Mit mondtak híres emberek a zsidókrólBevezető. A zsidók a föld egyetlen népe, akik mindenütt ellenséges fogadtatásra találtak, ahol bármilyen számban megtelepültek. A nagy kérdés-MIÉRT? Ma azt tanítják az iskolákban, hogy az "antiszemitizmus" Németországban kezdődött az 1930-es években, aminek során a zsidókat deportálták. Amiről nem beszélnek az az, hogy bármelyik történelmi időszakot nézzük, minden Európai nép valamikor kiutasította a zsidókat! Amikor a zsidók elkezdtek Amerikába bevándorolni, a korai letelepülők New York, Charleston és Savanna -ban megpróbálták belépésüket betiltani. Benjamin Franklin azt az álláspontot foglalta el a Kongresszusi küldöttekkel együtt, hogy egy olyan korlátozó törvény hozása szükséges, amely örök időkre lehetetlenné tenné bevándorlásukat. A zsidók azt állítják, hogy ők 'csak' egy valláshoz tartoznak. Az igazság az, hogy a zsidók egy FAJ. Kevesebb mint 30%-uk tagja valamilyen zsinagógának (vallásközösségnek). Ha az ortodox vallásközösség tagjai, ha ateisták, ha kapitalisták avagy kommunisták, mindig azt állítják, hogy zsidók, a zsidó faj tagjai. Minden fajnak vannak örökölt jellemzői. A zsidók esetében ezek többek között a kereskedés, a pénzváltás, a mások kiuzsorázása és a testi munka utálata amelyet 'bibliájuk' a TALMUD tanítása szerint méltóságukon alulinak tartanak. A zsidók azóta nem változtak, mióta Jézus Krisztus korbáccsal hajtotta ki a 'pénzváltókat a templomból'. A zsidók mindig egyesültek monopóliumok kialakítására. Ma ők kontrollálják az összes áruházat, a különlegességeket áruló üzleteket, valamint a lukratív ékszer és a szőrmekereskedelmet. Zsidók uralják a nemesfémmel foglalkozó üzletágakat, úgymint az arany, ezüst, platina, ón, ólom, stb... ipart. Mindig is össze fognak tartani hogy a gój (nemzsidó) konkurenciát kiszorítsák az üzletből. Ma Amerikát Oroszországi zsidó bevándorlók árasztják el, Izraelt is évi 20 000 hagyja el évente, hogy az USA-ban települjön meg, szemük előtt dollárbankjegyek képével. A zsidók arra használták dicső gazdasági erejüket, hogy a demokrata pártot kontrollálják és annak a gazdasági támogatása 50%-ban tőlük származik. Ma mind több nagy amerikai céget vásárolnak föl. Míg csak a lakosság 3%-át teszik ki, a nemzet javainak 25%-át kontrollálják és ez a százalékarány évente nő. Ők az egyetlen faji csoport akik teljesen arra vannak berendezkedve, hogy az Amerika feletti politikai uralmat átvegyék. A zsidókkal szembeni ellenérzés nem Németországban kezdődött, hanem Krisztus születése előtti időkben több mint 2000 éve! Tanulmányozzuk a "Világ nagy emberei" megállapításait a zsidókról. Ezek leleplezik, miért váltottak ki a 'vándorló zsidók' ellenséges érzéseket minden népből, akire rátelepedtek.
CICERO (Marcus Tullius Cicero). Krisztus születése előtt az első században élt Római államférfi és író.
SENECA (Lucius Annaeus Seneca). Elsö századbeli római filozófus. "Ennek a legbűnözőbb népnek a szokásai olyan erőszakosak, hogy azokat minden ország elfogadta. A meghódítottak kényszerítették törvényeiket a hódítókra.". (De Superstitione)
DIO CASSIUS. Második századbeli római történész. Leírja a kegyetlen zsidó felkelést a római birodalom ellen amely a birodalom hanyatlásának a kezdetét jelentette.
DIODORUS SICULUS. Első századbeli görög történész. Megfigyelte, hogy a zsidók más embereket ellenségeiknek és alsóbbrendűnek tekintették. "Az "uzsora" azt jelenti, hogy pénzt kölcsönöznek nagy kamatra. Ez évszázadokon keresztül nagy nyomorúságot és szegénységet okozott a gójok között. és ez okozta a zsidók elítélését." FELTROI BERNARDINO. 15. századbeli olasz pap. Szelíd ember, aki normális körülmények között a türelemért és könyörületességért szállt síkra, önmagát 'ugató kutya'-ként írta le, amikor zsidókkal kereskedett: "Zsidó uzsorások halálra nyomorítják a szegényeket és rajtuk híznak meg. Én, aki alamizsnából élek és a szegények kenyerét eszem, legyek néma a könyörületesség meggyalázásának láttán? A kutyák azért ugatnak, hogy védjék azt, aki eteti őket. Engem a szegények etetnek, legyek néma, amikor látom, hogy kirabolják őket a tulajdonukból?" (E. Flornoy, Le Bienbeureux Bernardin the Feltre)
AQUINOI SZENT TAMÁS, 13. századbeli filozófus. "A zsidók uralma" c. művében írta:
HILAIARE BELLOC 'A ZSIDÓK' című könyvében, 9. oldal: "A magas szintű gazdaságban már létezik olyasmi, mint a zsidók monopóliuma... Az ezüstkereskedelemben, a más fémek mint ólom, nikkel, higany esetén zsidó monopólium észlelhető. A legnyugtalanítóbb az egészben, hogy ez az irányzat járványként terjed."
HILAIARE BELLOC, híres történész, G.K. Hetilapjában 1937 február 4-én:
BEAMISH HENRY, 20-dik századbeli angol kiadó New York-i beszéde, 1937 október 30- án.
BEAMISH HENRY, New Yorkban 1937 október 30 és november 1. között. "1848-ban találták ki a zsidók az antiszemita szót, hogy elejét vegyék a zsidó szó használatának. A helyes rájuk vonatkozó szó a 'zsidó'. Könyörgök önöknek, legyenek pontosak - hívják őket zsidónak. Nincs értelme a zsidó kérdésen érzékenykedni. Ebben az országban kell szemükbe nézni. A zsidónak itt elégedettnek kellene lennie. Itt voltam 47 évvel ezelőtt; ajtóid tárva-nyitva álltak és te szabad voltál. Most ő szorítja a torkodat - ez az te jutalmad." W. HUGHES, Ausztrália miniszterelnöke, Saturday Evening Post, 1919 június 19. "Ausztrália a Montefiorok tulajdona. Nincs egy aranymező vagy egy birka sem Tasmániától New South Wales-ig, amely ne fizetne nekik kemény sarcot. Ők az ötödik földrész igazi tulajdonosai. Mi van abban jó, hogy gazdag ország vagyunk, ha a gazdagság mind német zsidók kezében van?"
VIII. KLEMENS PŔPA:
LISZT FERENC, Híres zeneszerzőtől E.N Sanctuary's ezredes "Így néznek ki ezek a dolgok" c. művéből, 278. oldal:
LISZT FERENC, 1811-1886, Die Israeliten
JÉZUS KRISZTUS a zsidókhoz tartott beszédéből Szt. János evangéliumában, VIII:44.
LUTHER MÁRTON, asztali beszéde, 43. oldal:
LUTHER MÁRTON prédikációja Eislebenben, pár nappal a halála előtt 1546 februárjában:
LUTHER MÁRTON, 16. századbeli német vallásmegújító: "Ők valóságos hazugok és vérebek, akik nemcsak kiforgatták és meghamisították az egész szentírást elejétől a végéig anélkül, hogy saját magyarázatukat valaha is abbahagyják. Szívük minden aggodalmas sóhaja, vágya és reménye azok az idők, amikor úgy bánhatnak velünk, pogányokkal, ahogy a Perzsiai pogányokkal bántak Eszter idejében. Óh, hogy szeretik Eszter könyvét, amely olyan szépen egyezik az ő vérszomjas, bosszúálló és gyilkos vágyaikkal. A nap még sohasem sütött egy olyan vérszomjas és bosszúálló népre mint ők, akik azt képzelik magukról, hogy ők Isten kiválasztott népe és úgy gondolják, hogy nekik meg kell gyilkolni és szét kell morzsolni a pogányokat. Úgy gondolják, hogy Messiásuk első cselekedete az lesz, hogy megöli és kiirtja az egész világot kardjával. Ahogy ezt már bemutatták ellenünk keresztények ellen és ha csak tudnák, szeretnék újra bemutatni. Újra és újra megpróbálták és többször orra estek. Lehelletük bűzös a pogányok aranyától és ezüstjétől, mivel egy nép a nap alatt sem volt, ma nem olyan és nem is lesz kapzsibb mint ők átkozott uzsorájuk közepette.Azzal erősítik magukat, hogy: 'Ha a Messiás megjön, akkor ő a világ aranyát és ezüstjét el fogja venni és fel fogja osztani a zsidók között.'. Bármikor lehetőség nyílik arra, hogy a szentírás az ő kielégíthetetlen kapzsiságukat támogassa, akkor ezt rögtön gonosz módon megteszik.
Ezert, kedves keresztény feleim, az ördög mellett nincs keservesebb, mérgezőbb, hevesebb ellenségetek mint az a zsidó, aki komolyan zsidó kíván lenni. Lehet, hogy van köztük néhány, aki abban hisz, amiben a tehén vagy a liba hisz, de mind vérrel és a körülmetéléssel van körülvéve.
Aki az ördögöt nem ismeri, az csodálkozhat, hogy miért gyűlölik mindenek előtt a keresztényeket, mivel erre nincs okuk, hiszen azok csak jót tesznek velük. Köztünk élnek, házainkban laknak, élvezik a védelmünket, használják földjeinket és utainkat, piacainkat és utcáinkat. Hercegek és kormányok támogatják őket, tátott szájjal hagyják, hogy a zsidók elvegyék pénztárcájukat, pénzesládájukat, lopjanak és raboljanak, mindent amit csak megkívánnak. Azaz megengedik, hogy sajátmagukat és alattvalóikat a zsidók kiszipolyozzák és koldusbotra juttassák a saját pénzükért, mindezt a zsidók uzsorája miatt. A zsidóknak, mint idegeneknek semmijük sem szabadna hogy tőlünk legyen. Amijük csak van, az mind tőlünk van. Dolgozni nem dolgoznak, nem keresnek nálunk semmit, nem is adakozunk nekik. Ennek ellenére övék a pénzünk és javaink és ők az urak a mi országunkban, ahol ők menekültek.
Burgensis, egy nagyon művelt rabbijuk, aki Isten kegyelméből keresztény lett (ez nagyon ritka náluk), aggódik amiatt, hogy iskoláikban hogyan átkoznak minket keresztényeket (Amit Lyra is ír), és ebből azt a következtetést vonja le, hogy ők nem lehetnek Isten népe. Most vegyük észre, hogy milyen szép kövér vastag hazugság az, amikor arról panaszkodnak, hogy ők rabok közöttünk! Jeruzsálemet több mint 1400 évvel ezelőtt rombolták le és azóta a zsidók kínoznak és üldöznek minket mindenütt a világon. Amellett nem tudjuk, melyik ördög hozta őket a mi országunkba. Mi nem hoztuk őket Jeruzsálemből ide! Igen, úgy tartjuk őket fogva, mint én szeretném a reumámat fogva tartani és minden más betegséget és szerencsétlenséget, hogy szolgáljak nekik mint szegény szolga minden pénzemmel és tulajdonommal és mindennel, amim van. Mit tegyünk ezekkel az elutasított, megbélyegzett zsidó emberekkel? Alkalmazzuk rájuk más országok bölcsességét, mit pl. Franciaországét, Csehországét, Spanyolországét, stb.., akik először benyújtották nekik a számlát a kiuzsorázott javakról, aztán kiutasították őket az országból. Mint előbb hallottuk, Isten annyira haragszik rájuk, hogy lágy könyörületesség csak bűnösebbé teszi őket, míg kemény bánásmód csak kevéssé javítja meg őket. Ezért: el velük! Mennyivel kibírhatatlanabb az, ha megengedjük nekik, hogy az egész kereszténységet minket beleértve megvegyenek a saját pénzünkért, rágalmazzanak és átkozzanak bennünket, gazdag uraink legyenek és gúnyosan kacagnak rajtunk, szórakozva saját pimaszságukon. Milyen örömteli esemény lenne az az ördögnek, és az ő angyalainak, az orrán át nevető koca kismalacaira vigyorogva, valóságos haragját Istennek tartogatva. (A ZSIDÓK ÉS HAZUGSÁGAIK). Lehet, hogy lágyszívű és finomérzésű keresztények azt hiszik, hogy én túl szigorú és drasztikus vagyok a szegény elnyomott zsidókkal szemben, hogy kifigurázom és kigúnyolom őket. Szavamra, túl gyenge vagyok ahhoz, hogy ezt a sátanfajzatot kigúnyoljam. Szívesen megtenném, de ők sokkal nagyobb szakértői a gúnynak, mint én vagyok, és nekik van egy Istenük, aki ennek legnagyobb mestere. Az pedig maga az ördög. Ha az ótestamentumon kívül más tényt nem ismernék, akkor is azt állítanám, és a világon senki sem tudná ezt a véleményemet megváltoztatni, hogy a ma élő zsidók valóban a világon élő rossz és rosszindulatú gazemberek keverékei, hasonlóan a cigányokhoz, a tatárokhoz és hasonló népekhez."
HAROLD CECIL ROBINSON: (korunkbeli német író) 'Átkozott antiszemitizmus' c. művéből.
Követője a kikeresztelkedett zsidó Schwarzerd, aki magát jól bevált zsidó szokás szerint Melanchthonnak nevezte, megtette a tőle telhetőt, hogy eltakarja a vulkánkrátert, mert teljesen befedni már nem tudta azt. Luther zsidóellenes műveit elnyomta és így a protestáns egyházat a zsidók védőpajzsává alakította, amely szerepet az még mindig visel. Így a zsidók végső kiűzése a Német Birodalomból nem történt meg."
GORDON WINROD a Keresztény megértés kulcsa c. művében, 114-115. oldal.
A zsidó vallás követőjeként Pál azért üldözte a keresztényeket, mert rendkívül gyűlölte a keresztényeket és amellett követte apái hagyományát. Ez mutatja, hogy a zsidó vallás hagyományos tanításai tele vannak a keresztények iránti gyűlölettel. Kevés ember tudja ezt, mivel nem tanulmányozzák a bibliát alaposan és mert a zsidók komolyan fáradoznak azon, hogy becsapják a keresztényeket. A zsidók gondosan fáradoznak azon, hogy elrejtsék GAZDASÁGI-POLITIKAI összeesküvésüket a világ uralmának megkaparintására olyan magasröptű szavak MÖGÖTT, amelyek keresztény fülekben VALLÁSOSAN csengenek. A zsidók olyan 'vallásosnak' tűnő szavakat használnak mit a 'zsidó hűség', a 'zsidó vallás', a 'zsidó lelki értékek', a 'zsidó vallási doktrínák', és hasonló frázisokat, amelyek a tudatlant egyrészt félrevezetik másrészt megnyugtatják.
WILLIAM MITCHELL PLÉBÁNOS Philadelphiából, Cherep Spiridovics gróf A titkos Világ c. könyvéből idézzük, 194. oldal. "Ha a történelemben van hálátlan, akkor az a zsidó. Ebben az országban, amely őt támogatta, ő összeesküdött, gonosz terveket sző, aláaknázza, megrontja, korrumpálja és (elrejtőzve más népek tisztességes árnyékéban) cselszövéseket eszel ki minden keresztény alapelv megsemmisítésére, amely eddig őt védte." SZENT JUSZTÍNIUSZ, akit Krisztus után 116-ban öltek meg. "A zsidók voltak minden keresztényüldözés mögött. Mindenüvé elvándoroltak az országban gyűlölve és aláaknázva a keresztény hitet."
SZT. JÁNOS, János evangéliumban VII:1
M. H. DE HEEKELINGEN Izraelben: Son Passe, Son Avenir "Az előző rabbi, aki áttért a kereszténységre, azt mondja, hogy a Talmudban nagyszámú elgondolkodtató rendkívül nevetséges furcsaság, visszataszító képtelenség és a legijesztőbb káromlása mindannak, ami a keresztény vallásnak szent és becses. A Talmud-fordítások között, amelyeket nem zsidók készítettek, mi mindig Luzsénszky fordítását használtuk, melynek helyességét törvény előtt bizonyították. 1923-ban a magyar főügyészség be akarta a könyvet tiltani, mert az a 'közerkölcsöt sérti' és 'pornográf'. Az ítélet 'INTER ALIA' megállapítja: A Luzsénszky Alfonz fordításában található rémségek kivétel nélkül mind megtalálhatók a Talmudban. A fordítás korrekt, mivel úgy hozza a kifogásolt részleteket, ahogyan azok az eredeti műben le vannak írva. "
QUINTAS SPETIMUS FLORENS TERTULLIAN (160 - 230 Kr.u.) Latin templomi atya:
MÁRIA TERÉZIA, Ausztria, Magyarország és Csehország királynője (1771-1789)
(Az általános zsidó lexikon azt állítja, hogy a Talmud a zsidók igazi bibliája és az Ótestamentumot felülírja. Ez a könyvet minden időben elítélték azért, mert Krisztus és a keresztények gyűlöletét prédikálja. Olvassa el a "THE TALMUD UNMASKED" c. könyvet az összes megdöbbentő részlet megismerésére.)
DIDEROT, DENIS, 18, századbeli francia tudós, Zsidó írók gyakran minősítették híres "A biblia Lexikona" c. művét, melyet a francia forradalmat megelőző 'felvilágosodás' írt 'antiszemitának'. Diderot más írásai hasonlóképpen barátságtalanok a zsidókkal: "Ti, haragos és brutális nép, aljas és közönséges emberek, megérdemlitek a Talmudizmus igáját, amelyet viseltek.
NESTA WEBSTER, Titkos Társaságok és Felforgató Mozgalmak, 370. oldal: "A zsidó elképzelés az, hogy a zsidók a kiválasztott emberek, akiknek végül uralni kell a világot a rabbik által terjesztett júdaizmus alapján. A zsidó vallás ma a Talmudot tekinti alapjának és nem a Bibliát."
NESTA WEBSTER, In World Revolution, = A Világforradalomban, A civilizáció elleni összeesküvés, 163. oldal:
NESTA WEBSTER, könyvében Németországról és Angliáról: "Angliát nem a britek ellenőrzik. Láthatatlan zsidó diktatúra alatt élünk - egy diktatúra, amely az élet minden területén érezhető"
F. TROCASE, az ausztriai zsidókról:
HELMUTH VON MOLTKE, porosz gróf:
MOHAMMED a Koránban:
BACON, FRANCIS, 16. századbeli brit író és politikus.Művében a New Atlantisban a következőt jegyezte meg a zsidókról: "Gyűlölik Krisztus nevét és titkos és velük született módon gyűlölik azt a népet, akik között élnek."
WASHINGTON, GEORGE, a George Washington életelvei, A.A. Appleton &Co. kiadásában:
BENJAMIN FRANKLIN-nak ez a jóslata a CHIT CHAT AROUND THE TABLE DURING INTERMISSION = Csevegés az asztal körül szünetben a Philadelphiai alkotmányozó gyűlésen született 1787-ben. Egy South Carolinai képviselő, Cotesworth Pinckney jegyezte föl: "Teljesen egyetértek Washington tábornokkal abban, hogy védenünk kell ezt a fiatal nemzetet alattomos befolyásoktól és áthatolhatatlanságtól. A fenyegetés, uraim, a zsidók. Amelyik országban zsidók nagyobb számban betelepedtek, rontották a közerkölcsöt; lerontották a gazdasági élet tisztességét; különváltak és nem asszimilálódtak; gúnyolódtak és azzal próbálták meg aláásni az államot alapító keresztény vallást, hogy ellenezték annak tiltásait; államot hoztak létre az államon belül; ha ellenkezést éreztek, megpróbálták az illető államot gazdaságilag megfojtani mint Spanyolország és Portugália esetében. 1700 év óta siratják szomorú sorsukat, hogy elűzték őket hazájukból, amit ők Palesztinának neveznek. De uraim, ha most a világ odaadná az nekik, hirtelen találnának valami okot arra, hogy ne térjenek oda vissza. Miért? Mert ők vámpírok, és vámpírok nem élősködnek vámpírokon. Nem tudnak egymás között élni. Keresztények és más nem saját fajú népek szükségesek fennmaradásukhoz. Ha nem utasítjuk őket ki ebből az Egyesült Államokból az alkotmány alapján, akkor kevesebb mint 200 éven belül olyan nagy számban fognak ide csődülni, hogy az országot uralni fogják és elnyelni, megváltoztatva államformánkat, amelyért a mi, az amerikaiak vére folyt, amiért életünket és mindenünket odaadtuk és szabadságunkat kockáztattuk. Ha nem utasítjuk ki őket, akkor kevesebb mint 200 év múlva leszármazottaink a mezőn fognak dolgozni, hogy a nekik szükséges dolgokat megtermeljék, míg ők az intéző irodájában fogják a kezüket dörzsölni és a pénzt számolni. Óva intem önöket, uraim, ha nem utasítjuk ki örökre a zsidókat, utódaink átkozni fognak bennünket sírjainkban. A zsidók, uraim, ázsiaiak, mindegy hogy hol születtek és hány generáció óta jöttek el Ázsiából, sohasem lesznek mások. Gondolatviláguk más mint egy amerikaié és ez meg tíz generáció után sem lesz másképpen. Egy leopárd nem tudja a foltjait megváltoztatni. A zsidók egy fenyegetés ennek az országnak, ha bevándorlásukat megengedjük és nem utasítjuk ki őket ennek az alkotmánynak a szövegében."
STYVESANT, PETER, 17. századbeli Holland kormányzó Amerikában, levele a Holland Nyugat Indiai Társaság Amszterdami Kamarájának New Amszterdamból 1654 szeptember 22-én. "A megérkezett zsidók szinte mind itt akarnak maradni, de az alsóbb szintű elöljáróság nagyon ellenszenvesnek találta őket a keresztényekkel űzött szokásos uzsorás és csaló kereskedésük miatt, éppígy gondolkoznak azok az emberek is, akik önt a legjobban tisztelik. A diakónia is fél attól, hogy tekintve szegénységüket, a jövő télen a közösségnek terhére fognak esni. Ezért mi ennek a gyenge és fejlődő új hely és ország érdekében úgy véltük, hogy hasznos lesz, ha barátságosan felkérjük őket az ország elhagyására. Imádkozunk is magunkért és méltóságod új közösségének érdekében, hogy az álnok fajnak- ilyen gyűlölködő ellenségeknek és Krisztus nevének megszentségtelenítőinek - ezután nem lesz lehetősége ezt az új gyarmatot tovább fertőzni és itt bajt okozni."
THE GEORGIA COLONY IN AMERICA. 1734 Január 5-én
JEFFERSON, THOMAS. 18. századbeli amerikai államférfi. "A szétszórt zsidók ma is államot alkotnak, amely idegen államot alkot az államon belül, ahol élnek." (D.Boorstin, The Americans).
HARRINGTON, LORD 19. századbeli brit államférfi. Ellenezte a zsidó bevándorlást Angliába mert:
WALTER CRICK, Brit gyáros, 1925 március 19-én a NORTHAMPTON DAILY ECHO- ban:
AZ EGÉSZ VILÁGON NEVES EMBEREK vádolták a zsidókat a kommunizmus megalapításával. Ez a támadás jól meg van alapozva. A kommunista filozófiát Marx Károly alapította meg, akinek ősei rabbik hosszú sorából állnak. Keresztényellenes és szocialista gondolatokkal teli ideológiája a zsidó TALMUDBAN van körvonalazva, amely a zsidók bibliája. Abból a négy politikai csoportból, akik az orosz keresztény cárt megbuktatták, kettő 100%-ig zsidó volt. Ezek a mensevikek és a zsidók szövetsége voltak. A másik kettő a szocialista forradalmi párt és a bolsevikok voltak. Mindkettő vezetősége zsidókból állt, de volt egy pár gój (nemzsidó) tagjuk. Ma tudjuk, hogy Lenin zsidó volt (Anyja neve Blank, zsidó nő), és az első kormányának minden vezetője zsidó volt. Ezek Trotzkij, Zinovjev, Kámenyev, és Szverdlov voltak. Az akkori idők leggazdagabb zsidó bankárja, Jacob Schiff, a Kuhn, Loeb banktól 20 millió dollárt adott Trotzkijnak és Leninnek a cár megdöntésére és a szovjet zsarnokság megalapítására. ( NEW YORK JOURNAL-AMERICAN, 1949 február 3-án). CHURCHILL, WINSTON, 20. századbeli brit politikus. 1920-ban írt egy hosszú újságcikket az akkori bolsevik kisajátitásokról (rablásokról) . Miután az úgynevezett orosz 'nemzeti zsidókat' dicsérte, ezt mondta: "A zsidó törekvések ennek a területének kiáltó ellentéteként emelkednek ki a nemzetközi zsidók intrikái. Ennek a baljós szövetségnek a támogatói többnyire olyan emberek, akik olyan országok boldogtalan népességéből emelkednek ki, ahol a zsidókat fajuk miatt üldözik. Legtöbbjük, ha nem mindegyikük elhagyta apái vallását és szellemileg elszakadt minden lelki reménytől a másvilágra nézve. A Spartacus-Weishaupt napoktól Marx Károlyig, és tovább Trotzkijig, (Oroszország), Kun Béláig (Magyar ország), Rosa Luxemburg (Németország), Emma Goldman (Egyesült Államok), ez a világot átfogó összeesküvés a civilizáció ledöntéséért, a társadalom újjáalakításáért a megállított fejlődés, az irigy rosszindulat és a lehetetlen egyenlőség alapján állandóan nő. Ahogy Mrs. Webster, a modern írónő kitűnően megmutatta, ez az irányzat a francia forradalom tragédiájában is határozottan felismerhető. Ez volt minden bomlasztó mozgalom fő forrása a 19. század folyamán.
Most pedig ezeknek a különleges személyiségeknek Európa nagyvárosainak alvilágából és Amerika megragadta az orosz népet hajánál és gyakorlatilag annak a hatalmas birodalomnak az vitathatatlan urai lettek. Nincs szükség arra, hogy eltúlozzuk ezeknek a nemzetközi és többnyire ateista zsidóknak a bolsevizmus kiagyalásában és az orosz forradalom keresztülvitelében játszott szerepét. Az biztosan hatalmas; biztosan túltesz minden máson.Lenin kivételével (sic) a vezető alakok mind zsidók. Mi több, az alapvető sugalmazás és a hajtóerő a zsidó vezetőktől jön. A szovjet intézményekben a zsidó dominancia még megdöbbentőbb. A legfontosabb, ha nem a teljes szervezete annak a terrorrendszernek, amely különleges csoportokkal az ellenforradalom megakadályozását tűzte ki céljául, kizárólag zsidók, némely esetben zsidónők kezében vannak. Ugyanez az ördögi vezető szerepet játszották a zsidók Magyarországon Kun Béla terrorrendszere alatt. Ugyanez volt Németországban (különösen Bajorországban) megfigyelhető, ameddig a német nép ideiglenes levertsége ennek az őrültségnek teret adott. Noha minden említett országban akadnak nemzsidók is, akik ugyanolyan rosszak, mint a legrosszabb zsidó forradalmárok, a zsidók szerepe a népességben elfoglalt számuk arányában elképesztő.
MIHAEL BAKUNYIN, 19, századbeli orosz forradalmár. "Marx zsidó és egy tömeg veszi körül, amely kicsi, többé kevésbé intelligens, áskálódó, fürge, spekuláló zsidókból áll, úgy, ahogy mindenütt vannak zsidók, kereskedelmi és bankügynökök, írók, politikusok, mindenfajta újságok riporterei, röviden irodalmi ügynökök úgy, ahogy gazdasági ügynökök is léteznek, egyik lábuk a bankban van, a másik a szocialista mozgalomban, a fenekük pedig a német sajtón ül. Minden újságon rajta tartják a kezüket, és elképzelheted, hogy milyen émelyítő az az irodalom, amit ez eredményez. Ez az egész zsidó világ, amely egy kizsákmányoló szektát képez, egy piócanépet, egy telhetetlen parazitát, maga Marx ösztönösen meghajol és nagy tiszteletet érez a Rotschildok iránt. Ez furcsának tűnhet. Mi a közös a kommunizmus és a magas gazdaság között? Hohó! A Marx féle kommunizmus erős állami központosítással van egybekötve és ahol ez van, ott van egy erős központi bank is, és ahol ez létezik, ott a parazita zsidó nép, amely a többiek munkájára spekulál, mindig meg fogja találni az anyagi erőforrásokat létezése fedezésére. Valójában ez a proletariátus számára egy barakkrendszer lenne, amelyben a dolgozók és a munka szoros kapcsolatban vannak összekötve, határoktól és politikai különbségektől függetlenül ez a zsidó világ ma már nagyrészben Marx és Rotschild rendelkezésére áll. Biztos vagyok benne, hogy másfelől Rotschildék is értékelik Marx érdemeit, és hogy másfelől asszonyok, akiket egyenruhás tömeggé degradálnak és akik dobok ritmusára kelnek, fekszenek le, élnek és dolgoznak; az uralkodás kiváltsága a tanult és képzett kezében lenne, ami mellett széles lehetőség marad a zsidók görbe üzleteinek, akiket a nemzetközi bankok spekulációjának hatalmas kiterjedése vonzani fog. (Polemique contre les Juifs). Ez a megdöbbentő jóslat különösen érdekes azok számára, akik a szovjet színteret és annak furcsa viszonyát a kapitalista beruházókkal - túlnyomó részben zsidók- a forradalom óta. Kezdve Olof Aschberggel, aki magát bolsevik bankárnak nevezi, aki Trotzkijhoz lapátolta azokat a nagy összegeket, amelyeket Európai és Amerikai beruházók szántak a forradalomnak, az 1970-es években Armand Hammerhez, akinek a specialitása a multimillió dolláros szerződések megkötése a most feltehetően 'antiszemita' komisszárokkal.
II. VILMOS NÉMET CSÁSZÁR
MINDSZENTY BÍBOROS, Magyar Bíboros, a B'nai B'rith figyelőből 1949 január 28-án:
ADRIEN ARCAND, New York-i beszédje 1937 október 30-án. "Amikor Mexikóba jött, a kommunizmus szószólói a zsidó Calles, Hubermann és Aaron Saenz voltak. Spanyolországban Azana és Rosenberg. Magyarországon Kun Béla, Szamuely, Ágoston és tucatnyi más zsidó. Bajorországban Kurt Eisner és egy nagy csoport más zsidó. Belgiumban a marxista szocializmust Vadervelde alias Epstein és Paul Hymans, két zsidó tette erőssé. Franciaországban a marxista szocializmust Leon Blum hozta előre, aki olyan jól mutatta ki zsidó hajlamait Du Mariarge című szennyes könyvében, azonkívül Mandel, Zyromsli, Danain és egy egész törzsük. Olaszországban láttuk a zsidókat, Nathan és Claudio Trevest. Mindenütt a marxizmus zsidókat hoz a csúcsra - és ez nem veszély."
ADRIEN ARCAND, New York-i beszédje 1937 október 30-án. "A kommunizmus semmi más, mint egy zsidó összeesküvés azért, hogy a világot a kezébe kaparintsa. A világon egy intelligens ember sem találja azt másnak, kivéve a zsidók, akik maguk között a 'földi paradicsom'-nak hívják.
A. HOMER azt írja a Judaizmus és Bolsevizmus c. műben: "A történelem azt mutatja, hogy a zsidó természete alapján mindig forradalmár volt és fajának második századbeli szétszóródása óta vagy elindított vagy segített forradalmi mozgalmakat vallási, politikai és gazdasági téren, amely annak az államnak az erejét csökkentette, amelyben lakott.Másfelől mindig voltak ugyanennek a fajnak olyan előrelátó tagjai, akik kéznél voltak, hogy az előállt zűrzavarból gazdasági és politikai előnyöket húzzanak ki."
MONTGOMERY SCHYLER KAPITÁNY, Amerikai expedíciós csapatok, Szibéria, 1919 március elsején egy katonai jelentésből, amelyet Barrows főhadnagynak ír:
MRS. CLARE SHERIDAN utazó, cikkíró a NEW YORK WORLD-ben, 1923 december 15-én.
ROBERT H. ŐRNAGY a Fecp és a kisebbségi gép c. műben, 10. oldal: "B'nai B'rith, a titkos zsidó társaságot 1843-ban alapították. Neve, a 'szövetség fiai' azt szuggerálja, hogy az ebbe a szövetségbe összefogott 12 ember célja az, hogy a szövetséget, vagy a remélt Messiási uralmat hozza el a világ fölött. Ahhoz, hogy uralják a világ népeit, ahhoz először az szükséges, hogy ezek a világszövetség vagy világkormány uralma alá kerüljenek - És ez a bevallott célja mind a kommunistáknak, mind a cionistáknak. " VLADIMIR, LENIN, (zsidó), a bolsevik párt alapítója. (Az északi pravda 1913 október-novemberi kiadásából idézve) Lenin a zsidókérdésről: "A zsidó kultúra nagy általános haladó vonásai: nemzetközisége, a kor haladó mozgalmaira adott pozitív válasza, (a zsidók aránya a demokratikus és proletár mozgalmakban mindenütt magasabb, mint arányuk az össznépességben). ..Azok zsidó marxisták, akik a nemzetközi marxista csoportokhoz csatlakoznak az orosz, litván, ukrán és más munkásokkal együtt, és mindkét kultúrát (az oroszt és a zsidót) hozzáadják a munkásosztály mozgalmához, azok a zsidóság legnemesebb hagyományait folytatják."
JOSEPH SZTÁLIN, (zsidó) egy válaszban, amelyet 1931 január 12-én adott egy kérdésre, amelyet a Jewish Telegraphic Agency of America intézett hozzá (Csillagok és homok, 316. oldal):
HENRY FORD (The Dearborn Independent, 1921 február 12-19) "A zsidók mindig is az üzletet irányították. ... A filmipart az USA-ban és Kanadában 100%-ig ők irányítják, erkölcsileg és gazdaságilag, a közvélemény zsidó manipulálói. "
M. OUDENDYK, A Holland kormány Petrográdban tartózkodó minisztere 1918 szeptember 6-án adta közzé a Riportgyűjtemény az Oroszországi Bolsevizmusról c. ki nem adott kiadásában 1919 áprilisában:
A.N. FIELD, a Today's Greatest Problem -ban
A.N FIELD, a The Truth About the Slump (az igazság a gazdasági válságról), 108. oldal:
DENIS FAHEY ATYA. Oroszország urai című könyvében a 25. oldal: "A bolsevizmus mögött álló erők Oroszországban zsidó erők, és a bolsevizmus valójában a zsidók kezében annak eszköze, hogy a jövőbeni messiási birodalmukat megteremtsék." BEAMISH HENRY, New York- beszéde, 1937 október 30-án. "A kommunizmus Júdaizmus, A zsidó forradalom Oroszországban 1918-ban volt." KENNETH GOFF ATYA Ez még mindig az ősi ellenségünk, 99. oldal: "A kommunizmus réme a zsidó elme terméke amit egy zsidó rabbi fia, Marx Károly szabadított a világra abban a reményben, hogy szétrombolja a keresztény civilizációt a többivel együtt. Az Overman Jelentés oldalai úgy leleplezik, hogy ahhoz a kétség árnyéka sem férhet az Egyesült Államok Szenátusának azt, hogy az orosz forradalmat zsidó bankárok finanszírozták."
RÓMAI KATOLIKUS PÁPÁK:
VIII. GERGELY Megtiltotta, hogy zsidóknak keresztények felett uralkodjanak VI. Alfonzónak Kasztíliába írt levelében. IX. GERGELY Elítélte a Talmudot, mert mindenféle hitványságot és istenkáromlást tartalmaz a keresztény tantételekkel szemben. XIII. BENEDEK 1450-ben kiadott bullája a zsidókról ezt mondta: "A Talmudban levő eretnekségek, hiúságok és hibák miatt nem ismerhetik az igazságot." III. GYULA Hebreos retinentes libros (1554) rendelete elrendelte, hogy a Talmudot 'mindenütt' égessék el és szigorú cenzúráját rendelte el a zsidó tömeggyilkos írásoknak- ezt a rendelkezést soha nem vonták vissza és a katolikusokra még ma is érvényes. VI. PÁL. Cum nimis absurdim (1555) rögtön hivatalba lépése után életbe léptette, amely a zsidó uzsora hathatós elítélése. Egy törvényrendszert is magába foglal a zsidók hatalmának megzabolázására, amelynek alkalmazását minden közösségnek javasolja. IV. PIUS: Elítélte a zsidók tömeggyilkos írásait. V. PIUS: Hebraeorum gens (1569) kiutasított minden zsidót a pápai államokból. XIII. GERGELY Kinyilatkoztatta, hogy a zsidók folytatják a keresztények elleni szörnyű bűnök kiagyalását naponta növekvő arcátlansággal. VIII. KELEMEN Elítélte a zsidók tömeggyilkos írásait. VIII. SÁNDOR Elítélte a zsidók tömeggyilkos írásait. XIV BENEDEK Quo Primum (1751) leleplezte a kereskedelem zsidó ellenőrzését és a keresztények szisztematikus kifosztását uzsorával. VII. PIUST a zsidó írók általában 'antiszemitának' nevezik.
XV. BENEDEK óva intett 1920-ban:
ULYSSES GRANT, 19. századbeli amerikai tábornok és politikus. Amikor a 13-ik hadtestet vezette Oxford, Mississippiben, úgy felbőszült a zsidóktól, akik a csapatot követték megkísérelve, hogy a meghódított területre rátegyék a kezüket, hogy végül megpróbálta elűzni a zsidókat. "Egy idő óta azt hiszem, hogy minden éberség ellenére, amelyet az őrszemek tanúsítottak, a kincstár szabályait többnyire zsidók és más becstelen kereskedők megsértették. A Colombusi parancsnokokat utasítottam, hogy ne adjanak ki zsidóknak engedélyeket a Délre utazásra, és gyakran magam is kiutasítottam őket a területről, de ők ennek ellenére megjelennek szőnyeg-zsákukkal minden olyan tevékenység ellenére, amely arra irányul, hogy őket ebben megakadályozza. Úgy tűnik, hogy a zsidók egy kiváltságos osztály, akik bárhova utazhatnak. A folyó minden méterén kiköthetnek és így be fogják járni az egész országot. Ha nincs engedélyük pamutvásárlásra, akkor valaki más ügynökeként fognak tevékenykedni, aki egy katonai lerakatnál lesz a kincstár engedélyével hogy megvehesse a pamutot és kincstári jegyekkel fizet érte, amit a zsidó megvásárol egy előre megalkudott áron, arannyal fizetve. (C.P. Wolcotthoz, a háború segédtitkárához írt levelek, Washington, 1962, december 17.)
1. A zsidók mint osztály, mivel minden kereskedelmi szabályt megsértenek, amelyet a kincstár fölállított, és a kereskedelmi osztály szabályait sem tartják be, ezennel kizárjuk őket a kereskedelmi kamarából. 2. Ennek a parancsnak a megérkezése után 24 órán belül minden állomásparancsnok köteles ellenőrizni a fent nevezett osztályhoz tartozó emberek útlevelét és fel kell hogy szólítsa őket távozásra. Aki a felszólítás megkapása után nem távozik, azt őrizetbe kell venni és rabként kell elszállítani őket, kivéve, ha külön engedélyt tudnak felmutatni a főhadiszállásról.
A fenti kiűzési parancsot H.W.Halleck, vezérezredes, Washingtonban rögtön visszavonta. Nyilvánvalóan a kiűzött zsidók rögtön fajtestvéreikhez fordultak, akik nyomására tovább kellett őket tűrni az adott helyen. SHERMAN, WILLIAM T., 19. századbeli amerikai katona. A szövetséges (északi) államok által megszállott Memphisből írja 1862 július 30-án: "Nagyon sok zsidó és spekuláns kereskedik itt gyapottal, és az elszakadás hívei olyan nyíltan utasítanak el minden fizetőeszközt az arany kivételével, hogy úgy éreztem, kötelességem ennek a megállítása. Az aranynak csak egy használata lehetséges: fegyverek vagy muníció vásárlása. Természetesen tiszteletben tartottam az Ön illetve a Kincstár rendelkezéseit, de ebben az új esetben (a zsidók nyüzsgése) megállítottam azt." (The Sherman Letters)
ROSS, L.F. 19. századbeli amerikai katona. Úgy mint ULYSSESnak, GRANTnak és SHERMANnak, neki is baja volt a zsidó gyapotkereskedőkkel, akik a Konföderációtól elvett területekre vadásztak a polgárháború idején. John A. McClernand tábornoknak írta:
OLMSTED, FREDERICK LAW. 19. századbeli amerikai építész és történész.
MARK TWAIN (S.L. Clemens),19. századbeli amerikai író. "Az US gyapotállamokba a polgárháború után a zsidók szinte erőszakkal települtek be, üzleteket alapítottak a gyapottermelés szükségleteire, kielégítették a négerek hiteligényeit és a szezon végén ők voltak a néger idei termésének tulajdonosai és részben a jövő évinek is. Valaha a fehérek megvetették a zsidókat. A zsidókat törvényekkel tiltották ki Oroszországból. Ennek az oka nem titok. A mozgalom amiatt indult meg, mert a keresztény parasztnak nincs esélye a zsidó kereskedelmi képességeivel szemben. A zsidó mindig hajlandó a termék ellenében hitelezni.Aratás idején övé volt a termés - a következő évben övé volt a farm - mint József esetében.
Angliában János király idejében mindenki tartozott a zsidónak. Minden nyereséget ígérő vállalkozás az ő kezében volt. Ő volt a kereskedelem királya. Ki kellett űzni az államból. Hasonló okokból száműzte őket Spanyolország 400 éve és Ausztria pár évszázaddal azután. A keresztény Európa története során mindig szabályozni kellett a tevékenységét. Ha ő belépett a kereskedelembe, a kereszténynek ki kellett belőle lépnie. Ha orvosként dolgozott, ő csinálta az üzletet. Ha mezőgazdasági termeléssel foglalkozott, a többi farmernek másra kellett átállni. A törvénynek kellett azért működnie, hogy a keresztény ne kerüljön a szegényházba. Annak ellenére, hogy szinte minden foglalkozástól eltiltották, mindig megtalálja annak a módját, hogy pénzhez jusson. Sőt, hogy meggazdagodjon. Ennek a történetnek van egy nagyon mocskos és gyakorlati kereskedelmi oldala. Vallási előítéletek lehetnek egy részéért felelősek, de nem a többi kilencért. Protestánsok üldözték a katolikusokat - de nem vették el tőlük a megélhetésüket. Katolikusok üldöztek protestánsokat - de nem zárták le előttük a mezőgazdaság és a kézművesség lehetőségét. Meg vagyok győződve arról, hogy a keresztre feszítésnek nincs sok köze a világ álláspontjával a zsidókkal szemben. Annak az okai sokkal régebbre nyúlnak vissza...
Azt fogod mondani, hogy a zsidók száma mindenütt csekély. Amikor az Encyclopedia Britannicában azt olvastam, hogy a zsidók száma az Egyesült Államokban 250 000, írtam a szerkesztőnek, és azt írtam, hogy én személyesen több zsidót ismerek ennél és hogy az ő számai bizonyosan hibásak és a valódi szám 25 000 000. Emberek mondták nekem, hogy nekik jó okkal az a gyanújuk, hogy sok zsidó üzleti okokból nem adja ki magát zsidónak. Ez kézenfekvőnek tűnik. Meg vagyok arról győződve, hogy nekünk Amerikában egy hatalmas zsidó lakosságunk van. A téma ismerői meggyőztek róla, hogy a zsidók növekvő számban aktívak a politikában.("A zsidókról", Harper's Monthly Magazine, 1899 szeptember). Twain véleménye a zsidókról valószínűleg a legjobban őrzött titok az amerikai irodalomtörténetben. Rögtön halála után excentrikus lánya, Clara hozzáment (vagy már házas volt) a zsidó zongoristával, Ossip Gabrilowitsch-al. Twain kiadói gyors utasításokat kaptak, hogy a "Zsidókról" c. írást töröljék ki Twain összegyűjtött műveiből, ha az ott szerepel, pl. "The Man that corrupted Hadleybury & Other Stories". Mivel az agitátorok és szónokok zsidók voltak, akik az abolíciós (a négerek rabszolgaságának eltörlése - a fordító) kampányt támogatták, amely a polgárháborúban tetőzött, (amelyet zsidó bankárok mindkét oldalon finanszíroztak), a kérdés, hogy a kereskedelmi oldalt előre megtervezték-e, jogos kérdés.A gazdasági kizsákmányolás a háború után a zsidó gyapotkereskedők 'carpetbagger'-ek nevéhez fűződik. Jó néhány írót idéztünk a rettenetes gazdasági rablásról, amelyet a zsidók a cári Oroszországban végeztek.
ERNEST RENAN, francia történész.
REICHORN FŐRABBI FRANCIORSZÁG 1859
GOLDWIN SMITH, a modern történelem tanára Oxfordban írta a Nineteenth Century- ban 1881 októberében:
MENCKEN, H.L. 20. századbeli amerikai író.
SHAW, GEORGE BERNARD. 20. századbeli brit drámaíró. "Ez az igazi ellenség, a keletről jövő ellenség, a drúz, a haramia, a keleti parazita. Egyszóval: A zsidó." (London Morning Post, 1925 december 3.) "A virágcsokrok utáni vágy a zsidóknál a faji degeneráció jele. A zsidók rosszabbak mint a saját népem. Azok a zsidók, akik még mindig a kiválasztott néphez (Lord Balfour kiválasztottjai) sorolják magukat, azok mehetnek Palesztinába és főhetnek a saját levükben. A maradék jobban teszi ha megszűnik zsidónak lenni és emberi lénnyé válik." (Literary Digest, 1932 október 12)
WAGNER, RICHARD, 19 századbeli német zeneszerző
SOMBART, WERNER, 20 századbeli német közgazdász. (zsidó)
FITZGERALD, F.SCOTT, 20 századbeli amerikai regényíró. "Lent egy széles forgalmas utcán zsidó nevek tucatjait olvasta az üzletek tábláin. Mindegyik üzlet ajtajában egy kis sötét ember állt aki szúrós szemekkel figyelte a forgalmat - szemeiben gyanú, büszkeség, világosság, kapzsiság, értelem sugárzott. New York nem tudta azt különválasztani ezeknek az embereknek a lassú felfelé mászásától - a kis üzletek, nőnek, bővülnek, megerősödnek, költöznek, zsidó tulajdonosaik sólyomszeme és méhszerű részletekre ügyelése mellett.
RALPH WALDO EMERSON, 19 századbeli amerikai filozófus, költő.
BURTON, SIR RICHARD FRANCIS. 19 századbeli brit diplomata és író. Miután a Szíriai Damuszkuszban konzulként egy kiindulópontot kapott, ami abból állt, hogy ott állítólag pár évvel azelőtt zsidók egy véres szertartás során egy katolikus papot meggyilkoltak, Burton elkezdett érdeklődni a dolog iránt. Nyomozásának eredménye az volt, hogy bizonyos zsidó szekták valóban követtek el ilyen gyilkosságokat.
DREISER, THEODORE. 20 századbeli amerikai író.
WELLS, H. 20 századbeli brit író.
LINDBERGH, CHARLES. 20 századbeli amerikai utazó, író. 1939 augusztus 23-án, szerdán.
GENERAL GEORGE VAN HORN MOSLEY, a New York Tribune-ban 1939 Március 29-én.
HERDER, JOHANN GOTTFRIED 18 századbeli német filozófus. "A zsidó egy idegen ázsiai nép és az is fog maradni a mi világrészünkön. Az a régi törvény köti őket, amelyet egy más éghajlat alatt fektettek le és amelyhez vallásuk miatt ragaszkodik...
BONAPARTE, NAPOLEON, francia politikus és államférfi "A zsidók csapatokat adtak Lengyelországi hadjáratomhoz, de kártérítést kellene tőlük kérnem: hamarosan rájöttem, hogy nem jók másra mint használt ruhákkal való kereskedelemre..."
"A zsidók Mózes ideje óta kiuzsoráznak és elnyomnak másokat.Keresztények ritkán lesznek uzsorások, mert kegyvesztetté váltak, ha ilyesmire vetemedtek. El kell űznünk a zsidókat a kereskedelemből, mert ők visszaélnek vele. A zsidók gonoszsága nem az egyénekből jön, hanem ennek a népnek az alaptermészetéből.." (Napóleon elmélkedéseiből és az államtanács előtti beszédéből 1906 április 30-án és május 7-én)
DE GAULLE, CHARLES. 20 századbeli francia politikus. A Közel-keleti cionista bonyodalmakra célozva megállapította: "A zsidók azok maradtak, akik mindig voltak: Egy elit nép, önelégült és uralkodni akaró."
SAND, GEORGE (Amantine Dupin Dudevant).19 századbeli francia írónő.
STRASBOURG VÁROSA, Franciaország. 1790-ben a Nemzeti Gyűlés címére írt levelükben a város elöljárói szembehelyezkednek a zsidók állampolgárságával, mert:
ROBERTS, STEPHEN H. 20 századbeli Ausztráliai államférfi. Annak ellenére, hogy szinte minden pontban ellenséges álláspontot foglalt el a nemzeti szocializmussal szemben, a 'The House that Hitler Built' c. művében beismeri, hogy a zsidók veszélyt jelentettek Németországra.
FRANCO, FRANCISCO. 20 századbeli spanyol államférfi. Madridi győzelmi beszédében 1939 május 19-én ezt mondta: "Ne merüljünk illúziókba. A zsidó szellem, amely a nagytőke és a marxizmus szövetségéért felelős volt, és annyi spanyolellenes forradalmi szövetségi megállapodást hozott létre, nem fog máról holnapra eltűnni." PRIMO DE RIVERA, JOSE. 20 századbeli spanyol politikai reformátor, a kommunisták kivégezték. Ő hangsúlyozta, hogy a modern világ zsidók általi befolyásolásának fő eszközei a pénz és a sajtó, és hogy kommunizmus a nemzetközi zsidó kapitalizmus eszköze a nemzet széttörésének és az azt követő leigázásának.
CHRISTEA, PÁTRIÁRKA 20 századbeli román főpap.
HOUSTON STEWART CHAMBERLAIN, a 18. század alapjai c. mű világhírű írója, I. kötet, 337. oldal:
ADRIEN ARCAND kanadai politikai vezető az 1930-as években. "Az ő (a zsidók) hírügynökségein keresztül úgy formálják az agyunkat, hogy a világot ne úgy lássa mint amilyen, hanem úgy, ahogy ők akarják, hogy lássuk. A film segítségével ők fiatalságunk oktatói, és csak egy kétórás filmmel kisöprik egy gyerek agyából mindazt, amit 6 hónap alatt otthon a templomban vagy az iskolában tanult.
HENRY WALLACE, kereskedelmi államtitkár Harry Truman elnöksége alatt, 1946-ban ezt írta a naptárába:
ILJA EHRENBURG, ZSIDÓ, SZTÁLIN EGYIK FŐIDEOLÓGUSA, Glaser, 111. oldal:
WILLIAM [1] JENNINGS BRYANT, háromszor volt demokrata elnökjelölt.
HENRY ADAMS, John Adams elnök követője egy John Hayhoz írt levelében 1895 októberében:
SPRING-RICE, SIR CECIL 20 századbeli brit politikus, (1914 novemberében Sir Edward Greyhez írt levele, foreign secretary, Letters and Friendships)
TRUMAN CAPOTE 20 századbeli amerikai író, Egy interjúban azzal vádolta a cionista maffiát, hogy a könyvkiadást monopolizálják és tiltakozott az olyan irányzatok ellen, amelyek elnyomnak mindent, ami a zsidó érdekeknek nem felel meg."
VOLTAIRE (Francois Marie Arouet) 18 századbeli francia filozófus és író.
Examen des Quelques Objections.. dans L'Essai sur le Moeurs.) "Csak a zsidók tudatlan és barbár nép, akik a régóta egyesítik a legpiszkosabb dölyfösséget a legutálatosabb babonákat, a leglegyőzhetetlenebb utálatát minden népnek, akik eltűrik és gazdaggá teszik őket." ("Juif," Dictionnaire Philosophique) "Tudom, hogy az angol gyarmatokon van néhány zsidó.Ezek a szefárd zsidók odamennek, ahol pénzt lehet csinálni. De hogy ezek a körülmetéltek akik régi ruhákat adnak el azt állítják, hogy ők Naphtali vagy Isachar törzséből vannak, annak a legkisebb jelentősége sincs. Ők egyszerűen a legnagyobb gazemberek, akik valaha ennek a földnek a felületét összemocskolták.(Levél Jean-Baptiste Nicolas de Lisle de Sales-nak 1773 december 15-én. Levelezés, 86:166).
CANNOT, E. 19 századbeli francia reformpárti. A szocialista iskola újságjában, CHARLES FOURIER. újságában, a La Renovation-ban írta:
KADMI KOHEN: Nomades. F. Alcan, Paris, 1929, p. 26; The Secret Powers Behind Revolution, by Vicomte Leon De Poncins, pp. 157-158) "Az egyike, amihez a zsidóknak sok közük van, mégpedig a világ szocializmusában, olyan jelentős, hogy nem lehet szó nélkül hagyni. Nem elég a 19. és 20.-ik század nagy zsidó forradalmárainak a nevét emlékezetünkbe hívni, mint Marx Károly, Lassalle, Kurt Eisner, Kun Béla, Trotzkij, Leon Blum, .. nevét úgy, hogy ezzel egyidőben a modern szocializmus elméletének megalkotói nevét is megemlítjük? Ha nem is lehet a bolsevizmust teljes egészében zsidó alkotásnak nevezni, az azért igaz, hogy a marxista mozgalom nem egy vezetője zsidó volt és lényeges szerepet játszottak benne. A zsidó irányzatok a kommunizmus irányában, a pártszervezetek anyagi együttműködésétől eltekintve nem győznek hatásosan meg arról, hogy miért viseltetett Heinrich Heine, a nagy zsidó költő olyan mély ellenszenvvel a római jog iránt! A Bar Kochbai Aquiba rabbi Kr. u 70-ben lezajlott forradalmának szubjektív és érzelmi okait a Pax Romana (Róma békéje) és a Jus Romanum (Római jog) ellen egy 19. századbeli zsidó, akinek fajával nem volt kapcsolata, szubjektívnek és érzelminek ítélte! A zsidó forradalmárok és a zsidó kommunisták, akik a magántulajdon alapjait támadják, amelynek a 'Codex Juris Civilis' = Polgári törvénykönyve Justinianusnak és Ulpiannak, stb... semmiben sem különböznek őseiktől, akik Vespasian és Titusz ellen lázadtak. Valójában aki beszél, az halott."
MOSES MAIMONIDES zsidó fajelmélete.
DR. E.J. DILLION, The inside Story of the Peace Conference, pp. 496-497; The Secret Powers Behind Revolution, by Vicomte Leon De Poncins, p. 170)
SIR PAUL DUKES Red Dusk and the Morrow, The Rulers of Russia, Rev. Denis Fahey, p. 15)
ARNOLD LEESE, The Jewish War of Survival, Arnold Leese, p. 84; The Rulers of Russia, Denis Fahey, p. 24)
TORMAY CECÍLIA, Le Livre Proscrit.
TORMAY CECÍLIA, An Outlaw's Diary = Bújdosó könyv
TORMAY CECÍLIA, Le Livre Proscrit.= Bújdosó könyv
TORMAY CECÍLIA, Le Livre Proscrit.= Bújdosó könyv
TORMAY CECILIA, Le Livre Proscrit.= Bújdosó könyv
A három nép között akkora a különbség, hogy az események csodálatos hasonlósága nem lehet a hasonló faj következménye, hanem kizárólag egy negyedik faj munkájáé, amely közöttük él anélkül hogy keveredne velük. A modern nemzetek között az ő rövidtávú emlékezőkészségükkel a zsidók, ha megvetik őket vagy félnek tőle, mindig idegen marad. Meghívás nélkül jön és akkor is ott marad, ha kiutasítják. Megosztott és mégis egységes. Lakóhelyét a népek testébe teszi. A törvényeken túl és azok fölött alkot törvényeket. Elutasítja a haza gondolatát de hazát rabol magának amelyet visz magával és meghonosít akárhová megy. Elszigeteltségét panaszolja, csodálatos módon azonban összeköti Jeruzsálem végtelen sok részét úgy, hogy az egész világot behálózza. Mindenütt vannak kapcsolatai, ami elmagyarázza, hogy hogyan szolgálja a kezében levő sajtó és tőke ugyanazokat a terveket a világ minden országában és egy faj érdekeit, amely egy kis rutén faluban ugyanolyan mint New Yorkban. Ha valakit imád, akkor azt a világ minden országában imádják. Ha valakit meg tönkre akar tenni, akkor a rombolás úgy dolgozik, mintha azt egy kéz irányítaná. Az utasítások egy misztikus sötétségből jönnek. Azt, amit más népek esetén gúnyol és pusztít, az zsidók esetében fanatikusan védi és őrzi. Forradalmat és anarchiát tanít másoknak, önmaga pedig csodálatra méltóan engedelmeskedik láthatatlan szabályzatának. A török forradalom idején egy zsidó büszkén mondta apámnak:' Mi vagyunk azok akik ezt csináljuk, mi, az ifjútörökök, a zsidók.' A portugál forradalom idején Vasconellos márkit, a római portugál követet hallottam a következőt mondani: 'A zsidók és a szabadkőművesek irányítják a Lisszaboni forradalmat. Ma, amikor Európa nagyobb része ki van szolgáltatva a forradalomnak, mindenütt ők vezetik a mozgalmat. Hogy tudták ezt a tervet elrejteni, amely az egész világot felöleli és amelyet nem egy pár hónap vagy akár év munkája? Úgy, hogy az országok élére vak, sebezhető, megvesztegethető, perverz vagy ostoba embereket tettek, akik fedezték őket és nem tudtak semmiről. Ők pedig, a félelmetes szervezők, a keleti faj fiai biztonságban dolgoztak (emberek, akik tudták, hogy hogyan őrizzék meg a titkot)." MARSHALKÓ LAJOS, World Conquerors,= Világhódítók p, 227.Chaim Weizmann: "Egy nép vagyunk a színlelt repedések, csattanások és különbségek ellenére az amerikai és a szovjet demokráciák között. Egy nép vagyunk és nem érdekünk, hogy a nyugat felszabadítsa a keletet, mert ha ezt tenné és felszabadítaná a rabszolgasorban tartott keletieket, akkor a keleten élő zsidókat is szükségszerűen elnyomná világot átfogó erejével."
WOMAN'S VOICE, 1953 November 25.
ALFRED LILIENTHAL, The Zionist Connection II, (1978), pp. 218-219. "A zsidó kapcsolatok leghatásosabb része a médiák ellenőrzése. Jól ismert, hogy az amerikai közvéleményt régóta egy tucat nagy példányszámú újság alakítja ki, mint a New York Times, a Washington Post, és a St. Louis Post-Dispatch volt, melyek a Sulzbergerek, a Meyerek, és Pulitzerek tulajdonai, (mind zsidó családok)." ARTHUR KOESTLER, The Thirteenth Tribe, Random House, 1967, p. 17. "..A keleteurópai túlélő zsidók túlnyomó része kazár eredetű. Ha ez igaz, akkor ez azt jelentené, hogy ők nem a Jordán folyótól, hanem a Volgától jönnek, nem a Kánaánból hanem a Kaukázusból.. és hogy genetikailag a hun, magyar és ujgur törzsekhez közelebb vannak, mint Ábrahám, Izsák és Jakab utódjaihoz." THE JEWISH ENCYCLOPEDIA, Vol. VI, (1904), p. 556, 603-04. "A szellemi fogyatékosság és a visszamaradottság arányosan többször található meg zsidóknál mint nemzsidóknál. ....A mongolidioitizmus is gyakoribb zsidóknál. ...Zsidóknál százalékosan nagyon magas az elmebetegek aránya. .. A zsidók hajlamosabbak fiatalkori akut elmezavarra mint nemzsidók." LUSK SZENÁTOR, A report on revolutionary activities published by a committee of the Legislature of New York elnöke, The Secret Powers Behind Revolution, by Vicomte Leon De Poncins, pp. 124. "Kun Béla ellen nem volt ellenzék. Mint Lenint, komisszárok vették körül akiknek teljhatalmuk volt. A 32 alapkomisszárból 25 volt zsidó ez az arány nagyon hasonlít az orosz arányhoz. A legfontosabb posztokat a következők töltötték be: Kun Béla, . (Kohn), Varga Béla (Weiss), Pogány József (Schwartz), Kunfi Zsigmond (Kunstatter) és mások. A vörös terrort Szamuely és Alpári vezette."
J. AND J. THARAUD, Quand Israel est roi, p. 220. Pion Nourrit, Paris, 1921, The Secret Powers Behind Revolution, by Vicomte Leon De Poncins, p. 123)
KI HOZTA A RABSZOLGÁKAT AMERIKÁBA? A következő információ Elizabeth Donnan 4 kötetes dokumentációjából származik, amely az amerikai rabszolgakereskedelmet írja le. Megtalálhatók a National Libraryban Washington, D.C-ben és a Carnegie Institute of Technology Library-ban, Pittsburgh, PA.
MORDECAI MANUEL NOAH ŐRNAGY (1785-1851) Őt kora legkultiváltabb zsidó laikusának tartották. Olyan megrögzött védője volt a rabszolgaságnak, hogy az első, amerikai feketék által írt folyóirat, a Szabadság Újságját azért adták ki, hogy válaszoljon Noah rasszista propagandájára.Ő a rabszolgaságot úgy védte meg, hogy azt szabadságnak nevezte.
ELIE WEISEL, a gyűlölet tanítója, Legends of Our Time (1968), pp.177-78:
GORDON "JACK" MOHR főhadnagy, The Great Conspiracy. "Ez háborút jelent! És a zsidóság, mint pl. a B'nai B'rith, amely teljes súlyával harcba szállt Taft (amerikai elnök) legyőzésére. A zsidó korábbi elnök, 'Teddy' Roosevelt nem kis mértékben segített oly módon, hogy egy kis harmadik pártot futtatott (a Bull-Moose pártot), amely a konzervatív republikánus szavazatokat megosztotta és így lett Woodrow Wilson, egy szefárd zsidó az elnök."
THE CORVALLIS GAZETTE Times of Corballis, Oregon
CINCINNATUS: Háború! Háború! Háború!, 188-189 oldal. "A második világháború megerősítette a zsidók uralmát Németországban és Európában és fenntartotta a Brit / Zsidó világbirodalom erejét és dicsőségét. Amerika, Anglia és Franciaország összeesküvői felelősek a legnagyobb tragédiáért, amit a világ valaha is látott és neveik a történelemben szégyenteljesek és gyűlöletesek lesznek. Soha nem kezdődött volna el, ha a Roosevelt és a félzsidó Bullitt nem garantálta volna Amerika erőforrásait Nagybritanniának és Franciaországnak, ami azt jelentette, hogy eltörölték függetlenségi törvényünket és korlátlanul támogattuk őket fegyverekkel és bombázó repülőgépekkel; másodszor időben adtunk nekik korlátoztatlan nagyságú hitelt; harmadszor a tengeri flottánk használatát a Csendes Óceán térségében, hogy ott brit, francia és holland érdekeket védjen; Ha ezek még nem voltak elég a győzelemhez, akkor fiatal férfiainkat mint pilótákat és hajólegénységet küldtük Európába; És végül, a világ zsidósága és a Brit / Zsidó birodalom anélkül nem tudott győzni, ifjaink millióit, hogy Európai csatatereken meghaljanak. Emberi lények előre megfontolt legyilkolása ha ez nem önvédelemből történik, akkor gyilkosság, bűn a kereszténység, az erkölcs, az emberség és a civilizáció ellen, és ez tökéletesen igaz arra a mészárlásra egy nemzet ellen, akinek tagjai nem támadtak meg minket és nem is ártottak nekünk. Miután Roosevelt, a nemzet zsidósága és háborús uszítói, Anglia és Franciaország megegyeztek ebben a tilos és titkos összeesküvésben, következő lépésként megbuktatták a Chamberlain kormányt és a zsidókkal Churchillel, Edennel, Hore-Belishaval és Duff Cooperrel váltották föl őket. Összeesküdtek, hogy Bonnetot kiteszik a francia elnöki székből és a zsidó Reynadot, Blumot és Mandelt ültetik a helyére. Sztálin és Szovjetoroszország heves de sikertelen körüludvarlása is Rooseveltnek, a világ zsidóságának és háborús uszítóinak, Angliának és Franciaországnak a műve volt. Az egyik oka Bonnet és Chamberlain elmozdításának az volt, hogy ők nem egyeztek volna bele abba az árba, amit Sztálin követelt Németország körülzárásáért és legyőzéséért. Roosevelt és a zsidók kezdeményezésére Anglia és Franciaország garanciát vállaltak Lengyelország határaiért hogy Németországot körülzárják és megújítsák zsidó irányítását. A határoknak ez a garanciája volt a II. világháború közvetlen oka, tudjuk, hogy ez tette azt szükségessé.
ALEXANDER SZOLZSENYICIN, The Gulag Archipelago:
RABBI RABINOVICH-nak az Európai Rabbik Vésztanácsának Budapesten 1952 január 12-én tartott speciális találkozója *előtt* tartott beszéde:
A cél, aminek eléréséért már 3000 éve egyesült erővel küzdünk, végül is egész közel van és teljesülése szinte biztos, arra ösztönöz minket, hogy fáradozásainkat és óvatosságunkat megtízszerezzük. Biztosítlak benneteket, hogy tíz éven belül fajunk elérte méltó helyét a világban ahol minden zsidó király lesz és minden gój rabszolga. (Taps). Emlékezzetek vissza 1930-as propagandakampányainkra, amikor Németországban zsidóellenes érzelmeket szítottunk és Amerikában Németelleneseket, ez a kampányunk a II. vh-ban csúcsosodott ki. Ma a világon hasonló propagandakampány folyik. Oroszországban folyamatos az amerikaellenes propaganda, míg Amerikán a kommunistáktól való félelem söpör keresztül. Ez a kampány kényszeríti a világ kisebb országait, hogy vagy az USA vagy Oroszország partnersága mellett döntsenek. E pillanatban legnagyobb problémánk az amerikaiak hamvadó hadiszellemének a felélesztése. Terveinket nagyon akadályozza a hiányzó általános hadkötelezettség Amerikában, de biztosak vagyunk benne, hogy az 1952-es választások után rögtön keresztül tudunk egy megfelelő intézkedést vinni az Amerikai Kongresszusban. Az oroszok és az ázsiai népek eléggé irányításunk alatt vannak és nem tiltakoznak a háború ellen, de várnunk kell az amerikaiak megszerzésével. Ezt az antiszemitizmus kártya kijátszásával reméljük elérni, amely olyan kitűnően működött a Németország elleni háború idején. Erősen számítunk az antiszemita erőszak elleni hírekre Oroszországból, hogy ezek felháborítsák az Egyesült Államokat és így építsünk szolidaritásukra a szovjetek hatalma ellen. Emellett, hogy az amerikaiaknak az antiszemitizmus valóságát bemutassuk, nagy pénzforrások bevetésével, amelyet amerikai antiszemita elemek rendelkezésére bocsátunk azért, hogy hatásosságukat növeljük, és antiszemita erőszakot fogunk előadatni legnagyobb városaikban.Ennek kettős célja lesz: Egyrészt megtudjuk az amerikai reakciósok nevét akiket így elhallgattathatunk, másrészt az Egyesült Államokat oroszellenes egységbe forrasztjuk. [Megjegyzés: Cion bölcseinek 9. jegyzőkönyve, 2. paragrafus azt mondja, hogy az antiszemitizmust ők kontrollálják. Ennek a beszédnek az idején már folyt Csehszlovákiában az antiszemita kampány.]
Öt éven belül ez a program el fogja érni célját, a harmadik világháborút, amely pusztításban minden előtte valót felül fog múlni. Izrael természetesen semleges marad, és amikor mindkét oldal ki lesz merülve és szétverve, akkor mi bíráskodni fogunk és ellenőrzőbizottságokat küldünk minden tönkretett országba.Ez a háború minden időkre be fogja harcunkat fejezni a gójok ellen.
Rabinovich: Nem lesznek többé vallások. Egy papi osztály megmaradása uralkodásunkra állandó veszélyt jelentene, a túlvilágba vetett hit lelkierőt adna kiengesztelhetetlen ellenzőinknek sok országban és képessé tenné őket arra, hogy nekünk ellenálljanak. Mi, ennek ellenére megtartjuk őseink judaisztikus szertartásait és szokásait uralkodó osztályunk eredetének jeleként és megszigorítjuk faji szabályzatunkat úgy, hogy zsidó nem házasodhat csak a faján belül, idegeneket pedig nem fogadunk be. [Megjegyzés: Cion bölcseinek 17. jegyzőkönyve, 2. paragrafus azt mondja: Most, hogy a lelkiismereti szabadságot mindenütt kinyilvánították, (saját fáradozásaik eredményeként, ahogy ők előzőleg állították), csak egy pár év választ el minket a gyűlölt keresztény vallás teljes elpusztításától. Mint más vallások esetén is, aligha lesz velük nehézségünk].
Azért, hogy annak a vezető szerepnek a biztos eljövéséről meggyőzzelek benneteket, hadd mutassak rá arra, hogy hogyan fordítottuk a fehér ember találmányait ellene. Sajtója és rádiója a mi kívánságaink szószólója, nehéziparának termékei pedig azokat az eszközöket adják, amit Afrika és Ázsia felfegyverzésére szállít sajátmaga ellen. Érdekeink képviselői Washingtonban erősen terjesztik a 4. Pont programját (Colombó terv), amely a világ elmaradottabb részeinek iparosítását tűzi ki céljául, úgy hogy miután Amerika és Európa ipari létesítményei és városai szét lesznek zúzva az atomháború után, a fehéreknek nem lesz erejük a sötét fajok nagy tömegeinek ellenállni, akiknek vitathatatlan lesz a technológiai felsőbbrendűsége.
ROTHSCHILD-éknál feljegyzett mondat egy 1773-as francia újságból: "Megérte nekünk, pedig sok emberünket áldoztuk fel érte. Egy áldozat a mi oldalunkon ezer gójjal felér." MAURICE SAMUELS zsidó író művéből: You Gentiles (Ti gójok): "Mi zsidók vagyunk a pusztító erő és maradunk a pusztító erő. Semmit olyat sem tehetsz, ami igényeinknek megfelelne."
VICTOR BERGER, zsidó szocialista vezető egy cikkében azt írta a Social Democratic Herald-ban:
KARL MARX ÉS FRIEDRICH ENGELS azt mondták a feketékről (Karl Marx, by Nathaniel Weyl):
KARL MARX egy levelében Baruch Levy-hez, idézve a Review de Parisból 1928, június 1, 574 oldal:
STEPHEN S. WISE rabbi:
CZERNIN GRÓF, osztrák külügyminiszter könyvéből (A vizek kelet felé folynak, 46-47 oldal):
JÓ HÍREK AUSCHWITZBÓL! A következő az ausztráliai A.N.M.-ből van, P.O. Box 40, Summer Hill, N.S.W. 2130:
GERARD SHELLEY (The Cause of World Unrest (1920), 136-137, The Rulers of Russia, Denis Fahey, p. 37-38).
B'NAI B'RITH MESSENGER, 1950 március 3. 5. oldal: "Menekült fehérorosz tisztek esküsznek rá, hogy Sztálin ősei (mégpedig az apja, Djugasvili) még zsidó utcai kereskedő volt."
LEON DE PONCINS szerkesztette mű, Ellenforradalom, Genf, 1911 szeptemberében, The Rulers of Russia, Denis Fahey, pp. 40-42. "A forradalom első napjainak sok zsidó vezetőjét kivégezték a Trotzkij perek során, mások börtönbe kerültek. Trotzkij-Bronsteint száműzték, Jankel Gamarnik, a hadseregirányítás zsidó főnöke halott. Egy másik borzalmas zsidó, Jagoda (Guerchol Yakouda), aki hosszú ideig a G.P.U. vezetője volt, börtönben ül. Jakir, a zsidó tábornok halott és vele együtt sokan, akiket az előbbiek fajuk érdekében feláldoztak. És hogyha nekünk kell a töredékes sőt néha ellentmondásos listák alapján, amelyeket a Szovjetunióból kapunk, oroszok vették át bizonyos zsidók helyét a szovjet hatalmi létrán. Következtethetjük-e ebből azt, hogy a Sztálin kormány lerázta magáról a zsidó irányítást és nemzeti kormánnyá változott? Biztos, hogy semmi más vélemény nem lenne olyan hibás és olyan veszélyes, mint ez.
Annak bizonyítására, hogy annak ellenére, hogy a zsidó uralom mélyen veszélyeztetve van, a zsidók még mindig vezetnek, csak a vörös ország magas rangú zsidó tisztviselőinek a listáját kell elolvasnunk. Sztálin két sógora, Mózes és Lázár Kaganovics a szállítási és ipari miniszterek, Litvinov (Wallach-Jeyer-Finkelstein) még mindig a külügyminisztérium vezetője. A párizsi nagykövet zsidó, Louritz, az orosz Potemkin helyén, akit Moszkva visszahívott. Ha a londoni zsidó szovjet nagykövet, Maiski kegyvesztettnek is tűnik, zsidótársa, Samuel Kagan képviseli a Szovjetuniót Londonban a beavatkozás elleni bizottságban. A berlini nagykövet a zsidó Yureneff (Gofmann). A Vörös Hadseregben látható elégedetlenség óta a Kreml parancsnoka és Sztálin személyes biztonságának őre a zsidó ezredes, Jacob Rapaport. Minden internálótábor a 7 millió orosz lakosával a zsidó Mendel Kermann, parancsnoksága alatt áll, segédei a zsidók Lazarus Kagan és Semen Firkin. Az ország börtönei dolgozókkal és parasztokkal töltve a zsidó Kairn Apeter igazgatása alatt állnak. A Hírügynökség és az ország sajtója zsidó irányítás alatt van. A kettős ellenőrzés ügyes rendszere, amelyet a zsidó Jankel Gamarnik szervezett meg, még mindig működik amennyire mi látjuk. Előttem van ezeknek a magas pozíciójú zsidóknak a listája, hatásosabb, mint a Blucherek és Egonoffoké, amire az európai sajtó olyan gyakran hivatkozik. Így a zsidó Aronchtam, akinek a nevét sohasem látjuk, a távol keleti hadseregcsoport politikai komisszárja; a zsidó Rabinovitch a balti flotta politikai komisszárja, stb...
|