Marschalkó Lajos, Fiala Ferenc: Vádló Bitófák 1.rész
" Azok emlékének, akik életüket áldozták a szabad Magyarország és a szabad Európa nagy gondolatáért".
TARTALOMJEGYZÉK
I.
A TÉNYEK BESZÉLNEK BEVEZETÉS Tizenhárom évvel a második világháború befejezése után magyar nyelvű könyv jelent meg New Yorkban. A könyv címe: ÍGY NÉZTEK KI A MAGYAR NEMZET SÍRÁSÓI. Írója, a magyarországi származású Himler Márton, az Office of Strategic Services magyar osztályának volt vezetője Németország amerikai zónájában. Az ő feladata volt, hogy felszámolja, illetőleg összegyűjtse a bolsevizmus elől 1945-ben Nyugatra menekült magyar politikusokat és mindazokat, akiket annak idején "háborús főbűnös" címmel illettek úgy a felelős, győztes, mint a felelőtlen megtorló elemek. Mindaz, amit Himler Márton az úgynevezett "magyar háborús bűnösök" vallomásairól és kihallgatásáról ír és "hiteles" jegyzőkönyvnek tüntet fel, nem más, mint a hazugságoknak és a felelőtlen rágalmazásnak gyűjteménye. A könyvben felsorolt jegyzőkönyvek javarésze a kihallgatások után íródott s nemcsak tizenhárom esztendő, hanem hatezer év gyűlölete lobog bennük. Talán nem véletlen, hogy ez a könyv alig egy esztendővel az 1956 évi magyar szabadságharc után jelent meg a piacon. Célja nyilván az, hogy ellensúlyozza a szimpátiát és az együttérzést, amelyet a bolsevizmus ellen reménytelenül küzdő magyar gyermekek, asszonyok, munkások és parasztok szereztek meg a világtól a magyarság számára. Ha figyelembe vesszük ezt a tényt, akkor minden különösebb meggondolás nélkül megállapíthatjuk, hogy az amerikai csillagos lobogó mögé bújt Himler Márton könyve az álcázott bolsevista propaganda egyik legügyesebb terméke. A szerző személye nem jelentéktelen, mivel 1945-46-ban teljes hatalommal rendelkezett és kopóival egyetemben úgyszólván élet és halál ura volt a Nyugatra menekült magyarok fölött. De Himler Márton nemcsak a szabad amerikai demokrácia, hanem a minden demokratikus gondolatot megcsúfoló sarlókalapácsos kommunista rendszernek is szolgálatában állott, Mindenkit kiszolgáltatott, akit elért és akit a Dzserdzsinszky-módszerei szerint felállított magyarországi ÁVO vezetője - Péter Gábor - kért, követelt vagy - megvásárolt tőle. Nem a politikai felelősség volt a fő szempont, hanem a Nyugatra menekült magyar vezető rétegnek hóhérkézre való juttatása.
Jackson bíró négy pontban állapította meg a háborús bűnösség fogalmát. Ebből a négy pontból a hírhedt Péter Gáborral szövetkezett Himler Márton nem is huszonöt, hanem a végtelenségbe nyúló pontsorozatot csinált. A politikusok mellett kiszolgáltatta azok feleségeit, gyermekeit. Bolsevista kézre juttatott színészeket, színésznőket, írókat és újságírókat, egyszerű katonákat, sőt katonák gyerekszámba menő fiait, leányait is, egyszóval bárkit, akire valaki otthon haragudott, vagy akit odahaza úgy ismertek, hogy nem szimpatizál a moszkvai tanokkal. Amíg Németországnak mindössze huszonnégy háborús főbűnöse volt, addig a kis Magyarország bolseviki vezetőinek Himler Márton több ezer embert szolgáltatott ki háborús főbűnös címen. Mint könyvében írja, "teljes hatalma volt ezen a téren."
A nürnbergi perek idején mondotta Sir Winston Churchill: "A csatatereken kinő a fű, de az akasztófák fölött soha."
Himler Márton könyvét nyilván utólagos igazolás céljából írta, mert azóta, hogy a gyalázatosságokat elkövette sok minden kiderült és ma már sokat másképpen látnak Európa népei, mint akkor a gyűlölet éveiben.
A szerzők könyvüket nemcsak a mártír magyar nemzet igazságának, hanem egyben annak a másik Amerikai Egyesült Államok népének és demokráciájának védelmében írták, amely két nemzetet Himler Márton egyrészt akarva, másrészt akaratlanul is megrágalmazott.
EGY DIKTATÚRA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI
Szent István Magyarországa 1919 március 19-én olyan erőszakrendszerrel ismerkedett meg, amely eddig teljesen ismeretlen volt a Kárpát medencében és Európában. "A proletárok diktatúrája!" - harsogták erre Kun Béla, Szamuely Tibor és a Moszkvából küldött ügynökök, terroristák.
A magyarság közé befogadott idegen elemek akasztották, lőtték az ellenálló kisgazdát, internálták a középosztálybelit, gyilkolták a dunántúli "ellenforradalmár" vasutast, a devecseri parasztot, túszként a Parlament pincéjébe hurcolták a debreceni polgárt és az egyetemi tanárt, a királyi herceget, a papot és katonát éppúgy, mint az egyszerű munkást, a Ludovika Akadémia tisztnövendékeit. 133 nap után megszűnt a proletárdiktatúra vérengző uralma. Megbuktatták részben az entente cordiale által Magyarországra bevezényelt román csapatok, nagyobb részben azonban a magyar szabadságharcosok, a ludovikás tisztjelöltek, a vidéki parasztok, a budapesti munkások és a dunántúli vasutasok, akik hősies sztrájkban állottak ellen a vörös diktatúrának.
Az ezeresztendős nemzet, mely oly sokat szenvedett tatártól, töröktől, osztráktól, tíz évszázad legnagyobb és legrettenetesebb élményét élte végig. Addig, mindenkor idegen volt a hóhér: Caraffa, aki a magyar vallásszabadságharc prominens főit nyakaztatta le Eperjesen, Haynau, a bresciai hiéna, aki a szabadságharc 13 tábornokát végeztette ki Aradon.
Az első magyarországi kommunista diktatúra népbiztosai között alig volt magyar és a kommunista direktóriumnak egyetlen magyar-származású tagja volt, Garbai Sándor direktóriumi elnök, akiről a pesti proletár humor azt mondotta: csak azért kellett élre kerülnie, hogy "legyen ember, aki szombaton is aláírja a halálos ítéleteket".
Sőt már ennek előtte is a magyarországi zsidóság hivatalos lapja az Egyenlőség nyíltan azonosította magát a bolsevizmussal:
Mindettől függetlenül azonban a bolsevista diktatúra különös pestis és sajátságos dögvész, amely látszólagos kimúlása után is mérgez és gyilkol. Kun Béla diktatúrája csak 133 napig élt, de a hazafias rétegek előtt bukása után is kétségessé tett minden okos reformtörekvést, minden úgynevezett progressziót, amely 1919 után az elmaradott magyar földbirtokviszonyok, a társadalmi igazságosság rendezésére törekedett. A kommunisták merő propagandából földbirtokreformot hirdettek. Ha 1919 után ugyanezt követelte a keresztény nemzeti gondolat és szocializmus apostola, Székesfehérvár szakadt csuhájú püspöke, Prohászka Ottokár, könnyű volt rásütni a bélyeget, hogy ő is kommunista volt. Aki az idejétmúlt liberális-kapitalizmus gyáraiban tisztességes munkabért követelt, szintén agyon lehetett ütni a "bolsevista" hamis stemplijével. A hazafias, asszimilált zsidóra pedig oda lehetett ütni az ellenkező előjelű bélyegzőt: Ha Szamuely zsidó volt, miután nem közösítették ki maguk közül bizonyosan kommunista a sok ezer holddal Vagy hatalmas gyárral rendelkező zsidó állampolgár is. Az arisztokratára, aki látta az elkövetkező végzetet és "progresszív" lett szintén azt lehetett mondani, hogy a kriptokommunisták szekerét tolja. A becsületes szociáldemokrata és hithű hungarista szintén kommunistának vagy agrárszocialistának minősült, ha változtatni akart a magyar társadalmi viszonyokon. A bolsevista és marxista ideológia mégis végleges vereséget szenvedett az 1919-es kommunista diktatúra cselekvései következtében. Az úgynevezett baloldal örök időkre kompromittálta magát a magyar nép előtt. Jönnie kellett tehát a "jobboldalnak", amely Moszkvával és a marxizmussal szemben keresztény-nemzeti alapon veszi át az időszerű szociális gondolatot és jobboldalról valósítja meg azt a társadalmi igazságosságot, amelyet moszkovita-internacionalista szövetkezésük folytán a marxisták lejárattak.
Ebből a nagyon is kézenfekvő elgondolásból alakult ki az úgynevezett keresztény-nemzeti Magyarország. Miközben a marxista szociáldemokraták - bűneiket jóváteendő - huszonöt megígért mandátum ellenében paktumot kötöttek a liberális beállítottságú gróf Bethlen Istvánnal, a Prohászka Ottokárok, Bangha Bélák hirdették a magyar paraszt, munkás szociális igényeinek kielégítését, a jobboldali írók: Milotay István, Oláh György írták a népi szocialista gondolat nagy ébresztéseit. Szabó Dezső rántotta ki a földet Elsodort falujával az 1918 előtti Magyarország retrográd magyar urai, kizsákmányoló kapitalistái és még idegenebb marxistái alól.
Mindenek fölött pedig ez a nemzedék meglátta, hogy Breszt-Litovszkon túl egy vérengző, idegen és barbár hatalom készül Európa lerohanására. Még nem elég erős, de mindig ugrásra kész. Kun Béla bitófának árnyékában, a Szovjetunió közelségében, a belső marxizmus állandó fenyegetésétől kísérve s a Kossuth által kísértetiesen megjövendölt szláv imperializmus életveszélyében kialakult egy olyan magyar generáció, amely - ellentétben a német hitleristákkal - nem a felületes ideológia, hanem a mélységes életösztön alapján "értékelte" a bolsevizmust.
A magyar népet ez az ősi életösztön - hozzászámítva a trianoni megaláztatást - sodorta a bolsevizmus ellen harcoló és a versaillesi szerződések ellen küzdő Német Birodalom oldalára. Nem utólagos önigazolás, hanem ma már történelmi tény, hogy az 1918 és 1945 közötti Magyarországnak nem volt egyetlen társadalmi osztálya, egyetlen politikai vezetője sem, aki ne látta volna azt - a később kísértetiesen bekövetkezett - végveszélyt, amelyet a bolsevizmus jelent Európában. Mikor 1944 őszén a szovjet csapatok betörtek Magyarországra, a paraszt ősi nyugalmával a földjein maradt, azzal a hittel, hogy neki nem történhet semmi baja, a munkás fegyverrel védelmezte Csepelt és Budapestet, épp úgy, mint 1956 nagyszerű szabadságharcában is. A magyar középosztály jó része pedig a betörő szovjet csapatok elől Nyugatra jött, hogy Ausztria és a mai Nyugatnémetország területén megtartsa puszta életét. Nem azért "menekült" Szálasi Ferenc Magyarország utolsó alkotmányosan választott államfője, a Szent Korona előtt leteszi az esküt mert bármiféle bűn terhelte lelkét. Csupán azért, mert hitt benne, hogy az amerikai és nyugati demokrácia asyluma alá helyezve magát, egyszer újra kezdheti azt a bolsevista harcot, amelyet a ludovikás kadétok felkelésében, a devecseri parasztok lázadásában és a dunántúli vasutasok sztrájkjában, majd a doni harcokban és Budavár védelmében meg nem szűnően folytatott.
A menekült magyarság - de vele együtt az otthon maradt nép is - keservesen és végzetesen csalódott. Nem a nyugati demokráciákban. Csalódott a helyzet megítélésében, mert nem tudhatta, hogy roosevelti korban az amerikai csillagos-sávos zászlók és az angol lobogók mögé beépül egy sötétarcú ötödik hadoszlop, amely csak külszínre hordja az amerikai vagy angol egyenruhát, de lényegében, gesztióiban és magatartásában Sztálint szolgája. Ez az antibolsevista magyarság nem hihette, hogy egyes amerikai szervek háta mögött ugyanazok a rejtélyes bolsevista erők működnek, mint a szovjet MVD-je mögött. Nem tudta feltételezni a nagy nyugati demokráciákról, hogy a kelet-nyugati szövetség ne csak katonai és politikai, hanem világnézeti térre is kiterjedjék s ennek következtében a hazafias antibolsevista magyart épp olyan "vogelfrei"-nek tekintsék, mint - mondjuk - a KZ-eket őrző német SS-legényt.
A nyugati demokráciák az atomkémkedés leleplezéséig és a McCarthy vizsgálatokig nem tudhatták, hogy győzelmük árnyékában milyen sötét világromboló erők szervezkedtek még őellenük is!
Amíg a magyar nemzet és a többszázezer főnyi menekült az USA-ban reménykedett, ez az ötödik hadoszlop amerikai egyenruhában futkározott, amerikai felségjelvényeket viselt és ezzel azt a látszatot keltette, hogy közönséges rablásait, kegyetlenkedéseit, jogtalanságait és még a nürnbergi jogot is messze túlhaladó cselekményeit Amerika nevében, esetleg Amerika jóváhagyásával követi el.
A délkeleteurópai kommunista hatalmat lényegében ezek az amerikai egyenruhába bújt - de Amerikát is eláruló - ötödik hadoszlopok építették fel. Amikor hazakényszerítették a névtelen polgári menekülteket, amikor magyar cinkostársaik segítségével amerikai őrizet alól budapesti kommunista kézre lopták a magyar gyárak kimentett gépeit, a Nemzeti Bank aranyait, akkor a hatalom félé törő kommunista kisebbségnek tettek olyan páratlan szolgálatot, amely nélkül - valószínűleg - egészen más volna a mai délkeleteurópai helyzet.
S amikor a hazaszállított mártírokat kivégezték, amikor reménytelenné és nevetségessé tettek minden antibolsevista vagy demokratikus helytállást, akkor óraműszerű pontossággal üzembe lépett a keleti kommunista terror. Talán abban a pillanatban, midőn az utolsó "háborús bűnöst", az utolsó magyar tenyészbikát vagy ipari berendezést szállították vissza - közvetve - Sztálinék kezére, akkor a délkeleteurópai bolsevisták már semmi anyagi előnyt nem remélhettek Nyugattól, megcsinálták a nagy hatalomátvételt. Immár Amerika ellen! Ami ma Délkeleteurópában van: a bolsevista terrort, szláv imperializmust, amerikaellenes gyűlölködést formailag Rákosiék váltották valóra. Felépíteni azonban innen kezdték, Nyugatról, a nyugati ötödik hadoszlopok, fejvadászok, a biológiai osztályharcot hirdető kriptobolsevisták, amerikai egyenruhába álcázott OSS-ügynökök segítségével. A bolsevizmust ma is ugyanezek az erők segítik, támogatják Nyugatról. Az ötödik hadoszlop, amely a legendás magyar szabadságharc után is ilyen nemzet- és mártírgyalázó hazugságokkal áll elő és kollektív még mindig "bűnös nemzetekről" vagy legalább is "bűnös osztályokról' beszél, azt akarja bizonyítani, hogy az ilyen nemzetek méltók a szovjet szolgaságra, a bolsevista halálra.
Ezt így nem meri kimondani az OSS magyar osztályának vezetője. De könyvének ez a célja, értelme, irányzata.
Az európai végzet elindult. Az amerikaiak - sajnos - annak köszönhetik világszerte fennálló hátrányos helyzetüket, népszerűtlenségüket, hogy ilyen tárgyalások egyáltalán létre jöhettek.
AZ ÖTÖDIK HADOSZLOP DÉLKELETEURÓPA ELLEN
Kik voltak azok, akik az amerikai győzelem közeledtén beöltözködhettek az Allan Dulles vezetése alatt működött Office of Strategic Services különféle rangjelzésű amerikai egyenruháiba?
Nevét akkor hallotta először az otthon és Amerika magyarsága, midőn az USA-ban megalapította Himlervillét. Az akkori laptudósítások szerint jó kapcsolatokat tartott fent az 1919-es magyarországi bolsevizmus kommunista emigránsaival és az amerikai magyar bányászok centjeiből hárommillió dollárt gyűjtött össze a Himlerville nevű bányász-"kollektívára", melyből az USA egyik legszégyenletesebb panamája lett. Martin Himler egy víz alatt álló bányát vett meg a magyar bányászok számára. A becsapott, megzsarolt magyar bányászok ezrei jutottak éhségbe, nyomorba. Hihetetlen mértékben emelkedett körükben az öngyilkosságok száma.
Egy "demokráciaellenes összeesküvésért" 1947-ben kivégzett magyar antikommunista felesége, akinek alkalma volt a dolgok folyásába közvetlenül beletekinteni, külföldre menekülve ezeket írja:
Kezdetben ez még korántsem az OSS keretében történt. Himler Márton maga írja könyvében, hogy 1938-ban Budapesten járt és azután értesültek a magyar biztonsági szervek, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum egyes tisztviselői arról, hogy a külföldön élő magyarországi emigráns kommunisták, intelligens elemekből magyarországi sejteket szerveznek. Ezeknek egyik feladata volt, hogy a Széchenyi-könyvtár sajtóanyagán keresztül valósággal "feltérképezzék" az egész magyar közéletet, tudományos életet, hivatalokat, a belügyminisztériumot. Nemcsak a hírlaptárban, hanem az apró nyomtatványok tárában kicéduláztak minden jobboldali nevet, közéleti szereplőt, főként minden antikommunistát. Összefoglaló jelentéseiket a ma is élen szereplő kommunista nő, Waldapfel Eszter, Kelemenné és Berkovits Ilona gépelte a Nemzeti Múzeum írógépjein. Az ügyből rendőri vizsgálat is lett. Ennek során Lőts Ernő újságíró, a Kis Újság munkatársa elmondotta, hogy az amerikai kommunista intellektuelek alaposan felkészülnek a jobboldal megsemmisítésére. Ha kitör a háború és azt a németek elveszítik, örök időkre elnyomnak Magyarországon minden keresztény nemzeti mozgalmat. Itt említette meg Lőts Ernő, hogy a titkos mozgalom vezetői Amerikában Göndör Ferenc, Kéri Pál és Himler Márton.
Ők tudták, hogy legfeljebb csak az OSS leple alá bújva, de ugyanaz a kommunista munka folyik, amelyet már 1938-ban megkezdtek. Folyik pedig immár nem a magyar jobboldal, hanem az egész magyar szellemi elit, az egész antibolsevista keresztény magyarság ellen, a biológiai osztályharc jegyében, a keresztény középosztály megsemmisítésének nem is nagyon titkolt szándékával.
A magyar szemtanú fent röviden elősorolt bizonyítékai azonban kísértetiesen egybehangzanak az Amerika ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság előtt elhangzott egy másik vallomással is.
Mint az angol szövegből kitűnik, Thuransky vallomása szerint Martin Himler az első világháború során kommunista, a második világháború idején az amerikai Counter Intelligence Corps (CIC) ügynöke volt. A vallomás szerint Thuransky Budapesten beszélt Himmler Mártonnal, aki akkor egy bizonyos Horváth társaságában volt, aki azonos a magyarországi kommunista párt egyik elnökével. (A legnagyobb valószínűség szerint Horváth Mártonról, a VIII. kerületi kommunista párt elnökéről és a Szabad Nép akkori szerkesztőjéről van szó.)
(Horváth és Mr. Himler Márton tanúsította Thuransky amerikai útlevél és az amerikai katonai bizottság engedélye nélkül mentek Ausztriába és Németországba. Mr. Himler ugyanis azt mondotta, hogy az amerikai hadsereg birtokában nagyon sok magyar tehergépkocsi van, amelyek jogilag is a magyar állam tulajdonai. Hoztak is haza egy csomó tehergépkocsit, amelyeket egyszerűen elloptak az amerikai fegyveres erőktől. Ő amerikai egyenruhában csempészte az ékszert, ezüstöt, prémet és nylon dolgokat. Többször találkoztam vele a magyar gettóban, amint csempészholmijával megérkezett.)
- Úgy gondolom, - mondotta a dachaui perek kapcsán 1949 március 20-án az amerikai sajtó képviselői előtt a halhatatlan emlékű McCarthy szenátor - a világ elvárta tőlünk, hogy az amerikai joggyakorlat bizonyítékait magával a legyőzött ellenségünkkel szemben is alkalmazzuk. Ehelyett Gestapo és GPU módszereket alkalmaztunk. Tanúvallomásokat hallottam és dokumentációs bizonyítékokat olvastam, melyekből kitűnt, hogy a vád alá helyezett személyeket ütötték, verték és testileg kínozták, még pedig olyan módszerekkel, amelyek csak beteg agyvelőkben születhettek meg. Látszatpereknek és látszatkivégzéseknek tették ki őket, megfenyegették a vádlottakat, hogy családtagjaitól elrabolják az élelmiszerjegyeket. Mindez a vádló jóváhagyásával történt, hogy megteremtsék a vallomások kicsikarásához szükséges lélektani légkört. Ha az Egyesült Államok néhány embernek ilyen cselekményeit büntetlenül hagyják, akkor az egész világ örök időkre bírálhat minket és kétségbe vonhatja a mi erkölcsi motívumaink helyességét."
Ami a dachaui perekre vonatkozott, az százszorosan érvényes a magyar háborús bűnösöknek nevezett mártírokra. Ezek 99 százalékára nem volt érvényesíthető az 1945 augusztusi londoni egyezmény, a Jackson-féle öt pont s mégis úgy bántak el velük az OSS jóvoltából, amint azt McCarthy írta: "beteg agyvelőkben született módszerekkel". Himler Mártonék gangje valósággal úgy lopta ki őket az amerikai fennhatóság alól- mint a csempészárut. Megtagadták a nemzetközi jogot, felrúgták az amerikai asylum nemes elvét, kifosztották, személyi értéktárgyaiktól megrabolták a kezükre jutott magyarokat. Vertek, ütöttek, éheztettek.
S a kérdésre nem mi felelünk, hanem egy amerikai publicista. 1955-ben Albert H. Bosch new yorki republikánus képviselő javaslatot nyújtott be, hogy a kongresszus vizsgálja ki azt a világháború utáni "erőszakolt repatriálási politikát, amelyet amerikai katonai és polgári hatóságok hajtottak végre 1945-47 között".
Julius Epstein, aki Amerika egyik legkitűnőbb publicistája és semmi esetre sem "náci-gyilkos", tiszteletreméltó tárgyilagossággal írta: A kiszolgáltatást az UNRRA szintén elősegítette s amikor pl. Patton és Patch amerikai tábornokok húzódoztak a végrehajtástól, azt visszataszítónak nyilvánítván, szigorú parancs érkezett a SHAEF-től (Supreme Headquarters, Allied Expeditionary Forces) és a washingtoni nagyvezérkartól a végrehajtásra.
Magyar vonatkozásban - írja Julius Epstein - ennek a szörnyű és égbekiáltó fejezetnek egyik legvisszataszítóbb figurája Himler Márton, a hírhedt "salzburgi fejvadász". Ha elrendelik a vizsgálatot, akkor majd talán ki fog derülni, hogy ez a szélhámos hogyan lépett elő CIC ezredessé, kik fedezték szörnyű tetteit, kik voltak a társai s a salzburgi rémtettek után a hogyan járhat még mindig szabadon, sőt hogyan dicsekedhet el újságcikkekben azzal, hogy neki milyen érdemei voltak a magyar háborús bűnösök (Rákosiék kezére) kiszolgáltatása körül.
Az OSS erre a módfelett gyatra, tudatlan és erkölcsileg jóval a nulla alatt álló kommunistára bízta a magyar nemzeti elit, az anti-bolsevista szellemi réteg likvidálását.
Miután több millió antibolsevista hadifogoly és polgári személy kényszerű hazaszállítása kitörölhetetlen foltot ejtett a politikai menekülteknek menedékjogot biztosító amerikai hagyományokon és mivel a milliónyi orosz, ukrán, lengyel, magyar, balti stb. eredetű antibolsevista hadifogoly és polgári egyén kényszerű repatriálása erkölcsi beállítottságunkat a vasfüggöny mögötti kommunistaellenes érzelmű népek szemében még ma is árnyékba vonja és egymás közti viszonyukat mérgezi, ezzel egyben hátráltatja külpolitikánkat is, - mondja ki a t. Ház a vizsgáló bizottság kiküldését.
Himler Márton például Tel Avivban járván az Új Kelet című lapban 1954 április 30-án ezeket íratta magáról:
A NAGY MOCSÁR 1944 március 19-én, midőn Hitler csapatai megszállták Magyarországot, a Sicherheitsdienst elsőnek a budapesti politikai osztály detektívjeit szállította el a német KZ-ekbe. Bár a magyar szuverenitásnak ez kétségtelen sérelme volt, a németek a maguk szempont nem tehettek mást. A háború szabotálásának, a szövetségi viszony szüntelen mérgezésének, a kommunista infiltrációnak egyik központja a budapesti rendőrség politikai osztálya volt, noha ennek lett volna kötelessége a belső rend biztosítása. A politikai osztály főnöke Sombor-Schweinitzer József volt, akit kormányzó sokáig nem akart e fontos tisztségre kinevezni, mert köztudomású volt róla, hogy prostituált barátnője az utcán rálőtt, mire a nagyhatalmú rendőrtanácsos gyáván elfutott. Mikor mégis a politikai osztály élére került, első kötelességének tartotta, hogy hamis Jelentéseivel mind mélyebbre ássa a szakadékot a kormányzó és a jobboldal különböző pártjai között. Ma már Macartney angol tudós könyve is tényként állítja, hogy "Rebeka ki a Várból" című röpiratot egyenesen Sombor-Schweinitzer József politikai osztálya nyomatta. A kormányzóné személyét és a mindig lovagias Horthy Miklós egyéni érzékenységét méltán sértő röpiratot aztán ráfogták hungaristákra, sőt produkálták a "tetteseket" is. Ezekkel a módszerekkel Sombor-Schweinitzer József elérte, hogy minden nemzeti érzelem, minden bátor, hazafias helytállás gyanúsnak, államellenesnek tűnt fel. Ezzel párhuzamosan kommunisták, baloldali elemek, viszontbiztosítási alapon álló defetisták siserehada terjeszkedett ki a Zrínyi-utcai politikai osztály körül. 1942-ben már a legmagasabb kormánykörökben is köztudomású hogy politikai ügyekben nem lehet a rendőrség politikai osztályában megbízni és minden kommunistaellenes nyomozást át kell adni a csendőrség nyomozóinak.
Mikor máig is érthetetlen megbízása folytán Himler Márton megérkezett Európába, ezeket a németek által elhurcolt detektíveket állította szolgálatába. A detektív, aki a Conti-utcai könnyű leányoktól fogadott el zsebpénzeket, fején a német KZ glóriájával ellenállóvá szépült. A politikai osztály kiválósága, aki alázatos tisztelettel hajbókolt Bárdossy László vagy Imrédy Béla előtt, most hivatásos vadászkutya ösztönével üldözte saját urait. Aki Hain Péter detektív csoportfőnök beosztottja volt, dalos jókedvvel táncolhatott Hain Péter hasán, hogy kitapossa belőle annak állítólag elrejtett - zsidó aranyait.
Ott volt elsősorban maga Sombor-Schweinitzer József, aki megerőszakolta egy rendőrtanácsos bajtársának feleségét, míg a férjet, mint "háborús bűnöst" hazaszolgáltatta a kommunista akasztófának. Ott volt Hivessy Mátyás, aki - mint később kitűnik - a legaljasabb módon detektívtársát lopta át a budapesti GPU kezére és aki még ma is a müncheni amerikai CIC szolgálatában ügyködik. Szélessy Jenő detektívfelügyelő a magyar fejekért kapott 400 dollárokból ott feketézett Traunsteinben a Jewish Committee tagjaival. E csoporthoz tartozott Czobor István detektív, aki mint félig "fajilag üldözött" vad gyűlölettel hajszolta fel a bolsevista akasztófák számára régebbi gazdáit. Ezek közé tartozott egy Okos nevű detektív, Dombi detektívfelügyelő, a Hain Péter-féle csoportból Cselényi József detektív. A magyar detektív-bandának állandó 'besúgója volt egy Molnár nevű rendőrkapitány is.
Himler Márton azonban még a fentieknél is megbízhatóbb fejvadászokat szedett össze 1945 június-júliusában. Ezek között ott volt a munkatörzs legfontosabb tagja, Grandville-Grosz amerikai "kapitány", a budapesti Ostende-kávéház tulajdonosának, Grósz bácsinak a fia, aki a "háborús bűnösöktől" összerabolt vagyonból jólmenő textilüzletet tart fent New Yorkban "Grandville Sales Co. text." elnevezéssel a Broadway 321 szám alatt. Ott volt Herczog-Knight "amerikai" hadnagy, akit Himler Márton ismeretlen körülmények között öltöztetett be amerikai egyenruhába. Feltűnt a társaság soraiban Izrael Márton, akit a magyar Vkf. úgy tartott nyilván, mint veszedelmes kommunistát, román kémet és szeszcsempészt. Ott volt Bochkor Márton, akiről ma Himler állítja ki a bizonyítványt, hogy "Bochkor félzsidó kispap volt s talán nem egészen korrekt módon viselkedett". Annyira nem korrekt módon, hogy Bécsben ugyancsak a háborús bűnösöktől elrabolt értékek segítségével a szánalomra méltó kispap kitűnően jövedelmező cipőüzletet alapított. Ezek azonban csak az úgynevezett prominensek voltak. A budapesti félkommunista-kormány részéről egy Friedmann László nevű volt munkaszolgálatos bolseviki ütötte fel tanyáját Salzburgban, hogy szolgálatára álljon az amerikai háborús bűnösöket kereső komissziónak". Ennek a Friedmannak volt egy igen érdekes segítőtársa: Gellért Andor újságíró, aki 1943-ban Bárdossy László korábbi megbízása alapján a berlini "Donaueuropát" szerkesztette Vajtha Ferenc társaságában. Gellért Andor csodálatos módon 1951 után a müncheni Free Europe Rádió vezetője lett. Vajtha Ferenc, Szálasi bécsi főkonzulja pedig Himler Márton kémjévé változott.
A nemzetközi háborús bűnösök listáján egyetlen egy magyar név szerepelt. Horthy Miklóst ugyan Nürnbergbe vitték, de ott csak mint tanút hallgatták ki, aztán a nürnbergi bíróság szabadon bocsátotta. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság később - titokzatos befolyásokra - 52 magyar kiszolgáltatásához járult hozzá. Jackson amerikai főbíró egyetlen magyart sem akart szovjet kézre adni. Himler azonban eldicsekedett vele, hogy Amerika nürnbergi főbíráját ő beszélte rá a magyarok kiszolgáltatására.
Ettől kezdve teherautó oszlopok, vonatok gördültek haza Magyarországra, megrakva ártatlanul üldözött magyarok százaival, ezreivel és a "bűnösök" hozzátartozóival, asszonyokkal, lányokkal, akik még ma is a kommunista internálótáborokban szenvednek odahaza. A modern emberkereskedelem hihetetlen rémregényét írta meg az OSS-be betelepült kommunista ötödik hadosztály.
Steve Thuransky már ismertetett vallomásán kívül itt van Pándy László újságíró börtönnaplója, amely szerint a salzburgi Camp Marcus ORR-ben Himler Márton és bandája kirabolta az összes áldozatokat. Hamis nyugta ellenében elvették arany-, ékszer-tárgyaikat, jegygyűrűiket, kevés pénzüket. Egy magyar gyárost megfenyegettek, hogy ha nem adja át nekik Ausztriába kimentett áruját, akkor 2000 zsidó meggyilkolása ürügyén fogják kiadni Péter Gábornak. Másoktól monogrammos családi ezüst evőkészleteiket vették el és értékesítették a bécsi fekete piacon.
Vállalatom igen értékes tulajdonát, mintegy három vagon anyagot raktároztam le N-ben. Mivel szeretek nyugodtan aludni, értesítettem pesti társamat s az anyagot az amerikaiak védelme alá helyeztem. Mikor a ,Grabler Brau' (Himlerék főhadiszállása) tudomást szerzett ez értékekről, kiküldte hozzám Granville állítólagos hadnagyot, aki igen nagyképűen, de émelygős udvariassággal érdeklődött az árú után. Természetesen a legrövidebben elutasítottam ezt az illetéktelen beavatkozást. A hadnagy úr után egy Izrael Márton nevű úr keresett fel... Goromba volt, ki kellett utasítanom lakásomból. Következő nap pedig egy ismeretlen, magyarul nem tudó - vagy nem akaró - amerikai katona jött ki, kezében iratokkal, amelyek állítólag arról tartalmaztak bizonyítékot, hogy én 1944 december 5-én a pesti Dunaparton kétezer zsidót mészároltam le. Még egy látogatást kaptam Izrael Marcitól, aki igen jóindulatúan kenetes volt és meg akart menteni, ha okos leszek és megcsinálom az üzletet Granville úrral. Ekkor már összeköttetésbe léptem az amerikai hatóságokkal, egy tiszt barátom útján. A továbbiakban már ők irányították lépéseimet. A vádaskodást ugyan ők sem tudták megakadályozni. Így kerültem kihallgatásra a CIC-hez, a kétezer zsidó ügyében. Az amerikaiak természetesen elengedtek, a szörnyű vád szétpukkant, az árut is megőrizhettem. Himler ellen tett feljelentésemnek azonban nem lett eredménye. Ez az a ritka holló, a közül az ezer meg ezer eset közül, mikor Himlerék zsarolása eredménnyel is járt. Az erőszakos hazaszállításoknak is akkor lett végük, amikor egy magyar ezredes leugrott a vonatról, valósággal berontott egy amerikai ezredeshez, aki elvitte őt a salzburgi katonai kormányzat fejéhez és itt: maguk az amerikaiak döbbentek meg a kegyetlenségek hallatára. Himlert felelősségre is vonták, de olyan hátsó összeköttetése volt Washington felé, hogy félreállítani most sem lehetett, de az erőszakos hazaszállításokat megszüntették."
Továbbá ezt írta még a Magyarok Útja fenti számának szemtanúk vallomása alapján készült cikke: Az elrabolt értékekből, a halálba küldöttek javaiból lakomázott itt a nemzetközi söpredék. Álomba illő gazdagságban, nők, ételek, italok, kábítószerek vad piacán folyt a tivornya a kifosztottak nyomorúságából. Egész érthetetlen és perverz módon a náci Németország padlóra rajzszögezett lobogóján táncoltak Himler és a többiek, SS-ruhát és a páncélosok fekete egyenruháját öltve magukra, horogkeresztes karszalaggal és "Heil Hitler" kiáltással koccintva poharaikat. (Egy amerikai szolgálatban állt volt magyar bíró közlése.)
A továbbiakból kiderül, hogy Péter Gábor konyakot, cigarettát hozatott s félórai barátságos konyakozás után lementek "megnézni" Szálasi Ferenc nemzetvezetőt és az amerikai újságíró minden áron "igazi látványosságot" akarta látni, az alsó pincét, ahol a fizikai kínvallatások történtek. Maga Himler Márton írja, hogy "én minden hivatalos utamon Péter Gábort meglátogattam". Ebből a szadista látogatásból azonban baj lett. Még Szviridov is lármát csapott és Key generális egyszerűen ki akarta kergetni Budapestről Himlert.
Mi volt Himlerék számára a magyarok "háborús bűnösségének" mértéke, arra jellemző, amit G. István, St. Gary, USA, Indianabeli lakos ír. Neki személyes ismerőse volt egy Kárpáti István nevű földművelésügyi miniszteri altiszt, akit Himler Márton "ezredes" Salzburgban inasának fogadott meg, mert hiszen Mátraverebélyen az asztal körül kergették, ha nem inassal szolgáltatta ki magát. Kárpáti is a Gabler Brauban és a Himler salzburgi lakásán rendezett szörnyű orgiákról beszél. Egy alkalommal egy ilyen tivornya során megjelent egy magyar nő, aki Himlernél bevádolt egy magyar tábornokot és kérte, hogy azt adják ki a pesti kommunistáknak. Miután a hölgy csinos volt, Himler azt mondta, hogy megteszi neki ezt a szívességet, ha nála marad egy éjszakára. Miután ez megtörtént, másnap a magyar tábornokot hazaszállították, mint háborús bűnöst. Sajnos, Kárpáti István nem mondotta meg a hazalopott tábornok nevét.
"Egészen nyugodtan megállapíthatjuk, anélkül, hogy az amerikai hadsereget, melyben fiaink harcoltak, megsértenénk, hogy Himler Márton ,ezredessége' egy sötét pont az amerikai hadseregben."
Ahány szó, annyi hazugság! Pándy László feljegyzéseiből tudjuk, hogy a foglyoknak elvették minden értéktárgyát, azonban mikor a nyugtákat írták, akkor a fogoly számára megmaradó másolat alá rövidebb másolópapírt helyeztek. A nyugta rendszerint így kezdődött: 1 fogkefe, 2 ing, 3 férfiöltöny, 1 törülköző, majd így folytatódott: 2000 pengő készpénz, 1000 USA dollár, egy arany óra, egy pecsétgyűrű, stb. A rövid másolópapírra ez már nem került rá. Aki mégis meg akarta nézni a másolatot, annak egy erélyes himleri csapással felütötték az állát, úgyhogy örökre elment a kedve a kíváncsiskodástól.
Az amerikai egyenruhába bújtatott magyarországi kommunista rablóbanda mindezen kívül egyre nem számított. Arra, hogy jön az -1956-os nagyszerű magyar szabadságharc és a börtönökből kiszabadulnak a tanúk, saját áldozataik, akiket már örök időkre elintézettnek hittek.
Én is esküvel igazolhatom, hogy minden értéket jelentő dolgomat - jegygyűrűt, órát, óraláncot, cigarettatárcát, pénztárcát - elvett tőlem a CIC alkalmazott (őrnagy?) június 6-án Salzburgban a Landsgerichten. A nálam talált pénz negyedéről állítottak ki nyugtát, de soha sem kaptam vissza semmit.
Kép:
Temesváry László, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki 1956 októberében szintén a bolsevisták börtönéből szabadult s akinek tisztes neve az egész magyarság előtt becsületben áll, írja:
A Marcus Lagerben kerültünk össze aztán Himler embereivel, akik minden értékünket, amely letétben volt, ellopták. Himlerék emberei, akik közönséges kommunista ifjak voltak, mindent elvettek és megtartottak. Vajna Gábortól igen sok hivatalos pénzt szedtek el. Ezek köztudomású dolgok voltak és " Himler mester tervszerűen szállított minket a pesti bolsevistáknak." A halottak már nem beszélnek, de még élő hozzátartozóik, igen! Így Szálasi Ferenc özvegye, aki jelenleg odahaza "él". Az asszonyokat egyszerűen ellopták a táborokból. Így került haza még 1945 nyarán Szálasiné, Hubayné, Kassainé. Mindhármunkat internálták. Szálasiné 1953-ig Kistarcsán volt és amikor Nagy Imre feloszlatta az internáló táborokat, nem eresztették szabadon, hanem elítélték 15 évre. Rácz Erzsébet, újságírónő, öt évet kapott, őt is Himlerék lopták haza, mert cikkeket írt. Mikor büntetése lejárt, internálták. Amikor szabadlábra került néhány hónap múlva újra perbe fogták és életfogytiglani fegyházra ítélték. Közben édesapja, Rácz Jenő volt honvédelmi miniszter, Vácott a kórházban meghalt. Bélrákja volt. Ugyanott halt meg 1950 nyarán Hóman Bálint is, aki nem bírta az élelmezést és a szíve sírba vitte. Ereky Károly is ott halt meg. De ugyanitt verték agyon az ÁVO-sok Ries István igazságügyminisztert, mert pénzért elengedett embereket és állását nagy pénzre váltotta fel.
A halál és bitófa árnyékában nem szoktak és nem lehet hazudni. Ezért különösen fontos számunkra vitéz Endre Lászlónak halálra ítélése után családjához írt levele, amelyben többek között ezeket mondja:
Gömbös Ernő, aki kiadatása után 1946 szeptember 19-én bravúrosan megszökött a szegedi Csillagbörtönből, hosszú idő óta Nyugaton él. A Cél 1958 októberi számában egyik leghitelesebb tanúként mondja el a Himler-csoport módszereit, vallatási metódusait. A cikk szerint Gömbös Ernőn nem a korona láda kulcsait keresték, hanem a pártvezetőhelyettes és a belügyminiszter tartózkodási helyére voltak kíváncsiak. "A Mattseeban többek között engem is kihallgató különítmény - írja többek között - egy hadnagyból, egy civilből, aki érzésem szerint (beszédmodora, gomblyukában viselt jelvény) lengyel zsidó lehetett és két amerikai katonából állott. A hadnagy csak keveset foglalkozott a kihallgatással, azt lényegében a zsidóra bízta. Minthogy utóbbi kérdéseire nem adtam kielégítő feleletet, elkülönített a többi kihallgatottól s éjjel bevitt a két katona kíséretében a Mattseban állomásozó alakulat (úgy emlékszem gépkocsizó tüzérek voltak) őrszobájába, melynek ablakait lefüggönyözték. Azután az ott tartózkodó kb. 15-20 fő őrszemélyzet jelenlétében a két katona és a zsidó verni kezdtek. Öklükkel az arcomba és a fejemre, és a két katona ezenkívül lecsatolt deréköveikkel a hátamra és hátsó felemre. Ezalatt a jelenlévő őrszemélyzet tagjai letépték kitüntetéseimet és részben rendfokozatjelzéseimet, melyeket - nyilván souvenirnek - eltettek. A veréssel lényegileg azt akarták elérni, hogy mondjam meg a két keresett személy tartózkodási helyét. A pártvezetőhelyettesről tudtam, hogy Salzburgban van, a belügyminiszter tartózkodási helyéről fogalmam sem volt. Miután a kb. 20 percig tartó verés ellenére a feltett kérdésekre nem adtam meg a kívánt választ, pisztolyt nyomtak az oldalamba azzal, hogy elsütik, ha nem beszélek. Mivel ezt a módszert sem koronázta siker, megunták a dolgot és elvittek a plébániára, ahol a csoportvezető hadnagy akkor úgy látszik Strasser kanonokot hallgatta ki. A zsidó jelentette fáradozásának eredménytelenségét. A hadnagy a pap előtt láthatóan szégyellte állapotomat s elvezettetett embereivel Mattsee község fogdájába, ahol 3 vagy 4 napig maradtam. Sem a civilt, sem katonáit azonban nem intette le." A börtönből szabadult szemtanúk vallomása bizonyítja, hogy a himleri rablások majdnem hihetetlen méretűek voltak. Szögi Géza államtitkártól egy OSS ruhában szaladgáló "amerikai" tiszt elvitte ruháit azzal az ürüggyel, hogy ezekre a Dachauból szabadult Keresztés-Fischer-testvéreknek van szükségük. Egész természetes, hogy Keresztes-Fischerék soha nem kapták meg a részükre rabolt ruhákat. Ugyanennek a CIC vagy OSS "tisztnek" dr. Szögi Géza átadott 20,000 svájci frankot, amely a miniszterelnökség alapjából nála maradt. Ezt a 20,000 svájci frankot sem az ÁVO-nak, sem a népi demokrata miniszterelnökségnek, sem bárki másnak nem adta át a Himler csoport. Midőn az első repülőgépek egyikével Budapestre szállították a "háborús bűnösök" első csoportját, ott volt dr. Dorogi Farkas Ákos, Budapest helyettes polgármestere. Angol szabású katonai köpenyt viselt, amelynek kabátujján kidomborodott valami. Grandville-Grosz amerikai hadnagy odament hozzá, felvágta az angol katonaköpeny ujját és kiemelte onnan az oda bevarrott hivatalos pénzt. A Grandvillle-Grosz által elkövetett rablást látták a repülőgép összes utasai, viszont arról senkinek nincs tudomása, hogy Grandville "amerikai" hadnagy hol, kinek, milyen nyugta ellenében adta le a "háborús bűnös" magyartól zsákmányolt összeget? Ezek a nyilvánvaló rablások, fosztogatások azonban igen kicsiny részét teszik ki az általános nagy rablásnak, amelyet a Himler csoport tagjai folytattak. Tudunk arról, hogy vitéz Kolosváry-Borcsa Mihálytól elvették pecsétgyűrűjét és minden más értéktárgyát.
Itt van azonban egy igen súlyos bizonyíték, a Gyertyánfi Kornél prágai magyar főkonzul által prezentált németnyelvű nyugta és a hozzáfűzött magyarázat, amely így szól:
Ezt a bizonyos koffert sohasem kaptam vissza, bár benne letétek és az egész elszámolás megvolt. Budapestre sem került, mert keresték rajtam, de igazoltam, hogy elvették. Az eredeti okmány ügyvédemnél van Salzburgban. Szabadulásomat követően a börtönben megláttam az ottani okiratot is, ez azonban később - amikor a CIC az 50-es évek elején keresetemről tudomást szerzett - ismeretlen módon eltűnt, de az eseten ez mit sem változtat, mert az eredeti ügyvédemnél van." Mindehhez hozzátesszük, hogy a fenti adatok csak ezredrészei a valóságnak. Hiszen a zsákmányon osztozott, illetőleg a zsákmányolást folytatta, ha még lehetett a Himler-csoport budapesti meghosszabbítása, az ÁVH, illetőleg a Péter Gábor vezetése alatt álló politikai rendőrség, a népbíróság vagy éppen azok a kommunista ügyvédek, akik a hazaszállított "háborús bűnösök" védelmében láttak nagyszerű üzletet.
Mindezek után az OSS magyar osztályának vezetője Amerikával szemben elköveti a legsúlyosabb sértést, amidőn Jackson amerikai bírót és Donovan generálist hozzá akarja kompromittálni a csoportja által elkövetett gaztettekhez, mondván, ezek bízták rá, hogy "adjam ki az elfogatási parancsot mindazok ellen, akiket a magyar hatóságok kikértek s rajtuk kívül mindazok ellen, akiket a szövetséges hatalmak által a háború alatt megszabott háborús bűnökben vétkesnek találok (!)."
Akármilyen képtelenség volt a nürnbergi jog, Jackson amerikai főbíró számára a legsúlyosabb sértés az a himleri állítás, mely szerint egyetlen emberre bízhatta volna százak és ezrek életét és az OSS magyar osztálya rendkívül homályos múltú vezetőjétől tette volna függővé, hogy hány kiemelkedő magyar főtől fosztassék meg a nemzet . S milyen körülmények között történtek ezek a kihallgatások, melyek államfők és miniszterelnökök sorsát eldöntötték? ; "...Minden kihallgatás tolmács útján, angol nyelven történt," írja az OSS magyar osztályának vezetője tehát szükségszerűen mindig legalább hárman voltunk jelen minden kihallgatásnál. A gyorsíró minden jegyzetét és annak lemásolt példányait mindhárman ellenjegyeztük, nehogy azok tartalmának hitelességét később bármelyik kihallgatott letagadhassa." Ez így nagyon szépen, majdnem korrektül hangzik. Azonban a földkerekség minden fajta igazságszolgáltatásának beleértve még a Szovjetunióét is alapvető szabálya, hogy a vádlottaknak magának kell aláírni a kihallgatási jegyzőkönyvet és megerősíteni annak helyességét. Mit bizonyít az, ha Himler, Grosz és Herczog jelen voltak, majd egy gyorsírói jegyzetet "átdiktáltak" s azt legmagasabb kézjegyükkel hitelesítették. A jegyzőkönyveket lehetett hamisan is átdiktálni vagy diktálás közben meghamisítani és hamisítottan bemutatni Jackson főbírónak. Nem, ilyen jogszolgáltatás nincs a texasi prérin sem!
Ezzel azonban megdől az egész nemzetgyalázó könyv minden egyes állítása. Sem Szálasi Ferenc, sem Bárdossy, sem Imrédy, sem pedig más nem mondhatta magára vonatkozólag azokat az égre síró hazugságokat, amelyeket Himler Márton a szájába ad. Ezek a vad és legtöbbször bornírt vádak - mint például négyezer magyar árja nő eladása a német frontbordélyházak számára - egyáltalán nem fordultak elő még a budapesti népbírósági tárgyalásokon sem. Ezek egy hetvenedrendű rossz "újságírónak" olyan alantas, közönséges, semmivel sem bizonyított hazugságai, melyekért normális körülmények között, soha többé tollat nem vehetne a kezébe.
És a felelet igen egyszerű. A magyar mártírokat egyszerűen és közönségesen kilopták az amerikai vagy ha tetszik nürnbergi jogszolgáltatás alól, hogy átlophassák a kommunista hóhérok biztosabban gyilkoló kezére. Minden aláírás ugyanis szörnyű igazolása volna annak, hogy magyar mártírok még a nürnbergi jog alapján sem voltak bűnösök. Nem volt bűnös a magyar nemzet. De nem volt bűnös annak vezető rétege és nem bűnös - nürnbergi értelemben - egyetlen vezetője sem.
KÉTFÉLE MÉRTÉK
A győztes nyugati és keleti szövetségesek, Franciaország, Nagybritannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió 1945 augusztus 8-án hozták nyilvánosságra az úgynevezett londoni egyezményt, a háborús bűnösök üldözéséről. Négy fő vádpontot emeltek a legyőzöttekkel és üldözendőkkel szemben:
A fenti pontok alapján természetesen halálra kellett volna ítélni a Szovjetunió Nürnbergben jelen volt főbíráit, akikről már a tárgyaláson bebizonyosodott, hogy a 12.000 katyini lengyel tiszt legyilkolásáért felelősek.
Az összeesküvés nürnbergi fogalma Németországban is hazug és hamis volt. Magyarországon pedig senki sem esküdött össze a béke ellen. A liberális Bethlen Istvántól a hungaristákig mindenki a békés revíziót, a trianoni békeszerződés tárgyalások útján történő jóvátételét kívánta. Ha ebben a pontban akár egyetlen magyar "bűnös" lehetett volna, akkor Nürnbergben vagy Budapesten fel lehetett volna akasztani akár magát Rothermere lordot s az angol parlament legalább 100 tagját, akik 1930-tól kezdve meg nem szűnően követelték a trianoni béke revízióját.
Következik aztán a legjellegzetesebb 3. pont, amely azt mondja: háborús bűntettek. Ma már túl hosszadalmas volna ismertetni az 1945 óta keletkezett jogtudományi irodalmat, amely e kérdés körül forog. Egyes jogászok véleménye szerint a nürnbergi értelmezés alapján a vádlottak padjára kellett volna ülnie Mr. Eisenhowernek, a partizánháború esetére kiadott parancsa miatt, sőt a nagy amerikai hadvezérnek, Mac Arthurnak is, aki Koreában jogos szigorral fojtotta el az amerikai boyok életét legjobban veszélyeztető partizánháborút, De Gaulle tábornoknak, akinek épurationja alatt 110.000 jó franciát öltek meg minden bírói ítélet nélkül. És nem utolsó sorban ott kellett volna ülnie Benes Eduardnak, a nagy demokratának és humanistának, akinek prágai bevonulásakor német egyetemi tanárok testéből gyújtottak eleven fáklyát, hogy utána 400.000 szudétanémetet mészároljanak le.
Újvidéket nem Bárdossy László rendezte meg, hanem Titó. Az újvidéki tisztogatás előtt a magyar honvédség helyzete - a partizán beszivárgás következtében - tarthatatlanná vált. Fényes nappal, nyílt utcán a háztetőkről és pincelyukakból lőttek a békésen sétálgató katonákra.
A partizánok Újvidékre szorultak össze, ahol a honvédségi alakulatok az egyik vidéki jegyzőnél megtalált partizán-névsor alapján valóban kiirtották a partizánokat, akik között volt magyar, zsidó, volksdeutsch és szerb vagy horvát. Házról-házra járva összeszedtek 1200 partizángyanús személyt s ezeket részben az utcán lövöldözték le, részben a Duna partján és a jégen csinált lékeken úsztatták le a halottakat. Mindez így igaz.
Mert utána nyilatkozik még valaki a nemzetközi jogról. Maurice Bardéche, a párizsi Sorbonne professzora, aki ha nem is az újvidéki esettel kapcsolatban, hanem nemzetközi jogi síkon ezeket írja:
A vajdasági felkelés három "kimagasló alakja" Jovan Veszelinov, Marko Perecsin és Pasco Romac már 1941 június 22-én elhatározták Becskereken, hogy a magyarok ellen azonnal megkezdik a fegyveres felkelést.
Ezekben a mondatokban tehát maguk a kommunisták ismerik be, hogy a Bácskát békésen visszaszerző magyar csapatokkal szemben ők voltak a támadók! Maguk tesznek vallomást arról, 'hogy fegyveresen támadták meg a magyar fegyveres erőket, a reguláris alakulatokat s ezzel önmagukat minden nemzetközi jogon és a genfi konvenció által szabályozott reguláris hadviselés szabályai alól kiközösítették.
"A magyar csapatok ellen - írja az Amerikai Magyar Hang 1954 szeptember 20-i számában egy Újvidéken élt szemtanú - 1941 áprilisában általános csetnik-lázadás tört ki. Templomok tornyából, háztetőkről lőttek a magyar honvédekre és csendőrökre, főként Újvidéken és Zomborban, de a Délvidék más helyein is. A lázadás leverése után az egész Vajdaságban fellángolt az általános partizántevékenység, amelyben résztvettek a szerb mellényzseb-imperializmus megszállottjai éppúgy, mint a szerb kommunista párt partizánjai. Termények felgyújtása, robbantások, rablások, élelmiszerzsarolások épp olyan sűrűn ismétlődtek, mint amilyen gyakran lőttek le katonai őrszemeket vagy gyilkoltak meg orvul járőrszolgálatot teljesítő magyar katonákat és csendőröket. Több mint fél éven át folytatódott ez a szervezett pusztítás anyagban és emberéletben, a nemzetközi hadijog megcsúfolásával. Ez azután arra késztette a magyar katonai parancsnokságot, hogy megtorlást helyezzen kilátásba a partizánok és segítőik, nem különben a fegyverrejtegetők ellen. Ez a természetes és nemzetközi hadijogból is folyó rendelet, bár azonnali halálbüntetést helyezett kilátásba, nem vezetett eredményre. Csak szaporodtak a bűncselekmények, még többet gyilkoltak sokszor válogatott kegyetlenséggel.
Körülbelül ugyanannyi áldozata volt a Kybita nevű arab falu ellen intézett izraeli támadásnak, amely az arab asszonyokat, gyermekeket, férfiakat, a falu összes házaival együtt kiradírozta a föld színéről, mert annak arab "partizánjai" állítólag izraeli telepeseket támadtak meg.
- önöknek Jugoszláviával örök barátsági szerződésük volt - mondja az OSS magyar osztályának főnöke Bárdossy László m. kir. miniszterelnöknek - amelyen még meg sem száradt a tinta, amikor megrohanták ezt az országot...
Magyarországnak bele kellett avatkoznia a Jugoszlávia elleni háborúba, mert a jugoszlávok szegték meg a barátsági szerződést. S be kellett avatkoznia azért is, mert ha nem avatkozunk be, akkor a németek már 1941 áprilisában megszállják Magyarországot. 1941 tavaszán elhurcolják az összes zsidókat, ellenállókat, liberálisokat egyaránt.
A legszebb tanúságtételt azonban maga Bárdossy László adta, midőn a halál közelségében, a száz százalékban zsidó hallgatóság előtt ezt mondotta a népbíróságon:
Montgomery, Nagybritannia marsallja mondotta a nürnbergi perek után:
Az OSS magyar osztályának vezetője egy kérdésben igyekszik összehasonlítani a magyar barbarizmust a román "humanizmussal". De egy magyarországi származású zsidó mit is írt minderről?
A robbanás 16 tisztet, 8 altisztet, 1 tisztviselőt és 35 legénységi állományú katonát ölt meg. 8500 embert tehát ki kellett végezni, Több mint 35.000 zsidót fogdostatott össze Trestiroian Gazun tábornok, majd Macáei Miklós hadtesttábornok s részben akasztással vagy agyonlövéssel, majd pedig gépfegyverezéssel, végül benzinnel való felgyújtással végezteti ki őket az Odessza melletti Dalniki kolhoz területén. A legsúlyosabb tömeggyilkosság Golta megyében történt, ahol 70.000 zsidót mészároltak le Isopescu Modest ezredes, megyefőnök parancsára." (Lévai Jenő: Fekete könyv a magyar zsidóság szenvedéseiről)
Erre a nürnbergi bíróságnak nagyon is alapos indoka volt. Hiszen az angol hadsereg szolgálati szabályzata 1944 áprilisáig az angol haditörvények 443. paragrafusával kapcsolatban a következő magyarázatot tartalmazta:
Mert nemcsak Újvidéken, hanem az egész Délvidéken valóban történt egy rettenetes és részleteiben is borzalmas háborús bűn, amelyet azonban már a magyarság ellen követtek el s talán éppen ezért hallgat arról, 13 év után is az OSS magyar osztályának vezetője.
A délvidéki magyarság legyilkolása akkor következett be, midőn 1944 októberében a magyar honvédség és a német Wehrmacht kénytelenek voltak Bácskát kiüríteni. A délvidéki magyarok nem voltak partizánok. Nyugodtan vagy legalább is megadással várták sorsukat. Nem emeltek fegyvert a visszatérő szerb csapatokra, sőt még Titó partizánjaira sem. Ami tehát történt, az nem valami partizán cselekmény megtorlása volt, hanem genocide. Közönséges népgyilkosság. Háborús bűntett mégpedig a javából, mert a betörő szerb csapatok és partizánok több mint 30.000 magyart mészároltak le. A háború még folyt s a jugoszláv kommunisták nemcsak a katonákat, a harcoló alakulatok tagjait ölték meg, hanem a védtelenné vált magyar polgári lakosságot, a papokat, nőket, gyermekeket.
Ezeket a jegyzőkönyveket csak kivonatosan idézzük, azzal a megjegyzéssel, hogy azok eredeti aláírásokkal és a tanuk aláírásával mindenkor rendelkezésre állanak:
N. I. Jugoszláviából menekült magyar eskü alatt vallja: Péterrevére 1944 október 8-án vonultak be Titó partizánjai. Ötszáz magyart összezsúfoltak a csendőrlaktanya pincéjébe, onnan aztán eltűntek úgy, hogy a mai napig senki sem tud róluk. A falu határában még a partizánok bevonulása előtt lövészárkokat és sáncokat ástak. A partizánok az összeszedett magyarokat tarkón lőtték és a lövészárkokba temették el. Egy részüket viszont a Dunába lökték.
M. H. magyarkanizsai születésű menekült vallja, hogy 1944 októberében Magyarkanizsán és a szomszédos Velebit községben is összefogdosták a magyarokat. Padlóra kötözték vagy szegezték őket és szeges cipővel ugráltak le rájuk. Az összeszedett több száz magyar közül csak egy-kettő menekült meg, a többieket kivégezték. Magyarkanizsán több közös sír van, mindegyikben 45-45 magyart temettek el. Egyik közös sír a Zenta felé vezető út mellett a Tisza-töltés közelében van. A kishegyesi római katolikus plébánost Magyarkanizsára vitték, a legkegyetlenebbül megkínozták, térdkalácsát kivágták, testét teljesen összevagdalták, míg pribékjei kezén végül is meghalt. A Magyarkanizsától 12 kilométerre fekvő Adorján községben szintén magyarellenes pogrom folyt és a partizánok tömegkivégzéseket hajtottak végre. Itt a magyarokat népgyűlésre hívták össze, majd a megjelenteket fegyveres partizánok a Tisza-partra terelték s valamennyiüket a Tiszába lökték. Csak két könnyebben sebesült magyarnak sikerült megmenekülnie. Vallomástevőnek tudomása van róla, hogy tömeges kivégzések folytak Szabadkán s az áldozatokat óriási tömegsírokban az úgynevezett zentai temetőben földelték el. Özv. Z. A.-né korábban csurogi lakos vallomása szerint Csurogon 1500 magyart fogtak össze és végeztek ki 1944 októberében a partizánok. A kivégzett szülők gyermekeit lágerbe hurcolták, ahol aztán azok éhen haltak. Egy magyar asszonyt csupán azért végezték ki, mert a házához beszállásolt német katonáknak ebédet főzött. A szerb lakosságot dobszó útján hívták össze, hogy tanúja legyen a magyarok tömeges kivégzésének.
KÉP
A tömegsírok a dögtemetőben vannak, ahol hat nagy sír lehet, összesen 1500 magyar áldozattal. A katolikus templomokat lerombolták, a kereszteket kitépték a temetőből s eltüzelték.
Újvidéken rengeteg magyart hajtottak a vágóhídra és ott a mészárosok taglójával százakat taglóztak le.
KI TUDHATOTT RÓLUK?
Az emberiség ellen elkövetett bűnök?
Göring: Felolvashatom úgy, ahogy itt írva áll? (Olvassa.) "Az ön részére 1939 január 24-én kiadott megbízásom úgy szólt, hogy Ön köteles a zsidókérdést, kivándorlás, vagy evakuálás formájában kedvező megoldáshoz segíteni. Ennek kiegészítéseként megbízom Önt, hogy erre nézve szervezési, anyagi és szakszerűségi vonatkozásban minden előkészületet tegyen meg" ... és most jön a döntő szó, - veti közbe Göring - für ein Gesamtlösung (egységes, vagy általános rendezés) és nem egy végmegoldás, (Endlösung) mindenütt a német befolyás alatt álló európai területeken."
Göring: Az a véleményem, hogy még maga a Führer megközelítőleg sem tudott ilyen méretekről.
Julius Streicher a KZ-filmet látva azt mondta: Talán az utolsó napokban történhetett ilyesmi. Az tudniillik, hogy százak és ezrek haltak meg az éhségek, járványok következtében. Dönitz admirális azt kérdezte: Hogyan lehet azt állítani, hogy ezekről a dolgokról én is tudtam volna ? Von Papen talán elhitte, hogy a film a valóságot mutatja, de azt mondta: "Nem akarom látni a német nép szégyenét". Tehát száz százalékos valószínűség szerint ő sem tudott a KZ-ek eseményeiről. Baldur von Schirach, aki a film után milliószoros gyilkosnak bélyegezte saját vezérét és patrónusát Hitler Adolfot, szintén kijelentette, hogy mit sem tudott ezekről a dolgokról. Ugyanezt mondták a többiek is. Heydrichet meggyilkoltak, Heinrich Himmler, - aki valóban tudhatott valamit - elfogatása pillanatában öngyilkos lett.
A fent említett Göring-féle dokumentum a nürnbergi törvényszék előtt is igazolta, hogy a németek kivándoroltatás vagy kitelepítés útján akarták megoldani az úgynevezett európai zsidókérdést. A nürnbergi kihallgatások pedig igazolták, hogy a Német Birodalom legmagasabb vezetőinek fogalmuk sem volt vagy lehetett a koncentrációs táborok helyzetéről.
Azonban akár akarták a hitleristák megsemmisíteni az európai zsidóságot, akár nem, olyan félbolondok nem voltak, hogy ezt bármely szövetséges állam vezetőivel közöljék.
A formula egyszerű volt különösen 1944 elején, midőn Magyarország határai felé közeledett a szovjet támadás: Németország nem tűrheti azt a magyarországi "kémközpontot" amely sokszázezer zsidó tevékenységével úgyszólván öt földrészre kiterjed és a legkomolyabban veszélyezteti úgy a Német Birodalom, mint Magyarország biztonságát. Ezért a zsidókat össze kell telepíteni, vagy ki kell szállítani a Német Birodalomba, ahol azok ugyanolyan élelmiszerjegyet, ugyanolyan élelmezést és fizetést fognak kapni, mint a többi külföldi, vagy akár maguk a német munkások.
Sir David: (Göringhez) Kérem önt, tekintse meg ezt a dokumentumot a Führer és Horthy magyar kormányzó között 1943 április 17-én lefolyt beszélgetésről. (A dátum már eleve téves, mert a nevezetes beszélgetés Horthy és Hitler között 1944 március 18-án folyt le Ribbentrop jelenlétében. A szerző.)
Elnök: Mielőtt félretennénk ezt a dokumentumot, nem tartalmaz-e az még egy fontos mondatot?
Ribbentrop: Lehetséges, hogy hozzászóltam a beszélgetéshez és valamit mondtam, azt tehát, hogy a zsidókat természetesen sem megsemmisíteni, sem agyonütni nem lehet, azonban tegyen ön valamit (t. i. Horthy) amivel a Führer is megelégedhetik és telepítse egybe a zsidókat ("konzentrieren Sie die Juden").
- Tudott a zsidóknak gázkemencében való elégetéséről a kormányzó?
Lengyelország teljhatalmú főkormányzóját, aki ott élt a táborok közvetlen közelségében és aki - legalább formailag - felelős is volt ezekért a táborokért, saját főkormányzósága területén egyáltalán nem engedték meg se mozdulni. Nem mehetett Lublinba, nem engedték Majdanekba, Auschwitzba. Miféle félrefitult elme képzelheti el, hogy oda beengedtek volna egyetlen "filoszemita" magyart is? Frank, lengyelországi főkormányzó azonban folytatta a nürnbergi törvényszék előtt tett vallomását:
- "Mein Führer! A zsidók megsemmisítéséről szóló jelentések továbbra sem hallgatnak el. Ezt beszélik mindenütt Lengyelországban. Azonban senki sem tud a dolgok nyomára jönni. Egy alkalommal meglepetésszerűen Auschwitzba akartam menni, hogy a tábort lássam. Utalással arra, hogy a táborban járványok uralkodnak, még az én autómat is elirányították. Mein Führer! Hogy állunk ezzel a dologgal?
Hogyan, miként képzelheti tehát a másik Himler, az OSS magyar osztálya, hogyha a teljhatalmú lengyelországi főkormányzó autóját feltartóztatták, ha Hitler maga is elutasított egy aggodalmaskodó főnácit, akkor pont Imrédy Bélát, Horthyt, Bárdossyt, Szálasit vagy akár Baky Lászlót engedték volna Majdanekba, avagy Auswitzba ?
Ki tudhatott akkor? Ernst Kaltenbrunner a Gestapó halálraítélt és kivégzett főnöke elé különféle affidavitokat terjesztettek az amerikai bírók, vádlók. Azt is tudjuk, hogy ezek az affidavitok 90 százalékban hamisítványok, vagy enbőrüket mentő régi nácik mosakodásai voltak. Volt olyan affidavit is, amelyből az derült ki, Kaltenbrunnernek tudnia kellett az auschwitzi állapotokról és a zsidók elgázosításáról.
Kaltenbrunner, aki tisztában volt azzal, hogy nyakát szorítja a Nürnbergben előkészített amerikai kötél, talán nem mondott igazat. De akkor a vádlottként előállított Horthy Miklóst, - aki egyedüli felelőse lehetett volna a magyarországi zsidók deportálásáért - miért bocsátotta szabadon, s kezelte végül is tanúként a nürnbergi bíróság?
A magyarországi zsidó deportáció a "nagypolitikától" eltekintve is egy rendkívüli és világtörténelmien izgalmas - detektívregény.
Az egyetemes magyar és európai tragédia magyar főszereplői részéről tudhatott akár csak egyetlen egy is arról, hogy mi történhetik - ha egyáltalán történt - a németországi munkaszolgálatra kiszállított zsidókkal.
Dr. Stahmer: Semmit sem hallott ön a lezajlott aljasságokról ? Bodenschatz: Körülbelül 1945 márciusában (!) egy ebéd közben mondotta nekem a birodalmi marsall (Göring), hogy igen sok zsidónak kellett elpusztulnia s ezért nekünk súlyosan kell majd helyt állnunk. Ez volt az első alkalom, midőn valamit is hallottam a zsidók ellen elkövetett bűnökről.
Dr. Kaufmann: Szabad kérdeznem, mit tudott ön az auschwitzi megsemmisítő táborról?
De az Isten szerelmére! Hogyan tudhatott volna erről a magyar nép, a román nép, a horvát nép, a szlovák nép ? Hogyan tudhatott volna a szörnyűségekről - ha voltak egyáltalán! - a magyar vezető réteg? Hiszen mindezekről a német elit sem tudhatott semmit.
A legkisebb német munkás, paraszt sem sejtette, hogy mi történhetik Auschwitzban avagy, hogy Auschwitz létezik.
1944 április 25-én Adolf Eichmann Hitler zsidóügyi komisszárja, mint a budapesti zsidóság hivatalos képviselőjét magához rendelte Joel Brandtot, akinek a svábhegyi Hotel Majesticben ezeket mondta:
-Amit kapni szeretnék; - teherautók! - hangzott a válasz. - Akar ön kapni egy millió zsidót? Rendkívül kuláns ajánlatot teszek. Száz zsidóért ön egy teherautót szállít nekem. Ez egyáltalán nem sok. Összevissza tízezer teherautóról van szó. A teherautóknak vadonatújaknak kell lenniük és pótkocsival együtt szállítandók.
Lord Moyne: El tudja képzelni ön, hogy mi a háború kellős közepén tízezer teherautót szállítsunk a németeknek?
A magyar nemzetnek és a magyar mártíroknak semmi és senki nem adhatott volna felemelőbb igazolást, mint a fenti történet. Mert Magyarországot és annak vezetőit az ország megszállásával kényszerítették arra, hogy a zsidóságot a németek deportálhassák. "Miképpen maradjon a hatszázezer magyar zsidó életben" ? - kérdezi Himler Márton. Ezt az ismeretlen számú emberéletet soha sem ajánlották fel a magyaroknak. Íme azonban Adolf Eichmann felajánlotta valamennyit a nyugati zsidóságnak, az Egyesült Államoknak, Nagy Britanniának. Adolf Eichmann - íme - megadta a nagy lehetőséget, amely egyetlen magyar államfőnek, vagy miniszternek sem adatott meg, t. i. hogy megmentsen hatszázezer, vagy, egymillió életet. S íme őfelsége az angol király háborús kormánya nevében lord Moyne államminiszter hidegvérrel felelte:
Magyarország és az úgy nevezett "háborús bűnösök" nem bűnösök, hanem áldozatok voltak az "emberiesség ellen elkövetett bűnök" paragrafusa szerint is.
A "vevők" azonban a brit kormány jóvoltából már nem jelentkezhettek. Sőt! Azokat, akik Auschwitzból ilyen szokatlan eszközzel akarták megmenteni a deportáltakat, utólag maga Izrael állam bírósága ítélte el.
"A védelem" (Greenwald) ügyvédjének véleménye szerint a magyarországi zsidóknak fel kellett volna lázadniuk, ahelyett, hogy a munkatábor mítoszának vessék alá magukat. A gettókat hiányosan őrizték és bármely kitörési kísérlet a román határ felé sikeres lehetett volna.
Íme, Izrael állam hivatalos bírósága előtt az is bűnné vált, ha valaki, mint Rudolf Kastner meg akarta menteni saját rokonait, barátait. A magyar Hámánok mellé odakerült a vádlottak padjára a zsidó Kastner Rudolf is, mert saját népének fiait akarta menteni. S ez mutatja legjobban, hogy mennyi sötét ószövetségi gyűlölet és babona lebeg a himleri könyv körül. Az emberiség ellen elkövetett bűnökben bűnössé vált Kastner Rudolf is, mert embereket akart menteni épp úgy mint a magyar kormányférfiak, az egyházak püspökei, sőt maguk az elátkozott magyar "antiszemiták".
Azonban Tel-Avivban halálos merénylet áldozata lett a magyarországi zsidó deportációnak egy másik főszereplője: Adolf Eichmann is. Hogyan került Hitler Adolf Judenkommissarja Adolf Eichmann pontosan Izraelbe, miután a nürnbergi bíróság számára nagyon is átlátszó affidavitot adott, mely szerint neki 4-5 millió zsidót kellett volna (!) kiirtania. E nyilatkozat után Adolf Eichmann nem az akasztófára került, hanem titokzatos személyek, titokzatos körülmények között Izraelbe vitték ahol a legnagyobb nyugalomban és békében élt, egy ideig. Szálasit, Imrédyt és társaikat a budapesti népbíróság ítélte halálra a zsidó deportáció miatt, amelyhez semmi közük nem volt. Eközben a svábhegyi Hotel Majestic rettegett és kegyetlen Judenkommisszárja Izraelben éldegélt. Csak 1957-ben adta hírül a Tel-Avivból rendszerint jól értesült müncheni Süddeutsche Zeitung, hogy Adolf Eichmannt Izraelben állítólag meggyilkolták.
Mindezek után azonban tényként kell elfogadni, hogy magyar vezető vagy egyszerű magyar ember nem tudott, de nem is tudhatott a Magyarországból elszállított zsidók sorsáról. Amit mindenki tudott az a deportáció ténye volt. A magyarországi zsidókat munkára szállítják a Német Birodalomba. A németek ezt mondták a kormányzónak, a minisztereknek s ezt mondták legközvetlenebb barátaiknak, akiket a legkritikusabb pillanatokban, - az ország megszállása után - azért hívtak német földre, hogy tájékozódjanak a magyar nép közhangulatáról.
SZEMTŐL SZEMBEN POHL "PROFESSZORRAL"
Miután politikai pártnak nem voltam tagja és véleményem szerint nem töltöttem be olyan fontos közéleti pozíciót, mely egy ilyen kihatásaiban esetleg nagyjelentőségű meghívást indokolt volna, megkérdeztem Dr. Ballensiefentől, hogy
Dr. Ballensiefen elmondta, hogy a német birodalmi kormány vendégei leszünk. Egy összehajtott papírról 30 nevet olvasott fel, végül a meghívás céljaként annak a helyzetnek magyar-német részről való megtárgyalását jelölte meg, amely egyrészt a német megszállás, másrészt a német megszállás nyomán bevezetett drasztikusabb zsidóellenes intézkedések folytán állott be.
Németországba meghívást kapott többek között Jaross Andor miniszter, Baky László és Endre László államtitkárok, Kolosváry-Borcsa Mihály, Kulcsár István kormánybiztos, Oláh György, Rajniss Ferenc, Gosztonyi Jenő és Andreka Ödön képviselők, Hubay Kálmán, Marschalkó Lajos szerkesztők, Levatich László és Bosnyák Zoltán a Magyar Zsidókutató Intézet vezetői. A meghívottak a magyar jobboldal keresztmetszetét képezték.
Június 17-én érkeztünk Wiesbadenbe, ahol Dr. Ballensiefen végre elárulta, hogy a ,Weltdienst' című világszervezetnek Eppenheim községtől mintegy 5 kilométernyire fekvő, a Taunus sűrű tölgyeseiben megbúvó vendégházába megyünk, ahol a német urakkal találkozni fogunk.
Az első estét vacsora után program szerint bemelegedéssel és a német urakkal való összebarátkozással töltöttük el. Erre az alkalomra eljött Frankfurtból Hessen tartomány vezetője, Gauleiter Spengler is, aki melegen üdvözölte a magyar csoportot. Elismerő szavakkal emlékezett meg a magyar csapatoknak hősies harcairól a keleti fronton és annak a reményének adott kifejezést, hogy Magyarország hamarosan fel fogja számolni azt a hatalmas kémközpontot, amely a magyarországi zsidóság útján behálózza egész Európát és mérhetetlen károkat okoz a központi hatalmak hadvezetőségének. Gauleiter Spengler beszéde folyamán azonban nem tért ki arra, hogy tulajdonképpen miért hívták meg a magyar csoportot Németországba. KÉP: Bárdossy László miniszterelnök holtan fekszik a véres homokzsák előtt Gauleiter Spengler távozása után a magyar és német urak kb. még 2 óráig együtt maradtak. A szót a németek részéről egy idősebb úr vezette, akit Pohl egyetemi tanárként mutattak be nekünk. Feltűnt az, hogy a német urak rendkívül nagy tisztelettel kezelték Pohl professzort, figyelmesen hallgatták fejtegetéseit és igen fegyelmezetten, mondhatni katonai stílusban válaszoltak kérdéseire. Hubay Kálmán azt kérdezte meg, hogy ismerem-e Pohl professzort és kíváncsi volt, hogy milyen minőségben vesz részt ezen az összejövetelen. Én beszédbe elegyedtem Pohl professzorral, megkérdeztem tőle, hol egyetemi tanár, mit tanít, milyen minőségben van itt és ehhez hasonlókat. Pohl úr elmondta, hogy a dublini egyetemen tanít, jelenleg a berlini ír követség kultúrattaséja, nagyon érdeklődik a zsidókérdés iránt stb. Pohl professzor sietve áttért más tárgyra, amit Hubayval együtt nagyon gyanúsnak találtunk. Valami derengett bennem, hogy a Reichssicherheitshauptamtnak van egy Pohl nevű osztályvezetője, de erre nézve az est folyamán semmi féle támpontot nem tudtam kapni.
Németországi tartózkodásunk második napjának délelőttjén, a program szerint Hauptamtsleiter Kaufmannak előadását kellett végighallgatnunk. Az előadás 10 órára volt kitűzve és a tanácskozó szobában megtartva. Az üléseket úgy csoportosították, hogy a magyar és a német résztvevők külön-külön egy csoportban egymással szemben ültek, a két csoport között egy kb. 5 méternyi űr tátongott. Az előadást a házigazda, Oberstarbeitsführer Richter vezette be. Hauptamtsleiter Kaufmann előadásában ismertette a német birodalmi kormány zsidóellenes törvényeit és intézkedéseit, kitérve azok hátterére és szükségére. Majd áttért a zsidóságnak németországi szerepére és igen élénk színben részletes áttekintést adott annak destruktív működéséről. Nagyobb érdeklődést váltott ki Hauptamtsleiter Kaufmann, amikor a keleti zsidóknak németországi beszivárgásáról kezdett beszélni és ennek folyamán megemlítette azt, hogy eddig nem sikerült megfejteni azt a rejtélyt, hogyan és miként keletkezett a keleti zsidóság.
Délután négy órára újabb előadás volt programra tűzve. Ez alkalommal Pohl ,professzor' szólalt fel. Csevegési formában beszélt a palesztinai útjáról és ott szerzett tapasztalatairól. Majd a zsidóság eredetére tért ki s ezzel kapcsolatban nagyjában a következőket mondta: - Az összes szemita származású népekről ki lehet mutatni az eredetet, követni lehet azt az utat, amelyet a történet folyamán megtettek s szinte szemünk előtt játszódik le az a folyamat, hogy miképp váltak államalkotó népekké. Csak a zsidókról nincsenek hasonló történeti bizonyítékok. Feltünedezésük teljesen rejtélyes körülmények között ment végbe s ezért elfogadható az a tudományilag alátámasztható nézet, hogy a zsidóság a szemita bűnözőkből és aszociális elemeiből keletkezett. A szemita népek között ugyanis az volt a szokás, hogy a kriminális és aszociális elemet kivetették a törzsi keretből és a pusztába kergették. Ott csoportba verődve sivatagi sakálként éltek, amíg Ábrahám, aki valószínűleg szintén egy ilyen száműzött, kivetett bűnöző volt, meg nem szervezte őket. A zsidóság történetének egész lefolyása alatt mindvégig megtartotta eredeti kriminális és aszociális jellemvonásait, mert mindenütt destruáló és romboló tényezőként működtek és a gazdanépek átkaivá váltak. Pszichológiailag azért érthető, hogy a zsidóság telítve volt kisebbségi érzetekkel, ezeknek kompenzálására találták ki a zsidó vezetők ,Isten választott népe' fikcióját. Pohl ,professzor' azután reprodukálhatatlan szavakkal olyan gyűlöletes képet festett a zsidókról, hogy a magyar csoport tagjai megdöbbenve első ízben kezdték sejteni, hogy mi is rejlik a meghívás mögött. Pohl ,professzor' a magyar csoporttól állásfoglalást várt. Egyrészt a délelőtti felszólalásom miatt, másrészt mert én beszéltem a magyarok között legjobban németül, akaratlanul a magyar csoport szóvivője lettem s így jórészt Hubay Kálmán ösztönzésére válaszolnom kellett Pohl ,professzornak'.
Felálltam és a következőket mondtam: Ha Pohl professzor megfosztja a zsidókat mindazoktól a jelzőktől, amelyek egy népet jellemezhetnek, ha megtagadja tőlük azokat az attribútumokat, amelyek az emberre illenek, akkor ebből logikusan az következik, hogy ki kell irtani őket. Mi nagyon is megértjük, hogy mire célzott Pohl 'professzor'. De miért nem őszinték hozzánk, miért nem mondják meg végre, hogy azért hoztak ki bennünket Németországba, hogy a zsidóság kiirtásához magyar részről hozzájáruljunk. Itt vagyunk már két napja és még mindig nem tudjuk, mi a németországi tartózkodásunk célja és mindenek előtt miről kell véleményt nyilvánítanunk.
Teljes abszurditás az, hogy amikor a német birodalom és szövetségesei ebben a világzsidóság által kiváltott világháborúban élet-halál harcot vívnak, Németország szomszédságában, Magyarországon hatszázezer olyan ember éljen, aki ebben a háborúban nem vesz részt. A zsidók nem katonáskodnak, a munkaszolgálatban csak csekély mértékben vesznek részt, a magyar lakosságnál jobban élnek, destruálnak, leszabotálják a magyar háborús erőfeszítéseket és veszedelmes kémközpontot tartanak fent, amelynek szálai Moszkváig, Londonig és New Yorkig terjednek. Hitler Adolf azért abban állapodott meg Horthy Miklós kormányzóval, hogy a magyarországi zsidóknak 18 éves kortól 60 éves korig Németországban munkaszolgálatot kell teljesíteniük. Ennek gyakorlati keresztülvitele érdekében máris megkezdték a magyar vidéki városok gettóinak kiürítését és lakóinak Németországba való szállítását. Pohl ,professzor' akkor igen higgadt hangon áttekintést adott azokról az intézkedésekről, amelyeket a német birodalmi kormány foganatosított a magyarországi zsidó lakosságnak Németországba tervezett áttelepítésével kapcsolatban. Kiemelte azt, hogy az áttelepítés humánus és emberséges szempontok szerint fog történni. A német birodalom területére érkező magyar zsidókat a német hadiiparban fogják foglalkoztatni, ugyanolyan feltételek mellett, mint a német vagy külföldi munkásokat. Ugyanazt az élelmezést és órabért fogják kapni. A magyar kormány zár alá veszi a zsidó javakat, amelyeket a háború végén hiánytalanul vissza fognak szolgáltatni az eredeti tulajdonosoknak, amikor egyúttal a zsidó kérdés is végleges megoldást fog nyerni. Hosszabban beszélt az alapítandó zsidó állam kilátásairól, ismertette ezzel összefüggésben a cionista elképzeléseket és végül pedig rámutatott arra, hogyha ezek a tervek közül egy sem volna világpolitikai realitások miatt megvalósítható, akkor a lengyel és az orosz területből kellene egy darab földet kihasítani a zsidó otthon céljaira. Pohl 'professzor' azután elárulta azt, hogy mi volt a magyar csoport meghívásának célja. Szerinte a meghívott csoport politikai világnézetében keresztmetszetét adja a magyar jobboldali társadalom érzéseinek és felfogásának. A német birodalmi kormány tudni szeretné, hogy a magyar nép miképp fog reagálni a tervezett zsidóellenes intézkedésekre. Tőlünk határozott és pozitív állásfoglalást vár. Itt az idő, amidőn a magyar nép helyrehozhatja a múltban elkövetett hibáját. A magyar nép indolenciája és közömbössége folytán zsidósodott el annyira Magyarország, úgy hogy az élethalál harcban álló tengelyhatalmak legnagyobb problémája - fejezte be Pohl ,professzor' igen szenvedélyes hangon fejtegetéseit. Pohl 'professzor' felszólítása igen kényes helyzetbe hozta a magyar csoportot. Egyik részről ekkor hallottunk először arról, hogy az 1944 március 18-i megbeszélésen Horthy kormányzó hozzájárult a magyarországi zsidóságnak németországi munkaszolgálatához. Állásfoglalásunkban tekintettel kellett lennünk Horthy Miklós államfői presztízsére. Másrészt ekkor szereztünk hiteles értesülést az eddig kósza hírként kezelt vidéki zsidódeportációkról. Végül realizálnunk kellett azt, hogy itt német részről a magyar ügyekbe való oly fokú beavatkozásról van szó, amely súlyosan sérti a magyar állam szuverenitását és mélységesen veszélyezteti Magyarország függetlenségét. Mindnyájunkra pedig mázsás súlyként nehezedett az a felismerés, hogy a joviális egyetemi tanár álarca mögé bújt Pohl 'professzor' azonos a Reichssicherheitsamt Pohl nevű osztályvezetőjével és SS generálisával, aki Németországban az élet-halál ura, akitől függ, hogy sértetlenül hazatérhetünk-e vagy pedig valamelyik német koncentrációs táborban fejezzük be németországi utunkat. Hubay Kálmán röviden informálta a magyar csoport németül nem beszélő tagjait Pohl ,professzor' közléseinek lényeges pontjairól, majd rövid tanácskozás után egyöntetűen visszautasítottuk a németeknek tervezett beleavatkozását a magyar belügyekbe. A magyar álláspont tolmácsolására pedig engem kértek fel. A német urak várakozással tekintettek ránk és kétségkívül igen élénk helyeslést vártak a magyar csoport tagjai részéről. Ahelyett azzal kezdtem felszólalásomat, hogy erélyesen visszautasítom Pohl ,professzor' azon szemrehányását, hogy Magyarország a magyar nép indolenciája következtében zsidósodott el ennyire. Igazuk van a németeknek abban, hogy mi jobban ismerjük a magyar népet, mint ők. A magyar nép lelkületére éppen fordítva hatnának a tervezett zsidóellenes intézkedések. Mártírokat látnának a zsidókban és ez sokkal inkább megrontaná a közhangulatot és ásná alá a harci szellemet, mint a zsidók suttogó propagandája és szubverzív működése. A zsidókérdés emellett elsősorban magyar kérdés. Ennek emberséges és becsületes megoldása nemcsak becsületkérdése Magyarországnak, hanem elsőszámú nemzeti érdeke is. Azért a magyar csoport az egész magyar nemzet nevében a leghatározottabban ellenzi azt, hogy magyar állampolgárok egy baráti, de mégis csak idegen hatalom fennhatósága alá kerüljenek, akár hosszabb, akár rövidebb időre. A német birodalomnak egyébként is semmi haszna nem lenne ebből a munkaszolgálatból, mert a magyar zsidóság zömében használhatatlan fizikai munkára, amellett nem is lesz hajlandó kényszer alatt becsületes munkát végezni. A német birodalom csak fokozná belső nehézségeit zsidó munkaszolgálatosoknak nagyszámú felhasználása folytán. A meghökkenést, melyet e felszólalásom kiváltott, fokozta még Gosztonyi képviselő hozzászólása. Rámutatott arra, hogy az un. magyar ,ellenállóknak' a Sicherheitsdienst részéről 1944 március 19-én történt letartóztatása súlyosan sértette a magyar állam szuverenitását. A legjobboldalibb körök is mélyen elítélték azt, hogy ezeket nem a magyar kormánynak adták át megfelelő eljárás megindítása céljából, hanem Németországba hozták őket. Csak 40 személyről volt szó és ennek a negyven személynek elhurcolása is erősen megrontotta a közhangulatot és súlyosan visszahatott a magyar nép németbarát érzelmeire. El lehet tehát képzelni, mi lenne a reakció, ha hatszázezer vagy akár kevesebb magyar állampolgárt engednének át idegen joghatóság alá. A német urak megrökönyödése tetőfokát érte el akkor, amikor Hubay Kálmán azt kérdezte, hogy hol vannak az elhurcolt magyarok. Mindenki Pohl 'professzorra' nézett és tőle várták az engedélyt, hogy a kérdésre válaszolhassanak. Pohl ,professzor' intett a fejével, erre a német birodalmi belügyminisztérium képviselője azt mondta, hogy a magyar ,ellenállók' a dachaui koncentrációs táborban vannak, ott az un. Prominenten-Blockban helyezték el őket, élelmezésük megfelelő.
Hubay Kálmán erre azzal a kéréssel állt elő, hogy ő meg akarja látogatni Dachauban Keresztes-Fischer Ferenc volt belügyminisztert, aki bár neki személyesen ellensége és politikai ellenfele, de éppen ezért meg akar győződni arról, hogy elhelyezése és ellátása megfelelő-e. Hubay Kálmán nem kapott választ. Oberstarbeitsführer Richter sietve feloszlatta a kínos hangulatban lefolyt összejövetelt. A német urak ezúttal is elszeparálódtak a magyaroktól.
A baráti ,terefere' a szálloda szalonjában folyt le. Pohl ,professzor' egy díványon foglalt helyet. Köréje csoportosultak a német urak. Pohl ,professzorral' szemben Hubay Kálmánnak és nekem kellett helyet foglalni egy karosszékben.
Németországi tartózkodásunk harmadik napján program szerint Eltvilleben a Müller féle pezsgőgyárat tekintettük meg. Az ebéd vége felé megjelent Pohl ,professzor', aki egy fekete Mercedes-Benz kocsin érkezett melyet egy SS altiszt vezetett. Pohl ,professzor' csak egy pohár pezsgőt fogadott el, ezt az egészségemre ürítette azzal a megjegyzéssel, hogy nem akart úgy elmenni, hogy búcsút ne vegyen attól a magyartól, aki legyőzte. Azután elmondta nekünk, hogy sokat gondolkozott azon, amit a magyarok mondtak, belátja, hogy sok bennünk a realitás, amit nem lehet minden további nélkül figyelmen kívül hagyni. Örült annak, hogy megismerkedhetett a magyar csoporttal, amely negatív állásfoglalásai ellenére pozitív módon járult hozzá a helyzet tisztázásához. Azután igen szívélyesen elbúcsúzott tőlünk.
Németországi tartózkodásunk negyedik napján engedélyt kaptam, hogy Bad Schwalbachba utazhassak a WELTDIENST központjának meglátogatására. Utazásomat egyébként a WELTDIENST főszerkesztője szorgalmazta, aki velem kívánta megbeszélni a német sajtó részére kiadandó kommünikék szövegét.
Bad Schwalbachba való érkezésem után a WELTDIENST főszerkesztője mindenek előtt elolvastatta velem azokat a jegyzőkönyveket, amelyeket korábbi hasonló találkozásokról felvettek. Kisült az, hogy a magyar csoport előtt svájci, svéd, orosz, lengyel, dán és francia csoportok kaptak hasonló meghívást Németországba. A magyar együttes előtt a franciákkal volt a németeknek találkozásuk. A francia csoportban a Vichy-i kormány több magas rangú tisztviselője is volt képviselve. Egyik csoport sem kifogásolta a német részről tervezett zsidóellenes intézkedéseket, a franciák egyenesen helyeselték azokat, ők a zsidóság teljes kiirtását követelték. Mindegyik nemzeti csoportban többen is igen szenvedélyes hangú előadást tartottak a zsidó kérdésről és úgy szólván összebeszélésszerűen kiemelték előadásaikban, hogy a zsidóság az élvezett egyenjogúságot, személyi és anyagi biztonságot szubverzív magatartással hálálta meg. A WELTDIENST főszerkesztője ezenkívül bemutatta nekem azon sajtóközlemények kivágatait, amelyek a korábbi csoportok németországi szereplésével foglalkoztak. A pártlapok szenzációs tálalásban hozták az elhangzott előadásokat. Ilyen sajtószenzációkkal a magyar csoport eddig nem szolgált, ellenkezőleg mindaz, ami eddig a magyar csoport részéről elhangzott, igazán nem kívánkozott a nyilvánosság elé. Több eshetőség latolgatása után a WELTDIENST főszerkesztője végül úgy határozott, hogy a német-magyar találkozásról egyelőre nem ad ki kommünikét a német sajtó számára. Később sem jelent meg semmi a német-magyar találkozásról a német sajtóban, mindössze a Weltdienst kőnyomatosa említette meg a találkozás száraz tényét egy félhasábos közleményben.
Éjjel 12 órakor, amikor már mindenki lepihent, jöttünk össze a szálloda szalonjában. Német részről jelen volt Oberstarbeitsführer Richter, Hauptamtsleiter Kaufmann, a birodalmi belügyminisztérium és a birodalmi igazságügyi minisztérium, a Reichssicherheitshauptamt képviselője és Dr. Heinz Ballensiefen. A megbeszélés szóvivője a német birodalmi belügyminisztérium képviselője volt. A szóvivő azzal nyitotta meg az ülést, hogy azért hívott meg bennünket erre a bizalmas megbeszélésre, hogy kifejtse előttünk azokat az okokat, amelyek a birodalmi kormányt a már ismertetett zsidóellenes intézkedések foganatosítására kényszerítik. Amit mond, az mindvégig bizalmas természetű és adjuk szavunkat, hogy erről nem fogunk beszélni. A német urak jelentették feletteseiknek a magyar álláspontot és a birodalmi kormány komoly mérlegelés tárgyává tette azt. Nem áll a birodalmi kormány érdekében, hogy a magyarok és németek közötti viszonyt elmérgesítse és a németellenes hangulatnak további tápot adjon. Azért eltekint a magyarországi zsidóknak további deportálásától. Ne gondoljuk azt, hogy a német birodalmi kormány kizárólag nyers és brutális zsidóellenességből tökélte el magát a zsidókérdés végleges rendezésére. A birodalmi kormány valóban fel kívánja használni a parlagon heverő zsidó munkaerőt. Ezenfelül prevenciós okokból is kívánja az európai zsidóságot Németországban koncentrálni. Az emigrált zsidók vezetik az ellenséges repülőgépeket a légitámadások alkalmával. A német városok védtelen lakosságának bombázása, foszforral való leöntése és eleven megégetése, mint általában a polgári lakossággal szemben alkalmazott légi terror a világzsidóság műve. A birodalmi kormány azért elhatározta, hogy a veszélyeztetett pontokra zsidókat fog koncentrálni, hadd bombázzák őket agyon fajtestvéreik. Továbbá túszként kívánják felhasználni a Németországba koncentrált zsidókat a háborúnak elvesztése esetére. Ha Németországnak pusztulnia kell akkor vele együtt fog pusztulni az európai zsidóság is. A fő vonásokban ezeket mondta a szóvivő 2 órás fejtegetései során. A fejtegetést többször félbeszakítottuk feltett kérdéseinkkel. Ezekre a birodalmi belügyminisztérium kiküldöttje mindenkor készségesen válaszolt. Tőlünk nem kívántak állásfoglalást, csupán véleményünkre voltak kíváncsiak. A következő két órában barátságos eszmecsere fejlődött ki közöttünk és a német urak között. Jobbára Hubay Kálmán vitte a szót. ő rámutatott a tervezett preventív intézkedéseknek várható kedvezőtlen világvisszhangjára. A zsidó világsajtó még vadabbul fog uszítani Németország ellen, még jobban fogja felkorbácsolni a szenvedélyeket és ezzel még inkább fogják erősíteni az ellenséges ellenállási szellemet. A tervezett intézkedések mindenképpen negatív eredményűek lesznek és visszahatásuk egyenesen katasztrofális lehet. A zsidóknak a veszélyes gócpontokon való koncentrálása nem fogja visszariasztani az ellenséges államokat és magát a zsidóságot sem, azoknak bombázásától. Ellenkezőleg még intenzívebben fogják folytatni a bombázásokat, a légitámadásokat, hiszen a világzsidóságnak eminens érdeke az, hogy a zsidó áldozatok számát szaporítsa, a zsidók szenvedéseit fokozza, mert ezeket az áldozatokat, ezeket a szenvedéseket jogcímül használhatja predomináló szerepének biztosítására. A világzsidóságnak alkalma lett volna németországi fajtestvéreit átmenteni, de semmit sem tett érdekükben, mert nem akarta kiadni a kezéből a jogcímet, hogy Németország és a nemzeti szocialista rendszer ellen uszíthasson. A niebelungeni hőskölteménybe illő elhatározás az, hogyha Németországnak pusztulnia kell, akkor pusztuljon vele együtt az európai zsidóság is. De gondoltak-e arra, hogy egy vesztett háború és a nemzeti szocialista rendszer összeroppanása után a német nép változatlanul megmarad, mert, hiszen nem lehet egy 80 milliós népet csak úgy egyszerűen kiirtani. Ekkor a német népnek kell a niebelungeni gesztus véres árát megfizetni. Azonkívül ki tudja előre, hogy mily körülmények között fog bekövetkezni a vég, lesz-e egyáltalában idő és alkalom a Németországba koncentrált zsidók kiirtására. Ebben az esetben megint csak a német nép lesz a szenvedő alany, mert az elhurcolt zsidók a német népen fogják megbosszulni az elszenvedett sérelmeket. S ez a bosszú kegyetlen lesz. Ő, bár hiszi és vallja, hogy a németek megnyerik a háborút, de politikai józanságuk megköveteli, hogy minden eshetőséggel számoljanak. A háború megnyerése szempontjából jobb az erőket a cél elérésére koncentrálni, mint szétfecsérelni kétes értékű zsidóellenes intézkedések keresztülerőszakolására. Egyszerűbb volna ezért a zsidó kérdés rendezését a háború végére hagyni. A német urak rendkívül komolyan hallgatták végig Hubay Kálmán fejtegetéseit és készségesen elismerték azt, hogy azok sok olyan szempontot tartalmaznak, amelyekre eddig nem gondoltak. Megígérték, hogy feletteseiket a legrészletesebben informálni fogják és nincs kétségük, hogy azok komoly mérlegelés tárgyává fogják tenni a kifejtett szempontokat. Azután örömüknek adtak kifejezést, hogy velünk megtarthatták ezt a hasznos és a németek szemszögéből értékes megbeszélést. Majd egész váratlanul Hubay Kálmánnak és nekem igen magas pozíciót ajánlottak fel arra az esetre, ha Németországban kívánunk maradni. Mindketten melegen megköszöntük az ajánlatot, de nem fogadtuk el.
Hajnali 4 órakor váltunk el igen meghitt barátságban. Amikor távozóban voltunk, a Reichssicherheitshauptamt képviselője Hubay után kiáltva azt mondta:
A németországi látogatás ezzel még nem zárult le, ennek a háború befejezése után még egy epilógusa volt.
Ha jól emlékszem 1945 őszén az amerikai katonai kormányzat által kreált bajor kormány törvénybe iktatta azt az amerikaiak által kidolgozott rendelkezést, amely ,Entnazifizierungsgesetz' név alatt ment át a köztudatba. Ez a törvény illetve rendelkezés egyrészt a ,Spruchkammer'-rendszer felállítására, bevezetésére és működésére vonatkozó irányelveket tartalmazta, másrészt a bűnös szervezetek és bűnösségi fokozatok fogalmát tisztázta. A törvényben egyenként voltak felsorolva a bűnös szervezetek, mint pl. a német vezérkar, a német nemzeti szocialista párt és annak különböző alorganizációja, az SS, Gestapo, Sicherheitsdienst, stb. Ezek közül - úgy hiszem - ötödik helyen volt megnevezve a Weltdienst. A WELTDIENST vezetői és osztályfőnökei a törvény szerint elsőfokú háborús bűnösökként voltak elbírálandók és befokozandók. Az amerikai katonai kormányzat által kiadott, Münchenben megjelenő ,Die Neue Zeitung' (ez volt a német nemzeti szocialista rendszernek uralomra jutásáig a bajor kommunista párt Münchenben megjelenő hivatalos orgánumának címe), amelyet a Völkische Beobachter nyomdájában nyomtak, egyik cikkében behatóan foglalkozott a nürnbergi tribunál elé kerülő bűnös náci szervezetek perének sorrendjével és ha jól emlékszem a közlemény a Weltdienst perének letárgyalását második helyen említette. Az első nürnbergi per tárgyalása idején felkeresett engem lakásomon egy a német nyelvet súlyos amerikai akcentussal beszélő investigátor. Nevét sajnos nem értettem, katonai rangját sem tudtam megállapítani, mert egy mindent elfedő katonai esőkabátot hordott. Többszöri megkérdezésemre sem volt hajlandó elárulni, melyik amerikai szervezetnek tagja. Mindvégig kihangsúlyozta, hogy a beszélgetés többé-kevésbé csak magán jellegű. Az investigátor elsőnek is azt kérdezte tőlem, hogy van-e tudomásom vagy sejtem-e, hol van a Weltdienst bizalmas anyaga elrejtve. Németországban rejtették-e el vagy külföldre vitték megőrzés végett? Az investigator nagy sajnálkozására nem tudtam felvilágosítással szolgálni. Azután a nürnbergi perekről kezdett beszélni, ennek folyamán azt szerette volna megtudni, hogy mi lesz a Weltdienst perének kihatása a világ köz? Véleményére. Én megmondtam őszintén, hogy a per nem fog nagy örömöt okozni a zsidóságnak. A Weltdienstnek perbe fogott emberei A védekezni fognak és minden bizonnyal produkálni fogják az Alliance Israelite Universellenek a németek által zsákmányolt bizalmas természetű iratait, amelyekből minden kétséget kizáró módon ki fog tűnni az, hogy a második világháborút a világzsidóság robbantotta ki illetve szorgalmazta. A vádlottak kénytelenek megnevezni az amerikai, angol délafrikai, svéd, stb. politikusokat, államférfiakat, katonákat, akik a Weltdienstet támogatták a felvilágosító munkájában. Ezek a leleplezések nemcsak a tekintetbe jövő államok részére lesznek kínosak, hanem súlyosan fogják kompromittálni a zsidóságot is. Az investigator figyelmesen végighallgatott és kiemelte, hogy ez az ő véleménye is, ezért örül annak, hogy ezt más szájából is hallja. Azután szívélyesen elbúcsúzott tőlem azzal, hogy majd hallat magáról. Németországi tartózkodásom alatt nem találkoztam vele többet. 1948-ban Frankfurtban találkoztam a Weltdienst egyik szerkesztőjével. Ez a következőket mondta: A Weltdienst az előnyomuló angol csapatok elől Thüringiába tért ki. Magával vitt mintegy 20 láda archivális anyagot. A bizalmas természetű és pótolhatatlan anyagot már korábban egy semleges országban helyezték el. Neuhausen nevű községben érték utol a kitérő Weltdienstet az előnyomuló amerikaiak. Az anyagot otthagyva a Weltdienst alkalmazottai széjjelszéledtek. A szerkesztőség egy része Erfurtba kerül, ahol orosz fogságba estek. Amikor az oroszok megtudták, hogy a Weltdienst szerkesztőiről van szó, nagyon udvariasan kezelték és kitűnően látták el, de állandóan kikérdezték. A Weltdienst működésének minden mozzanata érdekelte az oroszokat. Hat heti kihallgatás után az oroszok azzal a meglepő ajánlattal álltak elő, hogy állítsuk fel újból a Weltdienstet és adjuk ki a 16 nyelven megjelenő kőnyomatosukat. A szovjet katonai kormányzat minden kívánt összeget rendelkezésünkre bocsát, mindent megtesz, hogy a korábbi alkalmazottakat felkutassa és garantálja, hogy a Weltdienst az eddigi elvek szerint folytathassa működését. A szerkesztők azonban nem fogadták el ezt az ajánlatot, amire letartóztatták őket. Mintegy 8 hónapig voltak letartóztatásban, ezen. idő alatt egyik helyről a másikra vitték és mindenütt a legaprólékosabban kihallgatták őket. Végül szabadon engedték őket és lehetővé tették számukra, hogy az angol-amerikai megszállott zónába távozhassanak. Valamivel későbben a Weltdienst skandináv osztályának volt vezetőjével találkoztam, aki a következőket mondotta: Amikor a Neuhausenba bevonuló amerikai hadseregrészleg megtudta, hogy a Weltdienst anyaga és alkalmazottjainak egy része van ott, békében hagyták és nem törődtek velük. Néhány nappal későbben azonban egy katonai csoport érkezett meg autókkal, ennek a csoportnak minden tagja zsidó volt. Ezek sietve rakták autókra a Weltdienst ládáit és elhajtottak. A Weltdienst tagjait azonban nem fogták le, nem is hallgatták ki, legnagyobb részük az első alkalommal Frankfurt a/M.-ba tért vissza. Ugyancsak ő mesélte, hogy a Weltdienst volt vezetője rövid ideig letartóztatásban volt. Ezen idő alatt állítólag többször kihallgatták. Azonban hamarosan szabadon engedték és utána a francia zónába, illetve a Saar-vidékre távozott.
A WELTDIENST nem került a nürnbergi tribunál elé, alkalmazottjai és vezetői ellen sem indítottak meg eljárást s a ,Spruchkammerok' is ,unbelastet'-nek minősítették őket a nácitlanítási eljárás folyamán, ha nem voltak a német nemzeti szocialista párt tagjai. S az alkalmazottak legnagyobb részben nem voltak párttagok. Feltűnő volt, hogy több Weltdienst alkalmazott az amerikai katonai megszálló hatóságoknál kapott állást jelentős poszton, még feltűnőbb volt az, hogy az amerikai osztály amerikai állampolgárságú osztályvezetőjét, Malan volt délafrikai miniszterelnöknek angol állampolgárságú kiküldöttjét, valamint a többi nem német állampolgárságú alkalmazottat hazájukba való visszatérésük után nem fogták hazaárulás címén perbe, ellenük soha semmiféle eljárás nem indult meg, holott az egész háború alatt Németországban tartózkodtak és részt vettek a zsidóellenes felvilágosító munkában."
ÉS A MUNKASZOLGÁLATOSOK?
A magyarországi zsidókérdésnek volt még egy másik része, az Úgynevezett munkaszolgálatosok problémája.
A felelet lényegtelen. A honvédelmi munkaszolgálatot a szabadon, német befolyástól mentesen megválasztott - mint ma mondanák - demokratikus országgyűlés szavazta meg az 1939:11 t.c., tehát az úgynevezett honvédelmi törvény keretében. Ez kimondotta, hogy a zsidók a m. kir. honvédség keretében fegyveres szolgálatot nem teljesíthetnek, ezzel szemben honvédelmi munkára vannak kötelezve. Ebben semmiféle barbárság nem volt, legfeljebb, mint Amerikában mondanák, bizonyos méretű "diszkrimináció". Azonban ez a diszkrimináció fennállott magával a magyar néppel szemben is. Nevezetesen ugyanez a honvédelmi törvény munkaszolgálatra kötelezte azokat a magyarokat is, akik bármi okból nem voltak alkalmasak fegyveres szolgálatra. A légvédelemnél, a romeltakarításnál s egyéb közérdekű munkáknál szolgálatra volt kötelezve minden magyar állampolgár, tekintet nélkül arra, hogy magyar, német, rutén vagy éppen zsidó volt. A vonatcsapatok magyar legénységének nagy része, például a hajtók, híradó- és vonatcsapatok emberei fegyvertelenül mentek normális körülmények között is a frontra. Fegyvertelen munkaszolgálatot teljesítettek többek között a Todt-féle munkaszolgálat német munkásai, a bulgár trudovákok, s - ismételjük - maguk a magyarok is. A magyarországi zsidókat azonban, ha fegyvertelenül is, de nem a frontra, nem a harctérre, hanem a frontvonal mögé küldötték. Rendszerint a harcoló arcvonaltól jelentős távolságban végeztek rakodási, útjavítási munkákat. A "barbárnak" nevezett honvédelmi törvény egyenesen megkímélte a magyarországi zsidó ifjúság életét. Míg a magyar bakának életével, vérével kellett helytállania hazájáért, addig Magyarország a maga zsidó állampolgáraitól a hazafias kötelességteljesítésnek a minimumát, a munkát követelte meg. Igaz, hogy a voronyezsi frontáttörés után, midőn a Keleten harcoló szövetségesek frontja összeomlott és a szovjet csapatok igen rövid idő alatt hatalmas térnyereségre tettek szert, elfogtak nagyszámú munkaszolgálatos zsidót is, akik jóval a front mögött dolgoztak. Azonban abban a lapban, amely az OSS magyar osztálya vezetőjének könyvet reklámozza, ezeket olvassuk: "Így pusztították el Hruscsovék Szibériában a Hitler gázkamrájától megmenekült harmincezer zsidó MUSz-ost". Tehát a magyar honvédelmi törvény, a "gyalázatos barbárság" mégis jó volt arra, hogy a zsidó fiatalság Hitler gázkamráitól megmeneküljön. Mert meg is menekült!
A hála és a fizetség, amit a magyarság mindezért kapott, rettenetes volt. Mert ismét csak a zsidóság egyik legmeggyőződöttebb barátjának és védelmezőjének, Sulyok Dezsőnek könyvére hivatkozunk.
Azonban, hogy ne essünk az "antiszemitizmus" vádjába, ideiktatjuk a Hatikva című buenos airesi magyar nyelvű cionista lap egy cikkét, amelyet Dénes Béla tel avivi magyarországi zsidó orvos írt válaszképpen egy másik cikkre. Dr. Dénes Béla az ÁVO-nak, a magyar GPU-nak, első rabfőorvosa lett, miután a cionista perben elítélték. Ebben az újságcikkében sok egyéb érdekesség mellett szóról-szóra a következőket mondja:
Elmondja azután, hogy szabadulása után beszélt fegyházban ült románokkal, lengyelekkel.
Ezeket az emberiesség ellen valóban elkövetett bűnöket, amelyeket Michener, Macartney professzor, hiteles tanuk, tényleírások százai bizonyítanak, nem büntették meg Nürnbergben, sem a budapesti népbíróságon. Amott a bizonyítás nem történt meg, csupán az ítéletvégrehajtás. Emitt eddig csak bizonyítás folyt, de az ítéletvégrehajtás - egyelőre elmaradt. Az emberiesség ellen elkövetett bűnök egyikében sem volt bűnös sem a magyar vezető réteg, sem egyetlen magyar "háborús bűnös". A történelmi tények mutatják, hogy Horthy Miklós kormányzó népe szabadságát, Magyarország szuverenitását áldozta fel azért, hogy megmentse Magyarország zsidó polgárait és inkább a német megszállást vállalta, mint azt, hogy magunk hajtsuk végre a Hitler által kívánt intézkedéseket. A deportációt csak a Hitler által diktált kényszer alatt hajtotta végre a már megszállott Magyarország. Auschwitzról nem tudott senki. De ha tudott volna is, mit lehetett tenni? Mivel tudták megvédeni a hollandok, franciák, belgák a maguk zsidó kisebbségét? Megszállott országok és azok vezetői rendszerint nem urak saját hazájukban.
A megszállás, a közelítő front, majd az összeomlás zűrzavarában itt-ott történtek kilengések, talán egyes alantas beosztottak kegyetlenkedtek is. Azonban Szálasi Ferenc rövid úton főbe lövette azokat az aszódi javítóintézetből kiszabadult suhancokat, akik zsidókat öltek meg és raboltak ki. Eisenhower ötcsillagos generális viszont, állapítsuk meg, nem lövette főbe azokat, akik magyarokkal kegyetlenkedtek és magyarokat raboltak ki, amerikai egyenruhában.
AZOK ÁTKOZOTT GYILKOSOK VALAMENNYIEN
Imrédy Béla miniszterelnök népbírósági tárgyalása. Népügyésze Sulyok Dezső, jelenlegi emigráns politikus volt.
Hazaszállították Málnási Ödön professzort, a magyar történelemtudomány egyik kiválóságát, akit a budapesti népbíróság is csupán hét bolsevistaellenes cikke miatt tudott nagy nehezen hét évi börtönre ítélni. Édesapját csupán a Málnási-név miatt az egri börtönben verte halálra a GPU. Hazaadták az OSS pribékjei Gyertyánfi Kornél prágai főkonzult, akit a népbírák csupán "állásvállalás" címén ítéltek két és félévi fegyházra. Kiadták Temesváry Lászlót, a Nemzeti Bank utolsó törvényes igazgatóját s életfogytiglani fegyházra ítélték, miközben Hjalmar Schachtot a nürnbergi bíróság felmentette, noha Schacht politikai állást töltött be a Hitler-uralom alatt, míg Temesváry László olyan politikamentes intézményt vezetett, amelynek a világon semmi köze nem lehetett a nürnbergi jogban megfogalmazott négy ponthoz. Andreánszky Jenő államtitkárt letartóztatták, de súlyos betegsége miatt nem tudták haza szállítani. Így helyette ápolónői egyenruhában a feleségét vitték haza. Miért?
És itt következik a legklasszikusabb bizonyíték arra, hogy az OSS-be egy chicagóinál rosszabb nívójú gang épült be.
Majdnem ilyen jellemző az OSS magyar gangjének gesztióira az úgynevezett irlbachi arany szörnyű históriája. Itt arról volt szó, hogy a győriek menekültvonatához csatoltak volna egy vagont, amelyben a pénzügyi igazgatóság által lefoglalt és gondosan leltározott zsidó vagyont szállították volna külföldre. A legenda szerint ebben a vagonban három és fél mázsa aranyékszer lett volna. A bajorországi Irlbachba menekült magyarok között mindenféle mendemonda járt arról, hogy ez az aranytömeg egy irlbachi malomban van elrejtve. Voltak, akik esküdtek rá, hogy az aranyat személyesen látták. Akadtak, akik azt követelték, hogy azt a nyomorgó menekültek segélyezésére használják fel. Csaknem száz százalékig bizonyos azonban, hogy Irlbachban soha sem volt arany, mert azt a vagont, amelyben lett volna, az egyik osztrák állomáson az osztrák vasúti személyzet leakasztotta a menekültvonatról anélkül, hogy tudta volna, mi lehet abban. A magyarok fecsegése és egy-két személy árulása következtében a legenda híre eljutott az OSS fülébe is. Erre azonnal nagyobb különítmény jelent meg. A Himler-nyomozók nem tudtak ugyan semmiféle parancsot felmutatni, de 12 irlbachi magyart letartóztattak, internáltak és csupán azokat engedték szabadon, akik érdekében egy megvesztegetett német kommunista közbelépett. Ezzel szemben a kolónia választott vezetőjét, dr. Szathmáry Zoltánt, aki mindössze két hétig volt Zemplén-vármegye főispánja, letartóztatták, annak ellenére, hogy még a népbírósági listákon sem szerepelt. Az OSS sötét emberei aztán kiadták a magyarországi kommunistáknak, akik rövid úton felkötötték. Neki volt valójában a legnagyobb bűne. Azért harcolt, hogyha valóban van Irlbachban magyar arany, azt adják át - de ne a CIC-nek vagy az OSS-nek, hanem - az amerikai kincsmegőrzőnek. Egy Horváth nevű Győr megyei segédjegyzőt, aki tudott az arany állítólagos rejtekhelyéről, arra kényszerítették, hogy feleségével együtt egy hazaszállító szerelvénnyel térjen haza. Valakik sehogy sem akarták, hogy az amerikai kincsmegőrzőknek adják át az aranyat. Horváthról aztán az a hír érkezett Irlbachba, hogy odahaza, mint háborús bűnöst, rövid úton felakasztották. Az OSS magyar osztálya táján jól tudták, hogy a tanút kell megölni és nem a tettest.
Az ügy kapcsán ki akartak szolgáltatni még egy ismert magyar orvost is, akit azonban a regensburgi Military Gouvemement parancsnoka - aki valóságos és nem naturalizált amerikai volt - ezzel nyugtatott meg:
De nemcsak gyilkosokból állott ez az OSS-gang, hanem tolvajokból, rablókból, szadistákból is. Erre vonatkozólag érdemes elolvasni John Gheorge román tábornok, később berlini román követ, majd "háborús bűnös" "Automatic Arrest" című könyvét, amely a német Druffel-Verlag kiadásában jelent meg. John Gheorge tábornok részletesen leírja, hogy véletlenség folytán került 1945 májusában az ötzli Alpokba, nem messze Ötzl falucskától, ahol Bárdossy László is lakott. Együtt fogták el őket, együtt kerültek az OSS és a CIC fogságába. Tőle egy OSS hadnagy elvette utolsó aktatáskáját is, amelyben borotvakészlete és egyéb toilette cikkei voltak. Bárdossy László, aki feleségével együtt került az innsbrucki Grauen Bárbe, az OSS, illetőleg a CIC egyik főhadiszállására, elpanaszolta neki, hogy csak egyetlen táskát hozhatott magával. Később Bárdossyt, feleségétől elválasztva, Gheorgeval nyitott teherautón, durva bánásmód mellett szállították Augsburgba, a Seventhy Army Interrogation Centerbe.
Tízezer márkáját tőle is nyomban elvették. Míg személyi adatainak felvétele tartott, látta, hogy az OSS-legények mint osztozkodnak a halomba dobált, rabolt holmik fölött.
Az OSS-nek nemcsak magyar, hanem úgy látszik "román osztályát" is csak az a kérdés érdekelte, hogy kitől mit lehet rabolni. John Gheorge tábornoknak nem volt aranya, így hát nem is lett háborús bűnös és később elbocsátották.
Horthy Dona, a volt kormányzó hősi halált halt fiának özvegye, leszaladt a lépcsőn, hogy tárt karokkal fogadja az amerikai tisztet. Az ő fiatalos lelkesedése - ha tetszik naivitása - általánosan ismert volt.
A KIBŐVÍTETT NÜRNBERGI TÖRVÉNYEK
Az amerikai OSS vezetőjének azért volt sürgős a magyar mártírok kiszolgáltatása, mert maga is tudta, hogy ezek a nürnbergi jog szerint semmiképpen nem volnának megbüntethetők. Túl a vasfüggönyön azonban egy másik "jog" született. Úgy hívták ezt: népbírósági törvény. Ez a törvény a bolsevista genocidum, a biológiai osztályharc szüleménye volt: a jogtalanságnak, törvénytelenségnek, népirtásnak, rablásnak törvény alakba öltöztetett ördögi komplexuma, amely Justicia talárjába akarta takarni a nemzetek megsemmisítését.
A jelen rendeletben körülírt bűncselekmények az esetben is büntethetők, - hangzik az első paragrafus - ha a cselekmény a rendelet életbeléptekor már befejeztetett s a cselekmény befejezésének időpontjában fent állott rendelkezések alapján ez büntethető nem volt."
A népbírósági törvény szerint büntetni lehetett azt, aki a "fasiszta" kormányoknál állást, kinevezést, előléptetést fogadott el, aki valamelyik újság munkatársaként "cikkeivel meghosszabbította a háborút" vagy aki nem tiltakozott, mikor a Gestapó egy zsidót elhurcolt. Megtörtént, hogy hat hónapi börtönre ítéltek egy asszonyt, mert "mosolygott" az egyik zsidó transzport elszállításánál.
Dohnányi Ernőt, a világhírű magyar zongoraművészt, aki jelenleg a Florida University tanára, azért nyilvánították háborús bűnösnek, mert véletlenül együtt volt lefényképezve Magyarország Nemzetvezetőjével, Szálasi Ferenccel.
A bolsevizmus - beleértve az OSS magyar osztályát is - ürügyekkel öl. A budapesti háborús bűnös listákon, amelyek alapján Martin Himler és gangje dolgozott ilyen ürügyek szerepeltek:
A mindenütt nyilvánosságra hozott listákon szerepeltek ilyen vádak is: "Dr. Ember Sándor képviselő a Horthy Miklós repülőalap (vitorlázó repülők) elnöke volt. - Dr. Kibédi Varga Lajos már 1919-ben követelte a numerus clausust. - Katonka Mária a nyilas propagandaminiszter mellett tisztviselőnő volt." Háborús főbűnösként szerepelt például Bornemisza Gábor azért, mert a hivatalos kikérő jegyzék szerint a Virradat című uszító hétfői újsághoz egy zsidó származású budapesti mozistól kért kölcsön 30.000 pengőt. Himler Mártonék ezt a háborús "főbűnöst" is letartóztatták, csupán egy amerikai - és nem hozzájuk tartozó - kapitány bocsátotta el azzal, hogy ilyen nevetséges vádak alapján nem lehet embereket a biztos halálba küldeni.
"Kurt Brunhoff - mondja ugyanez a kikérő lista - a budapesti német követség sajtóattaséja volt." Ugyanez a Brunhoff Kurt ma a demokratikus Nyugat-Németországban igen magas diplomáciai állásban dolgozik, azonban, ha Himlerék keze eléri, Budapesten bizonyosan fel is akasztják. "Liszt Nándor költeményeivel már 1930-ban a náci propaganda szolgálatába állt." "Csicsery-Rónai István képviselő Imrédy egyik leglelkesebb barátja volt." "Dr. Csilléry András volt miniszter, fogorvos, egyetemi tanár Wolff Károly egyik leghírhedtebb kereszténypárti (!) politikusa volt." Tegyük hozzá, hogy Wolff Károly már jóval a második világháború kitörése előtt meghalt. Dr. Dörei Ferenc 1944 végén Magyaróvárott a nyilas rádió kommentátora volt. Ugyanez a Dörei ma a Free Europe Rádiónál amerikai szolgálatban áll. Sámy Zoltán zeneszerző az Operaház nyilas igazgatójaként a háborús erőfeszítést szolgálta - még azután is, hogy 1944 telén Szombathelyen meghalt.
Az úgynevezett háborús bűnös-listákról még számtalan ilyen gyilkos csodabogarat sorolhatnánk fel. Ennyi példa is elég azonban annak bizonyítására, hogy mindazok a bűnök, amelyeket a post facto jog alapján akartak büntetni, egyáltalán nem voltak bűnök, még a nürnbergi törvények szerint sem. Olyan ürügyekkel, hogy "cikkeivel meghosszabbította a háborút" fel lehetett volna akasztani Walter Lippmannt és Mr. Sulzbergert is, ha történetesen Amerika veszti el a háborút. De hogy a két-háromezer példányban megjelenő Ceglédi Hírlap munkatársa miért lehetett háborús bűnös, azt nem sejtheti sem Jackson főbíró, sem az OSS. Gyakorlatilag azonban Európában és szerte a világon háborús és népellenes bűnös volt mindenki, aki a hazáját szolgálta, aki a nemzete iránti hűséget, a katonai és állampolgári esküt nem szegte meg. Jó állampolgárok, hű hazafiak és becsületes amerikaiak - e himleri mérce alá állítva - a Julius és Ethel Rosenbergek, a Klaus Fuchsok, az atomkémek és persze - Himler Márton voltak.
Az OSS magyar osztálya mesterien próbálta összekavarni a nürnbergi jogot a népbírósági joggal, az amerikai demokratikus jogot a bolsevista jogtalansággal. Az OSS magyar osztályának vezetője amerikai hazája ellen azzal követte el a legbecstelenebb árulást, mikor hazugságaival megtévesztette Jackson főbírót s ezzel Amerika legfőbb bíráját is hozzá akarta kompromittálni a bolseviki gyilkos joghoz.
KRYPTOKOMMUNISTA A BÍRÓI SZÉKBEN
Az emberiesség ellen elkövetett bűnökben tehát egyetlen magyart sem lehetett bűnösnek találni. Az OSS és a pesti népbíróság olyan "háborús bűnöket" találtak ki, amelyek a nürnbergi jog szerint sem voltak büntethetők. Arról nem is beszélünk, hogy ezek a vádak is hamisak, hazugok voltak. Az OSS keze közé került magyarokra úgy áradtak ezek a barbár kommunista eredetű hazugságok, mint egy rettentő gátszakadás árvize, amely ellen nem volt védekezés.
A vad hazugságoknak, tudatosan inszinuált aljasságoknak olyan hátborzongató gyűjteménye ez, ami mindennél jobban mutatja, hogy ha netalán az OSS magyar vezetője nem is viselt kommunista pártjelvényt, a bolsevizmus szellemének, nívótlanságának, kegyetlenségének, ostobaságának s aljas lelkűségének legalább olyan prototípusa volt, mint Péter Gábor kollégája, a budapesti GPU véreskezű hóhéra, aki szomorú világhírnévre emelkedett.
A magyar tragédia egyik legkiemelkedőbb eseménye a kassai bombázás, mert Magyarországot ezen keresztül minősítették "háborús bűnösnek". A formula akkor is rendkívül egyszerű volt: Magyarország felségterületét a "vezérkar kérésére" német repülőgépek bombázták, tehát Magyarország tulajdonképpen támadó volt a Szovjetunióval szemben. Az OSS magyar osztálya kivételével azonban soha, még a legőrültebb szovjet-agyban sem merült fel az a feltételezés, hogy Kassát Bárdossy bombáztatta volna, vagy titokban a honvéd vezérkar kérte volna a németeket a bombázásra. Ezt a mesét nem is az angolszász propaganda indította útnak, hanem az a 'kicsiny, nem magyarokból álló budapesti csoport, főként marxisták és kommunisták, kiknek érdekük volt, hogy Magyarország már a szovjet elleni háború első napjaiban, mint megbélyegzett háborús bűnös és támadó lépjen be. Ezért pontosan a Magyar Nemzet, ezeknek a hazafiatlan csoportocskáknak legsunyibb lapja, röpítette fel a hírt, hogy Kassát "orosz felségjelekkel ellátott repülőgépek" bombázták. A Szovjetuniót előre igazolni kellett, hogy az nem támad. Legfeljebb akkor látszik támadónak, ha valamely gépeket orosz felségjelekkel "látnak el".
Kassára 1941 június 26-án, négy nappal a német-szovjet háború kitörése után hulltak az orosz bombák.
A zűrzavar, amely ebben a kérdésben elsősorban magyar körökben uralkodott, káros volt, mert végeredményében az egész országot keverte hamis látszatokba, arról nem is beszélve, hogy ezek a suttogások a hadba lépés első pillanatában igyekeztek megrontani a magyar-német szövetségi jó viszonyt.
- Szamárság! Nem látjátok, hogy német repülők! A következő pillanatban azonban a kassai főutcán békésen sétáló vasárnapi tömegre és polgári lakóházakra, valamint a postapalotára hullani kezdtek a szovjet bombák. Tűzbe, lángba, halálhörgésbe fúlt Kassa főutcája. Alulról ezrek és ezrek látták, hogy a gépeken orosz felségjelvény van és nemcsak a felségjel orosz, hanem a gépek formája, alakja is rendkívüli mértékben elüt a németekétől. A korzón tartózkodó katonák, többek között a repülőalakulat tagjai is látták ezt.
A honvéd vezérkar főnöke nyomban elrendelte a vizsgálatot és a légügyi szakértők által lefolytatott rendkívül alapos vizsgálat megállapította, hogy a ledobott bombák orosz eredetűek voltak. Rajtuk volt a leningrádi gyár cirillbetűs márkája. Bármilyen remekül és villámgyorsan dolgozott is a német hadsereg, egyenesen elképzelhetetlen, hogy egy hirtelen megindult óriási háború első három napja alatt orosz bombákat szerezhettek volna, orosz felségjelvényű repülőgépeket festhettek volna át s még arról is intézkedhették volna, hogy ezeket a gépeket Kassára irányítsák és a várost velük bombáztassák. Ilyen ostoba kalandra a német vezérkar nem vállalkozhatott még akkor sem, ha Hitler Magyarországot háborúba akarja kényszeríteni. Elvégre, ha Krudy ezredesnek helyén van a feje és szíve, a kitűnő magyar vadászrepülők ezt a nyomorúságos két gépet le is lőhették volna és akkor - amennyiben megállapítják német mivoltukat - olyan világbotrány keletkezik, amely esetleg épp az állítólagos célt keresztezi és Németország ellen sodorja háborúba Magyarországot.
Egyébként is az egyik fel nem robbant szovjet bombát külön kis emlékoszlopra beépítették a kassai főposta előtt. Egyetlen szempillantásra száz- és százezrek állapíthatták meg, hogy orosz bomba volt.
A titkot már régen megfejtette a magyar katonai felderítés, amelyre hivatkozik Macartney professzor is. Macartney szerint Kassit azok az Iglóról felszállt cseh és esetleg szlovák repülők bombázták, akik Szlovákiának a hadbalépése hírére bombáikat Kassára dobva Oroszországba repültek. A Pesti Hírlap 1942 július 26-i számában megjelent egy haditudósító közlése. A cikkírónak dnyepropetrovszki szállásadója elmondotta, hogy korábban egy Ondrej Andele nevű cseh származású szovjet repülőtiszt volt nála elszállásolva s az maga állította, hogy részt vett Kassa bombázásában. Az angol történelemtudós is megállapítja, hogy ez a legvalószínűbb lehetőség. Ha a cui prodest ősi elvét tekintjük, akkor ez nemcsak lehetőség, hanem az egyedüli bizonyosság. Oroszországnak talán nem volt érdeke, hogy Magyarországban már 1941 júniusában még egy ellenséget szerezzen magának. Németországnak - miután az Antikomintern egyezményt és a háromhatalmi paktumot már úgyis aláírta Teleki Pál - nem volt szüksége rá, hogy a kassai bombázás olcsó és veszélyes trükkjéhez folyamodjék, de érdekük volt a fanatikus csehszlovákoknak, hogy Oroszország ellen háborúba rántsák Magyarországot, de legalább is Kassán álljanak bosszút a bécsi döntésért.
A glasenbachi bírói székben azonban egy veszedelmes bolsevista lélek ült s így fejezte be Bárdossy kihallgatását:
- Ellenségeimet a sírban szeretem látni! - mondotta Rákosi Mátyás.
AMIKOR BŰN A "ZSIDÓ SZÁRMAZÁS
A mártírgyalázásnak és a legsötétebb bolseviki alantasságnak jellemző kérdése az, amit ezután az OSS feltesz Imrédy Bélának:
De nem felelte, mert akkor már régen keze között volt az a nyilatkozat, amelyet a legilletékesebb felkért személyek adtak ki s amely 1944 június 15-én megjelent több magyar lapban, így az Egyedül Vagyunkban is. Imrédy Béla származására vonatkozólag annak idején a 8 órai Újság és a Magyar Nemzet, a feloszlatott szeszkartell pénzén indítottak nagy hajszát s egyik német anyakönyvi hivatal súlyos megvesztegetésével produkáltak egy hamis keresztlevelet, amely miatt Imrédy Béla lemondott. Ezt az ügyet azonban barátai véglegesen tisztázták. Íme a nyilatkozat: "A közelmúltban úgy Budapesten, mint az ország különböző helyein ismeretlenek által, ismeretlen helyen kiadott gyalázkodó röpiratok jelentek meg vitéz Imrédy Béla közgazdasági miniszter származásáról. Ez a politikai vádaskodás súlyosan sérti a nemzeti érdekeket és éppen ezért vitéz Imrédy Béla felkérésére alulírottak feladatuk komolyságának teljes tudatában és a rendelkezésükre bocsátott összes származási iratok alapos megvizsgálása után a következőket jelentik ki a magyar közvélemény nyilvánossága előtt: 1. Vitéz Imrédy Béla 1939 februárjában miniszterelnöki állásáról való lemondása napján, anélkül, hogy dédszüleinek származására vonatkozó összes iratokat beszerezte és megvizsgálhatta volna, egyedül politikai ellenfelei által produkált állítólagos bizonyítékok alapján közölte a nyilvánossággal, hogy ezek az adatok arra mutatnak, hogy nyolc dédszülője közül az egyik, egy dédapa, 1814-ben - tehát 125 évvel ezelőtt - hétesztendős korában keresztelkedett ki. Vitéz Imrédy Béla csak ezen kijelentése után indította meg az eljárást a dédszülei származására vonatkozó összes iratok hivatalos beszerzésére. A hivatalos helyről megküldött és vitéz Imrédy Béla által rendelkezésünkre bocsátott összes iratok alapján megállapítjuk, hogy a volt miniszterelnök 1949 februárjában tett származási bejelentése téves és félrevezető adatokon alapult. Vitéz Imrédy Bélának erről a Szudétaföldön, 1807-ben született dédapjáról a leszármazás kutatására egyedül illetékes német hatóság, a birodalmi anyakönyvi hivatalok mellett felállított Reichssippenamt Nr. I. 1. (X) 1. 3. (42) számú bizonyítványa leszögezi, hogy sem az illető dédszülőről, sem annak bármely őséről nem állapítható meg, hogy zsidó vagy zsidóvérű lett volna. 2. Vitéz Imrédy Béla négy nagyszülőjének eredeti keresztlevelei, házasságkötési iratai és a többi hét dédszülő leszármazásának iratai minden kétséget kizárólag igazolják a dédszülők tiszta keresztény származását.
3. Külön említjük meg, hogy a névtelen rágalmazók által ismételten emlegetett Vajkay (Zenger) családnak, Imrédy anyai ősei egyik ágának leszármazási okiratait megvizsgáltuk és a hiteles okiratokból két és félszázadra visszamenően megállapítottuk, hogy az Regensburg mellől származó, tiszta keresztény őstermelő család.
Talán kissé különösnek tűnik fel, hogy annyi sok év után a régen hatályon kívül helyezett fajelmélettel kapcsolatban közlünk itt egy dokumentumot. Azonban itt volt az a pont, ahol a nemzet testébe ékelődött idegen erő éket akart verni magyar és magyar közé, egymás ellen akarta uszítani az ország akkori államfőjét és miniszterelnökét, aki egyébként Horthy Miklós leghívebb emberei közé tartozott.
Azonban semmi esetre sem felelt így. Mert a mártír Imrédy Béla családjának birtokában megvannak vitéz Imrédy Béla feljegyzései, amelyek többek között arról a kormányzói kihallgatásról is szólnak, melynek során 1944 március 19-én a Hitlertől visszatért kormányzó fogadta Imrédyt.
"A német követ (mondotta a kormányzó Imrédynek) ismételt megbeszélései során az én személyemet ajánlotta miniszterelnöki kinevezésre. A maga részéről képességeimet ismeri és megbízik hazafiságomban. Ezért akceptálna is engem, de nem találja szerencsésnek a megoldást, mert egyrészt kisebbségi kormány lennénk és alkotmányunk szerint, amelyre esküt tett, a parlament többségének bizalma szükséges a kormányzáshoz, másrészt pedig azért, mert - ekkor közel hajolt hozzám és meggyőződéssel mondotta - senki a világon le nem vehetné rólam, hogy én hoztam be a németeket. Már pedig ettől engem ő meg akar óvni." (Magyarok Útja, 1955 karácsony.)
A népbírósági tárgyaláson minden áron rá akarták sütni Imrédy Bélára, hogy;
Sulyok Dezső politikai ügyész, Horváth Zoltán népügyész, Szél és Feleki népbírák számos kérdése és kijelentése az 1945 november 14-16-án tartott tárgyalási napokon mindezeket a látszatokat akarták erősíteni az akkori közvéleményben. Imrédy sajátmagának készült feljegyzései ezzel szemben bebizonyítják:
De Imrédy kényes erkölcsi magatartását a német megszállókkal szemben két másik kimentett és birtokunkba került dokumentum is mutatja. Az egyik a Weiss Manfred-műveknek a németek által történt elrablása után Sztójay miniszterelnökhöz intézett levele, melyben azonnali intézkedést kér és előre bejelenti, hogy lemondásra készül a pár nappal előtte vállalt gazdasági miniszteri tárcáról. A másik Winckelmann tábornok magyarországi SS-főparancsnok levele Jaross Andorhoz, melyben tiltakozik a Keleti Front Bajtársi Szövetség terve ellen. A népbíróság persze az ilyen döntő bizonyítékok nyilvánosságra hozatalát mellőzte. Ismeretes, hogy a német megszállást irányító SS-parancsnokságnak volt egy fiókszerve, az úgynevezett Becker-Stab. Ez a szervezet foganatosította a megszállás közgazdasági intézkedéseit. A Becker-Stab a magyar kormány és a magyar hatóságok háta mögött kötött megállapodást pár nappal azután, hogy Imrédy Béla néhány hívével a közvélemény nyomására mégis belépett a Sztójay-kormányba, a Weiss Manfréd-vagyon örököseinek és hozzátartozóinak, összesen 42 személynek szabadon bocsátása és külföldre engedése ellenében egyszerűen elrabolta a magyar nehézipar e leghatalmasabb gyárvállalatát. Szerződést tett a Weiss, Chorin, Kornfeld stb., családok internált tagjai elé, mely szerint négy Bécsben maradt túsz kivételével szabadon eltávozhatnak külföldre, ha vállalataikról az SS javára lemondanak. Az 1944 májusban aláírt megállapodás Imrédyben a legnagyobb felháborodást váltotta ki. Annál is inkább, mert ő harcolta ki 1933-ban pénzügyminisztersége idején, hogy félmilliónál nagyobb alaptőkéjű vállalat külföldi kézre való juttatásához minisztertanácsi engedély kell.
Imrédy a június 7-én tartott minisztertanácson a legerélyesebben tiltakozott a német eljárás ellen. A következő napon, június 8-án Sztójay Döme miniszterelnökhöz intézett levelében újra megismételte fenyegetését. A levél elmondja:
Egy hónapra rá, pontosan augusztus 8-án Imrédynek és két társának, Jaross Andornak és Kunder Antalnak a kormányból való kiválásáról jelent meg hivatalos jelentés. Lemondásukat a jelentés nem indokolta.
E szervezetről később azt állították, a németek fiókalakulata és a német hadvezetőség kívánságára jött létre. Ezzel szemben az a levél, melyet a magyarországi legfelsőbb SS-rendőrség vezetője, Winckelmann tábornok intézett Jaross Andor akkori belügyminiszterhez, a következőket mondja:
NYUGATI SEGÍTSÉG MAGYARORSZÁG BOLSEVIZÁLÁSÁHOZ
A nemzet meggyalázásának egyik ismét csak jellegzetesen kommunista módszere, mely a felelős magyar kormányok tagjait úgy kívánja feltüntetni, mint az ország kirablóit. Budapesten elsősorban a kommunisták mondták ezt, akiknek a hatalomátvételhez hiányoztak azok az anyagi javak, gépi berendezések, amelyeket az egymást
Teljes igazság, hogy az utolsó törvényes magyar kormány rengeteg értéket szállított Nyugatra, hogy azt megmentse a szovjet hordák rablásai elől és győzelem esetén visszaadja azokat a nemzetnek.
Hogy mindehhez nem juthattak hozzá, azt egy nemes amerikai: Patton generális akadályozta meg.
Így mondotta el ezt Torzsay-Biber Gyula, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a Kanadai Magyar Helikonban tartott előadása során, amelyet 1954 január 9-i számában részletesen közölt a Hungária.
Az első kísérlet a Bank of England felé nem sikerült. Volt ellenséges állam alattvalói - hangzott többek között az elutasító válasz indokolása. Ekkor éjt nappallá tevő munkával, hatalmas jelentés készült és ment Washingtonba, kérve a Nemzeti Bank magánvagyoni jellegének elismerését. A beadvány sikerrel járt. A State Departement elfogadta az érvelést és a Nemzeti Bankot hivatalosan magánjellegű intézménynek nyilvánította. A State Departement jogügyi osztályának hivatalos véleményére támaszkodva lázas sietséggel készült el a további teendők terve. Első cél volt: megmenteni a Nemzeti Bank vagyonát a kommunista rablás további lehetőségétől is.
Az ürügy megvolt. Jött a salzburgi "háborús főbűnösöknek" kijáró repülőgép és az Andrássy-út 60. A népbíróság azonban nem tudta bizonyítani a háborús bűnösség vádját. Csak egy, a svájci Vöröskereszthez intézett levelet fogtak el, amelyben az orosz hadsereg ismert magatartásáról volt szó. így az ítélet mindössze hat hónapi börtönre szólt. A NOT - helyt adva a fellebbezésnek - bűncselekmény hiányában felmentette Torzsayt a vád alól. A felmentés után azonban jött a titkos értesítés: rajta vagyok az ÁVH listáján. Jön a deportálás, a hangtalan agyonverés. Csak egyetlen választás maradt: menekülés Nyugatra.
Nagy Ferenc volt miniszterelnök 1946 nyarán ugyanis Rákosi Mátyás társaságában megjelent Washingtonban Truman elnöknél, hogy kieszközölje a Nemzeti Bank értékeinek visszaszállítását. Pedig ott volt a State Departement szakértőinek már előzőleg kibocsátott hivatalos álláspontja: a Nemzeti Bank magánintézmény. De ez még az az éra volt, amelyben Harry Dexter White, a leleplezett kommunista, volt a pénzügyi államtitkár. És Nagy Ferenc terve sikerült...
Vajon a magyar államé lett-e valóban a Nemzeti Bank visszaszállított kincse? Azóta egyetlen érdekes értesülésem van az arany sorsára vonatkozólag, amelynek hitelességét egyelőre nem lehet megállapítani. Eszerint Vas Zoltán ajánlatára Napóleon aranyakat vertek a Nemzeti Bank aranyrúdjaiból. Ezekből azután bőven jutott a vörös fővezérek megvesztegetésére Budapesttől egészen a Kremlig. Egy dolog bizonyos: a látszólagos bukás ellenére Rákosi, Vas Zoltán és társaik ma is felszínen vannak. S vajon miért?
A Magyar Nemzeti Bank kincseinek hiánytalan átadásáról 1954-ben nyilatkozott dr. Cottely István, aki a Nemzeti Bank egyik igazgatója volt s jelenleg Argentínában a Banco Centralonak osztályvezetője. Lényegében ő is megerősítette Torzsay-Biber Gyula előadásának állításait, egyben tisztázta a németek szerepét is.
A németek is éppoly korrektül viselkedtek tehát, mint a frankfurti Reserve Board amerikai tisztviselői, akik megállapították, hogy a nemzet legnagyobb anyagi kincsei megvannak.
Mikor Brennbergbánya is veszélybe került. akkor néhány szakértő és vámtiszt traktorokra és traktorokkal vontatott kocsikra rakatta az anyagot. Ezzel mentek át az osztrák-magyar határon immár ellenséges tűzben. A második ,,aranyvonat" tehát nem vonat, hanem kisebb traktorkülönítményként ment át a határon. Végül is elért Wöergl városkához, ahol egy alagútba tolták be. A csendőrkíséret vele volt és ez a szerelvény is sértetlenül jutott az amerikaiak kezére.
Az aranyvonaton részvények egyáltalán nem voltak. Így tehát egyik legszemérmetlenebb hazugsága az amerikai OSS magyar osztályának, hogy ezekből a részvényekből Reményi-Schneller Lajos bármit is "ellopott" volna.
1946 július végén különös bizottság jelent még Washingtonban. Vezetője volt Nagy Ferenc akkori miniszterelnök, tagjai Rákosi Mátyás, Riesz István igazságügyminiszter, Gyöngyösi János, a vidéki zugkönyvkereskedőből lett külügyminiszter. Ez a küldöttség legfőként azért érkezett, hogy Mr. Trumantól hazakérje a külföldre mentett magyar értékeket. Ekkor még Morgenthau jr. kedvence, Harry Dexter White volt az USA-kormány pénzügyi államtitkára. Whiteot később mint az egyik legveszedelmesebb szovjet ügynököt leplezték le az USA-ban. White volt az, aki nemcsak a németországi megszállási bankjegyek, hanem az amerikai dollárok kliséit és papíranyagát is kiszolgáltatta a Szovjetuniónak. Természetes, hogy Harry Dexter White, Amerika egyik legnagyobb árulója, sietett Rákosinak szívességet tenni. Ő járta ki Trumannál, hogy a Nyugaton levő magyar értékeket visszaszolgáltassák a már egészen vörös budapesti kormánynak és ezzel segítsenek megszilárdítani a Középeurópa felé kiterjesztett bolsevista hatalmat.
Nyugatnémetország amerikai megszállási zónáiban - a fejvadászokkal szoros együttműködésben - megjelentek a budapesti kormány ügynökei, élükön Nyárádi-Scheidel Miklós későbbi pénzügyminiszterrel.
Amit az OSS szerint a nemzeti kormányok "elraboltak" - íme - hiánytalanul visszakapta a magyarság s ezt csak azért kaphatta vissza, mert kivégzett vezetői, életfogytiglani börtönre ítélt szakemberei példaadó hűséggel őrködtek a nemzeti vagyon felett.
Abban az időben, a háború utáni zűrzavarban, az eszmék kavargásában, a kialakulatlan politikai frontok között talán sokan nem láthatták tisztán, hogy mit jelentett nyugati részről - egyfelől a háborús bűnösöknek nevezett ezrek és ezrek kiszolgáltatása a szovjet hóhérok részére s ugyanekkor mit jelentett az anyagi javak visszaadása olyan nemzet részére, mely megszállás alatt, félig már bolsevista rabigában volt. Egyfelől a nemzeti elit lemészárlása, a nemzet lefejezése, másfelől az ugrásra kész kommunista hatalom megsegítése az anyagi javakkal, együttesen Magyarország és Középeurópa bolsevizálását segítette elő. Otthon az ingatag, sokszor áruló és jellemtelen polgári pártok őrlődtek a növekvő szovjet és kommunista terror között, másfelől az emigráció kétszázezres tömege a Nyugat által végleg elhagyottnak érezte magát. Az anyagi javak hazaszállítása azt jelentette, hogy Nyugat véglegesnek ismerte el az otthon még ki nem alakult helyzetet. A kommunista párt számára pedig a lehető legtöbbet és a legnagyobbat jelentette a Harry Dexter White kommunista segítségével kivívott nyugati gesztus.
A bolsevizálódással szemben a nyugati politikának két óriási aduja volt. Ha nem is ismeri el, csupán nem szolgáltatja ki az antibolsevista vezetőréteget, ha nem is tartja meg magának, csupán kincsmegőrzőbe helyezi az aranymilliókat, mindig hatásosan fenyegethette volna a hatalomra törő bolseviki minoritást. Ha nem tartjátok be a demokrácia játékszabályait, egyfelől ad grecas calendas visszatartom az anyagi értékeket, másfelől mindenkor előránthatom a süllyesztőből azokat a politikusokat, akiktől odaát legjobban a kommunisták féltek.
A következményekre csak az 1956-os magyar szabadságharc ébresztette rá a világot. A nemzetet 1945-47-ben lefejezték a keleti és nyugati sírásók s a forradalomnak már nem volt vezető rétege, nem volt egyetlen valamirevaló katonája, aki hadvezéri síkon tudta volna összefogni a szabadságharcosokat.
1945 szomorú húsvét hetének első napjaiban véget nem érő karavánok kígyóztak az osztrák határ felé. Ezrek és tízezrek menekültek a nyomukban lévő Vörös Hadsereg elől, hogy a nyugati hatalmak védelme alá helyezzék magukat. Ökrös szekerek, fagázzal hajtott rozoga autók, lovaskocsik, kerékpárosok és hátukon utolsó kincseiket mentő gyalogosok baktattak a csípős tavaszi szélben. Külön csoportokba vonultak a magyar főváros menekültjei. Látszott rajtuk, hogy a kényszerítő percek hatása alatt vették kezükbe a vándorbotot, mert tudták és érezték, hogy a menekülés még mindig biztosabb t annál az életnél, ami otthon vár reájuk. Volt, aki talicskán tolta maga előtt megmentett motyóját és még járni sem tudó gyermekét. Azután felvidéki és dunántúli magyarok - parasztok - oszlopa következett. Sokan csak egyetlen tehenüket vitték magukkal - bizonyára a legderekabbat, amelyik az istállóban volt. Tehén és paraszt soha sem tartozott annyira össze, mint az 1945-ös menekülés idején. Imitt-amott egy katonai személy vagy teherautó zavarta meg a menetet, amelyet megállítani nem lehetett, mert úgy folyt nyugat felé mint a víz, hogy belefusson az Atlanti Charta félelemnélküli életet hirdető ismeretlen óceánjába. Valamikor neves politikusok, volt államtitkárok, képviselők ballagtak a menet szélén a bizonytalan jövő felé. Ennek a hosszú gyászmenetnek minden egyes tagja, asszonya, férfia, gyermeke egyaránt cipelte a maga egyéni tragédiáját, amely végeredményben mind egy-egy picinyke téglája volt a magyar sors sötét jövő felé komorló épületének. Hova lettek, mi lett belőlük, kit hová sodort ennek a nagy népvándorlásnak a vihara, - vajon ki tudná megmondani? Senki sem tartotta őket számon, sem akkor, sem később. Az ő tragédiájukról nem írtak könyveket. Ők csak magyarok voltak. A becslések szerint 1945 húsvét hetében mintegy félmillió ember hagyta el az országot. Ma szétszórva élnek, szerte mindenütt a világon. Nagy néha még levelek érkeznek az otthon maradottakhoz Ausztráliából, Kanadából, Venezuelából, Európa még szabad tájairól - mindenhonnan ebből a nagyon szűkre kerekedett világból. Sokan még azt írják, talán egyszer majd hazamegyünk, sokan még reménykednek, hogy talán majd megfordul és más irányt vesz a történelem kereke, de a gyerekek és az új hazában születettek már elvesznek a magyarság számára, mint ahogy mindig elveszett a magyar emigráció második nemzedéke. Az 5 számukra már csak távoli fogalom, valami megfoghatatlan vattaszerű dolog a régi haza, tovatűnő köd, ahová már nem vágynak vissza és ami talán már nem is az ő hazájuk. De az apák menekültek a vörös csillag elől, hogy elérjék a mindenki számára biztonságot és szabadságot jelentő csillagos lobogót. Sokan csalódtak ...
Orosz repülök néha végiggéppuskázták a menekülő szegénység ezen végeláthatatlan karavánjait, de javarészük mégis átlépett a szűkebb értelembe vett Nyugat kapuján s azon túl szétfolytak, mint a földre kiöntött víz. Pár hónappal később egy vékony erecske még visszaszivárgott az országba. Nem önként, hanem engedve az erőszaknak és mélyen csalódva abban a hitben, amellyel Washington szabadságszerető országát megajándékozta. És ez a vékony erecske - alig századrésze az 1945 húsvét hetében kiömlő áradatnak - táplálta azokat a bitófákat, amelyeket a bosszú állított azoknak, akik az egész világot megelőzve kongatták meg az Európa ellenes bolsevizmusra figyelmeztető harangot.
AZ UTOLSÓ ÓRÁK Az oroszok alig pár kilométerre álltak Kőszeg előtt, amikor lezajlott az utolsó magyar királyi kormány minisztertanácsa. Az ülés előtt Veesenmayer német meghatalmazott követ informálta a tanácsot a helyzetről és közölte, hogy a birodalmi kormány a salzburgi österreichisches Hof-ot bocsátotta a kormány rendelkezésére. Ezután megkezdődött a menekülés és április másodikán az utolsó magyar királyi kormány elhagyta Magyarországot. A menekültek áradata először Bécsben állapodott meg, majd onnan továbbhúzódott Salzburgig, mert ekkor már ismeretessé vált, hogy az orosz csapatok Ennsnél találkoznak az előrenyomuló nyugati katonasággal. A kormány tagjai azonban nem a szállodában laktak, hanem a városban, részben Kitzbühelben kaptak szállást. Ezekről a napokról Markóné Katonka Mária - a propagandaügyi minisztérium beosztottja a többek között a következőket írta naplójába: "Szombathelyről hosszú bolyongás után 1945 áprilisában érkezett hivatalunk Salzburgba. Az österreichisches Hof nevű szállodát jelölték ki a németek a magyar kormány ideiglenes székhelyéül. A kormány tagjai azonban nem a szállodában laktak, hanem a város közelében levő falvakban. De a tanácskozások a szállodában folytak. Kezdetben csaknem naponta. Kassay miniszter állandóan tájékoztatott bennünket a tanácskozások anyagáról és eredményéről. Mikor megérkezett az amerikai haderő, eleinte minden nyugodtan folyt tovább. Ebben az időben tartotta a kormány az utolsó Koronatanácsot, amelyet minisztertanács követett. Sok más kérdés között szerepelt a Szent Korona megmentése és biztonságba helyezése is. A koronatanács után Kassay közölte velem, hogy az előző napon a magyar kormány felkérte Veesenmayert, hogy tudakolja meg saját kormányától, hogy milyen álláspontra helyezkedjék a magyar kormány az amerikai megszállókkal szemben. Másnap az utolsó Koronatanács végén az österreichisches Hof Salzach felőli oldalánál a vízparton : tátongó bombatölcsérek és romok között vártuk a híreket. A tanács után megérkezett Kassay miniszter. Arca ónszínű volt s fojtott hangon mindössze ennyit mondott: "a magyar királyi kormány megszűnt." Társaimra néztem, majd újra Kassay arcára. Színtelenre vált arcok s üres lélek nélküli szemek néztek reám vissza. Éreztem, hogy magam is így nézek ki. Mindannyian tudtuk, hogy itt nagyobb dolog történt mint az, hogy megszűnt egy kormány. Éreztük, hogy nemcsak egy kormány szűnt meg, nemcsak egy rendszer tűnt le a történelem színpadáról, hanem egy nemzet is elbukott. Hiába volt a tengernyi véráldozat. Később Kassay közölte velünk, Veesenmayer előterjesztését, amely abból állt, hogy a németek álláspontja szerint az a leghelyesebb megoldás, ha a kormány tagjai és a hadsereg vezetői azonnal jelentkeznek az amerikai katonai parancsnokságon. Más megoldás nincs, de nem is lehet, mert a háborút elvesztettük, a harc megszűnt, tehát többé nem vagyunk ellenfelek, hanem legyőzöttek. Veesenmayer befejezésül még azt mondotta, hogy maximum hatheti internálása következik, amíg a dolgok rendeződnek. Végül Veesenmayer a birodalmi kormány és a német nép köszönetét tolmácsolta azért a hősi harcért és azért az utolsó pillanatig tartó szövetségi hűségért, amellyel ezt a háborút a magyarság végigküzdötte. A megállapodásnak megfelelően majdnem mindenki jelentkezett az amerikai parancsnokságon, ahol regisztrálták őket. Ez így történt és nem úgy, ahogy Himler Márton a new yorki Népszavában nyilatkozott a magyar háborús bűnösök összeszedéséről. De nyilatkozatában Himler még a következőket is mondotta: ,Mint a patkányok, úgy pislogtak a magyar háborús bűnösök, amikor előszedtük őket jól előkészített búvóhelyeikről.' Himler Márton hazudott, mert ezeket az embereket nem kellett előszednie, hiszen ők maguk jelentkeztek a megszállóknál éppen úgy, mint a menekült horvát, román, szlovák és ukrán nacionalisták is..."
A magyar királyi kormány Magyarországból való távozása alkalmával a magyar államiság legfőbb jelvényét, a Szent Koronát is magával vitte Nyugatra. A hatalmas vasládát csendőri őrizet mellett először Kőszegre, majd Semmeringre, onnan pedig Atterseebe vitték. Közvetlenül a megszállás előtt Szőllősy Jenő a Szent Koronát Mattseeben átadta Szálasi Ferencnek. A Korona végül is a CIC kezébe került és jelenleg vagy a Vatikánban vagy másutt őrzik. Jellemző, hogy az átadásnál jelenlevő és főleg magyarországi zsidó származású CIC ügynökök, mikor megkapták a magyar nemzet legszentebb ereklyéjét, azt a fejükre tették és úgy szórakoztatták egymást. A legnagyobb sikere captain Rosenbaumnak volt, aki végigjátszotta - a maga elképzelése szerint - a királyi koronázás paródiáját. Még nem profanizálták így ezt a nagy magyar ereklyét, amely addig csak fölkent királyok homlokát illette. De a Szent Koronának ez a megcsúfolása csak bevezető volt ahhoz a véres színjátékhoz, amely az ugyancsak amerikai OSS és CIC Amerikába emigrált és a magyarországi kommunista kormány által megvesztegetett tagjai űztek a magyarság Nyugatra menekült szellemi és politikai vezetőivel.
A KÉTARCÚ AMERIKA
Az Amerikai Egyesült Államoknak ezt a másik arcát a CIC és az OSS jelentette ...
Minden város és falu főterén fehér oszlopot állítottak fel a megszállók s az oszlopra felkúszott a demokráciát és szabadságot jelentő csillagos lobogó, amelytől annyi mindent vártak a kétségbeesett napok után. Azután néhány hét múlva - 1945 ragyogó májusának végén egyszerre valami furcsa nyugtalanság suhant végig a nagy hegyek között. Ügy indult ez is, ha ugyan egyáltalán a bajok indulni szoktak. Senki sem tudott biztosat, csak az imitt-amott előforduló, alig feltűnő jelenségek indították útjára ezt az újabb félelemhullámot. Megkezdődött a civil lakosság ellenőrzése és az emberek letartóztatása. Az ötágú fehér csillaggal díszített hatalmas amerikai teherautókon már nem katonákat, hanem polgári ruhás embereket szállítottak ugyancsak ismeretlen vidékek felé. Salzburgban, Kitzbühelben, Münchenben, sőt minden faluban megjelent az USA titkos rendőrsége a CIC és ugyanúgy dolgozott, ahogyan minden titkosrendőrség dolgozni szokott: terrorral, megvesztegetéssel, besúgással és embereltüntetéssel. A németül is jól beszélő és főleg emigráns német-osztrák és magyar zsidókból álló CIC-ügynökök megjelentek a városházán, beidézték a régi rendszer alatt szolgáló polgármestert, jegyzőket, gépírókisasszonyokat, pénzbeszedőket, a gyanúsakat és azután előállott a teherautó és elvitte őket. Olyan mindegy volt, hogy valaki harcos náci vagy csak muszájból lett párttag volt. Így is, úgy is át kellett esnie büntetésén, amelyet a győztesek a legyőzöttek számára kiszabtak. Rövid pár hét alatt emberekkel teltek meg a sokszor százezres létszámot felmutató augsburgi, fürstenfeldbrucki, stb. internálótáborok, ahol a foglyok hónapokon át éltek a szabad ég alatt, földbe vájt gödrökben, a legkíméletlenebb bánásmódban részesülve és kb. 800 kalória értékű napi élelmiszerellátmánnyal. Megkezdődött a kollektív büntetés, amely a győztesek jóvoltából végigsöpört egész Európán és amely annyi tíz és tízezer ártatlan ember halálát okozta.
KÉP:
Nehezebb volt a helyzet az OSS számára a különböző európai országokból német területre menekült és ott szétszórtan élő emberek esetében. Igaz, hogy a menekültek legnagyobb része már csak az élelmiszerjegyek megszerzése végett is bejelentette magát a községházán - de mégis idegenek voltak, akik könnyen eltűnhettek a nagy hegyek között. A CIC tehát nagyon ügyesen kidolgozott tervvel fogott munkához. A terv kiagyalója Himler Márton, az Office of Strategic Services magyar osztályának a vezetője volt. Az ő kezében futottak össze a magyar szálak. Neki és Budapestről származó, amerikai egyenruhába bujtatott kopóinak kellett összehúznia a menekült magyarokra kivetett hálót. Óriási apparátussal fogtak munkához, szinte ágyúkkal lövöldöztek a verebekre, hiszen a menekült magyarok nem hoztak magukkal hamis papírokat, mert nem is gondoltak arra, hogy bolsevista ellenes beállítottságuk főbenjáró bűnt jelenthet az amerikai State Department vezetői szemében.
Május végén és június elején amerikai jeepek járták végig a bajor és az osztrák falvakat, városokat. Megtudakolták hol laknak magyarok és összeírták a neveket. Nem volt nehéz feladat. Mikor kihirdették, hogy mindenkinek jelentkeznie kell, akkor mindenki jelentkezett. A Brixen melletti nagy mezőn hosszú sorokban álltak a jelentkezéseket felvevő amerikai bizottságok előtt a vörös vihar nyugatra sodort magyarjai. A forró napsütésben órákig vártak, hogy sorra kerüljenek és még gondolni sem mertek arra, hogy tulajdonképpen saját halálos ítéletükért jelentkeztek. Ott állott ebben a hosszú sorban Imrédy Béla, Jaross Andor, Kunder Antal, Hellebronth Vilmos és mindazon többiek, akikről Himler Márton azt írta hírhedt könyvében, hogy úgy kellett őket előráncigálniuk, mint a patkányokat. Senkinek nem jutott eszébe, hogy hamis papírokat mutasson fel. Mindenkinek felírták nevét és lakását s az elfogatásához szükséges adatokat mindenki sajátmaga bocsátotta az OSS rendelkezésére. Pár nappal ezután ugyancsak amerikai egyenruhás, de magyarul jól beszélő ügynökök jelentek meg az előbb említett módon bejelentett lakásokon. Egyelőre még udvariasak voltak és azt mondották, hogy lakóhelyét ne hagyja el senki, mert statisztikát készítenek a kimenekült magyarokról, mert csak ily módon biztosíthatják számukra az amerikai jóléti intézmények részéről felajánlott szociális segítséget. No lám, - mondották igen sokan - ilyen az igazi demokrácia. Még el sem múlt a háború zivatarja, máris összeírnak bennünket, hogy mennyi adományt juttassanak nekünk ...
HŐSÖK ÉS ÁRULÓK Himler Márton főkopója és bizalmasa Bochkor Károly nevű, erdélyi származású félzsidó, volt papnövendék volt, aki fáradhatatlanul járta a városokat, községeket és gyűjtötte a neveket. Útjára - nagyobb nyomaték kedvéért - két amerikai egyenruhás és szintén magyarul is beszélő CIC tiszt is elkísérte. Gyanúsan kedvesek és még gyanúsabban udvariasak voltak. A gyerekeknek régen nem látott csokoládét és narancsot osztogattak és ez a Bochkor nevű főkopó főleg a gyerekeken keresztül végezte bérmunkáját. Áruló és besúgó volt egyaránt. Mikor elvégezte aljas feladatát és megtörténtek a hazaszállítások, akkor annak a bizonyos másik Amerikának a képviselői még arra sem méltatták ezt az emberhajcsárt, hogy kezet fogjanak vele. Nem sokkal az élelmiszerjuttatások alapján történt összeírások után újabb jeepek jelentek meg a magyarok lakásai előtt és az akkorra már megváltozott Bochkor vezetésével tömegével szállították az embereket a salzburgi Landesgericht fogházába. De ez sem volt nehéz feladat, mert senki sem szökött meg és senki sem bujkált. Aki el akart bújni, akinek félnie kellett az igazságszolgáltatástól, azt úgy sem tudták elfogni, mert annak kellő időben sikerült egérutat nyernie. Csak azokat fogták el, akik bíztak az amerikai demokráciában és akik hittek az amerikai katonák által hangoztatott állításban, hogy az amerikai zászlót senki előtt nem hajtják meg és Amerika senkit sem ad ki, aki tőle védelmet kér és védelmet remél. Ez a szép állítás azonban rövidesen megcáfolta önmagát. A CIC és az OSS munkáját sajnos igen megkönnyítette a menekült magyarság egy részének pánikszerű viselkedése. Sokan úgy gondolták, hogyha pontosan felelnek az embervadász Bochkor információs kérdéseire, akkor őket ezért tárt karokkal fogadja majd Amerika. Az egész jutalom pedig mindössze pár szelet csokoládé vagy pár darab Chesterfield cigaretta volt. Sokan félelemből, - hogy mentsék bőrüket - árulták el magyar honfitársaikat, sőt néhányan ügyésszé léptek elő és hosszú éjszakákon át körmölték az amerikaiak számára átadandó listákat és mindazt az akkor már bűn számba menő cselekedeteket, amelyeket a listára vett nevek személyeiről tudtak. De ez a feljelentési pánikhangulat a tömegembernek ez az erkölcsi lesüllyedése velejárója volt a háború elvesztésének. Nemcsak magyar, hanem német, osztrák szlovák, horvát vonatkozásban is ugyanez volt a helyzet. És sajnos nemcsak a tömegember nemcsak a látókör nélküli névteleneknek volt a velejárója ez a lelki epidémia, hanem olyanok is lezuhantak az árulás szintjeire, akiknek ismerniük kellett cselekedetük horderejét. Ha az élelmiszerjegyre utalt névtelen menekültet elítéljük a besúgásért, följelentésért, amit pár kilónyi élelmiszerért tett, akkor mennyire el kell ítélnünk azokat, akik tisztára valami megmagyarázhatatlan belső fontoskodástól vezérelve adtak át listákat a győzteseknek. Ilyen volt többek között Endre László bizalmasa és titkára, Takács Albert, Pest vármegye volt főjegyzője és Vajta Ferenc a hajdani jobboldali publicista és a Szálasi kormány volt bécsi főkonzulja. Takács Albert - aki olyan jelentéktelen volt, hogy még hazaszállítástól sem kellett tartania Bochkorral történt kétórás beszélgetése után maga készítette el az Endre László elleni vádiratot, majd felesége segítségével találkozót beszélt meg Endrével, de ezen nem Takács, hanem Bochkor jelent meg, tizenhat amerikai géppisztolyos katona társaságában. Endre László elfogatása után Takács Albertet pár kiló élelmiszerrel kifizetve szabadon engedték. Vajta Ferenc nagyobb stílű volt és diplomatikusabban készítette elő maga számára - a vélt jövőt. De az ő jutalma elmaradt, mert nem engedték be az Egyesült Államok területére s jelenleg valamelyik középamerikai államban elmélkedik azon, hogy érdemes volt-e elvégezni azt a becstelen munkát, amit soha többet nem tud lemosni magáról. Az összeomlás után francia nyelven írt memorandumot szerkesztett, melyben azt állította, hogy ő a háború alatt a szövetséges hatalmak megbízottja volt, azok számára gyűjtötte az adatokat, amelyeket most a győztesek rendelkezésére bocsát. A memorandumban kihangsúlyozta németellenes beállítottságát és mindössze annyit kért, hogy helyezzék vissza bécsi főkonzuli állásába, ahol nyilván mint jó kommunista működött volna tovább. De előadása oly naiv volt, hogy 1945 június 6-án öt is letartóztatták és az egyik Augsburg melletti internálótáborba szállították. Mikor Himler Márton kihallgatta, akkor felajánlotta neki szolgálatait, amit Himler látszólag visszautasított, de Vajta Ferenc pár nap múlva, magyar internált társai csúnya becsapása után, eltűnt a lágerből. Himler engedélyével átment a francia zónába és ott pár francia altiszt közreműködésével valóságos rablóhadjáratot folytatott az ott élő magyarok ellen. Végigrabolta a menekülteket és azzal fenyegetődzött, hogyha nem adják elő megmaradt értékeiket, akkor hazaszállíttatja őket. De az ilyen Takács és Vajta féle cselekedetek elszigetelt jelenségek voltak. Kevesen voltak árulók s ha viselkedésük foltot is ejtett nemcsak a magyar, de az általános emberi becsületen, - ezeket a dolgokat erőteljesen ellensúlyoztak azok a nagyszerű példák, amelyek elfelejttetik az akkori magyar emigráció becsületén esett csúnya foltokat. Szügyi Zoltán altábornagy csapattestével Ungvártól egészen Ausztriáig hátrált s az utolsó pillanatig hősiesen harcolt katonáival a fölényben lévő vörös hadsereg ellen. Átverekedte magát az oroszokon, mert célja az volt, hadosztályát kimentse az oroszok kezei közül és a nyugati csapatok előtt tegye le a fegyvert. Népbírósági tárgyalásán azt a vádat emelték ellene, hogy még a fegyverszünet után is együtt tartotta katonáit és átvitte őket az angolokhoz. Az angolok a legnagyobb tisztelettel bántak vele, de később a potsdami szerződés pontjainak megfelelően őt is kiadták az oroszoknak. Az ügy érdekességéhez tartozik, hogy a háború befejezése után ez volt az egyetlen hadosztály, amely nem oszlott fel. A Szügyit fogva tartó angol katonai parancsnok annyira értékelte a magyar katona munkáját, hogy előre közölte Szügyivel a Londonból megérkezett kiadatási parancsot és felszólította Szügyit, hogy szökjön meg a biztos kiadatás elől. A szökéshez teljes katonai támogatást ajánlott fel, de Szügyi ezt csak abban az esetben volt hajlandó elfogadni, ha a támogatást mindazok számára megadjak, akik hadosztályából rajta voltak a kiadatási listán. Harmincegynéhány tiszttársáról volt szó. Az angol parancsnok természetesen nem teljesíthette Szügyi kérését, ellenben megismételte felszólítását, amit Szügyi ismét visszautasított s így 1945 őszén harminc tiszttársával és hatvan polgári politikussal többek között Tasnádi Nagy Andrással együtt őfelsége az angol király katonái, Szentgotthárdon valamennyiüket átadták a vörös hadsereg megbízottjainak. A szerelvényt egy amerikai CIC megbízott is elkísérte, aki az átadás előtt Szügyihez fordulva a következőket mondotta: "Aztán nem kell megijedni az akasztófa alatt." De Szügyi Zoltánt nem akasztották fel, "mindössze" életfogytiglan tartó kényszermunkára ítélték. |
