UDO WALENDY: Kép "dokumentumok" a zsidóüldözéshez
Udo Walendy
1. Első rész Első rész1. Bevezető A kép, mint az ellenfél rágalmazója, már az első világháborúban is központi szerepet játszott a szövetségesek háborús propagandájában, ahogy ezt F. Avenarius számos példával bemutatta [1]. A retusálási technika akkor ugyan még rendkívül primitív volt, és a kritikus kortársak könnyen átlátták a csalást, de az első világháború felfűtött helyzetében az ilyen kritikus szellemek száma kevés volt és nem voltak kívánatosak. Ma csodálkozunk, hogy egyszerű, és rögtön fölismerhető karikatúrákat és rajzokat akkoriban készpénznek vettek. De van-e jogunk erre beképzeltnek lenni? A. Jaubert megmutatta, hogy különösen a diktatórikus rendszerek hajlamosak fényképek manipulációjára vagy beállított és agyonhamisított képek előállítására. Jaubert azonban elsősorban az uralkodó réteg önábrázolásával foglalkozik manipulált vagy megszépített képeken, míg a hadi propagandáról alig szól - és sajnos a demokratikus rendszerek propagandája, mindenek előtt Nagybritanniáé, gyakran kevésbé gátlásos hamisítani, mint a diktatúrák. Jaubert egy példáját érdemes itt közelebbről szemügyre venni. A 78. oldalon bemutat egy képet, ahol a francia polgári lakosság angol hadifoglyokat szidalmaz Franciaországban a második világháború alatt. Jaubert ezt a képet úgy értelmezi, hogy azt a német megszállók rendezték. Bizonyítékot erre nem hoz. Mivel a szövetségesek a francia városokat masszívan bombázták, és a polgári lakosság soraiban ennek sok áldozata volt, [3], azt is lehet gondolni, hogy franciák tényleg szidták a szövetséges hadifoglyokat, különösen, ha meggondoljuk, hogy a francia lakosság nem elhanyagolható része részben megalkuvásból, részben meggyőződésből együttműködött a németekkel. Mind a szövetségesek bombatámadásai, mind az akkor együttműködés a németekkel ma a francia társadalom tabutémái. Tehát a kép, melyet Jaubert mutat, rendezett, vagy annak interpretációja, mert ami tilos, annak nem szabad megtörténni? 2. A képhamisítás technikája és annak leleplezése. A következőkben háromféle képhamisítás közt teszünk különbséget: 1. Valódi, hamisítatlan képeket hamis aláírással látják el. Itt tehát nincs szó képhamisításról, hanem annak a hamis megadásáról, hogy állítólag mit ábrázol a kép. Ez a félrevezetés leghatásosabb eszköze, mivel maga a kép igazi, és a hamis címet csak úgy lehet fölismerni, ha megbízható forrásokból bebizonyítjuk, hogy mit ábrázol a kép valójában. Néhány esetben a kép tartalmának vizsgálatával be lehet bizonyítani, hogy az állítólagos tartalom hibás, például, ha a hely, a személyek vagy tárgyak a képen nem illenek az állítólagos eseményhez. 2. Valódi képeket célzatosan megváltoztatnak. Ez úgy történik, hogy pl. a kép bizonyos részeit eltávolítják, melyek az állítólagos történésnek ellentmondanak. A második módszer egy valódi vagy hamis részlet bekopírozása egy másik képrészletre, amely szintén lehet, hogy valódi, lehet, hogy nem, és ezzel változtatják meg a fényképet. Az eredeti képrészlet megváltoztatása ilyenkor arcok megváltoztatására vagy nemkívánatos képrészletek felismerhetetlenné tételére korlátozódik. Ezt a 70-es évek végéig, ill. a 80-as évek elejéig kézzel csinálták, a fölnagyított kép részeit festői módszerekkel megváltoztatták vagy kiegészítették. Az ilyen hamisítások a gyakorlott ember szemének rögtön föltűnnek, mert az árnyékok, a távlat összezavarás és a természetes ábrázolás ritkán sikerül tökéletesre. De vannak olyan esetek, amikor a változtatás szinte zseniálisan sikerül, vagy olyanok, amikor a manipulált fénykép tudatos életlensége miatt nehezen bebizonyíthatók. A számítástechnika haladása miatt ma képdokumentumokat szinte határok nélkül lehet manipulálni anélkül, hogy azokon bármiféle változtatás bebizonyítható lenne. A mai számítógépekkel be lehet a fényképeket szkennelni és azokon mind az árnyékokat, mind a távlatokat és a természetes szín és környezetet tökéletesen lehet manipulálni. Emiatt a képdokumentumoknak ma nincs bizonyító értékük. Ha ma hoznak vitás történeti eseményekről első alkalommal egy képet nyilvánosságra, akkor annak bizonyító értékét rigorózusan meg kell cáfolni. Csak ha a bizonyítani tudják, hogy az anyag annak negatívjával vagy diapozitívjával együtt a számítógép előtti időből származik, akkor lesz a képből történelmi dokumentum. 3. A teljes hamisítás. Ha egy állítólagos képdokumentum egy rajz fényképe vagy azt más képeik részeiből állították össze, akkor teljes hamisításról beszélünk; a manipulált képek és a teljes hamisítások közötti átmenet természetesen folyamatos. Az ilyen képeket éppen úgy, mint a retusált képeket az árnyék, a távlat a formák és színekben való ellentmondásokkal valamint a személyek, tárgyak és helyek valószínűtlen kombinációjának bebizonyításával leplezhetjük le. A modern számítástechnológiának köszönhetően az újabb dokumentumok bizonyító erejéről szintén állnak a 2. pontban mondottak. 3. A Harmadik Birodalom zsidóüldözésének kép "dokumentumai". Az ebben a kötetben sok helyen fölfedett kétes körülmények miatt, melyek során tanúvallomások, esküvel bizonyított nyilatkozatok, de minden fajta dokumentum is született ill. ismertté lett a nemzeti szocializmus zsidóüldözéséről, lehet-e kritikátlanul abból kiindulni, hogy a nekünk az utóbbi években bemutatott kép "dokumentumok" a zsidóüldözésről valódiak? Vagy legyünk-e minden esetre óvatosak és ezeknek a képeknek mindegyikét vizsgáljuk-e meg kritikusan? Ténylegesen eddig egy monográfia létezik, amelyik a nemzeti szocializmus zsidóüldözésének tényleges vagy állítólagos képdokumentumaival foglalkozik. [4]. A. Jaubert[2] foglalkozik ezzel a témával, mert ezt valószínűleg nem tartja politikailag megalkuvónak. G. Frey[5] ugyan megemlíti a témát, de véleményem szerint nem szentel neki annyi figyelmet, amennyit az megérdemelne. Ezen kívül az elismert történészek vitája az ilyen képdokumentumok eredetiségét illetően a kételkedők és kritikusok büntetésnek mértékére szorítkozik. Az azért olyan ijesztő, mert a képdokumentum a képes újság és a TV korában hatalmas pedagógiai hatást fejt ki a népre és így a képhamisításoknak alig alábecsülhető propagandisztikus sőt uszító jellegük van. Ez különösen áll a nemzeti szocializmus zsidóüldözésére, mert itt olyan témáról van szó, amelynél népünk túlnyomó része egyfajta "közöm van hozzá" szertartást gyakorolt be, amely a bemutatott képanyag való bármilyen kritikus vizsgálatát majdnem lehetetlenné teszi. A továbbiakban néhány képet mutatunk be és vizsgálunk meg kritikusan, amelyeket gyakran mutatnak be azért, hogy tényleges vagy gyanított eseményeket bizonyítsanak a nemzeti szocializmus zsidóüldözésével kapcsolatban. Ez a bemutatás a tanulmány terjedelme miatt és sem a képek száma szerint sem az egyes vizsgálatokat tekintve nem lehet teljes mértékű. Az ismert kép "dokumentumok" átfogó kritikájának előállítása, mely eddigi munkáimnál átfogóbb módon vizsgál, [6], még a jövő feladata. 3.1. Hibás feliratozású képek. Annak bizonyítása, hogy egy kép valóban azt az eseményt ábrázolja-e, melyet aláírtak, sokszorosan nehéz. Általában erre csak tanúvallomások szolgálnak, egyrészt a fényképészé, másrészt azokéi, akik maguk is megélték az eseményt és lehetőleg a képen szintén ábrázolva vannak. Emellett segítenek a fényképen megmutatott helységek a felvétel helyének és esetleg idejének megállapításánál. Ismert személyek ábrázolása, akiknek jelenléte az eseményen ellenőrizhető, lényegesen megkönnyítheti a vizsgálatot. Ha viszont egy képen csak olyan személyek vannak ábrázolva, akiknek azonossága nem deríthető föl, és a kép háttere sem mutat olyan jellegzetességeket, amelyek a kép térbeli és esetleges időbeli azonosítását lehetővé teszik, akkor az ember ki van szolgáltatva a fényképész vallomásának. Ha ez is ismeretlen, és csak tanúkra vagy személyek hallomására való hivatkozás lehetséges, akkor a fényképek történelmi dokumentumként szinte értéktelenek, mert állítólagos tartalmukról bárki azt mondhat, amit akar. Valóban, a következőkben megbeszélt képek esetén mind az ábrázolt személyek, mind a fényképész teljesen ismeretlen. Ez a tény áll a zsidógyilkosságok szinte minden kép "dokumentumára". Tulajdonképpen már ez elég ok lenne arra, hogy ne foglalkozzunk a képekkel. De nézzünk meg mégis pár példányt.
 Első képünk állítólag orvosi minták gyűjteményét mutatja, amelyeket amerikai csapatok találtak a buchenwaldi tábor felszabadításakor. Itt halott foglyok testrészeiről van szó. Különös felindulást keltettek állítólag tetovált emberbőrből készült lámpaernyők, könyvborítók, könyvjelzők és két zsugorított fej. Ezek a szolgáltak az általános vádpontok mellett bizonyítékként az Ilse Koch, a buchenwaldi koncentrációs tábor vezetőjének felesége elleni perben. A vád szerint élő foglyokat keresett ki és tetoválásuk alapján kijelölte őket megölésre, hogy a bőrükből használati cikkeket állíttasson elő. A.L. Smith részletes tanulmányában megállapította, hogy a tárgyak, melyeket egy US vizsgálat emberbőrként azonosított, a nürnbergi nemzetközi katonai bírósághoz (IMT) való küldésük után nyomtalanul eltűntek. Clay US tábornok vallomása szerint az állítólag emberbőrből készült lámpaernyők kecskebőrből készültek. [8] Minden további, később talált tárgy vagy mű-vagy állatbőrből vagy keménypapírból volt. Azok a vádpontok, melyeket később egy német bíróság hozott fel Kochné ellen, azoknak a hivatásos tanúknak a nem hihető tanúvallomására támaszkodtak, akiket M. Köhler a kötetben már jellemzett. Kochné, akit az amerikaiak Dachauban életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek majd szabadon engedtek, az akkor uralkodó hisztérikus "propaganda és tömegszuggesszió" [9] légkörében egy augsburgi német törvényszék újra életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, később öngyilkos lett. A két egyszerre bemutatott zsugorított fej Délamerikából származott és egy német antropológiai múzeum sorszámát viselte. Smith úgy véli, hogy a mintákat egy Jénai orvostanhallgatónak adta, aki disszertációját írta a bőrtetoválással és bűnözéssel kapcsolatban. Ebben az összefüggésben lehet, hogy halott foglyok tetovált bőrét is fölhasználták. [10]. Mivel halottak testrészeinek a felhasználása az orvostudomány kutatási és oktatási céljaira az elhunyt vagy a rokonok beleegyezésével szokásos és nem büntetendő, még azt kéne tisztázni, hogy milyen körülmények között vették a bőrmintákat. Minden esetre a talált bizonyítékok mellett föltalált történetek teljes mértékben hazugok. 2. Kép: A csalogány (Nachtigall) bataillon mészárlásának állítólagos áldozatai valójában a szovjet titkosszolgálat áldozatai. H.Bergschicker, A második világháború (Der Zweite Weltkrieg), Deutscher Militärverlag, Berlin 1968 c. könyvéből. A 2. kép Berschicker szerint az ukrán nemzeti hadseregcsoport, csalogány mészárlásának áldozatait mutatja, amelynek politikai tisztje állítólag Theodor Oberländer volt [11]. Kurt Ziesel bebizonyította a vörös rágalmazás (Der Rote Rufmord ) c. könyvében, hogy ez az akkori szövetségi miniszter ellenes rágalomhadjárat egy hamis képaláíráson alapult. [12]. A kép valójában a szovjet NKWD áldozatait mutatja, amely a vörös hadsereg visszavonulása előtt 1941-ben a rendszer ellenségeit tömegesen gyilkolta le. Ez az eset nem egyedi. Gyakran rendelnek tetszőleges halottak tömeges képeit bizonyíték nélkül valamilyen állítólagos gonosztevőhöz, és mivel a németeket ezzel kapcsolatban könnyen hitelt adóvá és bűnösség bevallására késszé tették, őket találja ez a módszer a leggyakrabban. Hasonló példát mutat a 3. kép, melyet az amerikai folyóirat, Life is lehozott 1945 május 21-én. E szerint halott koncentrációs tábori foglyok halmazát ábrázolja a nordhauseni táborból. A lap kommentárja azt sugalmazza, hogy ezek a foglyok éhség, agyondolgozás és ütések miatt haltak meg. Valójában többek között M. Broszat is megállapította, hogy ezek a halott koncentrációs tábori foglyok egy szövetséges légitámadás áldozatai voltak. [13] 4. kép. Tífuszban meghaltak képei, melyeket Bergen-Belsen angol megszállása után készítettek, és amelyeket különböző újságokban, mint pl. a Quickben 1979-ben hamis címmel hoztak nyilvánosságra. A 4. képen állítólag az Auschwitzi tömeggyilkosság áldozatai láthatók. [14]. Valójában itt a Bergen-Belseni koncentrációs tábor tífusz áldozatait mutatják. Máig nem ismerünk az auschwitzi vagy más állítólagos tömeges megsemmisítő táborokból hasonló felvételeket. Ezért valószínű más képek hiányában mindig újra meg újra történik, hogy az éhség a tífusz és a hiányos ellátás és a higiéniai állapotok áldozatait a Harmadik Birodalomban a háború vége táján mint célzatos tömeggyilkosság áldozatait mutatják be. Valóban, az elfogulatlan nyugati szövetséges nézőkre a pokoli körülményekként ható állapotok a nyugati táborokban olyan benyomást tettek, hogy ezekben a táborokban akarattal folyt volna tömeggyilkosság, így tűntek az ennek megfelelő első szövetséges jelentések érthetőnek. Valójában ezeket a körülményeket külső körülmények hozták létre, így például Himmlernek az ekkor értelmetlenül megparancsolt kiürítése a front közeli táboroknak az ország belsejébe [15], az ezzel összefüggő zsúfoltság a megmaradt táborokban, és az összeomló egészségügyi, orvosi és élelmiszerellátás a táborokban az infrastruktúra teljes tönkremenése az agyonbombázott Harmadik Birodalomban. Norbert Frei ennek megfelelően értelmezi a nyugati szövetségesek reakcióját a koncentrációs táborokba való megérkezésükkor: [16] "A felfedezések által kialakított sokk gyakran tényszerűen hibás végkövetkeztetésekhez vezetett, amelyek részben hosszú életűek lettek. Paradox módon azonban ezekből történetileg és politikailag helyes belátások fejlődhettek ki." Valószínűleg a történelmileg helyes végkövetkeztetésen a nyugaton kialakult hibás megsemmisítési elképzeléseket érti, amelyek állítólag keleten helyesek voltak az ottani állítólagos megsemmisítő táborokat illetőleg. A politikailag helyes végkövetkeztetések pedig az ilyen felvételek hibás címéből eredő a nép-pedagógiailag kívánatos hatására vonatkozhatnak. [17] 3.2. Hamisított képek. 5.a. kép: retusált kép a "szállítások gettókba és megsemmisítő táborokba" felirattal, H. Eschwege-ben. Ismertetőjel: J, Berlin 1981.
 5.b. kép: A német szövetségi vasutak eredeti képe Hamburgban a következő fölirattal: "Tehervonatok menekültekkel Emberekkel teli kiürített vonat a Ruhrvidék felé. Az előtérben emeletes kocsi Lübeck irányába." Az 5a képet az idők során többször használták az embertelen zsidódeportálások bizonyítására gettókba és megsemmisítő táborokba. [18].Hogy a kép mit ábrázol valójában, azt a szövetségi vasutak Hamburgi képosztályán lehet megtudni. Eszerint egy hamburgi pályaudvaron álló német menekültekkel teli üres teherszállító vasutat ábrázol a Ruhrvidék felé 1946-ban. A hamburgi főpályaudvaron látható végül is a nem retusált eredeti kép, az 5b kép. [20] Azon felismerhető a kép bal oldalán a kétszintű személyvonatokat Lübeck irányába és a jobb oldalon a főpályaudvar épületének részeit. Mindkét jel lehetővé tette volna, hogy a hamburgi főpályaudvart azonosítsuk a felvétel színhelyeként, mindkettőt retusálták illetve kivágták a hamisításból. Ez a megállapítás nem akarja azt sugallni, hogy nem deportáltak zsidókat koncentrációs táborokba és gettókba, és azt sem, hogy ezek a szállítások csak kényelmes személyvonatokkal történtek, akkor sem, ha ez a deportációk elején így történt. Ennek a hamisításnak a fölfedése a kétség ébresztésére szolgál állítólagos képdokumentumokkal szemben.
  A 6. képcsoporthoz nem szükséges további kommentár. Változattól függően a müncheni zsidót, Dr. S(p)iegelt (vagy A. Schwartzot) mutatja, aki 1933-ban menedéket keresett a rendőrségen, de őt a rendőrség egy plakáttal fölszerelve, cipő, zokni és nadrág nélkül a belvárosba hajtotta. Más források szerint ez a birodalmi kristályéjszaka egy jelenete 1938 november 9-éről, (mióta van nappal világos?). Intenzív kutatás ellenére sem sikerült eddig fényt deríteni ennek az embernek a személyét azonosítani. Ugyan sikerült megtudnunk, hogy 1979-ben egy Dr. Michael Siegel nevű zsidó, a szövetségi érdemérem tulajdonosa meghalt állandó lakhelyén, Peruban, de képe a mai napig nem jelent meg a nyilvánosság előtt. [22] A kép alapjául szolgáló fényképeket nyilvánvalóan messzemenően retusálták, amely nemcsak a plakát állandóan változó szövegéről ismerhető fel, hanem S(p)iegel/Schwartz úr nem valódinak tűnő, életlen altestén is. Érdekes egy karikatúra, amely az egyik képcsoporthoz megdöbbentően hasonló és amelyet már 1935-ben nyilvánosságra hozták, de ott nem írták, hogy fényképen alapul, a 7. képen [23]. Ezzel ellentétben a 6. képcsoportban mutatott képeket csak a háború után apránként hozták nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatban nyitva áll a kérdés: a karikatúra volt először, vagy a kép? Esetleg teljes hamisításról van szó? Lehet spekulálni...
 8 (a, b) kép: A bal kép megjelent a Spiegelben (42/1966) ezzel a fölirattal: A tökéletes rabszolgarendszer az SS államban (Im SS-Staat das perfekte Sklavensystem), jobbra egy változat ezzel a felirattal: SS szadisták fára akasztást rendelnek el (SS-Sadisten "verordnen" das "Baumhängen"), kiadó H Eschwege, l. 18. megjegyzést, 266. oldal. A 8. kép a Spiegel szerint egy koncentrációs tábori őrt mutat áldozataival a buchenwaldi koncentrációs táborban. A rabok állítólag összekötött kézzel függtek fákon. [24]. Ehhez mindenkinek azt javaslom, hogy függeszkedjen egy tornateremben a kezeivel hátul egy bordásfalra és próbálja meg a lábait egy szögben tartani. Gratulálok a jól edzett hasizmaihoz, ha hosszabban mint egy perc képes erre. A madzagok, melyekkel a rabokat a fákhoz kötötték, megmagyarázhatatlanul erősnek tűnnek. Kötelek nem lehetnek, mert ezek olyan vastagok lennének, hogy láthatóak lennének. Ez tehát fotomontázsnak tűnik vagy teljesen hamisított képnek, azaz festménynek. A 9. kép (a, jobb) a "SS emberek zsidóknak csillagot vágtak a bőrébe" (SS-Männer schnitten Juden Sterne in die Haut) jelent meg a Fasizmus, Gettó, tömeggyilkosság c. műben, melyet a zsidó történelmi intézet adott ki Varsóban és Frankfurt/Main-ban 1962-ben, 42. oldal. 9(b,c, alul) kép, balra: Kivágás, R. Neumann Hitler- a Harmadik Birodalom fölemelkedése és alámerülése c. könyvében (l. 26. jegyzet). Figyeljük meg, hogy a "csillagok" máshol láthatók, mint ugyanazon a képen T. Kotarbinski, Meczenstwo walka, zaglada zydow w Plsce 1939-1945, Varsó 1960, 38. kép. A 9 (a,b,c) képnek 1994 elején aktuális kapcsolata lett, amikor egy lány egy teremben horogkeresztet festett és ezzel a médiákat, az államügyészséget és az egész baloldali "magát túltevő eleganciát (sikériát)" becsapta és nagy utcai felvonulásokat indított el a "radikális jobboldal" ellen. [25] Ötlete nem volt új, ez felismerhető a három névtelen zsidó homlokán állandóan változó zsidócsillagokon felismerhető, egy teljesen semleges háttér előtt fölvett képen. [26]. Montázs vagy festmény? 10. kép R. Schnabel: Hatalom erkölcs nélkül (Macht ohne Moral) c. művéből. 11. kép: V. Berdych, Mauthausen c. művéből. A 10. kép R. Schnabel szerint élő foglyokat mutat Mauthausenben halottak mellett [27]. A 11. kép valódi fénykép, amely a 10-es kép bal oldalával azonos motívumot ábrázol. Napozó beteg foglyokat ábrázol a mauthauseni orosz hadifogolytáborban. [28]. A foglyokat a két képen egymást fedő állapotba lehet hozni. Feltűnő a 10. képen az eredetivel szembeni jól látható életlensége, mely megnehezíti a hamisítás kimutatását. Könnyen felismerhető, hogy a háttérben balra található barakkot teljesen újrafestették, éppen úgy a jobb képoldalt is hozzáfestették. Így például a jobboldali barakknak ferde az egyik ablaka és az árnyékvetése hibás. 12. kép: Pressacnál, a német kiadásban is: Az Auschwitzi krematóriumok, Piper, München, 1994, 57. dokumentum. 13. kép: a 12. kép nagyítása, a G. Schoenberner könyvben (29. megjegyzés), 162. oldal. Az állítólag a hullákon átmászó ember bal karja túl hosszú és úgy tűnik, hogy két könyöke van. A nagyon életlen, a padlón fekvő holttestek anatómiája hihetetlen. A 12. kép állítólag a tömeges elgázosítás után holttestek szabadban való elégetését mutatja be Birkenauban az V. Krematóriumnál, melyet az V. krematórium ablakából vettek föl. [29]. Valóban, a háttérben látható kerítés és az erdő vonulata körülbelül megfelel a korabeli viszonyoknak. Egy ma megtekinthető légi felvételen ezen a helyen csekély füstképződés is látható. [30]. Tehát lehet, hogy ennek a képnek az alapja egy valódi kép. A 12. kép néhány részlete azonban kétséget ébreszt. Így például a baloldalon hátul álló, csak körvonalaiban felismerhető figura, aki botra támaszkodik. Mivel minden más figurát a képen a nap süti, ez a sötétség és életlenség nem magyarázható meg. Az állítólagos hullák alakja is gyanús, különösen a 13. képen felnagyítottak. Valószínűleg itt úgy segítettek abban, hogy a kívánt valóság jöjjön elő, hogy a tűznél a hullák és munkások hozzáfűzésével hamvasztási jelenetet állítottak elő. De akkor is, ha a kép igazi lenne: Gázosítás vagy tífuszjárvány áldozatairól van itt szó? 14, a, c képcsoport - lábjegyzet 31. A 14 (a, b, c) képcsoport lengyel zsidók lelövését akarja dokumentálni egy nyílt sírnál. [31]. A lövő katonának hol van szemüvege, hol nincs, gallérjának szegélye néha fehér, néha nem. Úgy tűnik, mint egy kivágott, odaragasztott figura. Világos szegélyek az egyenruhán, nincs árnyéka. A háttérben álló emberek is úgy tűnnek a háttérhez való átmenetnél, mintha ki lennének vágva. Azonkívül próbáljuk meg a lábakat az emberekhez hozzárendelni. Valószínűleg fotomontázsról van szó, de bizonyosan hamisítás festett jelenetekkel. 3.3. Teljesen hamisított képek. 15a kép: Forrás: history1900s.about.com/education/history1900s/library/holocaust/bleinsatz6.htm. Gerhard Schoenberner: A sárga csillag, Hamburg, 1960 c. művében kicsit gyengébb minőségben a következő szöveggel: "A nők fényképe Treblinkán, akik gyerekeikkel a karjukon mennek a gázkamrába, nem ismeretes." 15b kép: A zsidó történeti múzeumból, Varsó: Fasizmus, gettó, tömeggyilkosság (334 oldal) felirata: "Nők gyerekeikkel közvetlenül a kivégzés előtt" 15c kép: S. Einstein, Eichmann- a halál főkönyvelője, Frankfurt/Main 1961, 202. oldal 16. képcsoport: Gerhard Schoenberner: A sárga csillag, a legendával: "Tömeges kivégzés Lijepajaban", jobbra S. Einstein, Eichmann- a halál főkönyvelője c. művéből. A 15. számú képcsoport meztelen foglyokat akar bemutatni Treblinkán sorban állva a gázkamra előtt [32]. A 16a sz. képtől a képek minősége rendkívüli mértékben leromlik többszörös retusálás miatt, föltéve, ha ezek a képek tényleg fényképen alapulnak. Sem a fényképész, sem a hely nincs dokumentálva, és ezért rejtélyes, hogy hogyan lehet azt állítani, hogy itt kivégzésről van szó. Lehet, hogy a 16.c sz. kép az eredeti, tehát fénykép, festmény vagy fotomontázs, és hogy a többit ezt véve mintául folyamatosan finomították és retusálták. Ugyanez áll a 16. képcsoportra, amely meztelen rabokat akar bemutatni tömegkivégzés előtt Lettországban. [33] Képcsoport 17: R. Schnabel: Hatalom erkölcs nélkül (Macht ohne Moral) c. művéből. "Auschwitzban megölt rabok cipőinek ezrei" címmel, jobbra C. Simonov, A Lublini kivégzőtábor (Majdaneki koncentrációs tábor). A 17. képcsoport állítólag Auschwitzban vagy Majdaneken - írója válogatja - megölt foglyok cipőit mutatja. [34] Az életlen háttér és a valószerűtlenül festett cipők azonosak, a képek különben nagyon különbözőek, így az a gyanúja támad a szemlélőnek, hogy itt festményről van szó. Míg a baloldali képen, melyen a fehér háttérből nagyon éles kontraszttal emelkednek ki a cipők - anélkül, hogy a cipők részletei láthatóak lennének -, a kép hirtelen életlen lesz a háttérben ábrázolt halomba való átmenet során. A jobb oldali, 13 évvel a baloldali előtt nyilvánosságra hozott képen a cipőket pontosan ugyanúgy ábrázolják, de lényegesen finomabban ismerhetők fel. A háttér élesebb, itt katonák láthatók és még hátrább kerítés. Elől balra vannak a cipők, ahol a jobb képen más, nagyon életlenül ábrázolt tárgyak láthatók. Emiatt gyanítja a néző, hogy a jobboldali kép bal felét retusálták. Gyakran mutatnak be a közönségnek cipők, szemüvegek, borotválkozóecsetek, jeggyűrűk és más tárgyak hegyeit a zsidók megsemmisítésének bizonyítékaként. Logikailag ez a bizonyíték éppen olyan meggyőző mint az az állítás, hogy a használt ruhák hegyei Németországban, melyeket évente a Vöröskereszt gyűjt össze azt bizonyítaná, hogy a Vöröskereszt minden gyűjtésnél megsemmisíti a német népet. Valójában ma alig valaki emlékszik rá, hogy a Harmadik Birodalomban különösen a háború idejében a krónikus nyersanyaghiány miatt szinte mindent gyűjtöttek és újra felhasználták azokat. KI garantálja, hogy a kivételesen előkerülő valódi fényképfelvételek nem egyszerűen a gyűjtőakciók eredményeit mutatják be? [35] Az is elképzelhető, hogy a szövetségesek gyűjtötték össze őket, hogy propagandafényképeket csináljanak velük. [36] Ezek a minden esetben teljesen alkalmatlan "bizonyítékok" különösen tragikusak, mert furcsa módon különösen az ilyen gyűjtemények meggyőzően hatnak az átlagos nézőre és megdöbbentett alaphangulatot teremtenek, ahogy a film "Halálmalmok" (Todesmühlen) ezt tette, melyet a második világháború után a német lakosságnak bemutattak, és amely ilyen részleteket tartalmazott. [37] 3.4. Filmek Ezt a filmet az amerikaiak röviddel a háború befejezése után mutatták be a német polgári lakosságnak és a sok százezres számú német hadifoglyoknak. Állítólag a koncentrációs táborok szörnyűségeit mutatta be és a német nép átnevelésére kellett, hogy szolgáljon. Annak idején ellentmondások merültek fel a film igazságtartalmát illetően. Így Chamberlain időnként rendbontásokról jelentett a film előadása alatt, de az ott kibúvó ellenérveket az érzelmeiben talált közönség részben erőszakkal elnyomta. [37] Korabeli jelentések szerint a kritikát azt hívta elő, hogy a háború végi német koncentrációs táborok állapotát valószínűleg helyesen ábrázoló képekhez a kibombázott német városok halotthegyeinek és a csonttá-bőrré fogyott német internáltak képeit az "automatic arrest" táboraiban is hozzákeverték a megszállók. De úgy, mintha ezek is koncentrációs táborok rabjai lennének. [38] Mivel Chamberlain a megszálló hatóságok problémáiról is jelent, hogy elég filmanyagot szerezzenek a film előállításához, [39], hihetőnek tűnik, hogy ehhez a "szükségmegoldáshoz" nyúltak. Sajnos ezeket a vádakat sohasem cáfolták vagy bizonyították dokumentumokkal és így mai vizsgálatuk nehéz, mindenek előtt azért, mert az azt megélt korosztály lassan kihal. Egy időközben bebizonyítottan teljesen hamisított amerikai filmet mutattak be az IMT alatt. Ez azt mutatta be, hogy az állítólag megölt zsidók aranyfogait a frankfurti birodalmi bankban megtalálták. [40]. A későbbi tárgyalások során a nyomozás megmutatta, hogy az amerikaiak ezt a jelenetet elejétől végéig beállították. [41] Hogy honnan szedték az állítólagos fogaranyat és hogy mi lett azzal később, az éppen olyan rejtélyes, mint az állítólag Buchenwaldban talált emberi bőrök sorsa. Ravaszabb az a film, amelyet az amerikaiak szintén az IMT alatt mutattak be és a Halálmalomhoz hasonlóan a koncentrációs táborok állítólagos kegyetlenségét mutatta be. A hamis állítás mellett, hogy a dachaui koncentrációs tábor zuhanyozójában rabokat gázosítottak el, itt mutatták be a híres zsugorított fejeket és az állítólagos emberi maradványokat, valamint sok tífuszban és éhezésben meghalt rabot, de megtévesztő kommentárokkal. Egyértelműen hamis jeleneteket mutat az a film, amelyet a szovjetek vettek föl az Auschwitzi tábor felszabadításáról, és csak az ötvenes évek közepén mutatták be. Ott pl. megmutatják egy rab fejét, akinek a testét máglyán égették el, mialatt a fej rémült szemekkel néz a kamerába. Ha a testet tényleg tűzre rakták volna, akkor a fejen nem maradt volna meg a teljes haj, és a szemek is elhomályosodtak volna a hőség miatt, sőt talán ki is folytak volna. 18. kép: jelenet a Schindler listája c. filmből. Furcsa ebben az összefüggésben, hogy nyugaton szovjet filmeket az amerikaiak állítólagos kegyetlenkedéseiről Koreában vagy Vietnamban soha nem fogadnák el igaznak anélkül, hogy előzőleg kritikusan ne analizálnák azokat, de ezeket és hasonló, a Harmadik Birodalmat terhelő filmeket teljesen kritikátlanul az iskolai oktatásban is fölhasználják. Egész más kategóriát képviselnek a holokausztról, a soáról szóló játékfilmek mint pl. Schindler listája, melyeknek természetesen bizonyító erejük nincs, de amelyek rendkívüli módon befolyásolják a tömegek lelkét. [42]. Noha a történészek ítélete a holokauszt c. filmről a többi filmre is áll, ugyanis az, hogy történelmileg teljesen hiteltelenek, üdvözlik azokat szívesen látott "néptanítói hatásuk miatt. [43]. Egy példán mutatjuk be az ilyen filmek történelmi tarthatatlanságát. A 18. kép Schindler listájáról mutat be egy jelenetet, ahol a táborparancsnok, Göth, házának erkélyéről lövöldöz a plaszowi tábor rabjaira. Légifelvételek az akkor időből mutatják, hogy a parancsnok háza egy domb alján volt, maga a tábor pedig a dombon, 20. kép.[44] A filmben bemutatott kép, amely a 19. ábra szerinti elrendezésből indul ki, földrajzi okokból is teljesen lehetetlen volt. Hogy a Schindler listája c. film, amely egy történelmi mellékeseményeket leíró regényen alapul [45], akarattal fekete-fehér filmmel és nyugtalan kameravezetéssel filmezték, hogy a nézőben hamisan azt a benyomást keltsék, hogy dokumentumfilmet lát, amit nyíltan be is vallanak [46], megmutatja a film csinálóinak szándékát, és azokét is, akik nemcsak Németországban és Ausztriában egész iskolai osztályoknak mutatják be ezt a filmet. "Schindler listája" - leleplezve mint gyűlölet és hazugságok. 1944-es légifelvételek mutatják, hogy Spielberg filmje kitaláció és fantázia szüleménye, John Ball, kanadai légifénykép szakértő. 19-20 képek: John. C. Ball helyesbítései az 1944-es US légifelvételekkel való összehasonlítás után. 4. Végkövetkeztetés helyett: Néhány kevéssé ismert eredeti kép. A 21-es képcsoport a német polgári lakosság holokausztját mutatja a szövetségesek által tudatosan bombázott német városok lakónegyedekben. [47] A szövetségesek terrorbombázásai összesen kb. 1 milló német halálát okozták. [48]. Ezek a képek nagyon különböznek a német koncentrációs táborok lesoványodott tífusz és éhezési áldozataiétól. 21. képcsoport: A német polgári lakosság áldozatai a szövetségesek bombatámadásai következtében. Ledobott bombák súlya: 2 767 000 tonna. Ezek a kb. 1 millió német holokausztáldozat kis részét teszik ki. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a polgári németek, katonák és polgári személyek sorsa időközben rosszabb volt, mint a hadifoglyok és a koncentrációs táborok foglyaié. 22. kép a Life US újság 1944 május 22- i kiadásából van, mint a "hét képe": "Búcsúja alkalmával a jóképű tengerészhadnagy, mikor barátnőjétől elbúcsúzott, a 20 éves Natalie Nickersontól, aki Phoenix, Arizonában dolgozott egy fegyvergyárban, megígérte neki, hogy egy japánt (japs)-ot hoz neki. A múlt héten Natalie egy emberi koponyát kapott a harcoló hadnagytól és annak 13 barátjától, amelyen az a felirat volt: "Ez egy jó japs- egy halott, akit az Új Guinei strandon találtunk." Natalia, akit ez az ajándék meglepett, elnevezte azt Tojonak. A harcoló csapatok elítélik az ilyesmit." A háború alatt az USA-ban olyan propaganda uralkodott, hogy a japánok majomszerű alsóbbrendű emberek. [49] Néhány katona ennek megfelelően cselekedett, mint a 22. képen. Amit hamisan a németekre kentek, nagyon szívesen megtették maguk és ezt a saját médiákban még meg is dicsérték.
[1] F. Avenarius, A kép mint rágalmazó (Das Bild als Verleumder), Callwey, München 1916; ua., A kép mint bolond (Das Bild als Narr), ugyanott 1918; v.ö. U. Walendy, Történelmi tények Nr. 22: Szövetséges hadi propaganda 1914-1919, Verlag für Volkstum und Zeitgeschichtsforschung, Vlotho, a következőkben mint HT, 1984.
Második rész
A hamisított fényképek problémája
Könyvemben a csaló atrocitásokról, (melyet a történelmi visszatekintési intézet ad el 5$-ért (Institute for Historical Reivew, IHR), leírtam néhány módszert, melyekkel a német népet betegítik csaló atrocitási fényképekkel. Könyvem részletesen foglalkozik a problémával, és a következőt mutatja meg: 1. Hány fénykép tűnik fel különféle, a helyzethez illő képaláírásokkal. A képaláírások teljesen más helyeket, időpontot és körülményeket írnak le egy fényképről, mint ugyanarról a fényképről, ha az más kiadványban szerepel. 2. Hány fényképet változtattak meg; néha nem nyilvánvaló okokból, pl. öltözék, hajviselet arckifejezések változtatása. Ezek a változtatások komoly kétséget ébresztenek a fénykép eredetéről. 3. Hány fotó hiteltelen, mert rosszak az árnyékok, egymásnak ellentmondóak, vagy nem léteznek. Vagy a képen levő személy fizikai anatómiája lehetetlen csontvázakkal való összehasonlítás szerint. Ezek az atrocitásképek általában rajzok vagy festmények képei. 4. Hány atrocitási kép kommunista eredetű. 5. Hány kép nem bizonyít az égvilágon semmit. Például egy szemüveghalmot, fogsorhalmot vagy borotvapamacshalmot ábrázoló kép könnyen készülhetett egy szemüveg, fogsor vagy borotvapamacsgyárban. A ma bemutatott példákban néhány leleplező csalást mutatok be. Természetesen a hamisított fényképek mellett más módszerek is vannak a német nép agymosására a háború után. Ezek felülvizsgálatára a módszerekkel ismerkedőknek legújabb könyvecskémre kellene hivatkozniuk, "Az újraoktatás módszerei", melyet szintén az IHR ad ki 2 $-ért. Fényképcsalások. Mauthausen
R. Schnabel's Macht Ohne Moral (erkölcstelen hatalom) c. művében, Roederberg kiadó, Frankfurt, 1957, 341. oldal:
Ez a kép a fenti kép másolata, levonva az előtérben fekvő testhalmazt a nürnbergi tárgyalásokon. A fénykép kétszer van az iratban, egyszer a 30. kötetben, 421 oldal, majd a francia kormány kiadásában megjelent irat 321 oldalán.
 Számos kommunista könyvecskében is megjelent, mint a 'Der KZ-Staat' (a koncentrációs tábor állam), Heinz Kuehnerich, Keletberlin, 1960, 81. oldal, és Vaclav Berdych Mauthausen c. könyvében, Prága, 1959. Richard Harwood is kommentálja ezt a fényképészeti csalást a "Hat millió elveszett és megkerült" (régebben: Tényleg hat millióan haltak meg? c. művében. Csaló cipőfénykép.
Meggyilkolt auschwitzi rabok ezreinek cipői.
 Ez a kép ezzel az aláírással jelent meg R. Schnabel erkölcstelen hatalom c művében, Roederberg kiadó, Frankfurt, 1957, 244. oldal:
Csaló cipőfénykép.
Azt kívánná az ember, hogy a kivégzésekről írók legalább egyféle dologról adnának elő. A cipőket most Auschwitzban vagy Lublinban találták? (Itt érdemes megemlíteni, hogy Lublin ugyanaz, mint Majdanek, mely Auschwitzól pár száz kilométerre van.) Mindkét képen az előtérben látható egyedi cipők azonosak, de a hátterek különbözőek. A képen nincsenek árnyékok, ami retusálásra enged következtetni. A néző csodálkozik, hogy a szuperhatásos nácik miért nem köttették össze áldozataik cipőjét párokba. Le vagyunk kötelezve Eugen Kogon-nak, aki az "Der SS Staat" (az SS állam) c. könyvében elmagyarázza, 1. kiadás 132 oldal, 5. kiadás, 167 oldal, egy a gázkamrában elgázosítottak előtt nagy tábla volt, mely az áldozatokat arra utasította, hogy szépen hajtsák össze ruháikat, és cipőjüket párba kössék! A megszállott területeken a terror első célja a zsidó lakosság kiirtása és a potenciálisan ellenálló lakosság megfélemlítése volt. A Gestapo nőket és gyerekeket vitt lelőni.
 Az Illustrierte Geschichte des Zweiten Weltkriegs (a második világháború története képekkel) K. Zentnertől, a 490. oldalon. Ugyanez a kép jelenik meg a Der Gelbe Stern (sárga csillag) Gerhard Schoenbernertől, 96. oldal, mind az angol, mind a német kiadásban (Corgi-Trans World 1969) tömeges kivégzés Lijepajaban, Lettország. Egy csoport nő kivégzés előtt. A kép baloldalán Purve Rózsa van, a Kursa gyár munkásnője, tőle balra édesanyja. A Ljiepajai Gestapo főnökének, Hauptscharführer Karl Schrotnak a képe, 1941 december 15-én.
A Verbrecherische Ziele -- Verbrecherische Mittel (bűnös célok, bűnös eszközök) képaláírása, a moszkvai marxista-leninista intézet kiadása, 1963, 132. oldal.
 Noha felületesen szemlélve ugyanannak a képnek tűnik, figyelmesen meg kell nézni a nők ruháját. A német kép 2. nője nyakig érő alsóinget hord, a szovjet képen ugyanez a nő kivágott alsóinget hord. a 3. nőnek V alakú kivágás van az alsóingén, a szovjeten kör alakú. A 4. és 1. nő ingkivágása is más a két képen. Azon is el lehet gondolkodni, hogy hogy tudnak olyan kedélyesen állni alsóruhában a szabadban Lettországban december közepén, amikor a hőmérséklet -40 fok körül van! De médiáink minősége olyan, hogy büntetlenül újra és újra felhasználnak ilyen szemetet. A szovjet fényképet később a Stern újság közölte, és annak képaláírása szerint Fehéroroszországban vették azt fel!
 Ez a kép a háttérben levő katona anatómiailag helyes testét mutatja, ha a fej nagysága lenne helyes, majd az anatómiailag helyes fejet, ha a test nagysága lenne helyes. Ide minden további kommentár fölösleges.
Buchenwaldi fényképcsalás. (A kép újratárgyalása)
 Koncentrációs tábori őr áldozatokkal Buchenwaldban. Ez volt a képaláírás a Spiegelben 1966 október 10-én, 101. oldal. Ugyanezt a képet használták képeslapokon ezzel az az aláírással: "nem találták meg ezt a háborús bűnöst!", ezt amerikai cionista szervezetek terjesztették 1979 tavaszán. A képeslapokat elküldték a német miniszterelnöknek követelve a törvénybeni megszorítások kiterjesztését. A kampány sikeres volt. A kép viszont nyilvánvaló csalás. Az őr egyenruhája teljesen hibás. Az öv alatt hiányoznak az oldalzsebek. A kabát begombolt felső része nem jó formájú felülről lefele nézve. A pisztoly a rossz oldalon függ. Egy "Unterscharführer" nem viselhetett tiszti nadrágot csizmával. Másodszor a fény teljesen hibás. Az "őr" és a két áldozat nem vet árnyéket, de a fekvő áldozat vet. Végül, nagyon rossz hatásfokú eljárás lenne a ravasz náciktól, ha ilyen magas fákat választanának ki arra, hogy áldozataikat kifüggesszék. valakinek nagy nehézségek árán föl kéne vinnie a köteleket a fa koronájába. Szintén elgondolkodtató, hogy anatómiailag hihető-e, valaki, akit a csuklóján akasztottak föl, felhúzza-e az ábrázolt módon lábait. A kötelek sem láthatóak. Mikor 1968 januárjában meglátogattam a dachaui múzeumot, ott a képet életnagyságban láttam, és azon sem voltak láthatóak a kötelek! Tehát vagy az áldozatok lebegtek a föld fölött, vagy valaki elfelejtette berajzolni a köteleket!
|