteni és egy évre előre be kell fizetnie a dézsmát és az adót. Az 1831-re tervezett "változások"-nak már a híre is elég volt arra, hogy a parasztok a fejedelemségek minden határán keresztül menekülésbe kezdjenek. Oroszországba, Erdélybe és a Duna jegén az Oszmán Birodalomba, mert "hitetlen" rajának lenni török alattvalóként is jobb volt, mint román parasztnak. Ekkoriban telik meg románokkal a Prut és a Dnyeszter közötti terület, melyen manapság létrejött Moldávia. Az állam, a kolostorok és a magánbirtokosok tulajdonában lévő cigány rabszolgák közül az első két kategóriába tartozókat 1844-ben felszabadították. A Regulamentul 126. szakasza értelmében a földesúr bármilyen indok nélkül a helyi hatóságok igénybevételével elűzhette birtokáról "az engedetlen" parasztokat hathavi felmondással. Joga volt bármikor meg-korbácsoltatni az engedetleneket. Ekkor járta a mondás: "Török időkben lehet, hogy a kard ölt, de semmi esetre sem csípett, mint a korbács." Az 1848-49-es év sem hozott paraszti felemelkedést, mert a társadalmi feszültségek energiáit beleterelték a magyargyűlöletbe, a magyar forradalom és szabadságharc elleni román népfelkelésbe. A Habsburgok által az erdélyi románoknak tett ígéretekből sem lett semmi. Avram Jancu, a román felkelés vezére maga mondta, hogy a románok azt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésül. Jancu megőrült és koldusként tengette életét Erdélyben. A Regulamentul következtében Golescu szerint 1832-1856 között 100 ezer román parasztcsalád menekült el a fejedelemségekből, nagyobb részük Erdélybe. Ő jegyezte fel a mondást: "Akkor jó a parasztnak, amikor a Duna befagy." - Mert akkor elmenekülhet. Az 1858. évi párizsi szerződés a török fennhatóságot névlegessé tette, és előírta, hogy a bojárság és a parasztság viszonyát rendezzék az európai normák szerint. Parasztlázadás tört ki 1862-ben. Az 1864. évi földreform szerint a négyökrös 6 hektár (ha), a kétökrös 4,5 ha, akinek nem volt igavonó állata, az 2,5 ha földet kaphatott. Ez a jobbágyfelszabadítás csak formálisan tette szabaddá a parasztot, mert nem juttatott neki annyi földet, hogy abból megélhessen, és mindenféle szavazati jogból kizárta. Tehát sem gazdasági ereje, sem politikai ereje nem lehetett. Dobrogeanu Ghera szerint "az 1864. évi reform méhében hordta a rettenetes 1907. évet". Az alkotmány VII. szakasza kimondta, hogy "idegenek" a községekben nem szerezhetnek ingatlant. A zsidók panaszai folytán, aki "hontalanok, nem román állampolgárok" voltak, később módosították az alkotmányt. Ennek következtében 1872-1909 között összesen 45 zsidó nyerhette el a román állampolgárságot és a vele járó ingatlanszerzési jogot. Kisebb parcellázási, földhöz juttatási akciókat indított ugyan az állam, de 1865-1878 között 48 343 új házaspárt hagytak föld nélkül. 1888-1889-ben az ország különböző részein szakadatlan véres parasztlázadások folytak. Európában a legutolsó "klasszikus" parasztlázadás 1907-ben volt Romániában, amelyik az éhséglázadás, a földosztás, a feudális rend megszüntetése, a zsidó bérlők elleni pogrom jegyeit viselte magán. A földesúri osztály pánikja odáig jutott, hogy két hadtestet akartak kérni Ausztria-Magyarországtól a parasztmozgalmak leverésére. Végül a román hadsereg "méltónak bizonyult" feladatához és több mint tízezer paraszt leölése árán rendet teremtett. A tüzérséggel is körülfogott falvakat szétlőtték, sok esetben akkor is, ha az elégedetlenség már elült, vagy ha a falu a felkelésben részt sem vett. Az 1514-es Dózsa-féle magyar parasztháború megtorlásaihoz sem fogható rémségeket követtek el a román hadsereg katonái saját népük ellen. Végül is az I. világháborúban két tűz közé szorult Romániában 1917-ben felszabadították a parasztokat. Ez a román feudális rendszer, ez a "minőség", mely Európában ekkor már végtelenül silány és elmaradott volt, az antanthatalmak jóvoltából és a diplomáciában is szokatlan álnoksága révén 1918-1919-ben megszállta Erdélyt és Magyarország nagyobb részét, kifosztotta azt, majd a Kis-Trianon palotában az ország feldarabolásakor a legnagyobb zsákmányt kapta meg. b) Román térfoglalás Erdélyben Trianon előtt A román térnyerés Erdélyben legelőször román banktevékenységgel indult. Visarion Román 1872-ben Nagyszebenben megalapította a Banca Albinát, mely más román pénzintézetekkel együtt az erdélyi föld román kézre juttatását tűzte ki céljául, és mindezt "magyar elnyomás" alatt. Az erdélyi román bankok 1888-ban 18-ra szaporodtak, alaptőkéjük 2 millió forint volt, betétjeik összege 8,5 millió forint. Az erdélyi román pénzintézetek száma 40 volt 1892-ben, 1899-ben 73, 8,8 millió korona alaptőkével, 2 millió korona tartalékkal, 32,2 millió betéttel. Megindult a "Revista Economica", melyet az erdélyi román gazdasági élet legjelesebbjei írtak. Az összes román bank Erdélyben 1903-ban létrehozta szövetségét "Solidaritatea" néven. Ezek a bankok ugyanazt a célt szolgálták, mint amit az ortodox román egyház már évszázadok óta követett, a román földbirtokvagyon és a román kultúra gyarapítását, a románság népi terjeszkedését. Az erdélyi román földművesosztály 1903-1912 között a magyaroktól 166 394 kat. hold földet vásárolt meg jelentős banki támogatással. Ugyanebben az időben a magyarok is vásároltak földet románoktól, de ez az előbbi adatnak csupán 10%-a volt. A románok ebben az időben a szászoktól is vásároltak 2 199 kat. holdat, többet, mint amennyit a szászok tőlük. A románok vagyonosodása Erdélyben olyan nagymértékű volt, hogy 1913-ban 24,8 millió korona kihelyezésük volt román birtokokon és 5,7 millió magyar birtokokon. Tehát arra is volt pénzük, hogy a magyaroknak hitelt nyújtsanak. Igaz, ezt is a magyar pénzintézetek tették lehetővé, hiszen ezek ugyanakkor 21,1 millió kölcsönt nyújtottak román birtokosoknak. A szászok is kb. ugyanennyit helyeztek ki román birtokokra. Az I. világháború kitörésekor 152 román bank működött Erdélyben, melyeknek saját tőkéje 64,9 millió, takarékbetétei 108,3, záloglevelei 11 millió koronára rúgtak. Az erdélyi román bankok 1914 végén 263,4 milliónyi tőkét forgattak és elért tiszta hasznuk 3,062.084 korona volt. Ezzel szemben a királyságban (regát) 1913-ban 188 bank volt 101,3 millió lej alaptőkével. Vagyis a Román Királyságban a banki tőkekoncentráció az erdélyi román tőkekoncentrációnak csak mintegy a 40%-át érte el. Ez volt az az "elviselhetetlen" magyar nacionalizmus és sovinizmus, amelynek büntetéseként és a románok felszabadításaként Erdélyt és Kelet-Magyarországot oda kellett adni Romániának, a francia királyok istállójában. A 100 holdon felüli birtokok forgalma a magyarságnak jelentős veszteségeket okozott már az I. világháború idejében:
Ugyanez hitfelekezetek szerint vizsgálva a következő:
A zsidók közép- és nagybirtokainak a gyarapítása így zajlott le:
A XX. század első évtizedeiben minden nemzetiség növelte birtokállományát a magyarság rovására, ez volt az a magyar "feudális-imperializmus", amelyet csakis úgy lehetett megszüntetni, hogy Magyarországot a világ minden égtája felől feldarabolják. A végső mérleg adatai az 1905-1917-es években, a magánbirtok forgalomban:
c) A romániai 1921. évi földbirtoktörvény és végrehajtása A Romániához került Erdély és Kelet-Magyarország most már magyar, szász, ruszin, szlovák, szerb stb. kisebbségeit érintő legsúlyosabb törvény az 1921 július 30-án kelt erdélyi földbirtoktörvény volt. A román agrárreformot nem egyetlen törvény szabályozása által, ahogy az más országokban szokás, hanem négy, egymástól különböző, sőt alapjaiban eltérő törvény következtében hajtották végre Dobrudzsa, Besszarábia, Bukovina és Erdély területén. Ötödik törvény volt a "regáti", azaz az ókirályságbeli földreform. Az erdélyi és a regáti között jelentős eltérései voltak. Annak ellenére, hogy az erdélyi fejlődés sajátos következményeként a kisbirtok aránya magasabb volt, mint a regátban (69,9% és 48,18%), és hogy az erdélyi nagybirtoknak mindössze 32,5%-a volt magánkézben, a többi egyházi és állami lévén, a regáti törvény maximálta a kisajátítandó földterületet (2 millió ha) és minimálta is (100 ha), az erdélyi törvény erről nem intézkedett. Az erdélyi egyházakat, iskolákat, községeket és közösségeket rendkívüli módon sújtotta, hogy itt a teljes birtokot sajátították ki, a regáti részen pedig csak a műveltet. Az erdélyi törvény szerint teljesen kisajátítandók voltak n távollévők tulajdonában lévő falusi birtokok. A "jogtalanul" távollevés kezdő időpontját 1918 december l-jével határozták meg. Vagyis mindenki "jogtalanul" volt távol, aki akár civilként elmenekült Erdélyből a román területrabló hadsereg elől, vagy aki katonaként harcolt ellene. A román hadsereg betörése Erdélybe 1918 december l-jén vette kezdetét, december 2-án már Marosvásárhelyt elfoglalták, december 24-én birtokba vették Kolozsvárt stb. Megfosztották birtokaiktól azokat is, akik nem választották a román állampolgárságot, annak ellenére, hogy a kisebbségi szerződés 3. cikkelye 3. bekezdése kimondta, hogy az opciójogot gyakorló személyeknek joguk van ingatlanaikat megtartani Romániában. Jogsértő volt a naszódi II. határőrezred és az I. székely (csíki) határőrezred magánvagyonának a különböző elbírálása is. A teljesen azonos történeti eredetű ezredbirtokokat, köztulajdonokat kétféleképpen ítélték meg. A románt meghagyták, a székelyt kisajátították, így 35 647 ha földterülettől fosztották meg a csíki székelyeket. Különösen jogsértő volt, hogy a kisajátításnál a regáti az 1917-es, az erdélyi az 1913-as árat tekintette alapnak. Az 1913-as aranykorona és az 1921-es lej közötti különbség és átszámítási kulcs is az eredeti tulajdonosokat hozta hátrányba. Nem is szólva arról, hogy pénzt sose láttak, névérték szerinti járadék-kötvényt bocsátottak ki, ami lényegében a birtok ellenérték nélküli elkobzását, elrablását jelentette. Erdélyben a románok 53,9%-ához képest 72,9% román volt a földhöz jutottak közül. A 31,8% magyarsághoz képest 14,7% volt a magyar földhözjuttatott. A 8,3% németséghez képest 4,1% volt a német földhözjuttatott. Mindebből világosan látszik, hogy a román állam által 1921-től végrehajtott földreform igazából nem is a nagybirtok lebontását célozta, hiszen Erdélyben a nagybirtok aránya csekélyebb volt a regáthoz képest. Ez a földbirtokreform elsősorban és kizárólag a román "fajúak" erdélyi földbirtokszerzését tetőzte be, mely folyamat elindult már az I. világháborús vereség előtt, és tovább folytatódott a II. világháború után is. Ez a folyamat jelenünkig sem szűnt meg, folytatódott a Ceausescu-féle "falurombolási" tervvel és napjainkban kulminál a magyarság és németség kivándorlásra kényszerítésével, ami az erdélyi föld utolsó négyzetméterének is a "megtisztítását" célozza az "idegenektől". 2.A felvidéki föld sorsa Az ideiglenes csehszlovák kormány parancsára cseh katonaság tört be Magyarországra 1918 november 8-án Nagyszombat-Trencsén térségében. A magyar honvédség 1918 november 15-én Pozsonyból és környékéről visszaűzte a cseheket a határon túlra. Tovább folyt azonban a Felvidék cseh megszállása. December 10-én Zsolnán a csehszlovák kormány megbízásából "szlovák minisztérium" kezdte meg működését. a) A Csehszlovákiának adott magyar terület és mezőgazdasága A trianoni "béke" értelmében Csehszlovákiához került 62 937 km2 3 575 685 lakóval, népsűrűség 56,7 km2-enként. Nemzetiség szerinti megoszlás: magyar 1 084 000 (30,3%), német 266 000 (7,4%), szlovák l 702 000 (47,6%), rutén 436 000 (12,2%), román 22 000 (0,6%) stb. Vallási megoszlás szerint: rom. kat. 59,1%, görög kat. 16,8%, ref. 6,4%, év. 11,1%, izr. 6,5% stb.
A cseh megszállás alá került területek a mezőgazdasági művelési ágak szerint: szántóföld 35,5%, kert, 1,2%, rét 9,8%, szőlő 0,2%, legelő 11,4%, erdő 37,6%, nem termő 4,3%.
A mezőgazdasági népesség, amelyik birtokkal nem rendelkezik, a következő volt: összesen 576 000, ebből segítő családtag 278 000, gazdasági cseléd 95 000 és gazdasági munkás 200 000. Az 1911-1915-ös évek átlagában a cseh megszállás alá eső mezőgazdasági területekből: búza 555 000 (9,7%), rozs 377 000 (20%), árpa 663 000 (34,4), zab 443 000 (23,8%), tengeri 215 000 (5,1%) és burgonya 460 000 (42,7%) holdat adtak ki a kárpát-medencei integer Magyarország területéből. A musttermés 168,575 hektoliter (5,2%) volt. Az erdőterületek fanemek szerint a kővetkezők: tölgy 678 000 (20%), bükk és más lombos 1 913 000 (30%), fenyő l 264 000 (40,8%) holdat tettek ki a kárpát-medencei egész Magyarország területéből. Csak megjegyzem, hogy a Kárpát-medence összes fenyőerdőjéből a megcsonkított Magyarországon 2,6% maradt. Az állatállományra vonatkozó adataink más-más szempontúak és hiányosak: 1918-ban 200 000 ló és 993 000 juh volt a cseh megszállta területeken. Ugyanakkor 734 000 sertéssel számolhatunk. A szarvasmarhából 1911-ben 21,6 db jutott egy km2-re és 38 db 100 emberre. Nagyjából ezekkel az adatokkal jellemezhető a csehszlovák megszállás alá került ezeréves magyar területek mezőgazdasága a megszállás idejében. b) A csehszlovák földreform magyar- és németellenes jellege Előre kell bocsátani, hogy a Csehszlovákiában végrehajtott földreform statisztikai adatait rendkívüli módon titokban tartották még Romániához mérten is. Vozenilek mérnök, a földhivatal vezetője az 1930-as évek elején három hatalmas kötetben ismertette az addigi "eredményeket", művét azonban napokon belül kivonták a forgalomból. A csehszlovák földosztás "ideológiája" is természetesen a nagybirtok ellen irányult, az egyházi és a magán nagybirtok lebontását vette célba és milliós szabadparaszti tömegek földhöz juttatását hirdette meg. Ez így önmagában nem kifogásolható. Azonban a földreform nacionalista, sőt soviniszta jellege áthatotta az egész csehszlovák társadalmat pártpolitikai szempontokon felülemelkedve. Eduárd Benes lapja, a "Ceské Slovo" történeti távlatba helyezte a leendő csehszlovák földreformot, mely szerint a fehérhegyi csata (1620) elvesztése utáni cseh sérelmeket meg kell torolni a németeken és vissza kell venni minden földet és javat, amelyet a csehek azóta elvesztettek. Volavka a cseh kommunista párt agrárszakértője 1922-ben ezt írta: "Elégtételt kell vennünk a fehérhegyi csata után elkövetett gonosztettekért. Minden idegent el kell kergetnünk a földekről és megbosszulnunk." Mint látjuk a polgári soviniszta Benes és a proletár internacionalista Volavka az "idegenek" ellen egy követ fújnak. A nagybirtok részaránya, a földbirtokmegoszlás eltérő volt a több történeti országrészből mesterségesen összeállított Csehszlovákiában. A legegészségtelenebb nagybirtokrendszer és túlsúly az eredeti Csehországban nehezedett a parasztságra, ráadásul itt az arisztokrácia német, német eredetű cseh, elnémetesedett cseh volt. Mindhárom kategóriára általában jellemző volt a Habsburg-hűség, de az eredeti cseh arisztokrácia mindvégig megtartott egy kemény magot, mely az ország függetlenségéről nem mondott le. Csehországban a megművelt földterület 28,3%-át 245 nagybirtok foglalta el, 150 családnak a megművelhető terület 33%-a volt a birtokában. A Magyarországtól elszakított Felvidék, Csallóköz és Kárpátalja megint más képet mutatott. A Felvidéken és a Csallóközben nagybirtoknak tekintett birtokok Cseh- és Morvaországban csak közepes méretűeknek számítottak volna. Kárpátalján a 200 000 holdas gróf Schönborn uradalom már valódi nagybirtok volt, de az egyetlen. A földreform bevallott ideológiája szerint, ha az 1620 után tért foglalt német-osztrák arisztokráciát "idegennek" tekintették is, akkor sem lehetne idegennek tekinteni - mondjuk - a Csallóköz színmagyar lakosságát, mely a készülő földreform idején is már több mint ezer éve élt ezen a területen. A csehszlovák földosztás céljára lefoglalt földterületek Szlovákiában és Kárpátalján a következők voltak:
Ha ezeket az adatokat összehasonlítanánk a csehországi adatokkal, akkor kiderülne, hogy a Felvidéken és a Csallóközben a középbirtokos osztály nagyobb mértékben fosztódott meg a földjeitől, mint a cseh medencében, és nemcsak azért, mert hatalmas nagybirtokok itt nem voltak, hanem azért, mert itt elsősorban magyarellenes, másodsorban németellenes volt a földreform végrehajtása. Az elégtételt a fehérhegyi cseh vereségért indoknak felhozni az ezer éve a Kárpát-medencében lakó magyarság ellen pedig nem is lehetett. c) Mit kapott a magyarság a csehszlovák földosztáskor? A kisebbségi magyarság Csehszlovákiában mindig azt követelte, hogy a közhivatalokban, közintézményekben stb. számarányának megfelelően vehessen részt. Ezt a követelését mindig visszautasították! Érdekes módon azonban "alkalmazták" a földosztás során, hogy a magyarság számarányának megfelelően jusson hozzá a kiosztandó földből, számarányát azonban az egész Csehszlovákián belül állapították meg. A valóság ennek megfelelően az lett, hogy a magyar kistermelők, a magyar parasztság Szlovákiában 18 496 és Kárpátalján 970 hektárt kapott, összesen 19 466 hektárt, melyet 11 036 igénylő között osztottak el. Vagyis egy igénylőre nem jutott két hektár föld. Említsük meg, hogy a kárpátaljai színmagyar Bátyú község kizárólag temető céljára kapott néhány holdat. Hadd temessen a magyar! Az egyébként 1938-ig be nem fejezett csehszlovák földreform "eredményei" a magyarság számára a következő számokkal jellemezhetők: a szlovákiai magyar lakosság Trianonkor 30%-a volt az összlakosságnak, szlovák statisztikai adat szerint a lefoglalt földnek a 9,98%-át kapta, korabeli magyar számítás szerint valójában a 7%-át a kiosztásra lefoglalt földnek. A magyar nagybirtokosoktól elvett földterületeknek ez azonban nem érte el még az l %-át sem. Következésképpen a Trianonig magyar kézen lévő földterületek legnagyobb része a csehek és szlovákok kezébe került a Felvidéken. d) Telepes falvak a kisebbségek ellen Ha az eddigiek még bármi kétséget hagynának is afelől, hogy a csehszlovákiai földreform a kisebbségek, különösen a németek, a magyarok és a ruszinok ellen irányult, akkor nézzük meg az un. állami telepítő politikát. A földreform során Csehországban 124, Morvaországban és Sziléziában 24, Szlovákiában 55, Kárpátalján 11 telepes községet hoztak létre. Első pillantásra úgy látszik, mintha a legnagyobb telepítés Csehországban folyt volna. Ha pontosabban megvizsgáljuk a helyzetet, akkor egészen más eredményre jutunk. A csehországi telepekre 930 birtok jut, 5739 hektár földdel. Morvaországban és Sziléziában 191 birtokot létesítettek 2319 hektáron. Szlovákiában a telepesbirtokok száma 2054 volt, összesen 22 473 hektáron! Kárpátalján 222 telepesbirtokot alkottak 3013 hektáron. A Magyarországtól elszakított területeken, ahogy kelet felé haladunk, egyre nagyobb a telepesbirtokok területének az átlaga: Szlovákiában 10,94 ha, Kárpátalján 13,57 ha. A telepeket kizárólag volt magyar földbirtokokon létesítették, politikai okokból. Ezenfelül a legnagyobb telepes községeket színmagyar vidékeken hozták létre, mellyel demográfiailag akarták gyöngíteni a magyarságot, másrészt a trianoni határ mentén egybefüggő, ősi magyar településterületet akarták szétszabdalni. Trianonkor a Csallóközben nem élt egyetlen cseh vagy szlovák sem, éppen ezért ezt a területet vették célba a legjobban. A Csallóközben összesen 22 falunagyságú és több kisebb települést hoztak létre államilag. A településfalvak a trianoni magyar határ mentén katonai és csendőri, valamint hírszerzési feladatokat is elláttak. Délszláv szóval "granicsár" vidéket hoztak létre a megmaradt Magyarország ellen. A telepesfalvakat katonai szempontok szerint telepítették, házaikat katonai feladatok ellátására is alkalmassá tették, például betont használtak fel az építkezések során, ami a kárpát-medencei parasztházak építésénél még sehol sem fordult elő ebben az időben. A granicsár vagy "légionista" falvak lakóit századokba, szakaszokba, tizedekbe szervezték. Létrehozták a Selská Jizda parasztlovasságot, mely a határ mentén a leggyorsabban volt mozgósítható, mint katonai kisegítő alakulat. A Tiszasalamon melletti granicsár telep volt a legjellegzetesebb, a házak hosszanti falaikkal a telep külső oldalára támaszkodtak, mint egy huszita szekértábor. Belül hatalmas tér tátongott. Az egyik ház oromzatán halinás szláv vitéz kivont karddal volt látható. Alatta a felirat, mely magyarul: "Aki szlovákul érez, ragadjon kardot." Húrban Habsburg zsoldban álló katonái énekelték ezt, amikor 1848-49-ben a magyar forradalom és szabadságharc ellen kísérelték meg a harcot. A telepes granicsárok élete azonban minden állami és banki támogatás ellenére sem volt irigylésre méltó. Az északi hegyekből, a terméketlen Liptói-síkságról jöttek a telepesek nagyon szegény gazdasági ismeretekkel a Kárpát-medence egyik legjobban termő vidékére. Számuk elégtelen volt ahhoz, hogy ők olvasszák be a magyarságot. A mátyusföldi és csallóközi magyarság közé államilag "szórt" tótság helyzete rideg volt, hiszen köztudott volt, hogy milyen feladatot szántak nekik. Sokan nem is tudtak gyökeret verni, visszaszöktek Árvába, Liptóba stb. Mások beházasodtak a magyarok közé, és így a telepek céljaikat nem érték el. Pedig a magyarok elnemzetietlenítésére mindenütt szláv iskolák létesültek és apasztották a magyar iskolákat. A magyar falvak fiatalsága, iskola nélkül maradván, a szlovák iskolába kényszerült. Ennek szervezésében élen járt a Slovenská Liga. Ez volt az a híres csehszlovák demokrácia, mely a nyugati nagyhatalmak kedvence lett. Hatalmas világpropagandával elérték, hogy valamiféle demokratikus mintaállamnak tekintsék. Ennek a propagandának a maradék hatása olykor-olykor még manapság is visszacseng, azok után, amit a II. világháborúban és utána elkövettek az összes szomszéd népeik ellen. Beleértve Lengyelországot is, amelyet a Hitlertől kért és elnyert engedély alapján a fasiszta szlovák hadsereg a maga határán együtt támadott meg a német hadsereggel 1939 szeptember l-jén. Csak emlékeztetek arra, hogy a Horthy Miklós kormányzó vezette Magyarország visszautasította azt a német kérést, hogy magyar vasutak igénybevételével Kassán keresztül német csapatokat szállíthassanak Lengyelország hátába.
A Csehszlovák "mintaállam" jellemzésére 1929-es kivándorlási adatokat ismertetünk, melyek nemzetiségekre való tekintet nélküliek. Csehországban l millió lakosra 225 kivándorló jutott, Morvaországban és Sziléziában 558, Szlovákiában és Kárpátalján 3978! Vagyis a csehországi kivándorlásnak a Magyarországtól elrabolt területek kivándorlása a 17,68-szorosa. Nemzetiségre való tekintet nélkül. Amikor ezek az adatok nyilvánosságra kerültek, óriási felháborodást váltottak ki a szlovák nép körében, hiszen ez a kivándorlás messze meghaladta az 1914 előtti kivándorlást a magyar Felvidékről, a szlovákok lakta földről és az 1929-es adatokat már nem lehetett a "magyar elnyomásnak" a számlájára írni.
e) A "kassai kormányprogram" és a magyarság "kollektív bűnössége" Ha valaki azt hinné, hogy a II. világháborút lezáró "Párizs környéki békék", a Szovjetuniónak nagylelkűen átengedett "népi demokráciák" testvéri közösségében a megelőző korszak rémségei elmúltak, az téved. 1945 április 5-én Kassán, mely város már megint Csehszlovákiához tartozott, kihirdettek egy programot, mely Benes-dekrétum néven ismert és mind mostanáig érvényben van. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945 február 27-én ugyan már közzétette 4/45. számú rendeletét, melyben olvashatjuk: "Németek, magyarok és árulók földbirtokainak haladéktalan elkobzásáról." A Benes-féle dekrétum XI. fejezete foglalkozik a földreformmal, így határozza meg az új földreform feladatát: "hogy elsősorban egyszer és mindenkorra kiragadjuk a cseh és szlovák földet az idegen, német-magyar birtokos nemesség, valamint a nemzetárulók kezéből." Benes és Klement Gottwald úgy beszélt ebben az időben, mintha sejtelme sem lett volna arról, hogy 1945-ben Csehszlovákiában már nem voltak magyar nemesi nagy- és középbirtokok. Csupán néhány kisebb középbirtok létezett, és ezek földterülete az egyébként magyar kézben, a parasztság kezében lévő földterületnek az egy százalékát sem tette ki Gottwald kimondta, hogy a nemzeti földalapba a magyar nagybirtok mellett az olyan német és magyar lakosok birtokait is be kell kebelezni, "akik aktívan közreműködtek Csehszlovákia szétzúzásában és megszállásában". Az ezután következő gyakorlati végrehajtás bebizonyította, hogy "az aktív közreműködést" már valaki azzal is kimerítette, hogy németnek vagy magyarnak született. A IX. fejezet végső nyilatkozata: "A mezőgazdasági földet, amellyel a nemzeti földalap rendelkezik, a cseh országrészekben cseh, Szlovákiában szlovák és ukrán zselléreknek, kis- és középparasztoknak, valamint mezőgazdasági munkásoknak osztjuk ki..." Világos beszéd, magyar akkor sem kaphat földet, ha "zsellér" (a kifejezés egyébként anakronizmus!) vagy ha mezőgazdasági munkás. Ukránok egyébként nem léteztek ekkor Csehszlovákia területén, Gottwaldék méltányolták az ukrán soviniszták nézetét, miszerint ruszinok, kisoroszok, magyar-oroszok (ez mind ugyanarra a népre vonatkozik!) nem léteztek sosem, hanem ezek ukránok. Az V. fejezetben már egyébként a szláv nemzetállam hitlerista alávetésével találkozhatunk, bármennyire furcsa is ez. "Azoknak a községeknek és járásoknak ideiglenes igazgatására, ahol többségben van az állam szempontjából megbízhatatlan, nem szláv lakosság, közigazgatási bizottságokat alakítunk." Ugyanennek a fejezetnek az utolsó mondata ellentmond az előzőnek: "A köztársaság polgárainak faji indokokból való diszkriminálása tilos." Vagyis a "szláv" és a "nem szláv" - az utóbbi egyébként az utolsó szálig megbízhatatlan - nem minősül faji diszkriminációnak, amit egyébként a fejezet utolsó mondata eltilt! Ha nem faji, akkor nyelvi diszkrimináció, ami a benesi programban megengedett, sőt a XV. fejezetben: "Bezárjuk a cseh és szlovák városokban az összes iskolákat." Az 1977-es kiadást "korrigálták", ebben már "a német és a magyar" iskolák bezárása szerepelt. Ha rosszmájú akarnék lenni, akkor azt mondanám, ám legyen. A szlovák "városokban" zárják be a német és magyar iskolákat! Csakhogy a XIX. század végéig Magyarországon, a Felvidéken egyetlenegy "szlovák" város sem volt, nem volt olyan "város", amelyet szlovákok hoztak létre évszázadok hosszú során keresztül és amelynek 1914-ben legalább többségi szlovák lakossága lett volna. Pozsony 1918-ban német többségű és német jellegű város, ez lett a szlovákok fővárosa. A Gottwald-Benes-féle dekrétum XV. fejezete rendezi a kultúrát is: "Felülvizsgáljuk a német és a magyar kultúrához fűződő viszonyunkat, leleplezve e kultúrák reakciós elemeit minden szakterületen. Megerősítjük művelődéspolitikánkban a szláv orientációt, a szlávságnak a nemzetközi politikában és főként a Csehszlovák Köztársaságunkban mutatkozó új jelentőségével kapcsolatban..." Nincs szükség, azt hiszem, hogy tovább idézgessem ezt a szláv faji és pánszláv gőg alapján született kordokumentumot, mely ebben a pillanatban is érvényben van, állapította meg a prágai alkotmánybíróság, vagyis nincs ellentétben az Európában most zajló folyamatokkal, vélik ők. Az egyesült Németország diplomáciája kezdeményezte a Benes-féle dekrétum érvénytelenítését, nem sikerült nekik. A magyar MSZP-SZDSZ kormány diplomáciája az un. alapszerződés megkötése kapcsán nem is észlelte, hogy Benes és Gottwald szelleme él. Ennek következtében fordulhatott elő 1994-ben, hogy egy sziléziai német a Csehországban lévő apai házát szerette volna megvásárolni, ahonnan elüldözték 1945-ben, de a cseh állam ezt nem engedélyezte neki, a benesi dekrétumra való hivatkozással. Figyeljünk oda: nem a zajló privatizáció keretében formált jogot az örökös az apai házra, hanem csak meg akarta vásárolni azt, rendes áron. 3. A délvidéki föld sorsa Az egyszerűség kedvéért Délvidék kifejezést fogok használni mindazon területekre, amelyek a trianoni "békeszörny" következtében Jugoszláviához kerültek, Horvátország nélkül számítva. Ezek a Muraköz, Mura-mellék, a baranyai háromszög, amelyek sosem tartoztak a Délvidékhez. Történetileg azonban odatartozott a Bácska és a Bánát, ez utóbbit némi háborúskodás után felosztotta egymás között Románia és Jugoszlávia. a) Mit veszítettünk a Délvidéken? Az első Jugoszlávia (SHS állam) egy 1921-es népszámlálás szerint 12 017 323 lakosból állt. A szerbek csak relatív többségben (38%) voltak. Jellemző a lakosság vallási megoszlása: görögkeleti 46,6%, római katolikus 39,8%, muzulmán 11,1%, protestáns 1,8%, izraelita 0,5%. Az adatok világosan mutatják, hogy három világvallás, a bizánci és római kereszténység valamint a muzulmánság hármas határán alakult meg ez az állam, melynek heterogenitása felülmúlta Románia, Csehszlovákia heterogenitását, és elérte az Osztrák-Magyar Monarchia kevertségét, amelyet éppen ezen indok alapján kellett szétrombolni.
Délszláv megszállás alá került 458000 magyar (30,4%), 304 000 német (20,3%), 46 000 szlovák (3,1 %), 77000 román (5,2%), 11 000 rutén (0,7%), 83 100 horvát (Horvátország nélkül!) (5,9%), szerb 384000 (25,6%), egyéb 131 000 (8,8%). Mindezekből magyarul tudott beszélni 46,3%!
A növénytermesztésen belül: búza 915 000 hold (15,9%), rozs 46 000 (2,5%), árpa 78 000 (4,0%), zab 227 000 (12,2%), kukorica 916000 (21,4%) és burgonya 36 000 hold (3,3%).
Az állatállományból 191 l-es adatok szerint Jugoszláviának jutott 21,1 szarvasmarha, 35,0 sertés, 14, ló, 32,2 juh km2-enként. Száz lakosra számítva jutó 29,5 szarvasmarha, 49,0 sertés, 19,7 ló, 45,0 juh. A gazdaságok száma birtoknagyság szerint a következő volt a szétszakított ország egészéhez viszonyítva:
Mint látjuk, meglehetősen középbirtokos területről van szó. Jugoszlávia a feldarabolt Magyarország területének 7,4%-át kapta, lakosságának 8,2%-át ugyanakkor erre a területre esett - például - az 50-100 holdas birtokoknak a 21,74%-a. b) A jugoszláv agrárreform jellege Lényegében két párt létezett Jugoszláviában amelyiknek voltak elképzelései az agrárreformról és amelyik a végrehajtásban is jelentősen részt vett. A Radikális Párt - neve ellenére - bevárta, hogy kialakuljon az agrárreform menete: 1919 február 27: előzetesen rendelkezés az agrárreformról; 1919 július 21: szabályrendelet a nagybirtok nagyságának a megállapításáról tartományonként, a nagybirtok elidegenítésének és megterhelésének a tilalmáról; 1920 augusztus 27-i rendelet a dobrovoljácok telepítéséről. A Radikális Párt 1920 szeptember 25-26-i országos értekezletén vitatta meg agrárprogramját.
1. pontjában szorgalmazza a jobbágyi (kmet, kmety) viszonyok megszüntetését (ezek szerint ilyenek még ott 1920-ban voltak!).
Sokkal radikálisabb a Demokrata Párt programja a földreform során a kisebbségek kezelésénél, mert e párt befolyása volt döntő az agrárreform végrehajtása során. A Londoni Jugoszláv Munkásegylet elnöke, Slavko Secerov 1918 november 3-án memorandumot intézett a szerb kormányhoz. Ebben az áll, hogy Szerbiának többek között azért sincs oka támogatni a nagybirtokot az új tartományokban, mert ezek a nagybirtokosok nem hívek Szerbiához és az állameszméhez. Boszniában más a vallásuk (muzulmánok és katolikusok), Horvátországban más a vallásuk és kultúrájuk (katolikusok és 1000 évig éltek Magyarországgal társországi viszonyban). A Vajdaságban más a vallásuk, a kultúrájuk és a nyelvük (katolikusok, reformátusok, magyarok, németek, szlovákok és 1000 évig éltek Magyarországon). Vagyis Szerbiának érdeke, hogy megsemmisítse a nem szerb közép- és nagybirtokos réteget és a földosztással megnyerje az állam támogatására a parasztságot, természetesen elsősorban a szerbeket. Tegyük hozzá, hogy Slavko Secerov "baloldali" politikus volt. Tőle származik a szerb "demokráciának" mindmáig érvényben lévő már-már klasszikus megfogalmazása: "Az igazán demokratikus uralomnak egyetlen biztos és egészséges alapja a szerb kisbirtokosok széles tömege." Ennek a jegyében semmisítették meg - például - 1991-1992-ben Szentlászló, Kórógy stb. 1000 éves magyar falvakat Szlavóniában, hogy a területre szerbeket telepítsenek. c) A földreform a Vajdaságban A mindössze 25,6% szerb anyanyelvű Vajdaságban (Bácska, Bánát) a földreformot a nagyszerb polgári pártok, de a baloldaliak is úgy fogták fel, mint igen hatékony eszközt a nemzetiségek ellen, és úgy is hajtották végre. Az agrárreform első lépéseként földbérleteket osztottak ki az arra rászorulóknak, a magyarokat és németeket pedig nem vették fel a földbérlőknek még a listájára sem. Még a szlovákokat is kirekesztették a földreformból, ennek lett a következménye, hogy az Újvidék környéki szlovák falvak hátat fordítottak a Szlovák Néppártnak és a kommunistákra szavaztak. Körülbelül 2000 ruszin földnélküli család közül csak 170 jutott néhány holdas birtokhoz. Pedig ezek - szlovákok, ruszinok - mind szlávok. A nagyszerb sovinizmus odáig ment, hogy "anacionális elemeknek" bélyegezte azokat, akik nem voltak pánszerbek, vagy akikre ezt rá lehetett fogni. A felülvizsgálatok a haladó szellemű és "osztálytudatos" szerb, horvát és főleg szlovák falusi szegénység ellen irányultak. Az "Obznan" (földreformtörvény) kihirdetése után a főszolgabírók a központi hivatalnak megküldték jelentéseiket és javasolták, hogy az agrárigénylők közül hagyják ki mindazokat, akik "az állam megsemmisítésén mesterkednek". A Vajdaságban a földigénylők listájáról töröltek 95%-a szlovák volt. Azzal az érvvel, hogy a kommunisták az agrárérdekekkel együtt a szerb nép és állam ellenségei, felszították a Vajdaságban a korábban sosem látott nemzeti gyűlölködést. Ez a gyűlölködés nemcsak a magyarok és németek ellen irányult, hanem a horvátok, a szlovákok és a ruszinok ellen is, akik szlávok. A kiszácsi szerb földművesszövetkezet azt követelte például, hogy neki juttassák a helyi kommunista és egyébként szlovák nemzetiségű "szerbfaló és államellenes elemektől" elvett földeket. Az agrárreform kiértékelésekor Svetozár Markovics 1939-ben rámutatott, hogy a kisebbségekkel való bánásmód volta reform legfőbb gyengesége. "A nemzeti kisebbségeket kizárták a földosztásból. Azonfelül, hogy ezzel igazságtalanságot követtek el a nemzeti kisebbségekhez tartozó szegényparasztok és mezőgazdasági munkások nagy száma ellen, erősítették nacionalizmusukat soviniszta irányban, és lábbal tiporták azt a vállalt kötelezettségüket, hogy a kisebbségeket egyenjogúnak tekintik a többségi néppel; ezzel a kisebbségek gazdaságilag teljesen háttérbe szorultak, és ez egyúttal lehetetlenné tette nemzeti és kulturális fejlődésüket." d) Mit kapott a magyarság a földreform során? A pánszerb agrárreform leginkább a magyarságot sújtotta a Vajdaságban. Steinfeld Sándor, a haladó irányt követő kisebbségi front megalakításán fáradozva 1939-ben a Híd c. folyóiratban megállapította, hogy a Jugoszláviába kényszerített magyarságnak 44%-a földtelen, vagy olyan csekély földdel rendelkezik, amelyből megélni nem tud. Az összes földnélküliek 41,4%-át alkották a magyarok, amikor a lakosságon belüli arányszámuk 30,4% volt. A német földnélküliek ennek a felét, az összes földnélkülieknek a 18,2%-át tették ki, lakosságon belül 20,3% volt a német. A magyar-német földnélküliek aránya a Délvidéken nem a Jugoszláv állam számlájára írandó, ez a földnélküliség magyarok és németek között még az integer Magyarországon alakult ki. A németek, ha hátrányos helyzetbe is kerültek Jugoszláviában, de jobb pozícióból indultak. A magyar mezőgazdasági proletariátus csak ritkán juthatott tisztességes körülmények között mezőgazdasági munkához vagy földbérlethez. Ennek következtében kezdte elhagyni szülőfalvait és a közeli-távoli városok proletártömegeibe vegyült el, ott sem nagyobb szerencsével. Vándorló tömegeik megjelentek Jugoszlávia-szerte olyan helyeken is, ahol azelőtt magyar szinte meg se fordult. Ez a szétszóródás, szétszóratás Jugoszláviában a napjainkig sem szűnt meg. Az "élelmes" magyarok az Adriai- tenger partján találtak sok esetben munkát elsősorban az idegenforgalomban. e) Telepítési politika, a dobrovoljácok Az agrárnépesség betelepítése a Vajdaságba tulajdonképpen 1941-ig sem fejeződött be, amikor a Bácska visszatért az anyaországhoz, sőt miután a második Jugoszlávia része lett újra, és jelenleg a harmadik Jugoszlávia birtokolja, napjainkban is folyik. Az 1920-as évektől az un. Duna Bánságban (a Szávától és a Dunától északra) 14 383 dobrovoljác és 5300 más telepes család kapott birtokot. A dobrovoljác családok elsősorban katonai érdemeikért, illetve további félkatonai, milicista jellegű szolgálataikért kaptak kisbirtokokat a földosztás során. Politikai célja telepeik létrehozásának és helye kijelölésének, hogy megbontsák az egységes magyar településterületeket és a németség rovására is terjeszkedjenek a Bácskában, Bánátban. A Vajdaságban összesen 67 884 földre jogosult család közé tehát összesen 19 683 telepes család érkezett a Kárpát-medencén kívülről. Az északi határ körzetét "erősítették" ószerbiai, macsvai, macedón, crnagorac stb. "megbízható" telepesekkel, már ekkor kiserődöket építettek Magyarország ellen, ahogy a csehek légionista falvai, és Romániában is a határközeli oláh telepítések, valamint a Karol-vonal kiépítése megkezdődött. A kisantant államai: Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia mindenképpen biztosítani akarták a hatalmas zsákmányt, amelyet Magyarország testéből szakítottak ki. Svetozár Markovics szerint: "...északi országhatárunk nemzeti elemmel való övezése (ha leplezetten is) indokolt visszatetszést keltett a vajdasági népi kisebbségek soraiban. Uralkodó köreink ezzel nyíltan kimutatták bizalmatlanságukat a népi kisebbségekkel szemben, és mindjárt állami életünk kezdetén, súlyosan megsértették őket." Meg kell említenünk azonban, hogy a dobrovoljác és egyéb telepesek letelepítésekor szűkmarkúan bánt velük az állam. Az eredetileg magyar nagy- és középbirtokok felszerelésének csak töredékei jutottak a kezükbe, ahonnan jöttek, onnan pedig szinte nem hoztak semmilyen mezőgazdasági felszerelést. A Vajdaságba betelepített pánszerb népesség eleve nem volt döntően mezőgazdasági eredetű. A Balkán-háborúkat is beleszámítva, 1912-1920-ig százezerszám tanulták meg a délszlávok a hadi mesterséget és azt is, hogy abból hogyan lehet megélni. Háborúk és forradalmak után mindig gondot okoz, hogy a fölöslegessé vált katonaságot hogyan lehet a termelésbe visszakényszeríteni. Ennek egyik módja a földosztás, ha azt határvédelemmel, nemzetvédelemmel, nemzetbiztonsági szolgálattal egybekapcsoljuk. Másrészt a telepesek, ha korábban a mezőgazdaságból éltek is a Balkán közepén, teljesen új mezőgazdasági körülmények, lehetőségek és kultúra közepébe csöppentek a Kárpát-medence egyik legjobban termő vidékén, a Bácskában és a Bánátban, vagy a Sze-rémségben. Nemzedékek sora szükséges ahhoz, hogy megtanulja, kitapasztalja saját földbirtokát a legoptimálisabb termelési eredmények elérése érdekében. Erre azonban a történelem nem kedvezett a Délvidéken sem telepesnek, sem őslakos magyarnak vagy németnek a XX. században. A magyarság szempontjából a jugoszláv földreform kisajátította a magyar kézen lévő földterületek 50%-át, amihez hozzá kell tennünk, hogy korábban a Délvidék 30%-a volt magyar birtokos kezén, ami megfelelt a magyarság arányának. Vagyis a földreform "eredményeként" a 30%-os magyarság a földbirtokoknak csak 15%-ával rendelkezett. f) Az optánsok kártérítési ügye A trianoni szerződés lehetővé tette a közép- és nagybirtokosok számára az optálást, vagyis a két állampolgárság közötti választást. A magyar birtokos osztály jelentős része a magyar állampolgárságot választotta, akkor is, ha birtokai egészben vagy nagy részben elcsatolt területen feküdtek. Az un. optáns-ügy, azaz a magyar állampolgárságot választott földbirtokosok kártalanításának ügye végigvonult az egész két világháború közötti Magyarországon, az érintett országokban, sőt egy sereg nemzetközi fórumon. A kérdésben a legmerevebb Románia álláspontja volt, mely teljesen elutasította az optáns birtokosok kártérítését. Csehszlovákiában időben sokkal lassúbb volt a kisajátítás és már eleve elismertek bizonyos kártérítési igényt. Jugoszláviában viszont a birtokkisajátítás nem volt olyan nagymértékű, mint az előző két államban. Külön elbírálás alá esett és külön kezelték a Habsburg család magánbirtokait, melyeket minden ellenszolgáltatás nélkül el kellett kobozni a trianoni szerződés értelmében. Például Frigyes főhercegnek Csonka-Magyarországon 41 000 hold birtoka maradt, de elkoboztak tőle Jugoszláviában több ezer (béllyei uradalom), Erdélyben 20 000 hold erdőt, Csehszlovákiában kisebb birtokot, sőt Lengyelországban is kisebb birtokot. Végül az optáns ügyben jelentős lépés volt a Párizsban 1930 április 28-án megkötött négyes egyezmény, melynek értelmében Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Magyarország kötelezte magát, hogy két külön agráralap javára 35 éven át eszközölt befizetésekkel és más forrásokból is, jelentős mértékben kártalanítani fogja a kisajátított nagybirtokosokat, akik a magyar állampolgárságot választották. A kártalanítási bankalapok megnyíltak, a kártalanítások elkezdődtek, mindezeknek azonban útját állta az 1938-ban elkezdődő európai területrendezések és a Lengyelország megtámadásával 1939 szeptember l-jén megindult II. világháború. Horváth Lajos főlevéltáros
Felhasznált irodalom
Fogalma a Kárpátok gyűrűjébe fogott középső Duna-medencétől elválaszthatatlan. Földrajzilag hozzátartoznék a középső Duna-szakasz mellékfolyóinak egész vízterülete – az idők folyamán többször miénk is volt – de a Trianon előtti ország ennek a földrajzi egységnek már csak mintegy kétharmadát birtokolta. A Rába, a Dráva és a Száva felső vízvidéke Ausztriáé volt, a Drina és a Morava pedig Bosznia és Szerbia vizeit gyűjtötte össze. Ép-Magyarország a tulajdonképpeni országból, Fiuméből és a társországként hozzátartozó Horvát-Szlavónországból áll. Jogilag része volt Dalmácia, sőt Ausztriával közösen birtokolta Bosznia-Hercegovinát is, a közigazgatás azonban ezekben az országrészekben osztrák volt. Magyarországot 63 magyar és 8 horvát-szlavón, összesen tehát 71 vármegyére osztották. Területe 325,411 km2, 1910-ben 20,886.487 lakos. 1 km2-en tehát átlag 64 ember élt. A lakosság anyanyelve (1910-ben.) 1. A tulajdonképpeni Magyarországon 54.5% magyar, 16.1% román, 10.7% tót, 10.4% német, 2.5% rutén, 2-5% szerb és 1.1% horvát anyanyelvű lakos élt. 2. Horvát- és Szlavónország területén a lakosság 62.5%-a horvát, 24.6%-a szerb, 5.1%-a német és 4.1%-a magyar volt. 3. Az egész magyar birodalom lakosainak anyanyelv szerinti megoszlása: 48.1% magyar, 14.1% román, 9.8% német, 9.4% tót, 8.8% horvát, 5.3% szerb és 2.3% rutén. Magyarul tudott a tulajdonképpeni Magyarország népességének 64.7%-a, az idegen anyanyelvűeknek 22.5%-a, az egész magyar birodalom lakosságának pedig 57.4%-a, Horvát- és Szlavónországban csak 6.5%-a tudott magyarul. Írni olvasni tudott a tulajdonképpeni Magyarországon a 6 évesnél idősebb lakosok 68.7%-a, az egész magyar birodalomban pedig 66.7%-. Horvát- és Szlavónországban ez az arányszám 52.6% volt. A lakosság vallása: 52.1% római katolikus, 14.3% görög-keleti, 12.6% református, 9.7% görög-katolikus, 6.4% ág. hitv. evangélikus, 4.5% izraelita és 0.3% unitárius. Nemzetiségeink korlátlanul élhették nemzeti életüket: hosszú századokon keresztül megőrizhették faji és nyelvi sajátságaikat, sőt Erdély és a Délvidék oláh és délszláv lakosai műveltségben jóval felülmúlták romániai és szerbiai fajrokonaikat. A görög-keleti és a görög-katolikus vallásúak külön szerb, román és rutén egyházakban nemzetiségi alapon szervezkedhettek. Ezek az egyházak nemzetiségi iskolákat tarthattak fenn, papjaik és tanítóik fizetéséhez a magyar állam is hozzájárult. A nemzeti kisebbségek gazdasági tekintetben is teljes egyenjogúságot élveztek: bankjaik magyar földbirtokokat szereztek és azokon háborítatlanul, szabadon telepíthették fajrokonaikat. A nemzetiségi származásúak a legmagasabb méltóságokat és állami állásokat is betölthették, Horvát- és Szlavónország külön országgyűléssel (sabor), önálló belügyi, igazságügyi és közoktatásügyi igazgatással, nemzeti honvédséggel rendelkező, horvát hivatalos nyelvű társországunk volt. Erre a nemzetiségi politikára Magyarországot abban az időben semmiféle nemzetközi egyezmény nem kötelezte. A trianoni békeszerződés (1920. június 4.) területének 71.4%-át (232-338 km2), lakosságának pedig 63.5%-át (1910-ben 13,271.370) vette el. A világháborút követő "békék" közül a trianoni volt a legkegyetlenebb. A régi határ vonalát sehol sem éri el a megmaradt csonka terület. A fájdalmas megcsonkítás nem törődött azzal a tökéletes hegy- és vízrajzi egységgel, mely országunknak gazdasági viszonyaira is áldásos hatással volt. Természetes határaink megbolygatása azonban – akár bővült, akár megszűkült az államterület – ezeréves történelmünk folyamán mindenkor ideiglenesnek bizonyult. Az elszakított terület az új tulajdonosok között a következőképpen oszlik meg:
Országunk megcsonkításának ürügye – cseh, román és szerb felfogás szerint – a határainkon belül élő nemzetiségek felszabadítása volt. Ennek eredményeként "felszabadult", de ugyanakkor cseh uralom alá került 1,700.000 tót (velük együtt 1,800.000 egyéb nemzetiségű is). Románia kapott 2,800.000 oláhot (és 2,400.000 egyéb nemzetiségűt), Jugoszláviáé lett 1 millió szerb (1,700.000 horváttal és 1,400.000 más nemzetiségűvel együtt) és Ausztriának jutott 216.000 német (és 76.000 más nemzetiségű). A 13,271.370 elszakított lakosnak tehát csak 30%-a (kb. 4 millió ember) ugyanolyan nemzetiségű, mint a "felszabadítók". Velük azonban az elszakított népességnek 43%-a került nagyrészt alacsonyabb műveltségi fokon álló idegen nép uralma alá, a további 27%-ot kitevő tót és horvát lakosság pedig olyan rokonnépek fennhatósága alá jutott, akik a "felszabadítás" óta hallani sem akarnak nagykultúrájú fajtestvéreik esetleges autonómiájáról. - Hunnia - | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||