Zsidó bűvészmutatványDr Robert Faurisson
Az ENSZ a revizionizmus általános száműzését mondja ki.
November 1-én egyhangúan, ellenszavazat nélkül 191 nemzet képviselői egy izrael által előterjesztett javaslat értelmében január 27-ét a "holokauszt áldozatai emléknapjának" mondják ki. MI több, a határozat "elutasítja a holokauszt mint történelmi esemény egészében vagy részbeni tagadását". A történelmi revizionizmus létezését a világ elismerte, ez mutatja, hogy ez élő dolog, de egyidejűleg ez az határozat azt is jelenti, hogy a revizionistákat világszerte üldözés sújtja. Például a Vatikán, mely nem képviseli magát az ENSZ-ben, már 1992-ben kijelentette: "nincs olyan történelmi revizionizmus, mely kétségbe vonhatná a holokauszt embertelen mélységét." (« Non c'č revisionismo storico che possa rimettere in discussione l'abisso disumano dell'Olocausto ») ( L'Osservatore Romano, 1992 November 7. ). Az emberi társadalmak és vallások története gazdag tiltásokban, kezdve a kiátkozásokkal, száműzésekkel, tiltásokkal, de a legutóbbi múlt kivételével az áldozatok, legalábbis elvileg mindig reménykedhettek abban, hogy menedéket találnak országukon vagy csoportjukon kívül, ennek az elátkozásnak a világ történetében először általános jellege van. ez megerősíti, hogy a történelmi revizionizmus kivételes jelenség, és azt is, hogy a zsidóknak megint sikerült túlságos jogokat kiharcolni. Zsidó bűvészmutatvány Bűvészmutatvány volt, ahogy az izraeli delegáció képes volt ezt a határozatot meghozatni. Úgy történt, ahogy bizonyos szervezetek, melyek Franciaországban a pedofília ellen dolgoznak fedezékben, olyan törvényt hozattak, mely kapcsolatba hozza a pedofíliát a revizionizmussal! Először ezt kérdezték: Nem szörnyű a pedofília önmagában? A válasz igen volt. Második lépésük ez volt: Nem kellene a pedofíliát az interneten különleges törvénnyel tiltani? A harmadik lépésben a szövetség összefoglalta: Hozzunk hát törvényt a pedofília és a revizionizmus ellen (amit tagadásnak neveztek). A gyűlés elnöke, a svéd Jan Ellasion november elsején ügyesen szóban megkérdezte, hogy valakinek van-e kifogása az ellen, hogy a holokauszt emlékére határozatot hozzanak. Nem volt ellenvélemény, nyilatkozta, és mindenféle szavazásra való felszólítás nélkül azt nyilatkozta, hogy így elfogadták a nyilatkozatot, azt a szöveget, mely egyik szakaszában tartalmazza a holokauszt revízió minden formájának elítélését. A javaslatot elfogadta az Egyesült Államok, saját alkotmánya első pontjának, mely a szólásszabadságot garantálja, teljes mellőzésével. És, ami a legfigyelemreméltóbb, az arab-moszlém országok, Iránnal együtt elfogadták ezt az izraeli szöveget. Mindezek elfogadták, vagy átengedték szóbeli kifogásokkal ezt a zsidók kitalálta határozatot, mely annyira megy, hogy megtiltja a szabad kutatást egy történelmi tárgyon. Az ENSZ határozatnak csak politikai jellege van, és nem jogi. Mégis, mivel ezzel kapcsolatban a főtitkár jelentést fog írni az ezt követő intézkedésekről a határozat keretében, a revizionistáknak okuk van félni jogi vagy adminisztratív következményektől, például a határok vagy repülőtári rendőrséget illetően, hogy megengedik-e a beutazást és tartózkodást bizonyos országokban, vagy a vízumok kiadásánál. A határozat erkölcsileg arra fog szolgálni, hogy igazoljon és alátámasszon a revizionisták ellen irányuló intézkedéseket.
Nem hiányoznak példák:
Minden ismert revizionistának már kockázatos elhagynia hazáját. Ha ezt megteszi, kiteszi magát a veszélynek, hogy vagy Izraelnek, vagy Németországnak kiadják. Pillanatnyilag a Kneszetnek jogosultsága van arra a képviselőktől, hogy kérje egy revizionista kiadását hogy a jeruzsálemi törvényszék elé vigye, mely az 1986-os revizionista-ellenes törvényt alkalmazná rá. A zsidó állam támadása. Két hete Philippe Bolopion, a Le Monde ENSZ levelezője különösen informatív cikket írt a zsidó állam ENSZ-beli sikereiről 2004 júniusa óta. ("L'offensive de charme d'Israël ŕ l'ONU rencontre un certain succčs", Le Monde, 2005 November 4, 3. oldal).
A zsidó állam hat eredményéről ír:
A zsidó állam összehasonlíthatatlan pimaszsága. Ezek a sikerek annál zavaróbbak, mivel egyetlen állam sem járatta annyira bolondját a világnak, mint Izrael, mely létrejöttét az ENSZ-nek köszönheti. A zsidó állam összehasonlíthatatlan pimaszsággal (zsidó nyelven: hücpe) az Egyesült Nemzetek határozatainak nagy hányadát dobta a szemétbe. A nemzetközi jog megsértésével, ez az állam, melyet a "holokauszt" nevű hatalmas hazugságra alapítottak, gyarmatosít, rasszista, faji elkülönülést gyakorol, katonai megszállást és kínzásokat. Hozzáadhatjuk, hogy atomfegyvereket birtokol, és az utóbbi években ingyen kapott Németországból az említett "holokauszt" nevében nukleáris fegyverekkel ellátott ultramodern tengeralattjárókat. A paktálás a zsidó állam fegyveres erői és a német fegyveres erők között olyan szintű, hogy a német posta teljesen szabályos bélyeget adott ki, baloldalán az izraeli, jobboldalán a német zászlóval, a kettőt szögesdrótköteg köti össze, az örökös "holokauszt " jelképe. Németország a zsidó állam "Guantanamo"-ja lett. 2003 október 5-én az ENSZ izraeli követe, Dan Gillerman óvta a biztonsági tanácsot, hogy a zsidók istene figyel rájuk, és 2004 július 16-án, néhány arab állam viselkedésétől fölháborodva azt a megjegyzést vágta oda a gyűlés többi tagjainak, hogy "elértük a pontot, amikor a lakók vezetik a menhelyet". Másfelől ennek az évnek az októberében azt mondta, hogy "meghatódott", amikor bemutatta a "holokauszt" szöveget, országának első sikeres határozati tervét. Ezt nyilatkozta: "meg vagyok hatva és tisztelve, hogy bemutathatom ezt a történelmi határozatot ma, mint izraeli, zsidó, emberi lány, és a holokauszt áldozatainak gyereke." Ez érthető. Másnap a határozat elfogadása jelölte a holokauszt csalás győzelmét. Ez alkalommal el lehet mondani, hogy rosszindulat, becstelenség, uralkodási vágy és intolerancia tekintetében a zsidó állam fölülmúlta önmagát. Ez a rendkívüli ENSZ határozat bizonyítja, hogy a történelmi revizionizmus olyan valóság, melyet nem lehet tovább ignorálni, tagadni, vagy lekicsinyleni. Hírneve mindenütt látható. De ügyelnünk kell arra, hogy észrevegyük, mára csak egy tucatnyi aktivista működik még, minden évben eltűnik pár, és a jövőjük sötétedik. www.AustraliaFreePress.org
|