|
VILÁGHÓDÍTÓK 1. rész
AZ IGAZI HÁBORÚS BŰNÖSÖK 1. rész ÍRTA: MARSCHALKÓ LAJOS 
BEVEZETÉS
Több, mint egy évszázada - különféle ürügyekkel - a hatalomért folyik az emberi harc. A "Hatalom", amelyet nagy H-val írnak a bankárok, politikusok, egyházi férfiak, szakszervezeti vezérek és kommunista párttitkárok, úgyszólván minden lett. A diktatúrák rohamcsapatai már nem a szociális jelszavakat kiáltozzák. Nyíltan és brutálisan hirdetik: "a hatalmat akarjuk". És az úgynevezett demokratikus pártok, ha kifelé titkolják is, befelé a lelkük legmélyén szintén a diktatúra csatakiáltását vállalják magukénak: "a hatalmat kívánjuk!". Mindegy, hogy demokrata, vagy munkáspárti, republikánus, vagy keresztény unionista alapon: a Hatalom lett a nagy bűvölet, a természetfeletti életcél.
Az államok, országok, társadalmak és földrészek fölötti hatalom azonban végtelen. Mint Krisztus az öt kenyeret és két halat, úgy lehet osztani. Jut belőle miniszteri pozíció, rendőrtiszti állás, párttitkárság, szakszervezeti vezérség, utcaseprői rang és hivatalnoki íróasztal. Természetesen csak annak, aki a hatalommal, vagy a hatalom uraival tart, tehát, aki beletartozik a pártvezért, szakszervezeti főtitkárt, diktátort vagy bankvezért követő nyájba; a demokrata unióba, a keresztény szakszervezetbe, avagy a diktatúra pártjába, de mindenek fölött a szabadkőműves páholyok valamelyikébe.
Hogyan lehet elérni ezt a célt, amelyről Ezdrástól, Mózestól, Nagy Sándortól Sztálinig álmodtak cézárok, diktátorok, condottierik, bankárok, szakszervezeti muftik?! A hidrogénbomba elpusztíthatja mindkét felet, a rakétagép berepülhet mindkét szembenálló területére. Marad tehát minden foglalás és leigázás legveszedelmesebbje: "békés" eszközökkel: - tehát csekk-könyvvel, UNESCO-val, átneveléssel, új erkölccsel és békepropagandával meghódítani a világot. Ebből a gondolatból Lenin olyan hatalomtechnikai elméletet, illetőleg a hatalom megszervezésének, kiterjesztésének és megtartásának olyan ördögi stratégiáját építette fel, amely bolsevizmus néven eddig csaknem ellenállhatatlannak bizonyult ott, ahol a hatalomtechnika részleteivel nem voltak tisztában.
Totális volt teljesen és tökéletesen. Ez a terv ma sem egy irányzat, vagy politikai elmélet segítségével akarja meghódítani a Hatalmat, hanem egyszerre minden hit, minden anyag, minden politikai meggyőzés és minden hatalomtechnikai elmélet felhasználásával. Beépülni minden irányzatba, egyházba, páholyba, szakszervezetbe. Elfoglalni a kulcspozíciókat a legellentétesebb irányzatokban, egyházakban, pártokban, szakszervezetekben. Kézben tartani a bolsevizmust és kapitalizmust, materializmust és idealizmust! Lelkileg foglyul ejteni, vagy kibérelni az írókat, politikusokat és proletárokat. Sehol sem látszani, de ott lenni és irányítani mindenütt. Megosztani és uralkodni! Külön menetelni és adott pillanatban együttesen lecsapni! Ha valaki széttekint a világban, megállapíthatja, hogy a terv már meg is valósult. Az emberi társadalomban végrehajtott atomhasítás csaknem tökéletesen sikerült. Az emberiség meg van osztva nem csak természetes, isteni adottságokon alapuló fajok és nemzetek szerint. Meg van osztva országok szerint is. Kétfelé osztott Nyugat-Németország, Észak-Korea, Dél-Korea, Kína, Indo-Kína, Trieszt, vasfüggönnyel kettéhasított Európa. Meg van osztva fehérekre és színesekre, kapitalizmusra és bolsevizmusra, munkásra és munkáltatóra, tőkésre és proletárra, katolikusra, protestánsra és mohamedánra, elnyomóra és elnyomottra, győztesre és legyőzöttre. Azonban, mint később látni fogjuk, mind e káoszt, zűrzavart, széthasítottságot ugyanaz a vasakarat, ugyanaz a titokzatos, vagy nagyon is ismert hatalom kormányozza egyetlen népfaj, egyetlen 15 milliónyi embercsoport vezetőinek érdekei szerint. Ők vannak ott a világkapitalizmus párnázott ajtajai és a Kreml vastag falai között. Ők hajszolják sztrájkra, tüntetésre a megvadult tömeget és ők adják kegyesen a béremelést, ők támadják a keresztény vallást és ők őrzik a "nem e világból való" lelki birodalom földi hatalmát jelentő aranytartalékait. Ők az atomtudósok és az atomellenes humanisták, ők az MVD urai, gyilkosai és ők bélyegzik meg az ENSZ-ben a népgyilkosságot. Ők a nemzeti gondolat ellenségei, ők prédikálnak az államok szuverenitása és a faji megkülönböztetés ellen és ők a képviselői egy olyan faji nacionalizmusnak, amelyhez fogható - hevességében - még soha nem uralkodott a világ nemzetei fölött.
A földkerekséget, - nyíltan vagy titokban - különféle jelszavak mögött, de már ténylegesen ez a zsidó nacionalizmus uralja. Hogy ez így van, azt épp oly pontosan le lehet mérni, mint a Geiger-órával az atomsugárzás jelenlétét. Próbáljon nép, nemzet, sajtó, államférfi, parlament, vagy személy bármit tenni egy másik nép, másik társadalmi osztály, másik állam vagy másik személy ellen, amit nem tilt a törvény és erkölcs. A "demokrácia" magasztos korában mindez szabad és veszélytelenül megengedett. Próbálja azonban ugyanezt cselekedni a zsidóság, vagy a "demokratikus" alkotmányok, esetleg a terroristák börtöneinek segítségével, elpusztítják csekk könyvvel vagy géppisztollyal.
Az atombomba tűzfényénél meg kell látni, hogy hazug, csaló világképben, szétbomlasztott társadalomban és a világkatasztrófa előestéjén élünk. Ez a sátáni törzsi nacionalizmus kezében tartja a világhatalmat, magát az atombombát is s a maga őrült vakságában ma már elpusztíthatja a földkerekséget, sőt az egész emberi életet is. Ahhoz, hogy elhiggyük: mindez nem rémkép, hogy mindez kézzelfogható valóság lehet, elsősorban is meg kell ismerni őket és - taktikájukat!
"És úrrá lesztek nálatoknál nagyobb, erősebb nemzeteken ".
Az Ószövetség, tehát a Tóra tanulmányozása nélkül soha sem jutunk el a zsidó világuralmi törekvések megfejtéséhez és a mai kor eseményeinek megértéséhez. Mindazok, akik Mózes öt könyvét nem ismerik, szívesen vonják kétségbe, hogy ilyen szándék létezik és rendszerint az "antiszemiták" agyrémének tekintik, ha valaki ezekről beszél. Ezek még kevésbé veszik észre, hogy a zsidó világuralom tulajdonképpen már meg is valósult. Legalább is a zsidóság ott áll a világ hatalom küszöbén. A második világháború befejezése és a német nemzeti szocializmus leverése óta nácinak kiáltanak ki mindenkit, aki a megdöbbentő tényekről beszélni akar. Ráfogják, hogy újabb diktatúrára, sőt mészárlásra tör. Ezzel a terrorista módszerrel, a "zsidó" szó tabuvá nyilvánításával, megfojtják a vélemény- és gondolatszabadságot, egyben megakadályozzák, hogy az emberiség tisztán lásson a veszély óráiban. A nácizmus vádja olcsó és népszerű! A mai kor jellegzetes típusa, az "utca embere" csak annyit tud a nemzeti szocializmusról, amennyit a propagandisták, a nagy zsidó világlapok tudomására adtak. A zsidóságban az "üldözött népet" és róluk kimondott igaz szóban az üldözést, a barbárságot látja. A megmérgezett lelkű, propagandaópiumtól elkábított típus - az utca embere - nem hajlandó tudomásul venni, hogy mindaz, amit megátkoz, elítél a német nemzeti szocializmusban, mindaz, amit a "világlelkiismeret" nevében akasztófára húztak Nürnbergben, rég megvolt és létezett legalább 3-4000 év előtt is. Ott volt a Jahve totális uralmában, a mózesi führerségben, a zsidó fajvédelmi törvényekben, a zsidó törzsi nacionalizmusban, amely túlélte az évezredeket és magát a német nemzeti szocializmus vezérét is. A faji felsőbbrendűség, a faji kiválasztottság, és ennek vallási, politikai kultusza nem hitleri találmány. Amikor Hitler, Göbbels, Rosenberg a faji gondolathoz nyúltak, nem tettek mást, mint hogy a zsidósággal megpróbálták szembeállítani saját fegyvereit. Óriási tévedésük az volt, hogy mindezt a krisztusi gondolat megtagadásával tették. Rosenberg "Der Mythus"-a nem elutasítása volt a zsidó faji gondolatnak, hanem annak átvetítése germán síkra, sőt pángermán kizárólagossági jogra. De mindaz, amit a világzsidóság a "szövetséges hatalmak" lobogói alatt elítélt, saját magának alkotása és találmánya volt. A zsidóság önmagát húzta akasztófára Nürnbergben! Hiszen a fajelkülönítő rendelkezések nem a nürnbergi Rassenschutz-Gesetzben, hanem Ezdra és Nehémiás próféták könyveiben láttak először napvilágot. Az első KZ-et nem Heinrich Himmler alapította, hanem Salamon király. A "Vernichtung" jelszava Mózes, a zsidó Führer utasításaiban hangzott el először, a legyőzött ellenféllel szemben. Hitler csupán annyit hirdetett, hogy a germánság a zsidóságnál magasabbrendű fajta. Mózes sokkal tovább ment ezen a téren, amikor kinyilatkoztatta, hogy a zsidóság egyenesen isteni eredetű faj, Isten kiválasztott népe s mint ilyen: - szent is. Minden zsidó élő, eleven szentség s aki egy zsidót megbánt, az magát az Istent sérti meg! - mondja hallgatólagosan még ma is a zsidó közfelfogás.
Mi más ez, ha nem a faji totalitarizmus legmagasabb rendű és legsovénebb formája. Amikor a zsidóság - nem is ritkán - tiltakozik egy-egy bűnbe esett zsidónak keresztény bíróság által történő elítélése ellen, mikor minden egyes személy megsértését az egész zsidóság sérelmének tekintik, akkor világos, hogy a faji kiválasztottságnak, faji szentségnek ez a büszke és tiszteletreméltó tudata ma is él. A zsidó nacionalizmus 4000 év óta beidegzett fogalmai szerint a zsidót ért sérelem, egyenesen Isten megsértése, szentséggyalázás és Ábrahám szent magja elleni bűntett.
Négyezer évvel későbben a nemzeti szocializmus sem tett egyebet, mint a nürnbergi törvényben ugyanígy megtiltotta a zsidókkal való házasságot, barátságot, kereskedelmi tevékenységet. Nürnbergben, a zsidók által előretolt bírák nem győzték a "világlelkiismeret" nevében hangsúlyozni, hogy a faji törvények barbárak voltak. Nem vették észre, hogy az ítéletet ezzel ismét csak a zsidóság fölött mondták ki. Hiszen, mikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, "kirekesztének Israel közül minden elegy-belegy népet" (Nehémiás 13, 3.) "Ugyanazokban a napokban - folytatja beszámolóját az ókori nácizmus prófétája - meglátogatám azokat a zsidókat, akik asdódi, amonita és moabita asszonyokat vettek feleségül. És fiaik fele asdódi nyelven beszél vala és nem tudnak beszélni zsidóul, hanem egyik, vagy másik népnek a nyelvén. Annak okáért feddődém velük és megátkozám őket és megverék közülük néhányat és megtépém őket és megesketém őket Istenre: "bizony ne adjátok leányaitokat az ő fiaiknak és ne vegyetek leányaik közül feleséget fiaitoknak és magatoknak" (Nehémiás 13. fej. 23-25). Az ókori fajvédelmi törvény prófétája: Nehémiás még csak átkozódik, megveri a fajgyalázókat, azonban Ezdrás már teljes energiával cselekszik is. Könyvében elmondja, hogy a zsidók kananeusok, hitteusok, perizeusok, jebuzeusok, anamiták, moabiták közül vettek feleséget maguknak azok utálatos vétke szerint s ennek következtében "megelegyedett a szent mag a tartományok népeivel" (Ezdrás 9. fej. 2.). Ezdrás tehát Jeruzsálembe rendeli a fajgyalázó zsidókat és könyvében kipellengérezi őket, majd pedig az "isteni" törvényekre hivatkozva követeli, hogy bocsássák el a nemzsidó feleségeket. "És valának feleségeik között olyanok is, akik már fiat szültek" - mondja az Ószövetség. Mindegy! Menni kell, pusztulni kell az anyáknak, a félvér gyermekeknek, akik a szent magot megfertőztették. A teokratikus állam, a faji Isten-Führerség nem tűri az idegen anyákat, az idegen vérből származott gyermekeket. Arra még nem gondol, hogy kétezer évvel később Mr. Sulzberger New-York Times-a mint halálos, Isten ellen való vétket ítéli el ugyanazt, mihelyt zsidók ellen alkalmazzák Ezdra és Nehémiás törvényét. Az Ószövetséget tanító keresztény egyházak viszont "istentelennek" bélyegzik a hitleri nürnbergi törvényt és kegyes megértést mutatnak, amikor 1953-ban az új Izrael parlamentje eltiltja a zsidók és nemzsidók közötti házasságot. A faji megkülönböztetés úgy tűnik fel, mint sötét babona, eretnekség. Pedig a zsidók törvénye a faji tisztaságot a legelsőbbrendű parancsnak tartja. "Ne jusson be amonita, moabita, az Örökkévaló gyülekezetébe, tizedik nemzedékében se jusson be az Örökkévaló gyülekezetébe" - parancsolja Mózes. (Mózes V. 17, 12.) Ezt a parancsot a későbbi zsidók is olyan szigorúan veszik, hogy Chamberlein szerint azokat a zsidó leányokat, akik - feltehetőleg - nemzsidó férfiaktól estek teherbe, elküldötték más gyülekezetekbe és ott az anyát a magzattal együtt elpusztították. Az amerikai zsidó rabbinusok még 1949-ben is határozatot hoztak, amellyel a legszigorúbban megtiltották a zsidó és nemzsidó közötti házasságot. A "szent-mag" szentségének bűvölete, a Herrenvolkság érzete úgy lobog az Ószövetségben, mint minden idők legfanatikusabb nacionalizmusa. A zsidók az Isten-Führerség vallási és nemzeti törvényeire hivatkozva pusztították, irtották az ókor nemzsidó népeit s a nürnbergi "post facto" jog alapján bármely zsidó királyt, prófétát sokkal inkább el lehetett volna ítélni, mint a modern "háborús bűnösöket". A keresztény egyházak azonban nem ítélkeztek, hanem tovább tanítják a nemzsidó gyerekeknek az - Ószövetséget. Pedig a bosszú, fajirtás, népgyilkosság legszörnyűbb eseményeivel valósággal dicsekszenek a zsidó szent könyvek. Az ártatlanok, a csecsemők kipusztítását - ha azok nemzsidók - úgy emlegetik, mint a nemzeti erkölcs legmagasabb kiteljesítését és mint Istennek módfelett tetsző cselekedetet. "Irtsd ki őket, ne köss velük szövetséget és ne könyörülj rajtuk!" - parancsolja Mózes. (Mózes V. 7. fej. 2.) A júdeai Herrenvolknak minden meg van engedve. A Tóra és a próféták szerint azonban nemcsak mások kipusztítása vallási kötelezettség, hanem a zsidó nép joga a mások fölött uralkodás is! Ésaiás már ragyogó színekkel ecseteli ezt az eljövendő világuralmat. "Így szól az Úr Isten: Íme fölemelem kezemet a népekhez és előttük zászlómat felállítom és elhozzák fiaidat ölükben és lányaid vállukon hordozzák. És királyok lesznek a dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid és arccal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják. (Ésaiás 49. fej. 22-23.)" "Az idegenek megépítik kőfalaidat és királyaik szolgálnak néked. És nyitva lesznek kapuid szüntelen, éjjel-nappal be nem zároltatnak, hogy behozzák a népek gazdagságát és királyaik is bevitetnek. Mert a nép és az ország, amely néked nem szolgáland, elvész és a népek mindenestől elpusztulnak. És szopod a népek tejét és királyok emlőjét szopod" (Ésaiás 60. fej. 10-12., 16.)
A zsidóság azonban nemcsak faji elfogultságból, hanem egyenesen isteni parancsok alapján érzi feljogosítva magát idegenek leigázására és ezzel együtt arra is, hogy rabszolgának tekintsen minden, hatalma alá kerüld nemzsidót. A Krónika II. könyvének 2. fejezete 17-18 részei szerint Salamon király megszámláltatott Izrael földjén minden idegen férfit és "választott ezek közül 70 000 teherhordót, favágásra pedig a hegyeken 80 000-et."
És nem a Mein Kampfot, hanem az Ószövetséget kell tanulmányozni ahhoz, hogy valaki rájöjjön: a kiválasztott nép találmánya volt a sulzbergeri sajtó által világhírnévre emelt gázkamra is. A győzelem mámorában a humanista faj ekként bánt el ellenségeivel: "A népet pedig, amely benne vala, kihozatá és némelyét fűrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté, némelyeket mészkemencén vitt által és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával!" (Sámuel II. könyv 12. fej. 31.)
"A zsidó maga formálta saját sorsát!" - írta minderről Houston Stewart Chamberlain.
Erről a grandiózus nemzeti álomról soha sem mondott le a zsidóság. A baseli zsidó kongresszuson, 1898-ban dr. Mandelstein, a kievi egyetem tanára, az augusztus 29-én tartott ülés vezető beszédében kijelentette, hogy: "a zsidók a többi népek felemelkedését minden erővel visszautasítják és ragaszkodnak történelmi reményeikhez, a világuralomhoz" (Le Temps, 1898 szeptember 2.). Ebben a nacionalista fanatizmusban alkották meg az első jeruzsálemi gettót, a nemzsidóktól való teljes elkülönülést (Joel 3. fej 17). Megígértetett, hogy a Jehova, az égi Führer örök időkre Jeruzsálemben fog lakni és az Isten jelenlétéből ki kell zárni a nemzsidó népeket. A zsidó rabbinusok azt hirdették, hogy az eljövendő világban való részesedésből ki kell zárni minden nemzsidót s azokat ott legfeljebb mint megvetett tömeget lehet megtűrni. (Traktat Gittin, fol. 57. Babiloni Talmud) A zsidó törzsi nacionalizmust akkor fenyegette a legsúlyosabb veszély, amikor megszületett az Úr Jézus Krisztus. Végzetes pillanat volt ez - vagy inkább lehetett volna - a zsidó nép történelmében. Egyben keserves csalódás is. Egyszerre rádöbbentek, hogy ez nem az a Messiás, akit ők vártak. Nem nacionalista megváltó, aki megszabadítja őket a római császár katonáitól. Ez egy antinacionalista - mint ma mondanánk - nemzetközi forradalmár, aki a templomban felforgatja az árusok kosarait, a pénzváltók asztalait, ki korbáccsal veri ki onnan a nemzeti kapitalizmus képviselőit, mintha ma a New York-i börzén kezében korbáccsal jelentkezne valami elszánt McCarthysta. Ez a próféta nem a zsidóság faji kiválasztottságában hisz, hanem a szélesebb emberi testvériségben. Zsidó felfogás szerint, fajilag is gyanús, hiszen Galileából származik és a jeruzsálemi utcán tanítványait is mindenki felismeri galileai nyelvjárásukról. Ez a Mester és ezek a tanítványok épp a zsidó soviniszta életforma, a törzsi kiválasztottság, a zsidó nacionalizmus legfélelmetesebb szervei: a nagy tanács, a farizeusok, az írástudók és a sadduceusok ellen prédikálnak a jeruzsálemi utcán. Ezek nem hisznek abban, hogy van külön törzsi szövetség az Isten és a zsidó között. Hiszen a főpapok faji zárkózottságával szemben Péter, a galileai halász azt mondja Cornélius századosnak, a római impérium katonájának, hogy "minden nemzetben" kedves Krisztus előtt, aki őt féli és az igazságot cselekszi. Ezek azt hirdetik az Úr Jézus nevében, hogy nincsenek többé rómaiak, zsidók, görögök. Nincs külön nemzeti megváltás, nincs külön zsidó Messiás. Nincs faji kiválasztottság és Jahve-világkirályság. Mindnyájan egyenlő emberek, mindnyájan egy Isten gyermekei lettünk.
Tehát az, aki nem a zsidók, hanem az egész emberiség megváltójának mondja magát, aki nem hajlandó elismerni a törzsi kiválasztottság, Herrenvolkság mindenekfölöttiségét, egyszerűen megfeszítendő!
Houston Stewart Chamberlain, aki a "Die Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts" című alapvető könyvében legtöbbet látott meg annak végzetes mivoltából, amit a zsidóság belépése jelentett a világtörténelembe, elsőnek állapította meg, hogy Krisztus fajilag nem volt zsidó. Chamberlain mutatta ki először, hogy Galilea neve maga is "Gelil hag-goyim", tehát "pogány vidék" volt, melyen betelepített nemzsidó törzsek laktak. Ezeket fel lehetett ismerni már csak beszédükről is. "Annak valószínűsége, hogy Krisztus nem volt zsidó - írta Chamberlain - és hogy ereiben egyetlen csepp zsidó vér sem csörgedezett, olyan nagy, hogy csaknem egyenlő a - bizonyossággal! ("Die Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts. I. 256. oldal) Zsidó volt-e Krisztus? - veti fel a kérdést Zajthy Ferenc magyar kutató, őstörténész, aki hatalmas könyvében nyomban bizonyítja, hogy a zsidók maguk vonták kétségbe Krisztus zsidó mivoltát. Zajthy szerint Krisztus előtt a hetedik században Szalmanasszár rabszíjra fűzve elhurcolta Galilea egész lakosságát és ott nem maradt egyetlen zsidó fajú ember sem. A Galileába betelepített skytha pásztornép később zsidó hitre tért, de mint a zsidók, mondották, csupán a "törvény alatt állottak". Fajilag soha nem ismerték el őket Ábrahám szent magja leszármazottjainak. "Tudakozódjál és lásd meg, hogy Galileából nem támad próféta", - mondják az apostoloknak a zsidók. (János 7. fej. 52.) Galilea fajilag nem zsidó tartomány. Próféta pedig csak a fajilag is zsidó közösségből támadhat.
A régi zsidó törvény a végsőkig védte a zsidót és halálos ítéletet csak a meszticre mondott, vagyis arra, aki a zsidóságot hitehagyásra - faji egységének megbontására csábította. Zajthy Ferenc szerint azonban a régi zsidó gyakorlat még a halálraítélt számára is nyitva hagyott egy mentő utat. A vesztőhely felé vezető úton száz lépésenként megfigyelőket állítottak fel. Ezeknek kötelességük volt jelenteni, hogy az elítéltet kísérő menetben - karfelemeléssel - nem jelentkezik-e mentőtanú. Erre az esetre a törvény perújítást, illetőleg kegyelmezést rendelt el.
Mi, keresztények elfogadjuk a szeplőtlen fogantatás elméletét, tehát azt a tételt, hogy Krisztus tényleg Isten fia volt s ekként nincs - fajisága. Ez esetben azonban még bizonyosabb, hogy Jézus Isten-fiúsága, egész lénye, tanítása egyetlen hatalmas forradalom volt a zsidók törzsi sovinizmusával szemben.
Az a nacionalizmus, amelyet Nürnbergben elítéltek, formailag csak húsz évig élt. Mózes "Mein Kampf"-ját, a faji sovinizmus hitvallását azonban évezredeken át megőrizte és tanulta a zsidóság. A hajdani nacionalizmus a galuthban, a hazátlanságban sem hagyott alább. A babiloni fogság után az Alexandria környékére települt zsidók, a római diaszpóra tagjai, akik már római polgárok és "szabadgondolkozók" voltak, minden évben elküldték jelentős adományaikat a jeruzsálemi templomnak. A szétűzés után még lángolóbbá vált ez a nacionalizmus. Hétszáz esztendővel ezelőtt Moseban Majemon, a zsidóság egyik legkiválóbb írástudója, a Misna Tórában újra megragyogtatta népe előtt a Messiás eljövetelének és ezzel együtt a világuralom megvalósulásának lehetőségét.
"Már betelt a világ - írta - a Messiás és a Tóra parancsolatainak dolgaival. E dolgok elterjedtek a távoli szigeteken és sok körülmetéletlen szívű és testű nép között. A kereszténység foglalkozik ezekkel, holott azelőtt csak Izrael tudott valamit a Messiásról."
A Tóra egy volt Belzben, Frankfurtban, New-Yorkban és bármelyik táján a világnak. A külvilág előtt a zsidó bezárkózott a Tórába, Talmudba, az általa kialakított külön világba, külön gettóba, külön nacionalizmusba.
Mindezt kiegészítette dr. Leopold Kahn, aki a pozsonyi zsidó iskolában 1901-ben a cionizmusról szólva azt mondotta:
A tiszteletre méltó rabbiknak igazuk volt. A zsidó különböző országokban lakott, különböző társadalmi síkokon helyezkedett el, de mindig, mindenütt elsősorban zsidó volt. Levetette a kaftánt és megette a tiltott ételeket? Igen! De frakkban, szmokingban is megmaradt ugyanazon hit, ugyanazon vérség, ugyanazon nacionalizmus hordozójának. A vallási rítust talán már nem követte, de nacionalizmusa, faji öntudata, népi hivatásérzete változatlan volt a pápai székben, a szovjet politbürójában, a washingtoni State Departementben. David Mocatta zsidó író írja "Die Juden in Spanien und Portugal" című könyvében, hogy a titkos zsidók nemzedékei és nemzedékei éltek Spanyolországban, elkeveredve a társadalom összes osztályai között, birtokában azonban az állam és különösen az Egyház minden pozíciójának. Zsidó oldalról hivatkoznak az úgynevezett asszimilánsokra, azokra, akik átvették a befogadó ország nyelvét, szokásait, keresztény nőket vettek feleségül, keresztény birodalmak miniszterei lettek. Azonban a zsidók nem tagadhatják le, mert ez épp a mai világ képén ismerhető fel legjobban - hogy a legőszintébben angollá, németté vált zsidó, a legkiválóbb zsidószármazású lengyel patrióta is elsősorban mindig zsidónak érezte magát és hazafisága csak addig terjedt, míg nem került ellentétbe zsidóságával.
A zsidó nacionalizmusnak a kulcspozíciók megszállásán kívül a mimikri volt egyik legfélelmetesebb eszköze. Ahogy a salamandra, vagy a miami-i akvárium tintahala magára ölti a sárga, vagy haragoszöld levelek, kék-barna-fekete tengerfenék színét, a zsidó is úgy öltötte magára a környező nemzetek színét, kultúrájának mázát, társadalmi szokásainak utánzatát. Franciaországban a francia környezet mimikrijét utánozta, Magyarországon a csárdás, fokos és paprika felszínes népségét, Angliában az angolszász világ életformáját. A zsidó Angliában angolnak, Amerikában jenkinek próbált látszani. Mindez azonban látszat volt. Kiszámított védelmi és hódítási eszköz. New Yorkban és Brooklynban, ahol Oroszországon kívül ma a legnagyobb orosz és lengyel zsidó tömegek élnek, alig látni kaftános és szakállas zsidót. Az új bevándorlót azonnal megborotváltatják a rokonok, mert a szakáll és pajesz - mint mondják - "antiszemitizmust terjeszt". Kitűnő, ösztönös megérzése ez annak a ténynek, hogyha a zsidó nacionalizmus külsőleg is mint nacionalizmus jelentkezik, egyszerre kirobbantja az "antiszemitizmust", vagy a nép ellenállás különböző formáit. Az érdekeltek jól tudják ezt. Hiszen Sion bölcseinek jegyzőkönyvei is figyelmeztették őket: "Hatalmuk jellege a titkosság..." Tehát: Oroszországban vonalhű bolseviki forradalmár, géppisztolyos NKWD tiszt, Amerikában jenki-szabású bankár, Franciaországban radikális patrióta, Oroszországban párttag, New-Yorkban demokrata választó!
A civilizáció fejlődésével a mimikri egyre tökéletesebb lett. Legjobban a színművészet, film, újságírás terén lehetett ezt megfigyelni. A hollywoodi filmipar szinte Amerika nemzeti iparának számított egy időben. Akik mindezt csinálták, gyártottak néha jó amerikai filmet is. Azonban az amerikai lobogó árnyékában a zsidó lelkiséget, a zsidó szellemet, fölényeskedő álkultúrát, az élvezetvágyat szuggerálták az amerikai tömegek felé. Az amerikai mimikriből - mint később látni fogjuk - így bújt ki Hollywood száz, Amerika ellenes, bolseviki sztárja. Álarcát levetette a világuralomra törő bolseviki zsidó.
A több ezer éves zsidó nacionalizmus természetéből folyt, hogy a zsidóság vállalta az üldözést, a gúnyt, a megvettetést, de minél többet szenvedett, annál szilárdabbá vált benne a meggyőződés, hogy egyszer úrrá lesz minden népeken. A zsidóság vállalta ezért az antijúdaizmust is. Maga sem értette talán, hogy miért üldözik, gúnyolják, sőt olykor gyilkolják is. Hisz ő is pontosan olyan teremtménye Istennek, mint más ember, és az "antiszemiták" pontosan ember-voltát vonják kétségbe. Sértik, megalázzák. Csalónak bélyegzik, karikatúrákat rajzolnak róla és rossz pamfleteket írnak ellene. Pedig mindaz, amit ő cselekszik, egy magasabb cél érdekében történik. Végeredményben kevesen vették észre, hogy nem a zsidót, nem az embert, nem az "alacsony rendű lényt" gyűlölték benne, hanem a nacionalizmusát! A nacionalizmusnak azt a tipikusan ószövetségi formáját, amely minden nép ellen és minden nép leigázására irányul. Az ószövetségi nacionalizmus és a német nemzeti szocializmus pedig éppen e viszonylatban úgy aránylanak egymáshoz, mint ég és föld.
A zsidóság nemzedékei azt a büszke öntudatot hozták a gettóból, hogy azok a faji törvények, amelyek őket megtartották népnek, megtehetik a népek urának is. A modern fejlődés mellett kedvezett ennek egy szerencsés nép adottság is: a zsidó kétségtelen tehetségessége és magas intellektusa. A zsidó írók, művészek, üzletemberek, bankárok - mindegy, hogy miként - a nyugati civilizáció élvonalába jutottak. Az alulmaradottak számára azonban mindez siker, zsidó siker volt. Minden eredmény zsidó eredmény. A sajtó, de egyszersmind az egyszerű kis zsidó is saját fajának fiaként ünnepelte a nagy "angol" államférfit: Disraelit. S a nagy "német" költőt: Heinét, és a legszeszélyesebb nemzetközi forradalmárt: Marxot. Mi más ez, ha nem egy soha nem látott nacionalizmus ragyogó öntudata!? Mi ez, ha nem a legszélsőségesebb "nácizmus", amely a saját dicsőségének vallja még a hitehagyott, "fajáruló" Sikerét is és még a bűnözőt sem közösíti ki magából, ha tudja, hogy az Ábrahám szent magjának leszármazottja. És vajon nem ad-e külön öntudatot a siker hordozójának az az érzés, hogy íme! - van egy nép, amelyből származik, amelynek életformáját megtagadta ugyan, de amely mégis magáénak tekinti és mégis büszkén vállalja, hogy ő is Ábrahám szent magjából származik. És mindezeknek a zsidóknak - lettek légyen költők, bankárok, angol konzervatívok, vagy portugál forradalmárok, - akik ilyen dicsőségesen tudnak előretörni a világ minden részében, vajon nem hivatásuké, hogy ők és csakis ők uralkodjanak minden népeken? Eddig minden sikerült! Tehát a Tórában lefektetett tanok, a talmudi elvek, a középkor során létrehívott titkos zsidó intézmények jók, helyesek, használhatók a világuralom megvalósítása érdekében. Mi vagyunk hivatva rá - mondta ez az öntudatos réteg, - hogy kormányozzuk a világot. Amerikai bankár, vagy szovjet komisszár, mi egy nép vagyunk! Egy nép!
Korunk két nagy uralmi formája: a kapitalizmus és a bolsevizmus nem két ellentétes irány, hanem mindkettő a zsidó nacionalizmus, a zsidó világuralmi törekvés megnyilvánulási formája. Egyik talán óvatosabb, mint a másik, de mind a kettő egy. A legborzalmasabb világcsalás az, amely a kapitalizmust akarja szembeállítani a bolsevizmussal, mint ellenőrt, holott valójában a kettő egy, zsidó materializmus a kapitalizmus oldalán és zsidó materializmus a marxista-leninista "ellenpóluson"! Egyforma keresztényellenesség, egyforma arabgyűlölet azonban mindkét részen. A műveletlen, tudatlan tömeg, az utca embere azt hiszi, hogy a kapitalista világ leszámolhat a bolsevizmussal, holott az utóbbi csak az előbbinek meghosszabbítása. A bolsevizmus a kapitalizmus, vagy legalábbis a kapitalizmus hibáinak szüleménye. A bolsevizmus a liberális, zsidó tőkés rend nevelt gyermeke és leányvállalata. Lelke, ideológiája azonban mindkettőnek egyformán zsidó. Akik megpróbálnak mesterséges ellentétet keresni a kettő között, soha ne feledjék, hogy a hitleri nemzeti szocializmusban a német nagytőkés igen jól megértette magát a szocialista német munkással. Miért ne lenne feltételezhető, hogy a zsidó Bernhardt Baruch ugyanilyen tökéletesen megérti magát Kaganovics Lázárral, vagy a brooklyni kis kommunista vezérrel?
A "szent mag" egysége és világuralmi hivatása ténnyé válni látszott a századfordulóig elért eredményekben. Felgyúlt a zsidó írók, költők, bankárok, szocialista forradalmárok és kommunista apostolok fantáziájában Ez már a világhódító nacionalizmus volt. Az "antiszemiták" maguk nem vették észre ezt a fejlődést, és az 1945-ös eseményeknek kellett eljönniük, hogy valami derengni kezdjen a kapitalista "demokrácia" és a szovjet' "népi demokrácia" vitathatatlan lelki és faji egységéről. Az antiszemiták csak a zsidó "faji összetartást", a "nem tisztességes üzleti módszereket", országaik elzsidósítását látták. Amit azonban a világ "zsidó bűnnek" tekintett, az a zsidó nacionalizmus szemében erénnyé vált. A szent mag világkirályságának fanatizmusa, a Herrenvolkság öntudata, szóval a mózesi nacionalizmus a XIX. század végén már modern formájában is készen állt. A jelszó- bolsevikiek és bankárok számára - az volt: "külön menetelni és együtt győzni".
"A világhódítók elindultak, hogy igájuk alá hajtsák a földgolyót és úrrá legyenek minden népeken.
A középkor még látta az Újszövetség, a krisztusi forradalom szembefordulását, az ószövetségi nácizmussal. Krisztusban a szélesebb, egyetemesebb emberiség teljesedett ki. Az Ószövetség egyetlen faj materialista szövetsége volt, a maga külön Jehovájával. Krisztus az egész emberiség számára hozta a megváltást. Minden ember nevében és minden ember számára kötötte meg az Újszövetséget. Természetes, hogy ez az egyetemes emberi közösség, az Újszövetség egész szelleme szemben állott a júdaizmussal, annak kiválasztottsági tudatával, rögökön csúszó materializmusával. A történelem legnagyobb hazugsága az, hogy a kereszténység a zsidóság vallásából született. Ellenkezőleg: a zsidó nacionalizmus, a faji kiválasztottság ellentéteként jött létre. Ezt maguk az apostolok hirdették és hagyták ránk.
"Ti tudjátok. - mondja Péter - hogy tilalmas zsidó embernek más nemzetségbélivel barátkozni, vagy hozzámenni, de nekem az Isten megmutatta, hogy senkit se mondjak közönséges, vagy tisztátalan embernek." (Apostolok Cselekedetei, X. 28.)
"Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben kedves előtte, aki őt féli és az igazságot cselekszi". (Apostolok Cselekedetei, X. fej. 34-35.)
Pogányok alatt pedig a gojimok, vagyis a nemzsidók értendők. "És az egész emberiséget egy vérből teremtette az Isten" (Apostolok Cselekedetei, XXVII. 26.) - Mondja Pál Athénben. Mondja pedig azért, mert ebből az egy vérből teremtett isteni közösségből egy nép, egy faj zárta ki magát: a - zsidó! Kizárta pedig a vad törzsi nacionalizmus segítségével.
A zsidóság azonban keresztre feszítette e tan hirdetőjét és a mai napig sem adta fel azt a hitét, hogy ő az elhivatott és neki kell úrrá lenni minden népeken. Előbb a babiloni fogság után kezdődött diaszpórával, majd Jeruzsálem lerombolásával szétszóródott a zsidóság. Ezzel azonban démonikus erő, nemzetek fölötti uralmi akarat, főként pedig egyetlen egységes, zárt fajiság hatolt bele az ókori népkáoszba, a nagy faji és vallási egyvelegbe. Felesleges ma már részletesebben tárgyalni azt a tényt, hogy a zsidóság ugyan nem volt tiszta faj, mert különböző népek korcsaiból alakult, ezt azonban egységes fajjá, úgyszólván a világ egyetlen tiszta fajává gyúrta. A XIX. század végén is azt állapították meg, hogy a "zsidó faj teljesen tiszta maradt". (Politisch-Antropologische Revue, 1904 március, 1003. oldal.)
Chamberlain írja, hogy Theodosius korától 1800-ig 300 nemzsidót sem vettek fel összesen a zsidó faj tagjai közé. A zárt, egységes fajisággal azonban együtt járt a szellem is, amely minden más népet is egyformán gyűlölt, megvetett és valamennyinek fölébe akart kerekedni. Európában megjelent a materializmus, az ószövetségi türelmetlenkedés szelleme, amely soha sem adta fel azt a messiási álmot, hogy egyszer lerombol minden más népet, úrrá lesz nálánál nagyobb és erdősebb nemzeteken, még azok teljes elpusztítása árán is.
"Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!" - (Apostolok Cselekedetei, II. 40.)
A középkor megalkotta a gettót, de ezzel egyben megtartotta a zsidó fajt is, amely tisztaságát nagyon sok tekintetben azért őrizte meg, mert végeredményben a maga alkotta elzártságot átvette a kereszténység is. Mindez azonban nem akadályozta a zsidóságot abban, hogy be ne nyomuljon a keresztény államok életébe, gazdasági rendszerébe.
Amilyen mértékben hozzájárult a zsidó befolyás a római világbirodalom tönkremenéséhez, legalább olyan mértékben okozta a spanyol világbirodalom bukását is. A spanyol birodalomban a kezükben volt - mint Herman írja - minden szellemi és materiális erő, a földbérletektől a legmagasabb egyházi méltóságokig. Az uzsora révén kezükben tartották az egész királyi udvart, nemességet. Végül már olyan kiváltságokat vívtak ki maguknak, hogy egy zsidó esküje többet számított a bíróság előtt, mint két keresztényé. Később Németországban, a Habsburg-birodalomban ismételték meg a hatalom átvételének ezt a formáját. A Magyar Birodalom bukásában szintén hatalmas szerepe volt egy Fortunatus Imre nevű zsidónak, aki társaival együtt olyan mélyre süllyesztette a közállapotokat, hogy a birodalom már nem tudott ellenállni a török hatalom mohácsi rohamának. Az ókor és a középkor vezető szellemei, nagy államférfiai még teljesen tisztában voltak a zsidó befolyás jelentőségével. Tiberius császártól Goetheig minden gondolkodó fő úgy ismerte fel a zsidóságot, mint nemzeti veszedelmet. "Az olyan minisztérium, amelyben a zsidónak minden lehetséges, az olyan háztartás, amelyben a zsidó a ruhatárt, vagy az egész ház pénztárát vezeti, az olyan minisztérium vagy komisszariátus, amelyben az ügyeket a zsidók intézik: nem más, mint kiszámíthatatlan pontini mocsár" - írta Goethe. A dolgok lényegét talán mégis legjobban látta I. Napóleon, mikor egyszer kétségbeesetten felkiáltott: "Sáskák és hernyók ezek a zsidók s felfalják az én Franciaországomat." Még a XVIII. században is jól látták, hogy az úgynevezett zsidó befolyásnak semmi köze sincs az emberiség kérdéséhez, mert a kisebbségi nacionalizmus mindenütt államot alkot az államban és "megemészti a népeket, melyeket néki ad az Úr". Ha az egyes államok nem is mindig ismerték fel a veszélyt, úgyszólván az utolsó pillanatban mégis csak megtorpant a zsidó hódítás: Katolikus Ferdinánd kiűzte őket, másutt korlátozó intézkedéseket hoztak ellenük, és ami igen lényeges volt, sehol nem tűrték meg, hogy az államéletben a zsidó nácizmus befolyása is érvényesüljön. A gettó legalább arra volt jó, hogy a szellemi sorompókat fenntartotta a zsidók előtt és így a keresztény vallást és kultúrát nem érte utol sokkal hamarabb az a veszély, amelynek ma tanúi vagyunk. Leglényegesebb volt, hogy a zsidóknak a francia forradalomig nem volt közvetlen befolyásuk a tömegekre. Egy-egy királyi udvarba behatolhattak a pénzük segítségével, azonban nem volt módjuk hozzá, hogy közvetlen befolyást nyerjenek a nép széles rétegeire és irányítsák, sőt a maguk nacionalizmusa részére használják fel azokat. A középkor csak egy tényt nem látott meg az úgynevezett zsidókérdésből. Azt tudniillik, hogy a zsidó nacionalizmus befolyása, a zsidóság térhódítása nem ösztönös cselekvés volt, amely a zsidó "kapzsiságából", "önzéséből", vagy az "antiszemiták" által emlegetett zsidó faji tulajdonságokból fakadt. Egy démonikus tudatos erő dolgozott már abban az időkben és az ószövetségi nacionalizmus, a Tóra és a Talmud hajszolta előre a zsidót. Nem a pénzért, nem a jólétért és gazdagságért, hanem a világuralomért. A pénz csak eszköz volt, de a cél, az igazi nagy cél a világ fölötti hatalom maradt. Ehhez nem volt szükséges még csak központi zsidó kormány sem, - amely pedig időnként létezett - hanem nagyon is elég volt a Talmud és a Tóra, amely ott volt minden zsinagógában és minden zsidó házban és a kormányoknál sokkal jobb eligazítást adott arról, hogy mit kell cselekedniük a zsidókkal.
Ennek a világhódító ábrándnak azonban - többé-kevésbé - följebb tudták kerekedni az egyes országok, amíg az csak külön-külön más nemzeti területeken és más időkben érvényesült. A veszély akkor nőtt óriási méretűvé, amikor az ismert világ keretei kitágultak, amikor a sajtó, rádió, a technikai civilizáció révén az országok és emberek látszólag közelebb kerültek egymáshoz és amikor ennek a kisebbségi nacionalizmusnak uralmi akarata már nem egy-egy ország, hanem minden nép ellen egyszerre, egy időben és teljes erővel érvényesülhetett. Mindezen felül a protestantizmussal egy időben a zsidó szellem is kezdett teret nyerni a kereszténységen belül.
Az angol protestantizmus különösen élénken reagált az ószövetségi behatásra. Az angol nemes kalmárok szelleme, a puritánok lelkisége könnyen azonosult a zsidó Ószövetség elveivel és talált igazolásra a maga üzleti gesztióiban. A XIX. században fantaszta angol tudósok már azt igyekeztek bizonyítani, hogy a britek tulajdonképpen az elveszett tizedik zsidó törzs tagjai. Werner Sombart, a kapitalizmus nagy ismerője jellemzően mutatta ki, hogy a kapitalizmus zsidó, de egyben protestáns eredetű. Annyit meg lehet állapítani, hogy a reformációval megszakadt a kereszténység korábbi egysége. Nemcsak formailag, Krisztus egyháza különvált katolikus és protestáns egyházra. A támadt résen át egyszerre merészen hatolt be a keresztény világba és keresztény szellembe a mózesi nacionalizmus példátlan egysége. A felvilágosodás és haladás ürügyével a gettók lakója egyre erőteljesebben kezdte követelni az emancipációt, amelyet az igazi haladás olyan nagy szellemei, mint Voltaire is végveszélynek tartottak. Az emberszeretet, a felvilágosodás jelszavainak ürügyével maga a kereszténység is törekedett a zsidó emancipáció felé. Nem látta meg, hogy ez a kereszténység - katolicizmus, protestantizmus, ortodoxia - egyforma halálát jelentheti majd egy napon. A lenézett, sötét középkor még tudta, hogy mindez nem lehetetlen, mert a zsidóságban a vallási nácizmus fanatizmusa lobog a kereszténységgel szemben és ennek forrása főként a Talmud. A Minerva Presse 1888-ban megdöbbentően érdekes, soha meg nem cáfolt adatokat hozott napvilágra arról a vizsgálóbizottságról, amelyet Szent Lajos francia király állított össze 1240-ben. Szent Lajos tudni akarta a zsidókkal szembeni gyűlölet okait. Bíróságot hívott össze, amelyben saját maga elnökölt. A bíróság előtt egy héberül jól tudó, megkeresztelkedett zsidó mutatta be a Talmudot. Annak ellenőrzésére meghívták Jechiel párizsi, Juda Sámuel és Jacob rabbikat, akik közül Jacob híres szónokként volt ismeretes úgy Spanyolországban, mint Franciaországban. Az igazságos király minden lehetőséget megadott arra, hogy a rabbik megvédelmezhessék a Talmudot, illetőleg ellenőrizhessék, hogy a Talmud hiteles-e? A bíróság ennek ellenére megállapította, hogy a Talmud olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek ellentétesek minden keresztény, sőt minden nemzsidó társadalom rendjével. Felderítették, hogy a Talmud sorozatosan gyalázza Szűz Máriát, kétségbe vonja, hogy Krisztus szűztől született volna, sőt azt állítja, hogy egy Pandara nevű katona és egy utcalány szeretkezésének gyümölcse volt. A keresztények megdöbbenve hallgatták a Talmudból lefordított részleteket, amelyeket a rabbik hitelesnek ismertek el. Ezek után Szent Lajos király elrendelte a Talmud megégetését. (The Hidden Empire, 1945. 27. oldal.) A keresztény világ később nagyon keveset törődött a zsidók szent könyvével, amely pedig majdnem fontosabbá vált számunkra, mint a Tóra. Innen sugárzott a kereszténység felé a gyűlölet, innen áradt a kettős erkölcs. Jellemző módon még ma XX. században sem volt a Talmudnak megbízható, hiteles fordítása. A németországi zsidó származású egyetemi tanár Graetz lefordította ugyan a Talmudot, azonban kihagyta belőle mindazokat a részleteket, amelyek a zsidókra kompromittálóak, főként, amelyek világuralmi szándékaikról szóltak. A magyar Luzsénszky Alfonz is lefordította a Talmud egyes részeit. A bolsevista diktatúrának első gondja volt, hogy Luzsénszky Alfonzot börtönbe záratta és valószínűleg ott pusztult a zsidók fogságában. A Talmud azonban észrevétlenül tovább növelte a zsidó nacionalizmust, amely egyre elevenebben élt Majmonides, a középkori zsidó próféták álmaiban, a zsidó nép lelkében. A zsidó nép már jóval a nagy francia forradalom előtt megmozdult, hogy megvalósulás felé vigye a mózesi ígéretet. A kereszténység egységén támadt rés, a felvilágosodás, a társadalmi fejlődés minden tekintetben kedvezett annak a céltudatos munkának, amely megindult a világhatalmi ábrándok valóra váltása érdekében. Itt már első körvonalaiban kirajzolódott az, amiről később szó lesz s amit biológiai osztályharcnak, a nemzsidó népek fizikai rekonstrukciójának és kipusztításának fogunk nevezni, s amit eddig általában "forradalomnak" hívtak. Az első világháború után az egész nyugati kultúremberiséget megrázta a londoni Morning Post "földalatti összeesküvők" cikksorozata. Causes of World Unrest cím alatt H. A. Dwyenne a liberális történetírás által agyonhallgatott forrásmunkák alapján mutatta ki, hogy a francia forradalmat nem egészen az alsó rétegek elkeseredett hangulata idézte elő. Már ebben az időben is zsidó és szabadkőműves kéz dolgozott, amely a gabona összevásárlásával mesterségesen idézte elő az éhínséget és ezen keresztül a július 14-iki forradalmat. Ugyanebben az időben, már 1776-ban megalakult Bajorországban a zsidó Weishaupt által életre hívott Spartacus szervezet, amely hirtelen ezerszeresre megnőve tűnt fel újból az első világháború utáni forradalmakban. Gwyenne tanulmánya kimutatta a szabadkőművesség szervezkedését a XIX. század összes forradalmi mozgalmaiban, a zsidóság szerepét a szabadkőművességben. Gwyenne ezt a kikeresztelkedett Lémann abbé könyve (L'Entrée des Israélites dans le Societé Francaise) és Albert Pike amerikai író adatai alapján állapította meg. Bizonyította, hogy a kereszténység elleni gyűlöletet a zsidóság vitte bele a titkos társaságokba, ahol aztán - szabadelvűség örve alatt háborítatlanul folytatták a kereszténység társadalmi rendjének alapjait aláaknázó romboló tevékenységet. Az ószövetségi nacionalizmus a pénz mellé egy új félelmetes fegyvert szerzett a keresztény népek elpusztítására. Ezt a fegyvert "forradalomnak" hívták. A szocialista nemzetközi szervezkedés 1844-ben az Internacionálé megalapításával kezdődött, amelynek mindkét vezére, Marx és Lassale zsidó volt. Mindkettő a gyűlölet, a fajuk megaláztatásából származó bosszúvágy prófétája volt. Disraeli Connigsby című művében a németországi munkásmozgalmat és annak zsidó vezetését már előre megjósolta. Ezzel az európai kultúra történelmében egy eddig ismeretlen tényező jelent meg: a szervezett gyűlölet és szervezett irigység, mint társadalmat formáló, romboló erő. Ószövetségi eredetű volt Európában a kollektív türelmetlenség is, de még ószövetségibb és talmudibb ez a gyűlölet, a felkeltett szenvedély, amelynek prófétái szociális síkon pontosan azokkal a jelszavakkal, ígéretekkel és fanatizmussal dolgoztak, amelyekkel az Ószövetség ígérte saját népének, hogy a Jehova elébe önti egyszer a föld minden gazdagságát, hogy nem kell dolgozni, legfeljebb napi 2-3 órát. Az ószövetségi nácizmus félelmetes szövetségest nyert az európai, majd az amerikai proletariátusban, amely minden joggal el volt keseredve a kapitalizmus kizsákmányoló rendszere ellen. Csupán azt nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy ennek a kapitalizmusnak igazi alkotói, hordozói és haszonélvezői pontosan a zsidó nacionalizmusnak képviselői, az internacionálé megalapítói voltak.
Marx tanításában kétségtelenül benne van a diabolikus terv csírája. Az abszolút egyenlőség hamis tanával, a proletár tömegek irigységének felkeltésével lerombolni minden nemzsidó nép szellemi elitjét, az arisztokráciát, polgárságot, papságot, értelmiséget. Vezető nélküli tömeget csinálni az emberiségből. Ez már nem szocialista terv. Ez a zsidóság világterve! Az eltömegesedett ember vak eszköz és rabszolga lesz a világuralomra törd törzsi nacionalizmus kezében.
Legnagyobb baj volt, hogy a kereszténység tehetetlenné vált a kor nagy szociális problémájával szemben. Ezalatt a zsidóság a maga fajtája számára hitet adott. Nem Istenhitet - mert hiszen sok zsidó látszatra megtagadta a hitét, - hanem a politikai nacionalizmus fanatizmusát. Ezzel szemben a krisztusi forradalom nem ismerte fel földi küldetését, amelyet a kor előírt volna számára: odaállni a tömegek oldalára és nem a gyűlölet, hanem a szeretet jegyében valósítani meg: a szociális igazságot.
A XIX. század kereszténysége már sok tekintetben inkább formalizmus volt, mint hit és küldetéstudat. A marxista forradalom gondolatával nem tudta szembeállítani a krisztusi forradalom korszerűen fogalmazott eszméjét. A Rerum Novarum és a Quadragesimo Anno kezdetű pápai enciklikák állásfoglalások maradtak csupán. Állásfoglalások a szocialista gondolat, de egyben a liberális állam mellett. Az ecclesia militans nem harcolt úgy, ahogy küzdenie kellett volna. Megnyugodott abban a krisztusi tanításban, hogy "az én országom nem e világból való". Ezzel szemben a marxizmus a mennyországból a földre helyezte át a megváltás gondolatát. Az utóbbi gondolat teljesen zsidó eredetű volt. Hiszen Jahve és a nagy fajvédők, Ezdra és Nehémiás, a rabbinusok pontosan ezt ígérték a zsidó népnek is. Megváltást e földön, Jeruzsálem kitárt kapuit, amelyen beárad a népek gazdagsága, a heti 18 órás munkaidőt, a szociális biztosítást. A marxizmus földi megváltást ígért, de az ígéret mögött ott állt a zsidó nacionalizmus, és a marxista vezérek tudták, hogy ez a megváltás a zsidó világkirályság alakjában fog kiteljesedni.
A nagy francia forradalom után a kereszténységet titokzatos erők: a szabadkőművesség, a zsidó befolyás alá került államok kormányai mindinkább beszorították a közéletből a templomba. A belső megingás következtében nem is volt erő, amely ellenálljon ennek a törekvésnek. Az ortodoxia üres formalizmusa, a katolicizmus, amelynek püspökei százezer holdak birtokában prédikáltak a tömegek felé szegénységet és tisztességet, a protestantizmus, amely mindinkább beszívta magába az ószövetségi szellemet? Mi lett volna az a lelki mozdító erő, amely a krisztusi forradalom oldalára szólíthatta volna a proletár tömegeket? A kereszténység egyre inkább távolmaradt a közéleti jelenségek bírálatától, a világi közvélemény irányításától, a szociális eszmék megvalósításától. Ezt a szerepet átvetette az ószövetségi nacionalisták kezébe került sajtó, a szabadkőműves páholytag, a marxista agitátor. A földre helyezett marxista mennyországgal szemben a kereszténység nem tudta érvényesíteni a krisztusi gondolat szociális tartalmát, nem állt a tömegek mellé, lemondott a vezetésről. Ezzel egyenes arányban egy roppant céltudatosság, egyetlen fanatikus akarat tört előre: szétrombolni minden istenit és emberit. Szétzülleszteni, vezetőitől megfosztani a társadalmakat és megteremteni a zsidó világkirályság végleges uralmát.
Pedig épp a századfordulón olyan nagy gondolkodó, mint Chamberlain figyelmeztette a keresztény társadalmakat:
A zsidóság mindent megpróbált, hogy kétségbe vonja a "Sion bölcsei jegyzőkönyveinek" hitelességét. Ma már műveletlen, babonás és barbár lénynek tekintik azt, aki a Jegyzőkönyvekről említést merészel tenni.
Annyira bizonyos, hogy Sion bölcsei jegyzőkönyveinek eredeti héber szövege már 1890-ben járt az odesszai zsidók kezén. Azokat 1905-ben az orosz Nilus tette közzé. Egyes verziók szerint szerzőjük a keleti Asher Giznberg, héber írói nevén Achad Haam, vagyis "egy a népből", akinek célja az volt, hogy a könyvvel ébresztgesse a zsidó nemzeti öntudatot. Nilus könyvének egy példánya már 1906-ban bekerült a British Múzeumba, ahol a mai napig katalogizálva van.
A Jegyzőkönyvek hitelességéről addig-addig vitatkoztak, amíg azok valódiságát minden bírónál hatalmasabb bíró igazolta. Maga a világtörténelem! Az 1906-ban regisztrált zsidó program azóta szóról-szóra megvalósult. Akárminek tekintjük tehát a Jegyzőkönyveket: Sion 33-ik fokon lévő vénei világprogramjának, a baseli cionista kongresszus titkos jegyzőkönyveinek, akár csak egy túlzó zsidó nacionalista pamfletjének, mindez nem érdekes. A döntő tény - ami vitathatatlan - hogy a program csaknem teljes egészében valóra vált. Sőt! Több is beteljesedett, mint amennyit a cionista vének előre láthattak. A világhódítók meghódították a világot. A terméketlen hitelességi viták helyett mi csak azt akarjuk bizonyítani, hogy a sionista vének beváltották a programjukat. A zsidóságot már csak egyetlen lépcső választja el attól, hogy nyíltan is bevallja: a világhatalom az ő kezébe került. Az emberiséget kormányzó politikai, gazdasági, szellemi erők mögött egyelőre még csak a második vonalba húzódva, de ugrásra készen állva ott áll a zsidóság. Készül rá, hogy megtegye azt a bizonyos lépést, amely után a vörös csillag és az amerikai fehér csillag ötödik ágára felteszik a hatodik ágat, a megvalósult világkirályság nyílt szimbólumát: a hatágú Dávid-csillagot!
Nem kétséges, hogy a zsidó államon belül már Krisztus születése előtt regisztrált a Kahal, vagy a Cahilla, amely a teokratikus zsidó állam politikai szervezetét képezte. Fel lehet és fel kell tételezni, hogy a zsidó nép száműzetésbe is átmentett valamit ebből a szervezetből.
Már rámutattunk arra is, hogy még a szétszóródás előtt mint valóságos kormányzati és politikai hatalom dolgozott az alexandriai és a római diaszpóra. A szétszóródás után tulajdonképpen minden zsidó hitközségnek megvolt a maga miniatűr Kahalja, melynek az volt a célja, hogy intézze a zsidók peres ügyeit, különösen azokat, amelyek intézése nem volt kívánatos keresztény bíróságok előtt. A zsidóság által sűrűn megszállott országokban mindenki tudott ezeknek a Kahaloknak létezéséről. Azonban feltétlenül lennie kellett egy magasabb zsidó kormánynak, vagy mint ma mondanánk, "emigrációs bizottságnak", amely a zsidóságot összetartotta, politikai kérdésekben egy célra irányította. Okmányok bizonyítják, hogy ez a titkos zsidó kormány különféle nevek alatt, de mindig fel-felmerült a történelem évszázadaiban. Sanhedrin néven régebben Konstantinápolyban székelt és a zsidók feje a "nagy satrapa" volt. Később a különféle mozgalmakban, a francia szabadkőművességben, az első világháború irányításában mindenütt nyoma volt annak, hogy ilyen titkos világkormány működik. Wilson elnök, midőn 1920-ban hazatért az eredménytelen versaillesi béketárgyalásokról, nyíltan kimondotta:
Disraeli 1844-ben a Conningsby című munkájában kertelés nélkül megírta, hogy:
New-Yorkban egyáltalán nem titok, hogy a Cahilla (Kahal) működik, hiszen különböző városrészekben a zsidók gyakran rendeznek Cahilla-partiekat. Minderről nagyon érdekes leleplezéseket közölt 1946-ban a The Hidden Empire című könyv, amely többek között ezeket írja a 35-ik oldalán:
Ötven évvel ezelőtt, vagy akár még a baseli perben is kétségbe lehetett vonni a Jegyzőkönyvek hitelességét. A Jegyzőkönyvek programja azonban égett, lobogott az ószövetségi nacionalizmusban. A Jegyzőkönyvek létezését lehet tagadni, de ennek a nacionalizmusnak létezését nem.
A Jegyzőkönyvek áttanulmányozása után még inkább rádöbbenünk, hogy a bolsevizmus és kapitalizmus közötti ellentét csak látszólagos. Sion vénei világosan látták, hogy a bolsevizmus csak a liberális kapitalizmus kiegészítése, egyazon totális uralom két formája, de mindkettő ideológiája a materializmus, a kisebbségi uralom, a csekk könyv, vagy géppisztoly lényegileg azonos terrorizmusa. Az utólag átvizsgált események megfejtik a Jegyzőkönyveknek azt a részét, amely homályos volt. Sion vénei három lépcsőfokot építettek meg Salamon király trónusáig, a világuralom kiterjedéséig. Az első lépcsőfok: a pénz, a kapitalizmus, a sajtó hatalmának zsidó kézbe vétele, szüntelen növelése, ezzel egyidejűleg a nemzsidó társadalom elitjének lerombolása, félreállítása, kompromittálása. Ugyanekkor a szabadelvűség eszméjének, mint faltörő kosnak felhasználása, a nemzsidó társadalmak lerombolása, a római jognak és minden jogrendszernek meghamisítása, a munkásság irigységének, elégedetlenségének felkeltése, a gyűlölet állandósítása a társadalmakon és államokon belül.
Az első lépcső: a keresztény országok szembeállítása egymással, háborúk, forradalmak kirobbantásával, de még mindig a szabadelvű rendszer keretében; "le kell törnünk minden oppozíciót, megüzenvén a háborút szomszédai által annak az országnak, amely feltámadni mer ellenünk. Erre világháborúval kell felelnünk. Ha mind ellenünk támadnak, akkor amerikai és kínai ágyúkkal felelünk nekik" - írják a Jegyzőkönyvek.
A Jegyzőkönyvek szerzői világosan látják, hogy a liberális kapitalizmus korában a szabad verseny a legbiztosabb út a második lépcső felé.
Az első lépcsőfokon más a stratégia és mások a harci eszközök. "Hatalom és hipokrízis" - hirdetik a Jegyzőkönyvek farizeusai, és egyben hozzáteszik: "Hatalmunk lényege - főként az első fokon - a titkosság."
"Ez a gyűlölet még inkább kiszélesedik a gazdasági krízis által, amely akadályokat gördít az összes pénzügyi tranzakciók és az egész ipari élet elé, azonban a mindenfelé, titkos eszközök által megszerzett általános gazdasági krízisben az egész, kezeink között lévő arany segítségével, az összes európai országokban a munkások nagy tömegét fogjuk az utcára vetni. Ez a néptömeg örömmel fogja kiontani azok vérét, akikre tudatlan együgyűségében gyermekkora óta irigy, akiktől javaikat elrabolhatja. Ezek nem fognak rosszul bánni a mi népünkkel, minthogy pontosan tudja a támadás megindulásának kezdetét."
Elég visszagondolni az európai és a világtörténelem elmúlt húsz-negyven esztendejére és akkor látni lehet: Íme, ez már a második lépcső kezdete.
"Az arisztokráciának - írja a 3. számú jegyzőkönyv - amely jogosan húzott hasznot a nép munkájából, érdekében állott az, hogy a munkások jól tápláltak, erőteljesek legyenek és jó egészségnek örvendjenek. Nekünk ellenkezőleg ezzel szemben álló érdekünk van: a gójok degenerációjára törekszünk. Hatalmunk a munkás állandó rossz táplálásától és gyöngeségétől függ, mert akkor nem lesz elég ereje és energiája ahhoz, hogy minket támadjon."
Ez már a második lépcső! Oroszországban láthattuk, hogy a kolhoz rabszolgájának le kell térdelnie a komisszár előtt. A Szovjetben a zsidó művezető, vagy "munkásigazgató" megvonhatja az élelmiszerjegyet attól, aki nem tudja teljesíteni az előírt normát, a kiszabott robotot. Az ukrajnai éhínség hatmillió halottja, az élelmiszerjegy megvonása miatt éhen halt magyar, német, román, olasz hadifoglyok hekatombája igazolja, hogy ez a programpont is beteljesedett és beteljesedik mindenütt, ahol - "Izrael a király".
Emlékezzetek csak vissza a nagy francia forradalomra, amelyet nagynak" neveztünk, jól ismerjük előkészítésének titkait, mert a mi munkánk volt. Azóta vonszoljuk a tömegeket csalódásból csalódásba, annyira, hogy lemondanak egy, a mi cionista vérünkből származott, olyan despota javára is, akit a világ számára mi készítünk elő."
"A népnek szüksége van arra, - írják a 23. számú jegyzőkönyvben - hogy uralkodójában a hatalom és tekintély megtestesülését lássa. Ez az Isten választotta fejedelem, akinek küldetése összezúzni a romboló erőket, amelyek nem az értelemből, hanem az ösztönökből, sem nem az emberi, hanem az állatias szellemből erednek. Ezek az erők ma győzedelmeskednek, a szabadság és jog nevében űzött mindenféle erőszaknak és tolvajlásnak alakját öltik fel. Ezek rombolják szét a társadalmi rendet, hogy végre felállítsák Izrael királyának trónját. De mihelyt ez hatalomra jutott, az ő szerepük véget ért. Akkor el kell söpörni útjából ezeket az erőket, mert útjában a legkisebb kavics, vagy szalmaszál sem maradhat."
Később látni fogjuk, hogy mindaz, ami 1890-ben vagy 1906-ban nagyon távoli jövendölésnek látszott, azóta kísérteties biztonsággal megvalósult, a zsidó nacionalizmus győzött, Ma már arra sincs szüksége, hogy titokban írja jegyzőkönyveit.
A budapesti származású zsidó tudós Fehér Lajos jól látta a valóságot, amikor a "Zsidóság" című nagy munkájában megírta, hogy a Talmud valósággal leigázta a zsidóságot. A szigorúan megkötött rítus a nap minden szakára előírta a vallásos cselekményeket. Runebs a "Der alte und der neue Glaube" című művében megállapította, hogy a zsidónak naponta fél napra van szüksége ahhoz, hogy elvégezze a vallásos cselekményeket. Egyedül Mózes halálának emlékére háromezer előírás teljesítését rendelte el a Talmud. Mindez lehetetlenné tette a hithű zsidó számára, hogy komoly termelő munkával foglalkozzék. Nem lehetett ilyen körülmények között, a lengyel, orosz, vagy magyar paraszt napi tizennégy órás munkáját végeznie. A parasztság hiánya azonban nemcsak hátrány volt, hanem előny is. Adott pillanatban a zsidóság középosztállyá, nagy intellektusú szellemi réteggé tudott alakulni. A föld nem kötötte le. Egész életében intellektuális cselekménnyel, a szent könyvek olvasásával foglalkozott s bármilyen egyoldalú szellemi tevékenység volt ez, de mégis csak az volt! S kétezer évre visszamenőleg vizsgálva ezt, könnyebb megérteni, hogy miért került ki ebből a népből oly sok intellektuel, író, költő, újságíró, politikus és atomtudós.
A zsidóság így valósággal meghatványozta önmagát. Csak meg kellett tanulnia a nyelvet és rögtön más népek középosztályává, burzsoáziájává, vagy pénzarisztokráciájává válhatott. Sokkal több kulcspozíciót foglalhatott el, mint bármely nép, amelynek munkás, paraszt rétegei voltak. Innen már csak egy rövidke lépést kellett megtenni a nagyobb, királyibb, messiásibb gondolat felé. Miért ne lehetne ez a tizenötmilliós faj az egész földkerekség népeinek vezető rétege? Angol, orosz, amerikai vagy francia mázzal, de belsejében a zsidó nacionalizmus egyforma öntudatával?
Másfél évtized múlva a zsidó nacionalizmus porba omlasztotta Szent Oroszországot, ahol egyenesen a második lépcsőfoknál kezdett hozzá a Sion bölcsei által ajánlott terv kivitelezéséhez: a zsidó királyság megvalósításához.
Az első világháború előtt Oroszország, Litvánia, Lengyelország zsidó üzleteiben már egészen nyíltan terjesztettek egy levelezőlapot. A képeslap egy rabbit ábrázolt, egyik kezében a Tórát, másikban II. Miklós cárt tartja, aki fehér jérceként van ábrázolva, fején a koronával.
A kép alatt a következő héber szöveg volt olvasható: "Sä chaliphati, sä temurati, sä kaporati".
Egyes zsidó rabbik ellenezték ezt a tanítást. De ahol kabbalisták éltek, mint a keleti zsidóság körében, ott kecske helyett mindig feláldozták a kibékülés napján a kakast és a fehér jércét. A levelezőlap tehát a zsidóság nyílt felhívása volt a cár meggyilkolására. A cárizmus elleni gyűlölet égett a pogromok miatt, de sokkal inkább égett a mózesi parancs alapján, amely azt hirdette, hogy "idegen férfit ne fogadj el magad fölött királynak".
Dosztojevszkij, a legnagyobb orosz író, akinek a zsidókról írott tanulmányát még ma is gondosan elsüllyeszti a "szabad" nyugati könyvkiadás, már 1887-ben látta, hogy az orosz nép fölött ott suhog Júdea korbácsa és Szent Oroszországra ráborul a bolsevizmus vörös árnyéka.
A polgári származású magyarországi zsidó, Lakatos-Kellner László költeményben üdvözölte Lenint s azt írta:
Új Krisztus jött el,
A magyarországi zsidóság hivatalos lapja, az Egyenlőség, melyet csupa jómódú polgárok olvastak, Trotzkij-Bronsteint magasztaló cikkében ezt írta már 1917. december 27-én.
Jacob Schiff, az amerikai bankár, a Khun and Loeb bankház és az amerikai pénzemberek már a kezdet kezdetén hatalmas összegeket kölcsönöztek, avagy adtak számolatlanul a bolsevistáknak. Ezek a bankárok épp úgy tudták, hogy kik vezetik Oroszországot, mint amilyen jól kellett ismerniük a Rothschild házat alapító Amschel Mayer jóslatát. A frankfurti Rothschild házon vörös zászló lengett. S az öreg Amschel Mayer, mint ezt róla Jean Drault francia író megírta, nem egyszer mondotta azoknak, akik felkeresték üzletét:
Karl Marx a trieri rabbi unokája szintén bizonyosan ismerte ezt a zászlót. Ha valaki, úgy ő tudta, hogy a zsidó kapitalizmus és a zsidó marxizmus egyazon júdaizmus, egyazon világhódító nacionalizmus megjelenési formái. A Rothschildok vörös zászlaja egyforma vérpezsdítő jelkép Morgenthaunak és Kaganovicsnak.
A keresztény világ azonban még mindig azt kérdezi, miként lehet egyezség a látszólag két "halálosan" ellentétes társadalmi forma, a bolsevizmus és a kapitalizmus között. A kérdésre döntő feleletet adott a United Secret Service (2-nd Army Bureau) 1918-as jelentése, amely arról szól, hogy 1916-ban kik pénzelték a bolseviki forradalmat. Ezt a jelentést később - zsidó nyomásra - megsemmisítette az amerikai külügyminisztérium, de akkor már késő volt. Rev. Denis Fahey teológiai tanár "The Mystical Body of Christ in the Modern World,, és Mgr. Jouin "Le peril Judeo Maconnique" című műveikben teljes szövegben leközölték. A jelentést, amely szóról szóra rendelkezésre áll, csak röviden ismételjük. Az amerikai elhárító és hírszerző szolgálat szerint Leninéknek a következő nagy amerikai bankárok adták a pénzt a forradalomra: Jacob Schiff, Guggenheim, Max Breitung, Khun, Loeb & Co. bankház, melynek igazgatói voltak akkor Jacob Schiff, Felix Warburg, Otto Kahn, Mortimer Schiff, S. H. Hanauer. Mint a jelentés megjegyzi:
A jelentés mindjárt hivatkozik is a newyorki Daily Forward című bolseviki zsidó lapra, amely már akkor nagy elismeréssel írta meg, hogy a jelentős dollár pénzösszegeket, hogyan utalták át a bolsevikoknak a Westphalian-Rhineland Syndicate nevű hatalmas zsidó vállalkozás vagyonából. A Brotheres Lazare, párizsi zsidó bankház, (ma a Free Europe egyik legfőbb támogatója) a szentpétervári Gunsbourg bankház, melynek filiáléi voltak Tokióban és Párizsban, a Londoban székelő Speyer & Co. bankház, a stockholmi "Nya Banken" küldötték a bolsevistáknak a pénzt.
A különös szövetkezésre, a bolsevikok és a bankárok összeesküvésére semmi más nem ad magyarázatot, mint a zsidó nacionalizmus. A pogromok Oroszországának leterítése, a cárok családjának kiirtása bolseviki tett volt, de a zsidó nacionalizmus szemüvegén át zsidó tettnek, zsidó dicsőségnek és a vallási irredenta nagyszerű felszabadító harcának látszott. A politikai hatalom Oroszországban teljesen nyíltan zsidó kezekbe került.
A jelentős angol lap akkor le is közölte az akkori szovjet kormány megalapítóinak és ötven uralkodó főemberének álnevét és faji eredetét. Ezek csaknem 98 százalékban valamennyien zsidók voltak. Az "iszonyú jelentőségű" névsor részletes ismertetése helyett elég utalni a londoni Jewish Chronicle 1919. április 4-i számára, amely bátran hangoztatta:
"És úrrá lesztek nálatoknál nagyobb, erősebb nemzeteken!" Vajon nem a Messiás jelent-e meg csakugyan a Kárpátok, vagy az Ural tetőin - ahogy a Tharaud fivérek leírták, - nem a várva várt politikai megváltó ezüst kürtjei riadnak-e most a Duna völgy felett, ahol István ezeréves birodalmában is a mi kezünkben van már minden "Irtózatos jelentőségű az" - írta a Manchester Guardian, hogy a bolsevizmus vezetői Oroszországban csaknem valamennyien zsidók. De nincs-e vajon még iszonyatosabb jelentősége annak, hogy akár Magyarországon, akár a földkerekség valamelyik pontján felüti a fejét az a titokzatos, rejtelmes és fanatikus bolseviki szekta, annak vezetői épp úgy zsidók mindenütt, mint Oroszországban is. Hiszen Magyarországon a március 21-én kikiáltott "proletárdiktatúra" vezetői között ugyanolyan arányban foglaltak helyet Ábrahám szent magjának leszármazottjai. mint Oroszországban, - formailag - Magyarországon is a nemzsidó Garbai Sándor a forradalmi kormányzó tanács elnöke. Mint a humorizáló pestiek keserűen mondják, "csupán azért, hogy legyen, aki sábeszkor aláírja a halálos ítéleteket". A magyar nép rémülten néz az általuk állított akasztófákra, és a magyarság nagy írónője, Tormay Cécile borzadva jegyzi le Amerikában is megjelent Bujdosó könyvében: "egy idegen faj tudtul adta uralmát".
A bolseviki kormányzótanács tagjai Kun (Kohn) Béla külügy, Pogány (Schwarz) József hadügy, helyettesei: Szántó (Schreiber) Béla és Szamuely Tibor, Landler Jenő belügy, Kunfi (Kunstätter) Zsigmond, helyettese Lukács (Löwinger) György közoktatásügy, Landler Jenő kereskedelem, helyettesei: Rákosi (Roth) Mátyás, és Haubrich- Hamburger Jenő földművelésügy; Böhm Vilmos szocializálás; helyettesei: Hevesi (Honig) Gyula, Erdélyi (Ehrlich) Mór, közélelmezés, helyettesei: Illés (Braun) Arthur, Kalmár (Kohn) Henrik népbiztos.
Fel sem sorolva a kisebbeket, még az amerikai statisztika szerint is 42 népbiztos és helyettes népbiztos közül 35 zsidó.
S vajon nem a mi embereink állanak-e a pár napos müncheni bolseviki diktatúra élén? A zsidó Eugene Levine és Axelrode orosz zsidók kergetik barikádokra a német proletárokat, hogy aztán 927 halottja legyen csupán a müncheni utcai harcoknak. Ebben az időben a német szociáldemokrácia egyébként is a legelzsidósodottabb marxizmus Nyugaton. Karl Marx, Friedrich Engels, Bebel, Kautsky a szociáldemokrácia ősatyjai és ezek azok, akik a bolseviki forradalom idején a németországi lázadásokat vezetik. Kurt Eisener, Luxemburg Rosa, Rathenau, Liebknecht, akik Karl-Radek Sovelsohn szovjet népbiztossal működtek együtt Németország bolsevizálására, valamennyien zsidók. A zsidó kapitalisták, a zsidó bolsevisták között Németországban is megvan a döntő nacionalista szövetség. Hiszen a német szociáldemokráciának, amelyet kevés választ el a bolsevizmustól, a zsidó milliomos Haase és Herzfeld voltak a patrónusai 1914-ben, mikor a pártot új életre kellett injekciózni. A német marxizmus mai vezére Erich Ollenhauer szintén a világhódító népből került ki, éppúgy, mint a német szociáldemokrácia élpublicistája, Immanuel Birnbaum, vagy Hans Habe.
Zsidók vezetik természetesen az 1919. évi Spartacus lázadást is. De vajon mivel lehet magyarázni, hogy a nyugati kapitalista zsidó és a keleti terrorista, proletár zsidó, a londoni, vagy new-yorki humanista és az urali cárgyilkos, az amerikai filantróp és a bolseviki tömeggyilkos olyan jól megértik egymást? Hogyan lehet, hogy az egész zsidóság hallgatagon és némán áll a zsidók által elkövetett tömeggyilkosságok láttán nem akad szentéletű rabbi, aki elítélje és kiátkozza ezeket a vérszomjasakat. Pedig ami Oroszországban történik, az felülmúl minden képzeletet. A bolsevizmus első idejéből összeállított statisztika, amelyet felvettek az amerikai Congressional Recordba is, elárulja, hogy a cári családon kívül legyilkoltak az első években 28 püspököt és érseket, 6776 papot, 6575 tanítót, 8500 orvost, 54 850 katonatisztet, 260 000 katonát, 150 000 rendőrtisztet, 48 000 csendőrt, 355 000 intellektuelt, 198 000 munkást, 915 000 parasztot.
A hátborzongató statisztika után azt kellene hinni, hogy a zsidóság, amelyet a humanizmus népének állít be a kezei között lévő sajtó, szent felháborodással és megvetéssel közösíti ki sorai közül a bolsevista zsidókat. A világzsidóság és annak nagy szervezetei, legjobb esetben is csupán hallgatnak. Ezzel szemben, talán nincs ország a világon, ahol a kommunista pártokat ne csupán zsidók, vezetnék.
Az 1931-es chilei és az 1932-es uruguayi bolsevista felkelések vezetői szintén csaknem kivétel nélkül Ábrahám szent magjának leszármazottjai.
A délamerikai forradalmak közül rendkívül érdekes a mexikói, mert itt ismét egy zsidó milliárdos vezeti a bolsevikokat. Plutarco Elias Calles, a mexikói bolseviki forradalom diktátora szíriai zsidó és egy indián nő leszármazottja. Calles 33-ik fokon álló szabadkőműves, akinek 80 millió peso értékű vagyona volt. Barátja és egyik jelentős alvezére Aron Saez, aki 40 milliós vagyonnal rendelkezett, szintén zsidó. Az általuk folytatott egyházüldözésnek 20 000 katolikus áldozata volt. Köztük 300 római katolikus lelkész és 200 hitéhez hű katolikus ifjú.
Mindezek a csoportok, egyesülések és társulások arra törekedtek, hogy a nagy gazdasági válság idején meghódítsák Amerikát a bolsevizmus számára. Mikor 1930-ban a New York-i kommunisták megpróbálták elfoglalni a New York-i városházát, a kommunista lapok nem titkolt lelkesedéssel írták: "A zsidónők úgy küzdöttek, mint a tigrisek." - (Weltbolsevizmus 265. oldal.) A fent felsoroltak csupán a nyílt, elszánt bolsevista szervezetek voltak Amerikában. Washington népe számára azonban az igazi veszélyt nem a leleplezett bolsevista szervezkedések jelentették. Hiszen az amerikai munkás, - lett légyen mayfloweres ősbevándorló, vagy keleti menekült, nem volt és - hihetőleg nem is lesz bolsevista. Már akkor megpróbálták az amerikai ifjúságot beszervezni az egyetemes világhódítás rohamcsapatául. Ők jól tudták, hogy az amerikai demokráciában nagyon nehéz lesz megismételni az oroszországi módszereket. Tudták azt is, hogy az amerikai munkás nem bolsevista és marxista. Ők az amerikai ifjúságot, a tájékozatlan, elkábított második generációt akarták megnyerni. Így alakult meg, - még jóval Roosevelt hatalomra jutása előtt - A Young Communist League, a National Student League az egyetemek számára, a Young Pioneers a 8-9 éves gyermekek részére. Amerika aláaknázását természetesen nem csupán a kommunisták segítették elő. Ott voltak a szelídebb fedőszervek, munkásszervezetek, amelyek azonban marxizmus, vagy szociáldemokrácia ürügye alatt a zsidó törzsi nacionalizmus, nemzetekfelettiség céljait szolgálták. Azokban a "Munkásszervezetekben is, amelyek nem voltak kifejezetten kommunisták, a zsidók jutottak vezető szerephez. A C. I. O. nevű legnagyobb munkásszervezetnek Sidney Hillmann volt a vezére, az American Federation of Labort egy Angliából bevándorolt Samuel Gompers nevű zsidó alapította. A C. I. O. -ban, Amerika legnagyobb munkásszervezetében még 1951-ben is 280 vezetőségi hely volt kommunista zsidók kezén.
Ezek után bizonyára nem csodálatos, hogy amikor Eugen Dennist 1950 május 16-án letartóztatták, a New York-i Freiheit című cionista lap havi mellékletében, a Jewish Life-ban Albert Kahan nagynevű zsidó író a következőket írta:
Franciaországban csaknem teljesen zsidó kézen van a marxizmus irányítása: Zay, Leon Blum, Denains, Zyrowszky, Mandel-Bloch és a többiek ugyancsak a forradalmi nacionalizmusnak vezérei, amely tönkretette Szent Oroszországot.
Az 1935-ben Párizsban megtartott Nemzetközi Írókongresszus már teljesen kommunista jellegű. S ezen mutatkozik meg először, hogy a zsidó "humanista" szellem legismertebb írói teljes erejükkel, minden szellemi készségükkel ott állanak az oroszországi hatalom urai mögött. A cégtábla "nemzetközi" kongresszust hirdet, azonban valójában az oroszországi sikerektől megbűvölt nacionalizmus legnagyobb nemzeti kongresszusa ez, különféle országokból érkező, különféle nyelven beszéld, de azonos vérségből származó résztvevőkkel. Ma, - egy világkatasztrófa, - és az írástudók árulásának sok-sok megdöbbentő eseménye után gondolkoztató olvasmány ez a névsor. Oroszországban a bolsevizmus hekatombái, az éhen haló és kivégzett milliók, terror és gyilkosság, tisztogatási hullám, itt pedig a bolsevizmus mellett nyíltan hitet tesznek a következő "szellemi" emberek: Heinrich Mann, Alfred Kerr, Ernest Toller, Egon-Erwin Kisch, Bert Brecht, Max Brod, Lion Feuchtwanger, Brich Weinert, Johannes E. Becher, Willi Bredel, Anna Seghers, Remarque, Bruno Frank, Emst Glaser, Hans Habe, Robert Neumann, Alfred Döblin, Kurt Kläber, Albert Ehrenstein, Ferdinand Bruchner, Anette Kolb, Arthur Holits, Lupol, Alexej Tolstoj Iwanow, Kirchow, Mykytenko, Tabside, Tichinow, Lahuti, Angliából Aldous Huxley, John Strachey, Williams Ellis, Csehországból Carl Capek.
A kapitalisták, bankárok mellé - íme! - a bolsevizmus védelmére felsorakozik a zsidó szellemi elit is. Olyan roppant erejű és mélygyökerű zsidó nemzeti egység ez, hogy a határokon túlról Hitler is irigykedve nézheti a faji nácizmusnak ekkora kiteljesedését.
De nemcsak francia földön van ez így. Belgiumban Charles Balthasar személyében szintén zsidó szervezi a bolsevista pártot és ennek legfőbb ereje a Gezerd nevű zsidó-kommunista szervezet.
Dániában ezekben az időkben a koppenhágai zsidó egyetemi hallgatók, Georg Brandes és Davidsohn zsidó professzorok állanak a kommunista jellegű tevékenység élén. Főszervezetük az I. K. O. R. nevű zsidó kultúregyesület. Axel Larsen, a kommunista párt hivatalos vezére, aki zsidó, büszkén jelenti ki egy népgyűlésen: "a dán kommunista párt nem fog nyugodni, míg az utolsó papot és csendőrt fel nem akasztják".
Romániában Pauker-Rabinovics Anna s különféle zsidók állanak a bolsevizmus élén. Ők hajszolják bele a véres vasúti sztrájkba a munkásokat. Szerepük a korrupt, liberális uralom alatt álló Romániában szinte félelmetes. A "Der Weltbolschevismus" is megállapítja: "Figyelemreméltó a zsidók részvétele a kommunista mozgalmakban. A legveszélyesebb tevékenységet épp azokban a helységekben lehet megfigyelni, melyekben nagy számmal laknak zsidók." (435. oldal.) Csehszlovákia, a Szovjetunió repülőgépanyahajója, már az ország megalapításától kezdve alá van aknázva kommunista szervezetekkel. Az egyik vezetőjük Slansky-Salzmann. A kommunista irodalom és minden más szervezési tevékenység zsidók kezében van. Azonban nem érdektelen az 1967-es osztrák lapoknak az a leleplezése sem, hogy Masaryk Tamás, "Csehszlovákia" megalapítója törvénytelen gyermeke volt a zsidó politikusnak és történetírónak, Joseph Redlichnek. Masaryk anyja Joseph Redlich szakácsnője volt. Így válik érthetővé, hogy a világhódító nacionalizmus miért támogatta oly lelkesen a "csehszlovák" műállamot.
Görögországban az Avanti nevű zsidó újság a kommunista párt hivatalos orgánuma, valamint az El Tsoweno, amely a szaloniki kommunista-zsidó szervezet orgánuma.
Wenn die Stunde schlägt! ha az óra üt, akkor lehull az álarc! Lángolnak a keresztény templomok, az évszázados műkincsek, részeg terroristák ülnek Krisztus keresztjére és ugyanúgy, ugyanazok feszítik keresztre a papokat, akik Oroszországban is ezt tették velük. A börtönhajókat elsüllyesztik az ellenforradalmárokkal, a bikaviadalok arénáiban tízezer számra lövöldözik le az elfogott keresztény túszokat. Egymillió-ötszázezer halott és mártír holtteste borítja a szerencsétlen Spanyolország csatatereit és véres tömegsírjait. S a szenvedély igájába fogott nyomorgó tömegek, az asturiai bányászok mögött, vagy előtt, megint ott áll az a titokzatos hatalom, amely előre hajszolta a kronstadti tengerészeket. Finom lelkű entellektüelek jönnek a véres passió hátborzongató látványosságaira, progresszív bankárok küldik az aranyat, a fegyvert. Katolikus Ferdinánd Spanyolországának, amely kiűzte őket, most fizet a ószövetségi nacionalizmus, hogy aztán két évtizeddel később az amerikai Jewish Congress deklarálja: a zsidóság még ma sem bocsátotta meg a spanyol nemzetnek a kiűzetést.
A szerencse csupán az, hogy ekkor már vannak spanyol hősök, vannak európai hatalmak, amelyek segítséget tudnak küldeni. A német Condor légió és az olasz Kék Nyíl hadosztály segítségével a spanyolok úrrá lesznek az elszabadult őrjöngők felett, bizonyságául annak, hogy ugyanígy le lehetett volna verni a szovjet forradalmat is, ha azt a kritikus pillanatokban, titokzatos gombnyomásra nem hagyják magára az európai hatalmak Oroszország nemzeti erőit.
Mi érdeke volt a nyugati kapitalista zsidóságnak abban, hogy a bolsevizmus terjedjen és megmaradjon? Hiszen a nyugati zsidó kapitalista, a bolsevizmus pedig a kapitalizmus elpusztítását hirdette. A nyugati kultúrzsidó a humanitás jelszavait propagálta a páholyokban, viszont a bolsevizmus egész rendszere megcsúfolt minden emberséget. A nyugati zsidó ragaszkodott a maga vallásához, a bolsevizmus ateizmust hirdetett. Mi volt hát az a pont, amelyben a bolsevizmus megtalálta az érintkezést a nyugati kapitalizmussal? Hogy lehet az, hogy a New York-i cionista szervezetek üdvözölték a bolsevizmust, amelyhez Jacob H. Schiff bankár adta a pénzt? Azóta a kérdésre, a látszólagos világnézeti rejtélyre feleletet adott maga a történelem.
Az érintkezési pont a kapitalizmus és a bolsevizmus között az a kísérteties tény, hogy mindkettő egyformán zsidó volt.
Ha a dolgok nem változnak, - írta Werner Sombart 1903-ban, - az amerikai Unionban 50-100 év múlva nem lesz más, mint szláv, néger és zsidó, de a gazdasági vezetés a zsidóság kezében lesz." A veszélyt már korábban is látták olyan nagy amerikaiak, mint maga Franklin Benjamin. Mr. Charles Pickney, az amerikai alkotmány egyik megszövegezője, barátai számára, bizalmas használatra kiadott egy kis könyvet: "Chit-Chat Around the Table During Intermission". Ebben leírja, hogy az Egyesült Államok legnagyobb veszedelmének Franklin Benjamin a zsidóságot tartotta. Egy alkalommal a következőket mondotta:
"The great menace, Gentlemen, is the Jew." - Uraim! A legnagyobb veszedelem - a zsidó. Ha nem zárjuk ki őket az Egyesült Államok alkotmányából, akkor kétszáz éven belül olyan óriási számban fognak ideözönleni, hogy uralni fogják országunkat, megváltoztatják életünket, uralni fogják anyagi világunkat és veszélyeztetik szabadságunkat." Külön érdekes regény volna megírni, hogy 1892-ben hogyan tüntették titkos kezek Pinckney naplóját. Annyi bizonyos, hogy mire Oroszországban kitört a bolsevizmus, Amerikában a zsidóság már az első fokon állott. Az első rohamlépcső már meghódította a tőkét, a sajtót, megszerezte a közéleti befolyást. A zsidó nacionalizmus azonban nyugaton is látta, hogy a bolsevizmust minden látszólagos világnézeti ellentéte dacára, életben kell tartani, mert ez jelenti a második rohamlépcsőt, a nagy keleti segítséget Amerika teljes meghódítására és a világuralom biztosítására. Érthető tehát, ha az orosz forradalom után 217 amerikai cionista szervezet vezeti a bolsevizmus pénzügyi megsegítése mellett foglaltak
Azonban nem volt elég megerősíteni a bolsevizmust. Hogy élhessen és megerősödhessék, ahhoz meg kellett gyengíteni az európai kereszténységet, nehogy ez megfojtsa a bolsevista hidrát. Az első világháború utáni béketárgyalások kora újra a zsidó világuralmi álmok nagy extázisát jelentette a törzsi nacionalizmus számára.
A párizsi béketárgyalásokra küldött német delegáció két tagja is zsidó volt. Mint tanácsadók ott voltak a német küldöttség körül Max Warburg, dr. von Strauss, Oskar Oppenheimer, dr. Jaffe, Deutsch, Brentano, Struck, Wassermann és Mendelsohn Bartholdi. A nyugati keresztény világ ezekben az időkben nem vette észre, hogy a keresztény népek között mesterségesen tovább mélyített ellentét, a békeszerződések igazságtalansága csak a zsidó világhatalmi céloknak használ. Az éhező Németországban a Spartacusok lázadó csoportjai, a szocialista és bolseviki forradalmárok darabolják részekre a társadalmat. A Rajnán túl ég a nemzetiségi gyűlölet. A Habsburgok monarchiája és Szent István országa helyén apró nacionalizmusok, egymással szembe állított népek készülnek egymással új leszámolásra. Itáliában a bolseviki forradalom tüzei lobognak, vagy a fasiszta forradalom lángjai kavarognak.
S amíg Keleten egyre erősödik a zsidó nagytőke által táplált bolsevizmus, addig a részekre tépett Európa fölött a Kreml és a Khun & Loeb bankház zsidói elmondhatják a maguk nacionalizmusának hitvallását. "A mi embereink jól dolgoztak Párizsban, New Yorkban és Moszkvában. Az út a második harci lépcső bevetése felé megkezdődött és állandóan folytatódik. A keresztény Európát felbontottuk, megosztottuk, és az igazságtalanság talaján elszórtuk az új háború véres vetését. A mag, meglássátok, kikél húsz éven belül. Hiszen a nagy Lenin megmondta:
Óh, látsz-e még, kultúremberiség hazája, Európa? Látod-e, merre visz a zsidó nacionalizmus egysége és saját megosztottságod? Látod-e a végzetet, amely felé sodor egy kegyetlen egység ereje, a nemzetek fölötti faj céltudatossága? Hiszen olyan kevesen vannak már a látók!,,. Valahol egy ismeretlen szerzetes, Sziliczei-Várady Gyula írja meghallgatatlan és elfeledett próféciáit, s a "Gettótól a trónig" című könyvet és benne ott a végzet:
A szellemi szabadság nyugati és keleti elnyomásához tartozik, hogy ma az egész világ hipokrita tolvajnyelven beszél. Vannak problémák, amelyekhez hozzányúlni nem szabad. Vannak emberek, akiket jobb nem említeni. Vannak kérdések, amelyekről képtelenség többé a nyugati kultúrember nyelvén beszélni. Az igazságért nürnbergi akasztófa, vagy kenyértelenség jár. Mégis szólni kell a nemzeti szocializmus problémájáról. A keresztény forradalom nagy órájának abban a pillanatban kellett volna elkövetkeznie, amikor Oroszországban kitört a bolsevizmus és az "Európában működő titkos erő", a zsidó kéz munkája nyilvánvalóvá vált a párizsi békeszerződések Európájában. A kereszténység feladata lett volna a felbomlasztott Európában egységet, a marxizmus által szétesésre ítélt társadalomban szociális igazságot, a bolsevista barbársággal és káosszal szemben keresztény rendet teremteni. Odaállni a tömegek élére, vezetni, irányítani. A fenyegető eltömegesedéssel szemben élre juttatni a krisztusi elit gondolatot. A bolsevizmusnak, a lelketlen liberális kapitalizmusnak egyetlen ellenfél lett volna, a - krisztusi forradalom, amely mindig a magasság és nem a lefelé szintezés felé mutat. Magának a korbácsos Krisztusnak kellett volna talán eljönnie, aki a Templomból kiveri a kufárokat, visszaállítja az igazságot, szeretet, a társadalmi békét és Péter szavaival kiáltja a keresztény népek felé: "szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!" A kereszténység nem mert forradalmi útra lépni, hogy kicsavarja a világhatalmat azok kezéből, akik ellen a kereszténység Krisztusa megcsinálta a maga nagycsütörtöki forradalmát. Amikor a keresztény szellemnek be kellett volna törnie a közéletbe, az államok vezetésébe, a sajtóba és szakszervezetekbe, nem tudta betölteni feladatát. A német centrum a weimari demokrácia gyökértelen társasutas pártjává változott. A magyar és lengyel katolicizmus vezetői nagybirtokok árnyékából próbáltak kereszténységet hirdetni a nincstelen tömegeknek. Az olasz, spanyol papság megmaradt világi javai élvezetében. A protestantizmus - mint Axel Munthe látta - nem tudott hitet adni és Luther nagyszerű útjára lépve, a tömegek oldalán elkiáltani: "itt állok, másként nem tehetek". A történelem azonban nem tűr elvégzetlen feladatokat és megoldatlan problémákat. Kelet felől adva volt a bolsevizmus. Nyugat felől az Arany istentelen spekuláns uralma. A krisztusi szocializmus nem tudott szárnyakat bontani. Jönnie kellett tehát a nemzeti szocializmusnak. Abban a tekintetben lehetnek eltérők a vélemények, hogy a nemzeti szocializmus már a kezdet kezdetén is "újpogány" irányzat volt-e, vagy csak később kényszerült bele bizonyos tévedésekbe és kilengésekbe? Az azonban vitathatatlan, hogy a hatalomra jutott nemzeti szocializmus olyan feladatok teljesítését vette át - más jelszavak alatt, - amelyeknek betöltése első sorban keresztényi kötelesség lett volna. Bizonyára szebb lett volna, ha az 1919-es felfordulás óráiban a keresztény egyházak hirdetik meg a bolsevista istentelenség, az európai társadalmakat elöntő erkölcstelenség, korrupció, defetizmus, tőkés kizsákmányolás, marxista osztálymegváltás elleni harcot. A keresztény egyházak azonban üvegházi kereszténységet alakítottak ki. Krisztussal szemben, aki fegyvertelenül, szamár vemhén vonult be Jeruzsálembe és szóval, vagy korbáccsal, de egyaránt cselekedett, a vérszegény imádkozásra szorított kereszténység passzívan nézte a történelmi eseményeket. A végzetesen nagy történelmi elsiklás az volt, hogy a kereszténység, vagy ha úgy tetszik, az egyházak, nem a szociális igények oldalára álltak, hanem a mindenkori államhatalom mellé. A katolikus és protestáns szószékekről nem az élő Egyházért, a tömegekért imádkoztak a két világháború között, hanem a hatalom üdvéért. Angliában a királyért, Franciaországban a köztársaságért, Magyarországon a kormányzóért, Olaszországban Mussoliniért, aztán Ausztriában Hitlerért, mint ahogyan a mai "békepapok" Hruscsovért is imádkoznak. A nemzeti szocializmusra szórt jogos és jogtalan vádak közül mindenesetre törölni kell egyet. Minden utólagos megállapítás ellenére, nem a "tömeg" mozgalma volt. Legalább a kezdeti időkben nem! Tömegeket mozdított meg ugyan, azonban nem a tömegek jellegzetes igényeinek kielégítésére. A német szellem legjobbjai, akik - nem voltak szükségképpen azonosak a nemzeti szocializmus vezéreivel, - felismerték a bolsevizmus és a zsidó uralmi törekvések legveszélyesebbjét, azt tudniillik hogy a bolsevizmus a szabad, értelmes emberből tömeget akar csinálni. Alaktalan masszát, amely a géppisztollyal könnyen kormányozható. A nemzeti szocializmus kezdeti kora ezzel szemben a felfelé szintező akaratot, az elit-gondolatot képviselte. Osztályharc helyett a magasabb nemzeti erkölcsöt, a szabadságot, de legalább ilyen mértékben a rendet, szociális igazságot, a másokat nem sértő nemzeti kultúrát. Jöhetett-e volna ez a nemzeti szocialista irányzat, ha például Németországban nem akadnak tudós zsidó professzorok, akik 12-13 éves fiúkkal-lányokkal csinálnak gyermekek számára kísérleti bordélyházakat? Jöhetett-e volna ez a nemzeti irányzat, ha előzőleg nincsenek kapitalista panamák és kommunista összeesküvések?
Hans Grimm, az európai német szellem egyik legjobb hordozója, a németek nagy írója, aki később ellentétbe került Hitlerrel, még 1945 után is így jellemezte a nemzeti szocialista forradalom szükségességét:
A nemzeti szocialista állam, ha vezetői nem is gyóntak mindennap, mindenesetre keresztényi feladatokat vállalt magára és töltött be, amikor előtérbe helyezte a nemzeti rendet és a szociális igazságot. Egész természetes, hogy ezzel a munkával együtt járt a destruktív erők felszámolása. A nemzeti szocializmusnak szükségképpen szembe kellett fordulnia az 1918-as dezertőr típussal, a zsidó szellem bomlasztásával. Szembe kellett állni a zsidó bolsevistával és a zsidó kapitalistával abban a tudatban, hogy az aranyborjú uralmának korlátlansága szüli az elégedetlenséget, irigységet, osztályharcot, atomizálja a nemzeteket és akadályozza minden valóságos szocializmus kifejlődését. A megdöbbentő és végzetes elsiklás a Rosenberg féle faji felsőbbrendűségi elmélet volt. Alfred Rosenberg "Der Mythos des 20. Jahrhunderts" című könyvében tulajdonképpen semmi mást nem csinált, mint átvette a mózesi fajfelsőbbrendűség elméletét. Mózes azt hirdette, hogy az Istennek egyetlen választott népe van - a zsidó. Rosenberg azt mondotta, hogy egyetlen Herrenrasse van - a germán. A kezdetben jól indult német nacionalizmus emiatt vesztette el a háborút. Mikor Rosenberget - elképesztő tévedés folytán - a keleti területek főkormányzójává nevezték ki, ő az Ószövetségből lekopírozott faji felsőbbrendűségi elméletet az összes keleti népekkel szemben akarta érvényesíteni. A lettek, ukránok, litvánok, lengyelek Rosenberg szemében kisebb értékű "Ostvölker"-eknek tűntek fel. Míg a német hadsereg legfényesebb győzelmeit aratta a bolsevizmus fölött, Rosenberg főkormányzó a germán faji felsőbbrendűség babonája jegyében irtotta, pusztította, megalázta a keleti népeket. Németország ellen fordította Oroszország népeinek legjobb antibolsevista tömegeit. Németellenes partizánokat csinált a Német Birodalom legtermészetesebb szövetségeseiből. Ezzel azonban bebizonyította azt is, hogy a zsidó sovinizmus politikája csődbe visz akkor is, ha nem a Dávid csillag jegyében, hanem horogkeresztes lobogó alatt csinálják.
Tökéletesen mindegy azonban, hogy a nemzeti szocializmus "túlhangsúlyozta"-e a zsidókérdést. Mellékes, hogy eszközként felhasználta-e az ószövetségei tanokból átvett fajelméletet. Ha mindezeket elhagyta volna, akkor is menthetetlenül szembe kerül a világzsidósággal, amely nem tudta elviselni, hogy egy másik nacionalizmus is létezzék a világon. A nemzeti szocialisták bánhattak volna bármilyen humánusan a zsidókkal. A zsidóság látta, hogy kezéből kivették - egyelőre - a Német Birodalom fölötti titkos hatalmat. És ez az, ami számára tűrhetetlen volt. Mindezen túl a zsidóság nem viselhette el azt a rendező energiát, magasabb nemzeti egységre törekvést, a mindenség uralmát, amely legyőzhetetlen ellentétben állott a világzsidóság uralmi törekvéseivel. Nem viselhették el, hogy az arany kiküszöbölésével nemcsak az államhatalmat, és az állam befolyásának lehetőségét vették ki kezükből, hanem a titkos hatalmat is. Abban a pillanatban, amikor a világzsidóság észrevette volna, hogy a német földön egy tudatos elit gondolat uralkodik, ugyanolyan gyűlölettel fordult volna a nemzeti szocializmus ellen, mint így, mikor a gyűlöletre jó alkalmat adott neki a nemzeti szocializmus zsidóellenes éle.
A nemzeti szocializmus - legalább Németországban - megállította ezt a folyamatot. A spanyol Ortega y Gasset, minden liberalizmusa ellenére, "A tömegek lázadása" című munkájában már eleve rámutatott az eltömegesedés veszélyeire. Az amerikai Harvard egyetem tanára, Lothrop Stoddard szintén azt hirdette, hogy a tömegek lázadásának fölébe kell kerekedni. Miután a német nemzeti szocializmus meg is tette ezt, a legerőteljesebben keresztezte a zsidóság terveit, hiszen a Jegyzőkönyvek igen világosan megírták: "szolgánk és teremtményünk a tömeg".
Ennek következtében az sem túl nagy kérdés, hogy "akarta-e" a háborút a hitleri rendszer? Ne tegyük fel, hogy Hitler és a német vezető réteg egyszerűen - őrült volt. Valljuk be: a nemzeti szocializmus születése pillanatától kezdve háborúra volt ítélve. Nem azért, mintha érdeke lett volna a háború. Háborúra volt kárhoztatva, mert olyan rendszer volt, amely szükségképpen ellenségévé tette a bolsevizmus és a világkapitalizmus igazi erőit. A háttérben álló erőket! Azzá tette volna őket akkor is, ha egyetlen megnyilatkozásában sem "antiszemita", ha egyetlen szóval sem sérti a zsidóságot, csupán a felfelé szintezés művét hajtja végre.
Ismét csak Hans Grimmre kell hivatkoznunk, aki "Antwort eines Deutschen" című könyvében a tanú hitelességével és a humanista objektivitásával állapítja meg:
De épp ezért volt háborúra ítélve a nemzeti szocialista rendszer. Abban a pillanatban, mihelyt Hitler a versaillesi rendszer megsemmisítésének és népe felemelésének programjával átvette a hatalmat, valahol a páholyok mélyén és a zsidó nacionalizmus titkos szentélyeiben el volt határozva a hadüzenet is. A kérdés csak az volt, hogy kiknek lesznek jobb idegeik. Kik tudják megőrizni a békés szándék látszatát és kiket lehet majd felakasztani, mint háborús bűnösöket?
Az amerikaiaknak, talán, nem lesz érdekük, hogy Danzigért harcoljanak. De nekünk? Hiszen Hitler ott áll már a kancellári palota erkélyén és nyolcvan millió ember ajkán mennydörög az általunk meggyilkolt Horst Wessel dala:
Hiszen Amerika - demokrácia. A legjobb, legtökéletesebb rendszer ott, ahol valóban a nép akarata érvényesül, és a legaljasabb szisztéma ott, ahol titkos kezek meghamisítják a népakaratot. Amerikában az emberek büszkék a szabadságukra, a demokratikus nevelésükre. Az amerikai munkás legalább olyan büszke a befejezett ipari forradalomra, mint maga a kapitalista. Amerikában a törvény előtt mindenki egyenlő. A Mayfloweren érkezett pionír utódja és a galíciai kis zsidó egyforma öntudattal mondhatja el: civis americanus sum! A demokrácia a legideálisabb életforma, amíg nem akad embercsoport, párt, faj, felekezet, amely titokban a maga akaratát érvényesíti a többség rovására. Amint azonban a demokrácián belül akad ilyen erő, a demokrácia megsemmisül. Kisebbség kormányozta tömeggé válik. A szavazati jog fikcióvá silányul, mert a közvéleményt a másik nacionalizmus sajtója kormányozza. A parlamentarizmus színjáték, mert a szenátorokat az általunk irányított közvélemény befolyásolja. A kormányzat már nem az országatyák által megszabott kormányzat, mert benne a mi embereink ülnek, a mi akaratunk érvényesül, a mi pénzünk diktál és a mi brain trustünk adja a tanácsokat. Mi zsidók - mondják ennek a törzsi nácizmusnak képviselői - tudjuk azt, hogy Amerikában, Angliában, Franciaországban és a Szovjetunióban, vagy bárhol a világon? Judea first! Amíg Amerika érdekei egyek ennek az ószövetségi nácizmusnak érdekeivel, addig jó amerikaiak, hű polgárok vagyunk, és ha egyszer különválnak az érdekeink, akkor el fogjuk árulni Amerikát is. A demokrácia általában jó nekünk, de csak addig jó, amíg minél több zsidó vezeti. A sajtószabadság is csak addig jó, amíg Ábrahám szent magjának minél több leszármazottja élhet vele. Igen! A szabadságnak csak ott van értéke, ahol nekünk, zsidóknak, minden szabad!" "Óh, ti kishitűek, akik valahol Európában rémülve halljátok most az S.A. és az S.S. csizmáinak dübörgését, ne féljetek! Mi már értjük, hogyan kell aláásni és birtokba venni a demokráciákat. Mi tudjuk, hogy a magunk külön érdekét hogyan kell rákényszeríteni széles tömegekre. Amerikát, a gójok nagytőkéjét már rázza a gazdasági válság szörnyű váltóláza. Hát most eljött az ideje a nagyvonalú támadásnak, amely kezünkbe juttatja a politikai hatalmat is. És ez állandóbb jellegű hatalomátvétel lesz, mint a Hitleré. Amerikát nem fegyverrel kell meghódítani és nem elméletekkel. Az amerikai végzet számára nekünk kipróbált receptünk van. Az amerikai végzetet a mi Führerünk írta: Mózes! A mi Mein Kampfunk a Tóra! Hiszen Mózes III. könyvének 25. fejezete szerint Izraelben minden ötvenedik esztendőben elosztották a vagyont. Kiválthatók voltak az elzálogosított földek és rabszolgák. Izraelben minden fél évszázadban egy nagy szociális reform történt. Eltörölték a régi adósságokat, a gazdagok vagyonából kielégítették a szegényeket, - vagy mint ma mondanánk: helyreállították a "prosperityt", újból egyenlősítették a pénzt, vagyont, földet. A kürtölés esztendeje volt minden ötvenedik év.
Ezt a szociális reformot úgy hívták: új osztás!
"Az alkotmányos kormányzatok a szabadelvűségből eredtek, amely az autokrácia helyére lépett, amely a gójok üdvössége volt. A választási küzdelmek, a sajtó harcai a tekintélyt tétlenségre és tehetetlenségre kárhoztatták. Így vált a köztársaság lehetővé, így tehettük az igazi kormány helyébe annak torzképét, a tömeg, vagyis a mi teremtményeink és rabszolgáink által választott elnököt."
Ki legyen hát az új elnök, aki végleg kezünkbe adja Amerikát és végrehajtja a mi parancsunkat? Franklin Delano Rooseveltnek fogják hívni! De ki de ez a Franklin D. Roosevelt? Ki a mi Hitlerünk?
Oroszországban, mint R. Kownator szovjet szerző "Die Mutter Lenins" című könyvében írja, Lenin anyja, Maria Alexandrowa Uljanova, született Blank lány volt. Apja Alexander Dimitrovics Blank zsidó orvos. Oroszországban Kaganovics, Amerikában Roosevelt.
A harapófogó két szára között ott van Európa - közelebbről - Németország, ahol borzalmas események történtek. A német tőkések és német munkások, a kispolgárok és parasztok összefogása bebizonyítja, hogy nincs szükség osztályharcra. A marxista rombolás elmélete megbukott. Az osztályharc csődbe jutott. Az aranyborjú alól kihúzták a gyékényt és bebizonyosult, hogy az új világ alapja a munka. Mindazt, amit több, mint egy évszázada hirdettek, amit világprogrammá magasztosítottak, azt most megsemmisítette - óh nem egy német káplár, - hanem a kor szelleme. A világuralom keleti fele ellen most emelkednek fel a horogkeresztes lobogók. Hát lehet ezt tűrni? Lehet ezt elviselni?
Tündökletes álom ez. Washington Amerikája áthajózik az Óceánon, hogy megbüntesse a mi ellenségeinket. A B'nai B'rith páholyaiban már készen áll a Moszkva-New York-i tengely. Hiszen egy napon majd nyíltan is elmondja Anglia későbbi kommunista, vagy mint mondják: "munkáspárti" hadügyminisztere, Strachey a chicagói népgyűlésen:
A világzsidóság nemcsak a hitlerizmust gyűlölte. Sokkal inkább meg volt döbbenve azoktól a mozgalmaktól, amelyek Európában a népek új együttműködését készítették elő. A zsidóság elsősorban ezeket igyekezett kompromittálni, gyűlöletessé tenni. Amíg egyik oldalról együttműködést hirdettek, másfelől meg akarták fojtani mindazokat, akik a németekkel, az ellenségeikkel együttműködtek.
Pedig ma már bizonyítékok vannak arra, hogy a németek komolyan gondolták az európai elit együttműködését. Nem "Quislingeket" kerestek, hanem olyanokat, akik jó hazafiak a saját hazájukban, hű fiai saját nemzetüknek. A nemzeti szocialista forradalom elitjének csaknem túlzó idealizmusa volt ez. Ők a magok hazájában kimondották az általuk legtisztábbnak vélt igazságot. Az embert beültették szociális jogaiba. Megmutatták hogy ez az egyetlen lehetséges nemzeti alap bolsevizmus nélkül.
A forradalmár idealizmusával hitték, hogyha az európai tömeget sikerül megszabadítani a zsákmánykapitalizmustól, akkor hosszú időre biztosítani lehet a békét. Ők látták, hogy a zsidó nácizmus miként áll közé a német nép társadalmi osztályainak, hogy pénzzel, sajtóval, korrupcióval megbontsa azt és uralkodhasson az egész nemzeten. Miután a forradalomban mindezt legyőzték, hitték azt is, hogyha kikapcsolják a nemzetek feletti ószövetségi nácizmust, akkor meg lehet teremteni az egymás mellett éld nemzetek békéjét, együttműködését.
A faji gondolatot - jó ürügyként használva fel a rosenbergizmust - úgy tüntették fel, mintha az csupán a germán faj felsőbbrendűségét hirdetné minden más fajjal szemben. Ezzel a németek ellen hangolták a többi nemzeteket. Belemagyarázták a fajelméletbe, hogy Németország világuralomra tör és a fajteória jogán igényt tart az egész földkerekségre. Ezzel szemben még a tomboló háború közepén is kénytelen volt elismerni, a Nineteenth Century 1943 szeptemberi száma:
Németország fokozódó exportját háborús készülődéssel magyarázták és feledtették, hogy a német "vaj vagy ágyú" göringi jelszavát jóval megelőzte az amerikai zsidók bojkottkihívása. A Mein Kampf őszinte, angolbarát részeit kigúnyolták. A keleti népeket ugyanennek a Mein Kampfnak egyes kiragadott részleteivel ijesztegették a sajtón keresztül. Világot átfogó, gigászi méregkeverés folyt, s ha ezt a német rendszer legalább odahaza el akarta hallgattatni, akkor diktatúrával vádolták. Mindennek hátterében ott állt a letagadhatatlan tény, hogy a zsidóságra ijesztően hatott az arany uralmának megszüntetése, a tőke és a munka békéjének helyreállítása. Bele szuggerálták a világ közvéleményébe, hogy a német munkás jóléte csupán a fegyverkezés következtében emelkedik. Valójában ők is tudták, hogy mindenütt épülnek a hatalmas munkás lakónegyedek, hogy elégedett munkáscsaládok alkotják élő cáfolatát annak, amit a világzsidóság hirdetett egy évszázadon át. Mi ez? - kérdezték halálra sápadtan. A marxista osztályharc nagyszerű elméletét, amely csupán a mi faji céljainkat szolgálta, csakugyan megbuktatták volna ezek a gyűlölt nácik? Csakugyan megélhet Berlin, Bécs, Budapest, - mint Bettauer kérdezte, - tehát egy "nagyváros zsidók nélkül"? Valóban élhet egy nép kizsákmányolás nélkül, a zsidó nacionalista sajtó, film, színház, a zsidó "üzleti szellem" nélkül? Hiszen száz vagy ezer év óta azt szuggeráltuk az egész világnak, hogy a mi kultúrtevékenységünk, a mi üzleti érzékünk, fölényeskedő szellemünk nélkül elpusztul minden nép és megáll minden "haladás". És - íme Németországban - minden, de minden eleven cáfolata a mi öntelt nacionalizmusunknak. Aki ezekre az épülő kertvárosokra, elégedett, boldog emberekre, a felemelkedő szellemi és gazdasági tevékenységre tekint, láthatja, hogy a mi nagy nacionalista írónk, Bettauer rosszul prófétált, amikor a zsidók nélküli civilizáció pusztulásáról jövendölt. A keresztények mind elégedettebbek lettek, a zsidók mind szűkebb térre szorultak. Ha világviszonylatban is kiderül mindez, ha a külföldi turisták és a világ proletárjai meglátják, hogy mindez lehetséges nélkülünk, sőt ellenünkre is, akkor rájönnek arra is, hogy hazudtunk nekik. Hazugok voltak politikusaink, az újságíróink, a szakszervezeti vezetőink, a kapitalistáink és a munkásvezéreink!
El kell hát tüntetni a bizonyítékokat! Le kell radírozni a föld színéről a kertes házakat, az új gyárakat, a csecsemőotthonokat, ifjúsági táborokat és kórházakat. Az előkészítéshez megvannak a mi titkos nacionalista fegyvereink, amelyeket oly sikerrel vetettünk be Jerikó ostrománál. Szólaljanak meg hát a propaganda kürtjei.
Közben 1938-ban Roosevelt, akit semmi másnak nem lehet tekinteni, mint a zsidó brain trust bábjának, a háború előkészítése érdekében vidáman sürgönyözte Churchillnak:
A Rosenveltek családjából származó Roosevelt elnök hatalomra kerülése előtt mindez elképzelhetetlen lett volna. A közös nevező, amely formálisan is összehozta az amerikai demokráciát és a szovjet tyrannizmust: - a zsidóság volt.
Ugyancsak 1933-ban hirdette meg Rabbi S. S. Wise a zsidóság szent háborúját, amikor Hitler uralma kezdetén kijelentette:
Eközben az Egyesült Államokban gomba módra szaporodtak a különféle zsidó és kommunista bojkottszervezetek, amelyek célul tűzték ki a hitlerizmus gazdasági megfojtását. A Joint Anti Nazi Boycott Committee már virágjában állt 1936-ban is, amidőn még Hitlernek legmerészebb álmában sem jelenthetett meg az az óra, amely ütni fog és amelyben ki kell törni a világot fojtogató hidra öleléséből. Az ifjú nemzeti szocializmus, - mint ez utólag történelmileg is igazolható, - joggal félt attól, hogy a zsidó nacionalizmus olyan gyűrűt von a Drittes Reich körül, amelyből már fegyverrel sem lehet kitörni. Jogos, jogtalan volt ez a félelem? Kiknek a kezében volt az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Szovjet-Oroszország fölötti hatalom?
Az utolsó kísérlet a második világháború megakadályozására akkor történt, amikor Rippentrop elutazott Moszkvába, hogy aláírja Sztálinnal a meg nem támadási szerződést. 1939 augusztus 23-án Godesbergbe összehívja Hitler a hadsereg kétezer vezető tisztjét. A "titkos" tanácskozás az angoloknak szánt blöff. Autók, repülőgépek óriási felvonulása a vezéri sasfészekhez. A legostobább Intelligence Service ügynök számára is látható színjáték. Anglia felé mindez azt mutatja, hogy a háború már el van határozva, de még lehet békülni. Befelé Hitler azt mondja négy órás beszédében:
S ebben a pillanatban az események folyamába belenyúlik egy láthatatlan kéz. Az a kéz, amely a háttérben a kártyákat keverte. A godesbergi vezérkari találkozó után Oroszország aláírja a meg nem támadási szerződést. Utána egy másik titkos kéz, a láthatatlan hatalom kirobbantja a brombergi vérengzést.
Lemészárolt áldozatok, mielőtt még kitört volna a háború! Pontosan ez az, amit a nemzeti szocialista Németország nem tűrhetett el. Tehát ebbe kényszerítették bele, hogy másnap, vagy harmadnap Anglia és Franciaország megkezdhessék a preventív háborút Németország ellen.
Jaj nekik, ha megírják a háború történetét! Pedig a nagy világterv első részlete sikerült. Anglia, Franciaország szeptember 3-án megüzenik a háborút Hitlernek, de a két legfontosabb partner, Amerika és a Szovjetunió még hiányoznak.
- Németország most üzente meg nekünk a háborút! Én ezt a kikötőt csak azért kértem, hogy kipróbáljam őket. Tudtam, hogy ha ideadják, akkor vissza fogják venni. (Plivier: Moszkva.)
És aztán egy napon megjelenik Berlinben Molotov szovjet népbiztos, a szép bolsevista zsidónő, Karpovszkája férje és Amerika egyik legnagyobb hadiiparosa, Mr. Carp (Karp) sógora. A naptár 1940 november 10-ét mutatja. Franciaország legyőzve, Anglia fölött most zajlik a nagy légi csata. A német hadsereg munka nélkül pihen. Molotov pedig leteszi az asztalra a szovjet követeléseket. Bennük ott van a Dardanellák, Finnország megszállása, a Távol-Kelet meghódítása. Ott van minden, ami Németország számára elfogadhatatlan, tehát nem származhat máshonnan, mint Németország angol-amerikai mezben járó világhódító ellenfeleitől. A berlini vezetők most néznek szembe egyik legnagyobb tévedésük következményeivel. A bolsevizmus nem változott, csak álcázta önmagát. A Kreml mögött a hatalom zsidó maradt, csak hátrébb húzódott addig, amíg Németországot sikerült belerántania a második világháborúba. A Kreml kezén már ott kell lennie a biztosítéknak, hogy Németország ellen pénzzel és fegyverrel meg fogják segíteni a "demokrácia arzenáljai".
Pontosan ezekben a napokban mondja Chicagóban John Strachey, Anglia zsidószármazású pénzügyi államtitkára:
Mi érdeke volna Amerikának abban, hogy újra áthajózzon az Óceánon? Hiszen a német admirálisok, Reader és Dönitz azt mondják, hogy számukra Amerika inváziója épp annyira lehetetlen, mint egy invázió a holdba. Barkley szenátor pedig azt mondja 1941 március 31-én, hogy ha Németország meg akarta volna támadni Amerikát, erre már épp elég okot szolgáltatott volna az angoloknak nyújtott fegyverkezési segély.
"Amerikai és kínai ágyúkkal felelünk" - nektek!
Vallásszabadság! - hangzik a szép jelszó. De vajon melyik vallás szabadsága? Hiszen a szovjet földön előrenyomuló keresztény csapatok már látják a bezárt templomokat, a bolseviki zsidók által kiirtott kereszténység romjait, talán már Júdás szobrát is, amelyet a beszbozsnyikok állítottak Moszkvában Krisztus árulójának: Júdásnak. És a háború véres tűzözönéből, a felgyújtott városok füstjéből, gyermekekre zuhanó repülőbombák mennydörgéséből most lép ki a XX. század végzetes figurája: Roosevelt!
- Ez a háború a Roosevelt háborúja lesz! - mondják a jobboldali amerikai republikánusok. De a Morgenthauk, Baruchok, Frankfurterek, Einsteinek, és Oppenheimerek jobban tudják:
Hiszen már úgyszólván teljesen zsidó kézen van az amerikai közhatalom. Az "antiszemiták" csak a galíciai gettókban nyüzsgő kis zsidót, a brooklyni szatócsot látják. Mi azonban itt vagyunk Roosevelt mögött, Washington utóda mellett!
"A november 26-iki jegyzék segítségével - állapítja meg Theobald - Roosevelt elnök céltudatosan és végérvényesen felidézte az USA részére a háborút. Japánnak az a kísérlete, hogy elkerülje a gúzsba kötést, sem sikerült. Japánnak vagy meg kellett magát adni, vagy harcolni, és nem állhatott fent semmi kétség az iránt, hogy melyik lehetőséget fogja választani."
Annak ellenére, hogy az amerikai kémszolgálat már hónapok óta megszerezte a japán rejtjelkulcsot és a japán flotta minden lépéséről tudott, és annak ellenére, hogy a támadást minden pillanatban várni lehetett, Pearl Harbour parancsnokát egyáltalán nem értesítették Washington-ból, hogy a politikai tárgyalások következtében támadás készül. A nagy vezérkar már négy héttel a támadás előtt tudott róla, hogy a japánok Pearl Harbourt akarják megrohanni. Ismerték az órát is, amelyben a Pearl Harbour megtámadására szánt japán csatahajók és repülőgéphordozók kifutottak a japáni kikötőkből. Elfogták a japánok titkos táviratát is, mely már a hadüzenet szövegét tartalmazta és egyben közölte, hogy ezt ugyanakkor kell a Fehér Házba átnyújtani, mikor az első bombák hulltak Pearl Harbourra.
Roosevelt, aki jól informált politikus, jól tudja, hogy ez nem igaz. Tudják talán ezt a mögötte állók is, de azért mondják a pápának, a világnak, a népeknek. Akik a tanácsot adják nekik, akik hipokrita ígérgetésekbe kényszerítik, tudják azt is, hogy hiúsága révén bárhova ragadhatják a demokrácia diktátorát. "FRD a mi elnökünk!" A Litvinové, a Frankfurteré, a Kaganovicsé és Baruché. Talán ő maga a Messiás, akinek árnya ott lebeg a lebombázott keresztény templomok helyén, Budapest, Berlin, Bécs, Párizs, Szófia, Belgrád füstölgő romjai fölött. Ezüst palástban jött, háta mögött az arany trombitás arkangyalokkal, hogy megváltsa a mi népünket, betöltse az ígéretet. Ma már bebizonyított tény, hogy Roosevelt elnök halála előtt már arról ábrándozott, - sőt erről komoly tervek is készültek - hogy a megszülető UN-en keresztül kikiáltják a világköztársaság elnökének.
Ahogy Roosevelt a békétől eljut a háborúig, a New Dealtól a Dupont cégig, az Atlanti Chartától a jaltai egyezkedésig, a pápának ígért igazságos békétől a feltétlen megadás elvéig, a szabadkőműves humanizmustól a Morgenthau-tervig, a demokráciától a bolsevista-barátságig, mindez: - a földkerekség tragédiája. Mindez a zsidóság által korrumpált államférfi riasztó példája. Filantróp, aki bombaszőnyeget terít a gyermekekre és asszonyokra, békeharcos, aki háborút csinál, demokrata, aki nagyobb diktátor, mint Hitler, amerikai, de cselekvéseiben már - zsidó. A XX. századnak nem Hitler, még csak nem is Sztálin a végzetes figurája, hanem - Roosevelt.
A cassandrai jóslat beteljesedett. De bebizonyosult az is, hogy kik voltak az igazi háborús bűnösök.
Valóban csak az "antijúdaisták" lázálma volna az egész? Valóban megtörténhetik, hogy egy olyan óriási birodalmat, mint az USA, egy öt-hat százalékos faji kisebbség hajtson bele a második világháborúba? - Lehetséges volna, hogy a szovjet együtt tudjon harcolni a gyűlölt kapitalistákkal? Lássuk hát, milyen méretű ez a hatalom a két óriás országban? Nézzük először a Szovjet uniót, amelyről már tudjuk, hogy alapítói, vezérei túlnyomó részben a világhódítók közül kerültek ki.
Midőn úgy érzik, hogy a hatalmat már fitogtatni lehet, az amerikai Jewish Chronicle 1933. január 6-iki számának 19. oldalán írja többek között:
A háborús tankgyártást J. Zaltzman, az ágyúgyártást Abraham Wikbosky vezette a szovjetben. Mikojan volt az egész hadiszállítás vezetője.
Douglas Red, a kiváló angol újságíró állapította meg 1938-ban, hogy Oroszországban az egész sajtócenzúra zsidó kézen van. A filmgyártás legfőbb vezetője bizonyos Epstein volt.
Ugyanez a Levine 1946 október 30-án tartott chicagói beszámoló beszédében ezeket mondotta:
A modern diktatúrában úgyszólván minden a - hatalom! Közelebbről: az a személy, vagy csoport, amelynek kezében van a géppisztoly. A fenti adatok, sőt egy vezető zsidó személyiség nyílt vallomása, világosan mutatják, hogy a Szovjetunióban ez a korlátlan - egymillió zsidó vezető tevékenységén alapuló hatalom - kizárólag a zsidók hatalma Szovjetoroszország fölött. Miért? Azért, mert csak ebben a rétegben és a zsidó nacionalizmus összetartó ereje.
A bolsevizmus csak ürügy, fedőszerv, amiként nem más a liberális demokrácia sem. A bolsevizmus a zsidóság szempontjából a zsidó hatalom, korlátlan uralom egy magasabb fejlődési foka, mint a demokrácia. A demokráciában mindig megtörténhetik, hogy tisztánlátó államférfiak, vagy ügyes demagógok az illegális hatalom elől igyekeznek elrántani a függönyt és viselőjükről letépni az álarcot. A demokráciában a zsidóság mindent birtokolhat ugyan, de egykét százalék esély mégis van rá, hogy elveszti a megszerzett hatalmat. A Szovjetunióban erre nincs egy fél százaléknyi esély sem. Ott teljes és korlátlan hatalom van a zsidók kezében. Oroszország népei ennek a hatalomnak a rabszolgái, ágyútöltelékei és kényszermunkásai. Oroszország ma a zsidó hatalom országa. Ez az igazság!
Abban a pillanatban, amikor Amerika belép a második világháborúba, - mint már említettük - Roosevelt elnök 72 tanácsadója közül 52 zsidó. A The Hidden Empire c. könyv adatai szerint az amerikai nemzeti jövedelmet 80 százalékban zsidók kontrollálják. Roosevelt mögött a maguk egész világot átfogó pénzügyi hálózatával ott állnak a földkerekség nagy bankárjai, tekintet nélkül arra, hogy "amerikaiak", vagy más államok földjén tevékenykednek-e. Roosevelt uralomra jutásával egyidejűleg azonnal megindul a nagy benyomulás a State Departement irodáiba, a kormányhatalom kulcspozícióiba. Ezzel párhuzamosan erős tisztogatás indul meg a hadsereg tisztikarában, amelyből eltávolítják a "náci" érzelmű tiszteket, vagyis azokat, akik nem túlzott lelkesedéssel vonulnának Roosevelt háborújába.
Félelmetes hatalom ez, ha tudjuk, hogy mögötte áll a sajtó, csupa egyarcú kiadókkal, élén Arthur Hays Sulzbergerrel, az egész rádió David Shamoff vezetésével, a hollywoodi mozi propagandaipar a maga 95 százalékos zsidó többségével, Zukor Adolf vezetésével, a munkáspártokkal, uniókkal, amelyeket a Sidney Hillmanok és Dubinskyak vezetnek, a bíróságokkal, amelyekben már ők ítélkeznek a pionírok utódai fölött. Ennek a hatalomnak szoros tartozéka még: La Guardia, a világ legnagyobb városának polgármestere és körötte a kommunista zsidók légiója, Herbert H. Lehman, New York állam zsidó kormányzója. Itt vannak aztán az új atomfelekezet főpapjai, az Einsteinek, Oppenheimerek, Szilárd Leók, Lilienthalok, a Németországból megugrasztott emigránsok bosszúszomjas tömegei, amelyek végtelen sorokban áradnak Franciaországból, Angliából, Magyarországról, Romániából, Csehszlovákiából és Lengyelországból, hogy megszállják az óriási amerikai hadigépezet kulcspozícióit. Az Information of War Officeból 95 százalékban ők hirdetik az ószövetségi gyűlöletet, amelyben már összemosódnak a határvonalak a bolsevista düh és a demokratikus "humanizmus" között. Ők sugározzák a világba azt a könyörtelen bosszúvágyat, amely kilúgozza a háborúból az utolsó csepp emberséget, a hajdani lovagiasságot, és tömegvérengzéssé barbarizálják ezt a harcot. Ők készülnek arra, hogy az amerikai kulcspozíciókat, mint egy eljövendő világkormány tagjai az Egyesült Nemzetek kulcsállásával cseréljék fel. Ott állanak készenlétben a Ben Gurionok, Chaim Weizmanok, hogy megalkossák a világhatalom egyik támaszpontját, Izrael államot. Ők adják a parancsot Washington katonáinak és a 6-ik amerikai divízió vassisakjára a fehér kereszt helyére felkerül a hatágú csillag (Robert Edward Edmondson. "I Testify" 48. oldal). Most már ők adják ki az utasítást nem Németország, hanem az európai keresztény kultúra emlékeinek bombázására, ők szállítják a fegyvert, ők adnak az amerikai adózók zsebéből 11 milliárdot a Szovjetuniónak. Ők készítik az atombombát és a gyűlölet békéjét, de ők uralják a fekete piacot is. Moszkvában és New Yorkban egyetlen nemzetek fölötti nacionalizmus két arca ez. Egyetlen faj hatalma és egyetlen faj háborúja ez a többi fajok ellen. Ennek a faji nacionalizmusnak nincsenek aggodalmai a Szovjetunióval szemben. Ha Hitler győz, - vagy ami még rosszabb - a keresztény népek kibékülnek, akkor vége a világuralomnak. Ha azonban összefognak Sion vénei által oly bölcsen kitervelt két küzdőlépcső harcosai, mindenképpen az ő uralmuk valósul meg. Egy azonos nacionalizmus, azonos fajiság kapitalista és bolsevista képviselői fognak uralkodni. Hatalmas, világtörténelmi koalíció ez. Amerika rosszul tájékozott népe és a Szovjetunió kétszáz milliós tömege egyazon uralom alatt. One world! Egy világ! Egyetlen kiválasztott sovinizmus diktatúrájában!
Ennek a nagy, nemzetek fölötti együttműködésnek vannak kísérteties pillanatai. A Sztálin-Ribbentrop paktum maga is felhívás a keringőre. El kell oszlatni a Clausewitz tanain növekedett német vezérkar aggodalmait a két frontos háborúval szemben. Hátha így könnyebben lehet belevinni a németeket a világháborúba, amelyet már 1933-ban megüzent a Jewish Congress? Mikor aztán Hitler már nyakig benne van a háborúban, akkor hirtelen megjelenik Berlinben a szép Karpovszkája férje, Molotov és leteszi az asztalra a szovjet követeléseket. A kremli süllyesztőkből újra előlépnek az 1939 augusztusában ideiglenesen eltüntetett zsidók. Valakik elhatározták a háborút és a háború most már itt van teljes nagyságában, minden rémületével, minden modern kegyetlenségével.
Ezek már nem kereskedők és businessmanek. Ezek a gyűlöletet hordozzák, a bosszút, a bolsevizmust hozzák Amerikába. A keleti nacionalizmus fanatizmusát és azt a gyűlöletet oltják bele Amerikába, amely felbomlasztotta Szent Oroszországot. Mindaz, ami végső eredményként kiváltotta a nemzeti szocializmust és megbuktatta a weimari demokráciát, most ide települ át Amerikába, ahol "Az amerikai vasfüggöny" című könyv szerint "Negyedik Birodalom"-nak hívják a Hitler elől emigráltak által megszállt városnegyedeket. Az ő hangjuk hallatszik 10-15 nyelven az amerikai rádiókban. Az ő cikkeiket olvassák Amerika milliói. Ezeknek már nem elegendők az amerikai demokrácia humanista módszerei. Ezek a szovjetet magasztalják Washington Amerikájában. Ezeknek csaknem minden mozdulata arra irányul, hogy összeomlasszák az amerikai demokráciát is, amennyiben nem hajlandó kellőképpen segíteni a Szovjetuniót. Az igazi barát, az igazi szabadító az ő számukra nem Amerika, hanem a Szovjetunió.
A Kremlből és New Yorkból egy azonos végzet indult meg az emberiség ellen. Az ő háborújuk. Vajon a "béke" is a zsidóság békéje lesz majd? A Kremlben és New Yorkban az egy és oszthatatlan nacionalizmus felelete:
Amerika hadba lépése után sokan azt hitték, hogy a világ legnagyobb demokráciája legalább az Atlanti Chartában lefektetett elvekért száll hadba. Azokkal az amerikai tömegekkel, amelyek 83 százalékban a háború ellen szavaztak, a kísérteties propaganda elhitette, hogy a bolsevizmus demokrácia, a szovjet terrorizmus szabadság, tehát át kell hajózni a Óceánon és megmenteni az "emberiességet".
A harcoló Európa egy része szintén a propagandának hitt. Azok, akik ellenállási mozgalmat szerveztek, akik vonakodtak hadba lépni a tengelyhatalmak oldalán, legalább azt remélték, hogy Roosevelt a bolsevista döghalált nem engedi rászabadulni Európára. Minden külső jel arra mutatott, hogy az amerikai kapitalizmus és a szovjet rendszer mégsem hozhatók össze tartós szövetségbe. Hihetetlennek látszott, hogy az amerikai demokrácia egyfelől ideológiai háborút viseljen a diktatúra "német formája" ellen, másfelől a legkegyetlenebb diktatúra szövetségében tegye ezt.
A New York-i Új Fény Templomában, a világ összes zsinagógáiban ott van a második világháború harci utasítása. Majd csak pár évvel később mondja el Izrael állam vezérkari főnöke, Jigal Jadint, amikor Sir John Adelstonnak, a brit flotta admirálisának átad egy ezüstbe kötött Tórát:
És így adják ki 1940 decemberében, tehát még Amerika hadba lépése előtt Moritz Gomberg tevét. (Moritz Gomberg, Philadelphia, 1942 február. E.J. Reichenberger "Europa in Trümmern" című könyvének alapján 104. oldal) a "világ erkölcsi újjárendezéséről". Tulajdonképpen egy térképről van szó, amelyet Philadelphiában nyomattak. Ez a legsúlyosabb bizonyíték azok ellen, akik már akkor is népek kiirtásáról álmodtak, amikor még Amerika nem is állott háborúban. Maga a térkép a Jegyzőkönyvek példájának kísérteties megismétlése. Mögötte a legnagyobb zsidó szervezetek állanak. Mindaz amit a térképre ráírtak, Roosevelt agytrösztjének jóvoltából be is következett.
A térkép szerint, mint protektorátus az USA-hoz tartozik Kanada, Grönland, az Azorok, a Kanári szigetek, azon felül megszámlálhatatlan sziget Japán és Ausztrália között. Sumatra, Java, Borneo a brit birodalomba vannak bekebelezve. A Szovjetunió Vlagyivosztoktól Kölnig terjeszkedik és a bolsevizmus nyugati határa a Rajnánál fekszik. Hiszen Roosevelt, - ugyebár megmondotta: "határaink a Rajnánál vannak". Lengyelország, Csehország, Magyarország, Jugoszlávia, Románia mint szovjet köztársaságok vannak feltüntetve.
Újabb szörnyű bizonyíték ez arra, hogy a világzsidóság meg akarja szüntetni a kis népek függetlenségét és a maga terroruralma alá akarja hajtani a földgolyót. A vörössé vált földön a térkép szerint Ausztria, Németország, "karantén" alatt állanak. Kína még függetlennek látszik, de Irán mint a Szovjetunió egy része van a térképbe berajzolva. Itália, Belgium, Hollandiával, Luxemburggal, Svájccal, Spanyolországgal és Portugáliával az Európai Egyesült Államokat alkotják. A térképnél is érdekesebbek a kitérő magyarázatok, amelyek elmondják, hogy új "erkölcsi rendet" kell felépíteni. Ebben az erkölcsi rendben aztán hatványra emelkedik a talmudi erkölcs és a zsidóság, jobban mint valaha, leveti az álarcot. Ez már maga a zsidó világállam despotizmusa. "Belőlünk mindent elborító terror fakad" - írják a Jegyzőkönyvek és az erkölcsi világrendezők már sorolják is mindazt, amit álmodtak és amit meg akarnak valósítani. Elég ebből a legfontosabb pontokat ismertetni.
A moszkvai nyilatkozat a háborús bűnösökről még sehol sincs, arról még senki sem tudott, hogy a brombergi vérengzésen kívül valaki háborús bűnt követett volna el. A világzsidóság amerikai része azonban már előre proklamálja Nürnberget.
A világzsidóság itt megint visszatér a Tóra ősi parancsaihoz, a mózesi végrendelethez, egyben örökre biztosítani akarja a nyugati hemiszféra fölötti háborítatlan zsidó uralmat.
"A karantén alatt álló területek - mondja továbbá a terv 37. pontja, - összes nyersanyaga és ipari teljesítőképessége a háború utáni újjáépítés szolgálatába állítandó."
A Gomberg-féle terv - amely mögött, ismételjük, a leghatalmasabb amerikai zsidó szervezetek állanak, - nem új és nem újak a módszerek sem. Ennek a törzsi nácizmusnak számára ezredévekkel előbb Mózes írta elő miként kell háborúzni és miként kell békét csinálni:
Az Atlanti Charta még ott van a kirakatban, de az ígéretek óriási drapériája mögött, úgy készül már a "Pax Judaica", mint azt a "sötét" középkorban is jól látta Shakespeare kortársa Christopher Marlow angol író, akinek "The Jew of Malta" című darabjában így imádkozott a főszereplő, egy Barnabás nevű zsidó:
Samuel Fried az ismert cionista békebarát, az 1930-as évek elején, még az első világháborús győzelem mámorában, szintén nem titkolta azt a tömeggyilkos pszichózist, amely a későbbi béketervezgetésekben megnyilvánul.
Ez a Mandel-Rotschild a franciák százait végeztette ki a nemzeti egység nevében, ellenállást követelve minden franciától a német veszéllyel szemben. Majd, mikor összeomlott a francia front, Mandel-Rotschild volt az első, aki átszökött a francia határokon. Ekkor már száz és száz francia vérétől volt véres a keze. A nyugati humanista zsidó tudott kegyetlenebb diktátor lenni mint az ellenség.
Ahogy a háború legkezdetén eltorzul a nyugati újságok, rádiók hangja, ahogy felcsattannak a humanista világ jelszavai ("Etessetek arzént a németekkel", - mondja Walter Winchell) az már nem a háború, még kevésbé a genfi konvenció szelleme, hanem a gyilkosságé. Ahogy a XX. században magas intellektusú férfiak, írók, egyetemi tanárok, publicisták egyszerre elkezdenek az ószövetségi próféták gyilkolásra uszító nyelvén beszélni, az már kísérteties. A szabadkőműves páholyok, "demokrata szerkesztőségek" cionista egyesületek mélyén könyvek, cikkek, tanulmányok, politikai beszédek születnek, amelyek egytől egyik a gyilkolást hirdetik, egyenesen megdöbbentő. Nem a háború kényszerű öldöklését, hanem majd a békében elkövetendő gyilkosságokat és kegyetlenségeket.
Th. Nathan Kaufman "Germany must perish" című könyvében, amely Newarkon jelent meg, a 104. oldalon már 1941-ben azt írja, hogy a háború utáni Németországot ízekre kell szaggatni. Kaufman követelte, hogy a légibombázások után megmaradó német férfi és női lakosságot sterilizálják, s ezzel biztosítsák a németség kipusztulását.
A müncheni Amerika Ház könyvtárában lévő "Joy Street By Keyes" című amerikai könyvből - a tengerentúli propaganda nagyobb dicsőségére - következőket olvashatjuk a 456. oldalon:
A világ bolsevizálására a népek elpusztítására irányuló akaratnak ezek az Atlanti Chartái, melyek többé, vagy kevésbé meg is valósultak. A Jegyzőkönyvek nagy látomása ez, amely tovább él a háború alatt és a háború után. Egyelőre csak propagandának látszik ez. De a barbarizmus mételye hihetetlen gyorsasággal ragad rá a felelős tényezőkre is. Hoare Belisha és a Haigh légügyi marsall mögött ülő Sassoon nevű bagdadi zsidó államtitkár már tervezi a szőnyegbombázást. Morgenthau mögött Harry Dexter White és a többi kultúrlélek alkotja a megsemmisítő terveket. Az Atlanti Charta még szabadságot ígér, de már készen vannak a világföderalisták előterjesztései. Egy azonos világ fölötti nácizmus világuralmi ábrándjai! Eltörölni a népi határokat, a szabadságot, a nemzetek függetlenségét és megalakítani az Egyesült Nemzetek fölötti világkormányt, amint azt a Jegyzőkönyvek nagyon pontosan előírják.
A legfontosabb követelés: "Ki kell irtani a hazafiság veszélyes perverzitását."
One World! Egyetlen világkormány Roosevelt agytrösztjének 52 zsidó advisorjával. Minden eltörölt haza, minden kiirtott hazafiság, függetlenség mögött egyetlen haza marad, amely csak a világhódítóké. Egyetlen hazafiság: zsidó világnacionalizmus!
Ez az istenkirályság azonban nem a krisztusi ország, amely "nem e világból való". Ez már a Jehova királysága, az ószövetségi nácizmus világbirodalma. Ez a Jegyzőkönyvek által megjósolt Dávid-királyság. A teljes és a tökéletes uralom a földgolyó fölött.
- Átkozott legyél, mert új vallást alapítottál! (Jan et Jerome Tharraud. "A kereszt árnyékában".)
Ha a zsidóság törekvéseire 1944-ig nem lett volna semmi bizonyíték - mint örökre szóló dokumentum - akkor is megmaradt volna a hírhedt Morgenthau-terv. Hitlerékre még Nürnbergben sem sikerült rábizonyítani, hogy tudatosan akarták a földről eltörölni a zsidóságot. A zsidóság azonban vak bosszújában el akarta pusztítani a 90 milliós német nép negyven százalékát.
A Quebec Agrementben különben is ott a letagadhatatlan írás:
"Ha az emberek tudták volna, hogyan állapítottuk meg az aranyértéket, megdermedtek volna a rémülettől."
Morgenthau tehát a zsidóság leghatalmasabb feje, törzsfőnöke, Bernard Baruchon kívül. Mögötte ott áll a sajtó, a pénz, a nacionalista világhódítók tömegeinek lelkesedése, bámulata. Amit Morgenthau csinál, azt maga a nyugati zsidó csinálja, vagy helyesli. És mögötte ott áll a keleti zsidó is. Hiszen később és elsőnek Christofer Ennel, a híres amerikai rádiókommentátor, a hamburgi Presse Clubban nagyon érdekes leleplezéseket mondott el a Morgenthau terv keletkezéséről. Az Alger Hiss per során bebizonyosult, - mondotta hogy a Morgenthau-tervet a kommunisták csinálták, éspedig a Szovjetunió segítségével. Lényegében az igazi tényállásban csak a McCarthy vizsgálatok során derült világosság. Mr. Morgenthau, a nyugati bankár-zsidó mögött ugyanis ott állott egy sötét figura, Harry Dexter White, az USA egykori helyettes pénzügyi államtitkára. Ő maga már Amerikában született, de szülei még onnan jöttek a pogromok Oroszországából és hozták a keleti zsidó fanatizmusát, gyűlöletét. Később Truman elnök kinevezése folyamán az International Monetary Fund (Nemzetközi Pénzalap) USA igazgatója, a Roosevelt által kinevezett kormányzati főtisztviselő: Nathan Gregory Silvermaster vezetése alatt álló szovjet kémgyűrű legfőbb tagja volt. Ő volt a hirhedt Morgenthau-terv szerzője. Miután Harry Dexter White megalkotta a tervet, Morgenthau akkori pénzügyi államtitkár magával vitte azt a híres quebeci konferenciára.
Cordell Hull emlékiratai is megmutatják, hogy a roosevelti hatalom árnyékában mire készült az egyarcú törzsi nacionalizmus. Cordell Hull szerint, "a Morgenthau terv a germán faj lemészárlására, rabszolgasorba juttatására és a germánság likvidálására irányult."
A Morgenthau-terv pillanatában a zsidóság elmondhatta:
A sadduceusok lázálmai ezek, vagy XX. századbeli írók, publicisták, államférfiak tervei? Politikusok tárgyalnak itt, vagy szadisták? És azt, hogy miként készül a "béke" Mr. Scandrette, az amerikai jóvátételi bizottság egyik tagja mondja el a kongresszus előtt. Az előadás belekerül a Congressional Recordba is. (1945 június 7.)
"A papokkal sem fognak kivételt csinálni. Amerika és az USSR között teljes összhang jött létre a kelet európai vallási kérdés kezelését illetőleg. Az orosz ortodox egyház, amely visszanyerte a Kreml kegyét, a "hivatalos" vallás jellegét fogja elnyerni a balti köztársaságokban, Lengyelországban, Kelt-Németországban, Csehszlovákiában, Romániában, Bulgáriában és Magyarországon. A római katolikusokat elvágják Rómával való minden összeköttetésüktől."
Mindezt pedig nem a diktátorok írják alá, hanem a szabadságnak olyan rendíthetetlen bajnokai, mint F. W. Foerster, Julius Goldstein, Isidor Lipschütz, Emil Ludwig, Erich Mann, Cedrik Forster, E. Amsel Mowre, Guy Emery, Shipler, Will E. Shirer, Louis Nizer. Valamennyien zsidók!
Most már jöhet az új világállam. Most már közelít a "The Kingdom of God" dicsőséges napja.
És a hamuba omlasztott, romjaiban füstölgő Európa a romok alól, a pincékből a szovjet komisszárokra, az amerikaiak nyomában érkező Morgenthau-boyokra tekint. Már sóhajtani is alig meri:
|